Margit Zoltán: Sunday bloody sunday

2010. június 19., szombat

Sunday bloody sunday

Ítélet születhet a véres vasárnap ügyében

AFP
Vád alá helyezhetik a véres vasárnapban résztvevő katonákat, miután kiszivárgott az ügyben 10 éve nyomozó brit parlamenti vizsgálóbizottság jelentése: eszerint oktalanul és törvénytelenül követték el a gyilkosságokat.
Kiszivárgott jelentés miatt csaptak magasra az indulatok Angliában: eszerint a bizottság már korábban is kiderítette, hogy az 1972. januári véres vasárnap során a katonák jó része ténylegesen jogtalan gyilkosságokat követett el, ám ezen beosztottakat semmilyen szinten nem vonták felelősségre.
Az észak-írországi Londonderryben 2000 márciusában kezdődött meg a nyilvános vizsgálat az északír zavargások egyik legellentmondásosabb eseménye, az 1972-es véres vasárnap körülményeinek a feltárása érdekében.
1972. január 30-án az északír biztonsági erők megerősítésére a tartományba vezényelt brit ejtőernyősök ugyanis Londonderryben belelőttek katolikus polgárjogi tüntetők tömegébe, 14 felvonulót, köztük hat fiatalkorút megöltek, 17-et súlyosan megsebesítettek. A húszezer felvonuló a törvénytelen internálások ellen békésen tiltakozott. A városközpontba érve egy katonai úttorlasznál összetűzésre került sor a tüntetők és a biztonsági erők között. A hadsereg állítása szerint az ír köztársasági mozgalom egy orvlövésze a közeli tetőkről lövést adott le a katonákra, a tüntetők szögbombákkal ostromolták meg őket, ezért volt szükség a fegyverek bevetésére.
Az akkori kormányvizsgálat egy alig 10 hét alatt összedobott, az ún. Widgery-jelentésben felmentette a brit ejtőernyősöket a jogtalan fegyverhasználat vádja alól annak ellenére, hogy az orvos szakértők már akkor megállapították, hogy a katonák válogatás nélkül, összevissza lövöldöztek, és áldozataik többségét közvetlen közelről fejre, testre adott egy-egy lövéssel ölték meg.
A londonderry-i véres vasárnap áldozatainak hozzátartozói azóta követelik a hadsereg fellépésnek újbóli vizsgálatát, mivel az azóta előkerült újabb bizonyítékok is megkérdőjelezik a fegyverhasználat jogosságát. A munkáspárti kormány 1998-ban bízta meg a lordok házának bírája, lord Saville vezette nemzetközi bizottságot a szigetország történetének eddigi legszélesebb körű nyilvános vizsgálata lefolytatására. A testület azóta felkutatta a véres vasárnap több mint 2100 szemtanújának nagy többségét, kihallgattak 1400 személyt, újságírót, rendőrt, tüntetőt, és orvos szakértők újravizsgálták a holtesteket.
A bizottság most több évnyi hezitálás, és halasztgatott vizsgálat után került patthelyzetbe a kiszivárgott jelentéssel, és a The Guardian pár nappal ezelőtt már arról számolt be, hogy az egykori, ma már nyugdíjas éveiket taposó katonáknak bíróság előtt felelhetnek tetteikért.
Míg az áldozatok rokonai támogatásukról biztosították a bizottságot, és a lapnak az ítélet jogosságát hangsúlyozták, mások attól tartanak, hogy egy hasonló beismerés beláthatatlan következményekkel járhat. Nem csak a kárpótlások százait nyújthatják be a brit kormányzathoz, de minden korábbi katonai akció is megkérdőjelezhetővé válik, és ezáltal a brit hadsereg jövőbeli döntésképessége is veszélybe kerülhet.
A jelentésnek egyelőre nincs nyoma: a bizottság szerint az 5000 oldala beszámolót rajtuk kívül még senki sem láthatta.
Forrás:URL: http://www.mult-kor.hu/20100615_itelet_szulethet_a_veres_vasarnap_ugyeben


Ártatlan tüntetőket ölt meg a brit hadsereg egy csaknem 40 évvel ezelőtti észak-írországi britellenes megmozduláson.



Ez a fő megállapítása az azóta is csak "véres vasárnapként" emlegetett lövöldözés ügyében tizenkét éve indított vizsgálatnak, amelynek jelentését kedden ismertette David Cameron brit kormányfő.
A brit kormányfő bocsánatot kért az eset miatt, és hozzátete: ilyen támadás soha nem fordulhat elő mégegyszer. Mint mondta: a lövöldözés "egyszerre volt indokolatlan és indokolhatatlan".
Londonderryben 1972. január 30-án tizenhárom holttest maradt az utcán, miután a brit hadsereg egy ejtőernyős alakulata rálőtt a bírósági ítéletek nélküli internálások ellen tüntető tömegre. Egy további áldozat később, a kórházban halt meg. A korabeli első brit vizsgálat szerint a hadsereg csak viszonozta a tüzet, amikor a tüntetők közül az IRA katolikus terrorcsoport tagjai lőni kezdtek a katonákra, de a mostani vizsgálat megállapításai szerint a tüntetőknél nem volt fegyver, és az első lövést a brit hadsereg adta le.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin