Margit Zoltán: 2010. 06. 20. - 2010. 06. 27.

2010. június 25., péntek

Dei gratia rex - A Szentkorona nevében


A konzervatív körökben igen kedvelt – éleselméjű, ám sajnos kevésbé éles morális érzékű – jogtudós, Carl Schmitt egyhelyt (jó részében a szuverenitás fogalmát elemző Politikai teológia című nagy tanulmányában) a következőt mondja: „Az a kérdés, hogy Isten-e az egyedüli szuverén, vagy aki őt a földön kizárólag képviseli, a császár, a fejedelem, vagy a nép, pontosabban az, aki a nép nevében fellép…” Világos: a szuverenitásnak, illetőleg a szuverenitás legitimációjának két alapvető koncepciója van, s az egyik szerint a szuverenitás forrása valamely transzcendens hatalom, a másik szerint – rövidre zárva a dolgot – a nép. A transzcendens hatalom régente egyértelműen Istent jelentette: a király (császár, fejedelem) Isten kegyelméből uralkodott, Dei gratia rex volt. Újabb időkben aztán más transzcendens hatalmak is léphettek ilyen szerepbe: így a megistenített Történelem, amely például a kommunista pártok hatalmának végső legitimációs bázisát adta. A népszuverenitás elvére pedig nem föltétlenül csak demokráciák hivatkoztak, hanem olyan diktatúrák is, amelyek úgymond a népet képviselték, mint teszem a nemzetiszocialista „Volksstaat”. De most nem erről óhajtunk elmélkedni.
Hanem Schmittnek a maga szarkasztikus modorában odavetett ama fordulatairól, hogy „vagy aki őt a földön kizárólag képviseli”, illetve „aki a nép nevében fellép”. Hiába mondom ki ugyanis, hogy Isten a szuverén, őt a földön valakinek mégiscsak képviselnie kell, és hiába mondom, hogy a nép a szuverén, ha egyszer maga a nép sosem lép föl ilyenként, hanem mindig csak valaki vagy valakik az ő nevében. Ezért utasították el olyan konzervatív politikafilozófusok, mint Friedrich von Hayek az olyasfajta fordulatokat, hogy „a társadalom” ezt vagy azt teszi – lévén, hogy „a” társadalom sosem lép föl cselekvőként, hanem legföljebb az állam, vagy még inkább a kormány. „Szuverénnek lenni annyit jelent, mint jogosultságokkal rendelkezni” – mondja Schmitt, aki szerint a szuverén legfőbb ismérve, hogy ő az, aki a rendkívüli állapotról dönt. A szuverénnek tehát valamely konkrét személynek kell lennie.
Amikor tehát mostanában itt nálunk a Szentkorona államjogi szerepéről hallunk, vagy éppen arról, hogy bizonyos vagyonok tulajdonosa a Szentkorona kell legyen, ezzel nem az a legfőbb probléma, hogy akkor egy transzcendens elemet vonunk be a jogalkotásba. Ha vissza akarunk menni a középkorba, ennek végül is nincs akadálya. A középkorban a Szentkorona – természetes módon – előbb a király patrimoniális monarchiájának hatalmát, később a rendek és a király közös rendi monarchiájának hatalmát legitimálta. Mindenképpen olyan hatalmat tehát, amelynek legitimációja nem a néptől származott. Ám akkor megvoltak azok a privilegizált személyek, akik a Szentkorona nevében beszélhettek. De kik lehetnének ők ma?
Mert a Szentkorona nem fog kiszólni a parlamenti vitrinből, hogy törvényeket, rendeleteket és intézkedéseket diktáljon egy gyorsírónak. Lesz majd valaki, aki őt itt a földön képviseli, lesz majd valaki, aki az ő nevében föllép. És nem a Szentkorona, hanem ez a valaki lesz az, aki az ő képviseletében és nevében föllépve megfelelő jogosultságokkal (vagy akár meghatározott vagyonokkal) fog rendelkezni, netán dönt a rendkívüli állapotról. Nos, ki lesz hát az?


Az ideológia minden rendszer "tápoldata" e köré kell becsomagolni  az állam nevezetű "dísznövényt" ezzel még mindig nincs semmi baj, akkor indul el a gond, amikor a "hatalom" a saját ideológiájától megválik és pillanatnyi öntörvénykezésbe kezd, bármilyen közismert dogmára hivatkozva (Öszöd...)! Talán fokuszálni kellene a legújabb korra, büszkén emlékezve az előttünk letünt korok tanaira, így a Szentkorona tanra -államjogra is,- viszont a világ már egész más pályán jár és szerintem, azt kellene követni és a középkorban-újkorban is szerzett tapasztalatokra alapozva e "meghasonlott" világban, a legújabb korban kellene sikeres nemzetté válnunk eleink akarata szerint!


Huszonöt éve hunyt el Carl Schmitt

Carl Schmitt végigélte az egész huszadik századot: vele szenvedett, döntött, s bukott el – ám e szenvedései, döntései s bukásai során olyan elméleteket alkotott, amelyek ma is (sőt, manapság éppen egyre inkább) aktualitással bírhatnak. 

Akinek megadatik a sors azon kegyelme / csapása, hogy nehéz időkbe születik, ahol csak lüktet a nietzschei felszólítás, miszerint: „man kann nicht nicht wollen”, az rákényszerül, hogy normalitásaink paravánja mögé nézzen. Carl Schmitt éppen ezért mutatta ki szekuláris politikai fogalmaink teológiai gyökereit, a jog normák mögötti döntés tényszerűségét, a béke mögötti háborút, a liberalizmus mögötti totalitarizmust, a jog mögötti politikát. 
„Tout est politique”, énekli egy francia együttes  – és megelőzően vallotta, Carl Schmitt nyomán, a kiváló Julien Freund.
Techet Péter írása

Carl Schmitt II. Vilmos idején született, és Helmut Kohl kormányzása alatt hunyt el. Kapott elég időt, elég nehézséget. Pedig már 1945-ben, az amerikai fogságban ülve megírta, hogy „jöjj, szerelmetes halál”.  Ő azonban nem meghalt – hanem megfigyelőként vett részt megannyi temetésen. Eltemette a wilhelminus császárságot, eltemette Weimart, eltemette a „heiliges Deutschlandot”, eltemette a Jus Publicum Europaeumot, eltemette Európát. De eltemette lányát s második feleségét is. 
„Az idős ember az emberi jogok legnagyobbikát veszti el: nem övéi ítélnek róla”, idézte gyakran Goethe mondását. Carl Schmittről ma is ítélkeznek. Vádolják őt – de közben Izrael első igazság-ügyminiszterétől a hatvannyolcasokon vagy a konzervatív katolikusokon át Slavoj Zizekig megannyian olvassák, értelmezik, használják. 
Persze nem mindenki vallaná ezt be. Mert amint az életében, úgy halála után is inkább számít „Geheimtipp”-nek.

„A 96 éves Carl Schmittet – voltaképpen meglehetősen pontosan – élete második felétől egyre növekvő magány jellemezte. A magány próbára teheti a hitet, roncsolhatja, de hozzájárulhat elmélyüléséhez is. A keresztény ember egyedül, magányosan áll Teremtője előtt, s ebben a magányban olyan erő és mélység lakozik, ami semmiféle más tapasztalattal nem ér fel. A magány nem azt jelenti, hogy az ember hazátlan. Pusztán korábban nem ismert mélységeket nyit meg előtte. Megnövelheti a felfogóképességünket, az érzékelésünket. (…) A keresztény ember számára a nagypéntek nem bukás, nem vég – hanem átmenet. A megfeszített feltámadása reménységünk alapja. Húsvét vasárnapjának reggelén Carl Schmitt a halál kapuján átlépett az örökkévalóságba: oda, ahol a hitünk láthatóvá lesz, ahol kérdéseink, kutakodásaink konkrét válaszokat nyernek. Legyen hát Isten néki – amint majd egykoron nékünk is – kegyelmes bírája, ajándékozza néki éltető közelségét!” Így imádkozott a sírjánál Werner Böckenförde, a neves szociáldemokrata és Schmitt-tanítvány alkotmányjogász, Ernst-Wolfgang Böckenförde paptestvére. 
Carl Schmitt – amint az 
Ex captivitate salusban megvallja – nem szégyellt imádkozni Bodinért, Hobbesért. Mi se szégyelljünk hát. 
Carl Schmitt Karl Mannheimtól kért a háború után megértést. Ám megértés csak odaát van. 1985. április 7-én, éppen a Feltámadás reggelén Schmitt elhagyta ezt a tökéletlen világot, amelyben ő sem tudott tökéletes maradni. De hát tévedni annyira 
katolikus dolog. 

Legyen hát véle irgalmas s megértő a Teremtő.

2010. június 24., csütörtök

Voodoo made in Africa

Vudu, a hátborzongató vallás
Fekete mágia. Borzongás. Átok. A vudu szertartások mások megrontását, egészségének károsítását, halálát okozzák...
A katolikusok "az ördög vallásának", hívőit pedig "a sátán gyermekeinek" nevezik. Szülőhelye Nyugat-Afrika, ahonnan a 16. században ötszázezer őslakost hurcoltak el Haitire. A rabszolgák az Újvilágban is megtartották hitüket, s a sziget lakóinak még ma is legalább 80 százaléka e vallás híve. A vodun szóból eredő elnevezés a Benin területén élő fon nép nyelvén azt jelenti: "isten, szellem, szent tárgy".

Hipnotikus varázslók

A tabuk megsértői súlyosan megbetegszenek, vagy meghalnak. Az átok fog, az ember szuggerálható, és mindent elhisznek a varázslónak, aki szinte azt csinál követőivel, amit akar. Az áldozat alig eszik, elfogy az életereje, aztán meghal. Vudu-halált vált ki a közösség, amikor kitaszítja egyik tagját. A kiközösítés, a megvetés, a megbélyegzés olyan lelki hatást gyakorol az áldozatra, hogy belepusztul.

Szenti Tibor néprajzkutató így ír erről: "Az ellenséges természeti környezetbe, a vadonba egyedül nem mehet, mert elemésztődik. Marad a közösségen belüli elmúlása. Az ilyen ember reményvesztett lesz. Anélkül, hogy orvosilag bármilyen baja lenne, elkülönül, elhúzódik a társaitól, lefekszik a kunyhójában, nem vesz magához táplálékot, és a körülményekhez képest hihetetlen gyorsan, néhány nap alatt menthetetlenül elpusztul. Ezt a halált a közösség által kiváltott, megsürgetett szociális halálnak vagy ’kiközösítéssel járó halálnak’ is nevezhetjük."

Az önként vállalt vudu-halálnak valamilyen belső kényszer az oka. Egy helyütt megszabták, hogy a halottakat ne a megszokott helyre, barlangba temessék, hanem egy templom udvarába. A bennszülöttek ezt nehezen viselték, ezért többen besurrantak a barlangba, és ott várták meg a halált - mintegy élve eltemetkezve.

Egyedi eszközök, rémisztő szertartások

A vudu eszközei közé tartoznak az ártó bábuk vagy fétisszobrok (Kongóban például szöges szobrok), de Ausztráliában - ahogy H. Damm írja - "a rámutató botocskák, a kihegyezett fapálcikák vagy kengurucsontok" a tulajdonképpeni varázseszközök egy ember életének kioltására. Ha a gyilkosságot elhatározták, a varázsló megbízóival együtt titokban elhagyja a tábort, hogy végrehajtsa a sajátos ceremóniát. A megbízó előrehajló felsőtesttel a földre térdel, a varázsló pedig keresztbe fekszik a hátán. Így a kívánság és az akarat eggyé válik, és csak a rámutató pálcika, ez a mágikus eszköz kell ahhoz, hogy az áldozatra átvigyék. A varázsló jobb kezében tartja a hegyes pálcikát, amelyet többszörös hajfonattal a könyökéhez kötözött. Az ellenség táborhelye felé döf vele, és így szól: "Teljenek meg csontjaid pálcám mérgével, hogy húsod megrohadjon, és bűze odacsalja a férgeket, hogy felzabálják! Málljanak szét csontjaid, és emésztődjenek el, mint víz a sivatagi homokban, hogy szellemed semmit se találjon meg belőlük! Szárítsa ki a szél bőrödet, tegye ráncossá, mint falevelet a tűz forrósága, és szárítsa ki véredet, miként a tócsák iszapját!" A szó ereje mindenképpen hat...

A lelki és érzelmi tünetek által befolyásolt vudu-halál gyakori a modern társadalom magányosainál is. Szintén egyfajta megsemmisítése az embernek az is, amikor a házasok összevesznek, és a családi fotókról levágják a másik képét. A gyermekpszichológusok szerint a vudu-halálhoz közeli jelenséget az anyaméhen belül is ki lehet váltani. A nem kívánt terhességekből születettek közül egyéves korukig jóval többen halnak meg, mint azok közül, akiket szeretettel hordott ki az anyjuk. Az állatvilág is ismeri a vudu-halált. Gondoljunk csak a kígyóra, amely megbűvöli az áldozatát, vagy az öreg, illetve társukat, gazdájukat vesztett állatokra, amelyek feladják az életet!

A feszület Európa spirituális örökségének a jele

2010. június 23. 
Az albán, a bolgár és a szlovén után a lengyel, az orosz, a szlovák és a görög püspöki kar is csatlakozott az olasz püspökök felhívásához annak kapcsán, hogy a közeljövőben várható az Európai Bíróság határozata a kereszt állami oktatási intézményekben való kihelyezése ügyében. Az olasz püspökökkel korábban Erdő Péter bíboros is kifejezte egyetértését.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2010. június 30-án döntést hoz arról a fellebbezésről, amelyet az Olasz Köztársaság nyújtott be a bíróság tavaly november 3-án hozott határozata ellen. Ez kimondta, hogy a feszületnek nincs helye az iskolákban, mivel azokat nyilvános helynek kell tekinteni. A döntés megállapította, hogy a feszület sérti a más vallásúak érzékenységét. A döntés előtt nyilatkozatot adott ki az olasz püspöki kar, amelyhez egyre több európai püspöki testület csatlakozik.A Szlovén Püspöki Konferencia június 18-án, pénteken kiadott nyilatkozatában támogatja az Olasz Köztársaságot és azokat az országokat, amelyek csatlakoztak az itáliai állásponthoz. A szlovén helyi egyház, valamint számos európai püspöki konferencia szorgalmazza a feszület és egyéb keresztény jelképek nyilvános használatát.A feszület olyan jelkép, amely az európai nemzetek nemcsak vallási, hanem egyben kulturális örökségét alkotja. Ezt több európai egyezmény is alátámasztja, közöttük az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága 1950 óta érvényben lévő statútumai. Szlovéniában más európai országhoz hasonlóan, számtalan templom, feszület, kegykép és egyéb vallási jelek állnak közterületeken is. Mindezek a szlovének nemzeti és kulturális örökségét képezik. A közterületeken elhelyezett vallási jelképek nem a diszkriminációt vagy mások kizárását szolgálják, hanem a szabadság és a demokrácia megnyilvánulásai, továbbá az egyes európai nemzetek több száz éves hagyományainak tisztelete – szögezik le a szlovén püspökök.Szlovéniában a vallási jelképek nyilvános használata nem alkotmányellenes. Ezt 2010. április 15-én ismételten leszögezte a Szlovén Köztársaság alkotmánybírósága. A szlovén főpásztorok nyilatkozatukban támogatják azokat az erőfeszítéseket, amelyek a feszület és más vallási jelképek nyilvános használatát célozzák, mivel ez nem sértő sem az emberi jogokra, sem más vallási vagy filozófiai meggyőződésekre, sem pedig a nem-hívő egyénekre nézve.A lengyel püspökök 352. plenáris ülésük végén megállapították: a kereszt arra emlékeztet, hogy kik vagyunk, és merre tartunk. A keresztény hagyományú országok ne féljenek kifüggeszteni a keresztet nyilvános helyen. Szükség van arra, hogy a feszület továbbra is helyén maradjon az iskolákban, a kórházakban és a közhivatalokban, mivel tiszteletben kell tartani a vallási és a világi szféra függetlenségét az egyes országok és az uniós intézetek közötti kapcsolatokban is. A vallások és a különböző világnézetű személyek közötti párbeszéd csak úgy haladhat előre, ha tiszteletben tartják a vallásszabadságot, a népeket és a nemzeteket – fogalmaztak a lengyel főpásztorok.Oroszország főpásztorai jegyzékükben emlékeztetik Európát arra, hogy mit jelent, ha betiltják a hagyományos vallási jelképek nyilvános használatát. Joseph Werth püspök, a konferencia elnöke arra mutat rá, hogy a kereszt nem pusztán a keresztény vallás jele, hanem az európai önazonosság egyik legfontosabb eleme. Utalással a nemzet közelmúltjára Werth püspök a következőket írja: „Oroszországban a kommunista kormányzás idején a vallásüldözés a társadalom erkölcsi őrületéhez vezetett. Meggyőződésünk, hogy a kereszt és más keresztény jelképek használata nem jelenti a keresztény vallás előnyben részesítését. A vallásszabadsághoz való jog nem zárja ki az európai országokban a hagyományos keresztény jelképek használatát, mivel azok magasrendű társadalmi értékkel rendelkeznek”. Az orosz püspöki konferencia annak a kívánságának ad hangot, hogy a pluralizmus és a lelkiismereti szabadság nem korlátozza azoknak a jogait, akik összhangban kívánnak élni a földrész spirituális és kulturális örökségével.A keresztény vallási jelképek, különösen a kereszt jelenléte a bármilyen felekezethez tartozó keresztények érzéseit tükrözik, nincs kirekesztő értékük senki irányában sem. A feszület hagyományt fejez ki, amelyet mindenki ismer és elismer magasrendű spirituális értéke miatt – vélekednek a szlovák főpásztorok. Leszögezik: a kereszt jelképezi a párbeszédre való nyitottságot, a szegények és szenvedők támogatását, hitre, etnikai vagy nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül. Nem jelenti a vallás másokra való rákényszerítését, hanem a testvériség legmagasabb fokát fejezi ki, utal a nagylelkűségre és a mindenki iránti szolidaritásra. A keresztény hagyományú társadalmaknak ezért nem lenne szabad visszautasítaniuk a vallási jelképek nyilvános használatát, főleg az iskolákban. Ez ugyanis megnehezítené, hogy átadják az identitástudatot a jövő nemzedékeinek – írják a szlovákiai püspökök, amihez hasonló véleményének adott hangot decemberben a Szlovák Köztársaság nemzeti tanácsa is. A Zenit hírügynökség közli, hogy a görög püspöki kar is csatlakozott az olaszokhoz. A görög püspökök szerint a kereszt nyilvános helyeken való betiltása nem a békés együttélést szolgálja. A közlemény szerint ez a lépés folytatása lenne a kereszténységnek az EU alkotmányából való kivételének. A vallási hagyomány tisztelete pedig egyre fontosabb volna egy olyan társadalomban, ami mindinkább multikultúrálissá válik. A keresztény jelképek nyilvános helyen való megjelenése nem szabadna, hogy tiltva legyen olyan országokban, amelyek a  kereszténység jegyében telt évszázadokat tudhatnak a magukénak, ez a spirituális és kultúrális örökség letagadása volna.

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin