2010. május 18., kedd

Robin Hood, meddig? Ideje lenne Rózsa Sándorról újra filmet forgatni!

A fuszeklik fejedelme - Robin Hood kritika Megyeri Dániel - 2010.05.13. 

Újabb felesleges lábjegyzet egy legendához. Ridley Scott középszerű kalandfilmje ígéretesen indul, ám félúton tárgya áldozatául esik: olyan messziről közelít a Tüzes Íjász karakteréhez, hogy a végére éppen hogy csak sikerül elvarrnia a kötelező szálakat. És egyébként is, tényleg ez az igazság? Robin Hood nem is volt Robin Hood?
Eredeti ötlet híján Hollywoodban régi mítoszokat, történeteket mesélnek újra, vagy csomagolnak a kor igényeinek megfelelő köntösbe, szolgáljon ehhez ürügyül egy-egy „újszerű” aspektus (Artúr király, A másik Boleyn-lány), a technikai forradalom attrakciójellegétnek új keletű dominanciája (Karácsonyi ének, A titánok harca), vagy egy ikonikus karakter eddig soha nem látott eredettörténetének közhírré tétele (Batman: Kezdődik!, Rémálom az Elm utcában-remake). Scott az utóbbi módszert választotta, hogy a számtalanszor filmre vitt Robin Hood figuráját új fénytörésben tudja bemutatni – ám a Scott-féle fénytörés elemeire bontja a legendás karaktert, a széttartó darabokból végül nem áll össze az általunk ismert Robin Hood mítosza (ezért inkább egyfajta bizarr prequelről beszélhetünk, mintsem valódi eredettörténetről).Robin Longstride (Russell Crowe) egyszerű íjász Oroszlánszívű Richárd seregében, és ahogy legtöbb kollégájának, neki is elege van a keresztes háború borzalmaiból. A király halálát követően negyedmagával dezertál, és hazafelé indul, ám kis csapata útközben belegabalyodik egy gyilkos összeesküvésbe, melynek szálait Britannián innen az ördögi Godfrey (Mark Strong), Britannián túl pedig Fülöp, a franciák Angolhonra ácsingózó uralkodója gombolyítja. Egy haldokló lovagnak tett ígérete miatt Longstride barátaival együtt lovagi álruhát ölt, hogy Oroszlánszívű koronáját visszavigye az udvarba. Álruhához azonban álnév is dukál: Longstride a nottinghami Robin Loxley-ként tér vissza szülőföldjére, ahol a név egykori birtokosának apján (Max Von Sydow) és feleségén, Lady Marionon (Cate Blanchett) kívül az udvar tagjai előtt is felelnie kell a halált érdemlő személyiségcseréért.
Ahogy fentebb írtam, a Robin Hood felütése ígéretes, Scott a tőle megszokott aprólékos profizmussal veti bele nézőjét a 12. század alkonyának sártól és konspirációktól mocskos Angliájába. A látványos nyitóostromot követően gyorsan, hatékonyan és humorosan alakítja ki Longstride és kompániájának összetartó férfi-közösségét, ahogy ezzel párhuzamosan az Oroszlánszívű arrogáns és lobbanékony utódját, János herceget alakítóOscar Isaac hatalomittas monológjaival nyújt bepillantást az elfojtott suttogásoktól terhes királyi udvar kulisszái mögé. A valódi problémák az álruhásdival kezdődnek: Longstride és Lady Marion kényszerűségből eljátszott násza nem sokban különbözik Richard Gere ésJodie Foster Sommersby-jétől, illetve a Sandra Bullock-Ryan Reynolds páros Nász-ajánlatától, ekkor már szempilla-rebegtető pillantások és bájosnak szánt viccelődések („Késsel alszom, úgyhogy ne próbálkozzon semmivel!” – mondja Marion az első közös éjszaka előtt, miután megágyazott „urának” a kutyák mellett) terhelik az expozíció dagonyában megfürösztött kardcsörtéjének emlékét.Robin ebben a feldolgozásban egy egyszerű opportunista (míg mintha Blanchett Lady Marionjából a barna hajfesték kiszívta volna az életet), aki örül hirtelen jött nottinghami birtokának és címének, ám ahogy a kötelezően didaktikus flashbackek a tudtunkra adják: jó apja egyszer más sorsot szánt a fiának. Ő légyen az, aki fityiszt mutat a nemsoká segítségre szoruló, két tűz között álló királynak, s győzelemre viszi a birkanyájként szűkölő népet. Ám karakteres nemezis híján (hol van már A tolvajok fejedelmenottinghami bírája, az őrület határán üvöltöző Alan Rickman?) Robin Hood nem lehet az, aki. Mark Strong ugyan a tőle elvárt módon gonoszkodik, de inkább sebhellyel stigmatizált végrehajtó, mint valódi ellenfél, János herceg természetesen nincs egy súlycsoportban Robinnal (bár kirohanásait még így is a film csúcspontjaiként kell számon tartanunk), míg a nottinghami bíró szürke figuráját a cserepadra kényszerítették. Scott egy újabb gladiátort akart faragni Russell Crowe-ból, ám Robin Hood sosem volt az a világmegváltó figura: a Szentföldről visszatérve neki mindig is Nottinghamet és a sherwoodi erdő mikroközösségét kellett megvédenie, és inkább tört borsot a térség hatalomra éhes bírája orra alá, mintsem hogy egy egész ország megmentését vegye a nyakába, vagy neadjisten személyesen az uralkodóval keljen birokra. Tetteivel üzenetet küldhetett neki, de sosem ő volt személyesen a hírvivő. Karaktere most elvész a feketén-fehéren felskiccelt udvari intrikákban és államcsínyekben.
A nézőpont kitágítását abban az esetben még elnézhetnénk Scottnak, ha legalább a grandiózus csatajelenetek működnének – de a film első fél óráján túl nem működnek. Korhatár-megfontolásból a – sáros körítéshez képest szokatlanul vértelen – csaták a fürge montázs áldozatául estek, és kusza kapkodássá fajultak, a Gladiátorban még hibátlanul működő extra-lassított felvételek (pl.: „Roma victor!”) pedig inkább kínos pillanatokat szülnek ahelyett, hogy heroikus vagy emlékezetes momentumok időbeli kiterjesztéseként szolgálnának. Mindennek a csimborasszója a finálénak szánt partraszállás, mely szép kis koncentrációja az eddig taglalt baklövéseknek: közhelyes mondatok („Ezt érted teszem, Walter!”), átláthatatlan kardcsörte és egy-két lassított beállítás gondoskodik arról, hogy inkább Scott legkevésbé sikerült történelmi filmjére, aMennyei királyságra asszociáljunk a Robin Hoodot illetően, mintsem a méltán elismertGladiátorra.Scott és a forgatókönyvet elkövető Brian Helgeland az epilógusba sűrítette mindazt, ami kötelező ahhoz, hogy az íjazáson túl felismerjük a legendás Robin Hoodot. Nem nemzetmentő hős ő, hanem sokkal inkább aranyszívű és önérzetes gerilla, aki bármit megtenne az őt körülvevő, s reá feltekintő mikroközösségért. Emiatt számomra még mindig a Kevin Costner-féle A tolvajok fejedelme marad az etalon.
http://www.filmpont.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5324:a-fuszeklik-fejedelme-robin-hood-kritika&catid=2:boncasztal&Itemid=3
RÓZSA Sándor
A jutalmazó Rózsa Sándor legendája:
Rózsa Sándor felbukkanásával nyert igazi értelmet a „betyárbecsület” szó. Valódi igazságosztó volt – nemcsak a nép, de a többi haramia között is. A korabeli jólértesültek szerint csakis a pökhendi gazdagoktól vett el, másokkal igen bőkezűen bánt: elismerését szívesen fejezte ki jutalmazással.A zsákmányt mindig egyenlően porciózta ki zsiványcimborái között, magának sosem hagyva többet, mint másnak. Mi több: barátai családját is felkarolta, ha bajba jutottak. Rózsa eredeti mestersége szerint pásztor volt - és lám, később, betyárként sem lett hűtlen szakmájához: komoly „karriert” futott be mint a nép „pásztora”.
Elfogási Hirdetmény
Alakját idealizálták védencei, mi több: emberfeletti képességek birtokosaként tartották számon. Egyes történetek szerint mérhetetlen varázsereje volt, amellyel boszorkányok ajándékozták meg. Ez a fajta bálványisztikus tisztelet nem ritka más népek betyármitológiájában sem: elég csak az angol folklór töretlen népszerűségnek örvendő haramiájára, Robin Hood-ra gondolnunk.Ha hihetünk a szájhagyománynak, az alföldi fenegyereken nem fogott a golyó sem, mert burokban jött világra. [1] Mára elmondhatjuk, hogy az idő szintúgy nem hagyott nyomot rajta. Karizmatikus alakja rendre fölbukkant az évszázadok során irodalmi alkotásokban, ponyvafüzetekben, népszínművekben, nótaslágereket ihletett – de a Rózsa-legendárium visszaköszön csárdák, utcák és közterek neveiben is. Mi sem természetesebb hát annál, hogy a pandúrokat leleményesen kicselező betyárkirály a képernyőt mégsem kerülhette el. A feledhetetlen tévésorozatnál talán csak Hofi Géza számtalan ismétlést megért paródiája emlékezetesebb.

Rózsa Sándor a XXI. században sem mutat különösebb hajlandóságot a visszavonulásra. Mielőtt épp a múlt ködébe veszne legendája, valakinek egész biztosan eszébe ötlik, miféle tanulságokkal is szolgálhat aktuálisan egy ilyen nagy formátumú ember a világ számára. Legutóbb az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban bukkant fel egy nagyszabású kiállítás főszereplőjeként. A szervezők Rózsa születésének 195. évfordulóján gigászi munkával összegyűjtött, eredeti dokumentumokkal és tárgyakkal, valamint autentikus zenével adóztak a betyárkirály emlékének. A jubileumot, Rózsa Sándor személyét és a betyárkultuszt zsandár-betyár interaktív játékkal kombinált szabadtéri dínomdánom („betyártoborzó”) hozta még közelebb az emberekhez.

Rózsa idejében az ún. „betyárfészken”, azaz Csongrád megyén túl is sokaknak szállt inába a bátorságuk, ha szárnyra kapott a hír, miszerint a nagy betyár „összevonta a szemöldökét”.Hogy akkor vajon mi táplálta és táplálja mind a mai napig a Rózsa-kultuszt? Talán a betyárvezér zabolátlan szabadság- és igazságvágya, valamint embersége az, amivel oly könnyű manapság is azonosulni. Hiszen ne felejtsük el, hogy törvényellenes cselekedeteiért mindig is vezekelni kívánt, sőt: az 1848-as szabadságharc idején csapatával a forradalmárok nézeteiért küzdött.Rózsa szabadságról és becsületről alkotott fogalmai azonban a törvényeken kívül és azokon felül álltak. Az a biztos – gondolhatta –, ha ő maga veszi kézbe az igazság dolgát és társaival egyénileg gondoskodik arról, hogy mindenki megkapja, ami kijár neki.http://hu.wikipedia.org/wiki/Rózsa_Sándor
Ő is van akkora legenda mint Robin Hood!
SZÖGEDINÓTAFA:

Rózsa Sándor 

Ezön a sütét éccakán
Csillag ragyog az ég alján;
Csillag ragyog, hajnal hasad,
Szeretnélek, de nem szabad.

Csütörtökön virradóra
Tanáltam egy csőszgunyhóra,
Mellém raktam fegyverömet,
Öleltem a kedvesömet.

Még jó el se szöndörödtem,
Kilenc zsandár áll mellettem:
– Zsandár urak, mit akarnak?
Talán bizon mögvasalnak?!

– Mögvasalunk, mögkötözünk,
Kalocsára bekisérünk! 

–Kalocsai nagy törvénybe
Harminchat úr ül a székbe,
Kacsingatnak a szömömbe
– Hány csikó jut az eszömbe?

– Nem jut neköm több eszömbe:
Mint miért vagyok tömlöcbe.

Csittög-csattog a vas ajtó,
Talán gyün a tömlöctartó?
Vizitálják a rabokat:
Mivel mulatják magukat?

Mondjátok tömlöctartómnak:
Ne örüljön rabságomnak,
Mer, ha rabságomnak örül,
Nemsoká ű is bekerül.

Vigyétek ruzsámnak hirül,
Holtakkal vagyok egyszínű,
Amit öszök, nem jó ízű,
Étel-ital mind keserű.

Mondjátok édösanyámnak:
Küldjön egy párnát fiának;
Mögsegít még a jó Isten,
Nem kénlódok mindig itten.

Rózsa Sándor az én nevem,
Ösmerős is minden helyön.
Csongrád megye a lakásom,
Hatvan betyár a pajtásom.

Rózsa Sándor az én nevem, 

Rózsa Sándor az én nevem,
Az urakat nem ismerem,
Bakony-erdő a lakásom,
Ezer betyár a pajtásom.

Aki betyár akar lenni,
Nem kell annak megijedni,
Én is az akarok lenni,
Én sem szoktam megijedni.

Tizenhat esztendős voltam,
Mikor lopni megtanultam,
Loptam harminchárom lovat,
Mégsem csörgetem a vasat.

Tele a zsebem bankóval,
Az istállóm lopott lóval:
Harminc fakó, harminc deres,
Hej! Az mind szép jányra keres.

Fut az betyár a pusztába,
Sír babája ablakába.
Ne sírj babám olyan nagyon,
Nem lövik a betyárt agyon.

Csinos makra az én pipám,
Száz aranyért nem is adnám,
Csinos az én rózsám ajka,
Mikor szám csókja borítja.


Tiszteljük már egy kicsit népi-örökségünket, amelynek része a betyárfolklór! Zsiványok vannak ma is, de a legnagyobb törvényszegés az ő idejében a ló- és marhalopás volt!  Azok a boldog betyárnapok..., hogy is állunk ma ezzel a témával, -e gyönyörű fejetetejére fordított világban?
Robin Hood, na ne!  Rózsa Sándor!
-margitzoltan.blogspot.com nem vállal felelősséget a kiadói leírásban szereplő kijelentésekre. Minden felhasználó maga dönti el, hogy törvényes e az adott képek és film letöltése, használata, terjesztése!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék