2010. június 15., kedd

Összeesküvés Európa iszlámosítására?

EURÁBIA
Az amerikai neokonzervatívok Európát gyakorlatilag „leírták”. A neokon tézis szerint Európa közeli hanyatlásának számos oka van, de ezek közül az egyik legfontosabb Nyugat-Európa rohamos iszlamizálódása. Ennek a vélekedésnek az amerikai jobboldali körökben nagy népszerűségnek örvendő „elmélete” az ún. Eurábia tézis. Mi is ez? A koncepció eleinte egy szélsőséges összeesküvés-elméletre épülő nézet volt, aminek a lényege, hogy Európa és az arab országok összefognak Izrael ellehetetlenítésére és Európa iszlámosítására, ami végül Európa totális iszlám szolgaságba taszítását eredményezi.
(Kép illusztráció)
Az izraeli származású Bat Ye’or által felállított meglehetősen nevetséges elmélet központi fogalma a közbeszédben napjainkra átalakult, és tudatos összeesküvés-elmélet helyett az Eurábia koncepciót ma már – főleg amerikai közírók – evolutív demográfiai folyamatként értelmezik, amely során Európa különösebb politikai irányítás nélkül, spontán, de menthetetlenül iszlamizálódik, amit tovább erősíthet Törökország EU-taggá válása. A kereszténység folyamatosan visszaszorul, és az üres teret elfoglalja az iszlám, kitöltik a muszlimok. A kereszténység törékeny, miközben az iszlám erős, magabiztos és ambiciózus. A vészmadarak szerint elképzelhető, hogy ha azok, akik nem muszlimok, az új iszlám rend elől megfutamodnak, az európai kontinensen néhány évtizeden belül többségbe kerülnek a muszlimok. Ha ez megtörténik, a nagy katedrálisok egy elmúlt civilizáció emlékeként jelennek majd meg, legalábbis addig, amíg egy szaúdi típusú rezsim mecsetekké nem alakítja át vagy egy tálib típusú fel nem robbantja azokat. A nagy nemzeti – olasz, francia, angol és más – kultúrák elenyésznek, és helyükre egy új, átmeneti muszlim identitás kerül, amelyben észak-afrikai, török és más keleties elemek vegyülnek.Az európai társadalmak iszlamizálódásával fenyegető szerzők azzal érvelnek, hogy több nyugat-európai országban a muszlim lakosság aránya már most 2–8% között váltakozik. Franciaországban él a legtöbb muszlim, itt arányuk eléri a 10%-ot. Számos nyugat-európai országban a gyermekek 15–20%-a muszlim, és egyes nyugati nagyvárosokban – mint Amszterdam, vagy Brüsszel – a leggyakoribb újszülött név a Mohamed, ami nem meglepő, hiszen a nyugati társadalom nem muszlim részének szaporulata – mint láttuk – még a szinten tartáshoz szükséges minimumot sem éri el. Az elméletnek akadtak megrázó, szimbolikus alátámasztásai is. Ilyen volt például a New York-i merénylet után néhány héttel a nemzeti jelképnek számító párizsi Stade de France-ban lejátszott Franciaország–Algéria focimeccs, amikor a hazai közönség észak-afrikai eredetű része kifütyülte a francia nemzeti himnuszt, és amikor a franciák megszerezték a vezetést, a dühös nézők, akik néhány száz méterre laktak a Saint Denis nevű párizsi külvárosban, berohantak a játéktérre, és a mérkőzést le kellett fújni. De hasonlóan gyakran idézett példa a társadalmi integráció kudarcára, illetve a kultúrák harcára Pim Fortuyn – a muszlimok integrálását, és a bevándorlás megszigorítását hirdető holland politikus – és Theo van Gogh – az iszlám szélsőségesek embertelen szokásait bemutató filmrendező – meggyilkolása. Előbbit egy – a holland politika radikalizálódásától tartó – szélsőséges állatvédő, utóbbit pedig egy szélsőséges iszlámista végezte ki a nyílt utcán. Váratlan intenzitású nemzetközi agressziót váltott ki az egy dán napilapban közzétett tucatnyi iszlámellenes karikatúra is, s a Pápának szintén magyaráznia kellett a muszlim vallást kritizáló idézeteit (egy hatszáz éves szövegrészletet idézett!). A muszlim országokban konkrét ügyek miatt kirobbanó tiltakozások szinte kivétel nélkül átmennek a nyugati civilizáció és a nyugati értékek elleni általános tagadásba és tüntetésekbe. Ezek a jelenségek felvetik egyes alapvető nyugati jogok, például a szabad véleménynyilvánítás jogának kérdését, és azt, hogy meddig lehet tolerálni az intoleranciát. Ayaan Hirsi Ali, egy szomáliai menekült, későbbi holland parlamenti képviselő története szintén tanulságos. Hirsi Ali a húszas éveinek elején, egy általa nem kívánt, előre eldöntött házasság elől menekült Hollandiába, ahol letelepedett, és az iszlám szélsőségesség elleni polgárjogi harc egyik szimbóluma lett. De miután kiderült, hogy annak idején, amikor menekült státusért folyamodott, nem mondott igazat korát és nevét illetően, a holland kormány – amelynek ő maga is parlamenti képviselője volt – bejelentette, hogy kiutasítja az országból, és bevonja holland útlevelét. Egy jobboldali amerikai kutatóintézet (American Enterprise Institut) azonnal lecsapott rá, és munkát ajánlott neki. Az ügy hatalmas felháborodást és kormányválságot okozott Hollandiában. A konkrét, nagy médianyilvánosságot kapott eseményekkel párhuzamosan kevésbé látványos, de igen jelentős társadalmi átalakulás zajlik szerte Európában. A nyugat-európai nagyvárosokban gettók alakulnak ki, olyan alapvetően muszlim bevándorlókból álló zárványok, amelyek szinte teljesen elzárkóznak a környezetüktől. A svédországi Malmőben, amely a harmadik legnagyobb város, a nem svéd lakosok aránya mára elérte a 40%-ot. Egy holland parlamenti bizottság által készített jelentés szerint 2017-re a legnagyobb holland városokban többségbe kerülhetnek a nem holland eredetű lakosok. Mindez alapvetően a családegyesítések és előre eldöntött „határon átnyúló” házasságok útján fog bekövetkezni. Ezek a nagycsaládok által elhatározott házasságok egyébként jelenleg is az egyik fő forrásai a bevándorlásnak, és annak, hogy nagycsaládi kötelékeken alapuló bevándorló közösségek alakulnak ki, amelyek számára a fogadó társadalomba való beintegrálódás nem a legfontosabb szempont. Sokkal inkább a kulturális hagyományok megőrzése, vagyis éppen az integráció ellentéte. Mindezzel együtt Európának kötelessége is – és nem csak gazdasági érdeke –, hogy azokat a menekülteket, akiket hazájukban politikai üldöztetés ér, befogadja. Ez az európai értékek következetes képviselete, Európa morális kötelezettsége.Mint minden európaiban, bennem is jeges borzongást kelt, amikor azt látom, hogy az amerikai szellemi elit egy része – és már régen nem csak a keresztény fundamentalistákról van szó – kész tényként kezeli Európa hanyatlását, „Eurábia” létrejöttét, és azon morfondírozik, hogy miként lehetne majd megkönnyíteni a szabadságra, demokráciára, a nyugati értékekre áhítozó európai értelmiség egyesült államokbeli letelepülését. A túlzó huhogás, és talán a helyismeret hiányából fakadó téveszmék a saját helyi értékükön kezelendők, de Európa mégsem vonhatja meg a vállát. Ha „Eurábia” nem is több mint egy bombasztikus téveszme, akkor is világos, hogy léteznek feszültségek és problémák.Amerikai közírók részéről gyakran hallani azt a vélekedést, hogy a bevándorlók beilleszkedésének kezelésében az USA és Európa gyökeresen eltérő megoldást választ. Az amerikai megoldás a tényleges befogadás és amerikanizálás, ahol a bevándorlót mint egyént és jövőbeli amerikait kezelik. Ezzel szemben a nyugat-európai országok nagyfokú kollektív önállóságot adnak a bevándorlóknak, tehát nem „europaizálják” őket, sokkal inkább lehetővé teszik számukra, hogy saját közösségükben saját kulturális tradícióikat ápolják egy multikulturális társadalomban. A bevándorlókhoz való egyéni közelítésre is akad azonban példa: Franciaország, ahol mindenkit – így a muszlim bevándorlókat is – a köztársaság részének, önálló alkotóelemének tekintenek, sokkal kevésbé egy etnikai vagy vallási közösség részének. Ez azonban a kivétel, mert az európai megközelítés lényege a kulturális, etnikai, vallási közösségek egységben való elfogadása, vagyis a hagyományos helyi és az újonnan bevándorolt közösségek teljes egyenjogúságán alapuló együttélés. A hangsúly tehát nem az egyénen, hanem a közösségeken van. Az európai megközelítést azonban egyre több bírálat éri, mert – a kritikusok szerint – képtelen megbirkózni a legfontosabb társadalmi feladattal: az integrációval. Más szóval azzal a problémával, hogy olyan társadalmi zárványok alakulnak ki, amelyekből lehetetlenség kitörni: a bevándorlók a társadalomtól elkülönülve, gettókban tengődnek, a munkaerőpiacra való belépésük szinte lehetetlen, és jobb híján segélyekből élnek. A gettók ráadásul konzerválják az elzárkózást, hiszen nem ritka, hogy még a harmadik generáció sem tanulja meg a fogadó ország nyelvét. A republikánus francia megközelítés ellenére ott is kialakultak az előbb említett zárványok (nem is kicsik), ami azzal magyarázható, hogy az általános integrációs politikai célkitűzéseket nem sikerült a gyakorlatba ültetni (sőt!), számos szakpolitika, mint az oktatás-, a lakás- vagy a szociálpolitika gyakorlatilag a szegregációt segítette elő. Eurábia tengerentúli megfelelője az Amexica koncepció, amely az Egyesült Államok mexikói bevándorlók általi „hispanizálódását” takarja. A külföldiektől való félelem Amerikában sem új keletű: már Benjamin Franklin is attól félt, hogy a beáramló németek tömegei elnémetesítik Philadelphiát ahelyett, hogy a helyiek „angolosítanák” a bevándorlókat. Az USA-ban a becslések szerint ma legalább 10 millió, de egyesek szerint akár 20 millió illegális bevándorló él, és évente további egy millióan lépnek be illegálisan az ország területére, hogy több-kevesebb ideig ott tartózkodjanak. A külföldiek döntő többsége mexikói, akik közül 4 milliónak semmiféle papírja nincs. Az USA-ban dolgozó mexikóiak egy kisebb ország GDP-jét állítják elő: évente mintegy 50 milliárd dollárt utalnak haza. Az amerikai politika kettős: egyrészt legalizálni akarják a már ott tartózkodó külföldiek státusát (hiszen Amerikának szüksége van a rosszul fizetett, fizikai munkaerőre), másrészt véget akarnak vetni a kontrollálhatatlan illegális bevándorlásnak. Való igaz, hogy a legújabb hullámban érkező hispán bevándorlók már sokkal inkább zárványokban tömörülnek, mint bármelyik korábbi bevándorló közösség. A közkeletű amerikai vicc szerint az Egyesült Államok 300 milliomodik polgára nem ott fog születni, hanem Mexikóból fog átszökni. Az USA-ban 33 millió külföldön született ember él, ezek harmada már állampolgár, harmada engedéllyel vállal munkát, harmada pedig illegálisan tartózkodik az Egyesült Államok területén. Ezek a számok azt jelzik, hogy Amerikának hatalmas kihívást jelent a bevándorlás kezelése – ha csak az adatokat nézzük, jóval nagyobbat, mint Európának (ahol fele akkora – 6,4% – a külföldön születettek aránya). A muszlim vallás a tengerentúlon is terjed: az USA-ban az 1990-es években mintegy 5 millió, az ezredforduló körül már 6-7 millió muszlim élt. Az iszlám a leggyorsabban terjedő vallás, híveinek száma az utóbbi 10 évben 110%-kal nőtt, azaz ugyanolyan mértékben, mint a vallástalanoké. Az USA-ban élő muszlimok részben bevándorlók, részben konvertiták, illetve e két csoport utódai. 80%-uk 65 év alatti, átlagosan 5 fős háztartásnagyságuk az országos átlag kétszerese. Többségük nagyvárosokban él – egyedül Chicagónak félmillió muszlim lakosa van – és a muszlimok felét afroamerikai kitértek adják. Arányuk az amerikai társadalomban azonban mindössze néhány százalék, és tegyük hozzá: Európában sem sokkal több. 
A realistább elemzők véleménye szerint az európai társadalom sosem fog iszlamizálódni. Ennek nem csak az lesz az oka, hogy idővel a moszlim bevándorlás csökkenni fog, de legfőképpen az, hogy az európai értékek, a szabadság utáni vágy vagy a társadalmi egyenlőség megélése egyetemes érvényűek és hosszú távon verhetetlen társadalmi mintának számítanak.                                

Marján Attila 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék