2012. augusztus 23., csütörtök

Csődország


LEGYEN EZ SZERBIA ÚJ NEVE!

Miért is ne?! Elvégre lehetne. Ráillik. Tökéletesen.
Ha történetesen mindenre elszánt, pártos honanya (vagy legalábbis ábrándos, pártatlan honleány) lennék valamelyik mezei parlamentünkben, Istenemre mondom, menten indítványoznám, hogy kereszteljük át sürgősen ezt a mi nagybetegünket. Hátha megmenthetjük vele az életét. Azt mondják, hogy mindenki a nevében hordozza a sorsát. Hátha ezzel a pofonegyszerű névváltoztatással, ezzel a másodkeresztséggel Szerbia nem csupán nevet, hanem sorsot is cserélhetne. Hátha egy csapásra jobbra fordulhatna a jelenlegi – teljességgel kilátástalan – helyzete. Nem akadna sok vesztenivalónk, hiszen a napjai már meg vannak számlálva. Vagy másképp is mondhatnám, idézhetném az egykori, csupa-csupa szépfiúkból álló svéd rockcsapat, a Europe Final countdown-ját.



A visszaszámlálás elkezdődött

Egy próbálkozást mindenképpen megérne. Még így, halál előtt három nappal is akár.
Mivel hamarosan egyébként is kénytelenek leszünk egy kicsikét elszöszölni/elmolyolni az avítt, idejétmúlt Alkotmányunk átszabásával, egy füst alatt az úgymond újra-anyakönyvezést is lebonyolíthatnánk. Persze a nagyon is időszerű külső átváltoz(tat)ás és a kiadós lelki/szellemi fürösztés is hozzátartozna a teljes megújuláshoz. Az átlényegüléshez. Különösen aktuális ez most, amikor megint elkezdtünk az Európai Unió irányába kacsingatni. Reménykedve abban, hogy ha egy vadonatúj, kiglancolt imázzsal, meg persze illemtudóan kéredzkedünk fel az EU – kocsitengelyig és a lovak szügyéig érő, sárban megfeneklett szekerére –, akkor talán a bakon ülők nem fognak egy jól irányzott rúgással fenéken billenteni bennünket. (EU-kompatibilissá transzformálódásunknak amúgy is végső ideje lenne. Tényleg, de tényleg a földhöz kéne már csapni azt a divatból rég kisétált, avas szagú sajkacsát, és lerúgni a lábunkról a perge, kunkori orrú gumibocskort. Mert az már végképp nem trendi. Egyik sem.)

Úgy, mint a ledér, városi nőcskék…  

Amikor megkérdezték Tomislav Nikolićtól, hogy mire számítson az ország népe, milyen lesz majd az új kormány, akkor válaszképpen mindössze annyit mondott, hogy az eddigieknél gyorsabb, hatékonyabb és őszintébb. Ha netán elhittük neki ezt a „kegyes” hazugságot, akkor bizonyára annak a vaskos csúsztatásnak a megemésztésével sem fog meggyűlni a bajunk, hogy Szerbia hamarosan egy gyökerestől felforgatott ország lesz. Kifordítják még a négy sarkából is.

A szépen csengő ígéretek szerint már csak alig néhányat kell aludnunk, és máris dübörögve beindul a gazdaság fellendítése meg az azzal karöltve járó munkahelyteremtés. (Igaz, előtte azért a hivatalosan még be nem jelentett államcsőddel is illene valamit kezdeni. De nemigen tudnak vele mit kezdeni! Mert sürgősen elő kellene varázsolni, akár a föld alól is, legalább 4 milliárd eurót. A puszta túléléshez. Na, meg azért, hogy mi is úgy tehessünk, mint a régi megfigyelés szerint a városi ledér nőcskék, akik hitelre öltöznek, készpénzre vetkőznek.) Kedvező kölcsönökről szóló ajánlatokkal viszont nem szokás bombázni a szegénység(é)ben a templom egerével vetekedő Szerbiát.

Mélyebbre már aligha süllyedhet ez az ország. Mindent elárul rólunk az az egy arcpirító információ, amely szerint a most épülő autópályáink egy részét Azerbajdzsán hitelezi. Idáig jutottunk… (Nem csekély szégyen. De bűnnek is hatalmas.)

Amíg komoly külső segítség nem tűnik fel a láthatáron, addig az új kormány a még megmaradt hazai pénzforrásokat igyekszik csapra ütni. Ahhoz kénytelen nyúlni, amije van. Agyafúrt kezdésnek egy ravasz húzást eszeltek ki: enyves kezüket máris rátették a Szerbiai Nemzeti Bank devizatartalékaira. Ha viszont az abból kimarkolható összeg nem bizonyul elégségesnek, hát majd pótolják a hiányt jóféle, inflációgerjesztő pénznyomtatással.

Arra is kaptunk ígéretet, hogy megejtik a rengeteget kritizált adórendszer reformját, és folytatják a korrupciógyanús ügyek felgöngyölítését. Rettegjen csak, és ne aludjon nyugodtan senki, akinek vaj van a fején, mert a jókora elánnal beindult letartóztatások után újabbnál újabbakat helyeznek kilátásba! És így megy ez majd végtelen végig. (Könnyen meglehet, hogy nem is másokra kéne mutogatni, hanem saját magukon meg egymáson lenne csak igazán tisztességes meg etikus kezdeni a sort. Példát mutatva. Persze ezzel egyidejűleg az igazságszolgáltatásban és a belügyben is el kellene végeznie valakinek a nagytakarítást. Mert változatlan állapotában, érintetlenül hagyott bíróságtól meg rendőrségtől nem kis naivitásra vallana csodatételt várni.) Ha teljes gázzal dübörögnek a letartóztatások, akkor hamarosan dugig megtelnek öltönyös-nyakkendős pénzemberbűnözőkkel a hazai börtönök. De nem kell attól félni! Az lesz ám a jó! Mert azt már a szocializmus egyik szülőatyja is megmondta, hogy minél zsúfoltabbak a börtönök, annál közelebb van a szabadulásunk napja. Minél több csirkefogó kerül a rácsok mögé, annál előbb megtisztul a társadalom, és végre hozzá lehet kezdeni az új alapokon történő építkezéshez. (Ezen ősi kommunista logika mentén haladva, a mi számunkra alighanem még sokáig nem jön el a várva várt szabadulás.)

A dicső főváros csődje

Hiába takargatja a lompos farkát a róka, előbb-utóbb csak kilátszik az. Valahogy így vannak a miniszter urak is a pompás fővárosunk, Belgrád totális eladósodásával. Merthogy a dicső fehér városnak még a legmagasabb tornya sem látszik ki a tartozásokból. Belgrád nem egyéb egy csődhalmaznál. Az igazán nagy fejtörést az okozza, hogy csúcspolitikusaink pontosan tudják, hogy az idő most éppen nem nekik dolgozik. Most éppen nagyon is szorítja őket. Ugyanis hamarosan ki kell állniuk a lakosság elé, és kénytelen-kelletlen be kell vallaniuk, sőt be is kell mutatniuk a tényeken alapuló meztelen igazságot. Magyarán: valakinek el kell vinnie a balhét. Mert az eddig felhalmozott 500 millió eurós tartozással csak muszáj lesz elszámolni. Ha netán egy összegben akarnák tisztázni (ez persze csak vicc), akkor az adósság azon nyomban elvinné a város évi költségvetésének a 83 százalékát. Csak az év végéig, azaz a soron következő négy hónapban 52 millió eurót kellene visszafizetni. Ebből 30 millió az aktuális hitelrészlet és 22 millióra rúg a kamat.


Csődben az egész ország, csődben a fővárosa is. Úgyhogy sikertörténet ez a javából.
Hát nem indokolt a névváltoztatás?

Szabó Angéla
Nóta:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék