2012. szeptember 7., péntek

Making steel not war...


Ismét feleséget keres a Vasember


A baj csak az, hogy alighanem rosszul időzítette a nősülést. Mostanság ugyanis őfelsége nincs valami kirobbanó formában. De olyannyira nincsen, hogy már ágynak is esett. Nagybeteg. Szegény erősen vérszegény. Vashiányos. Hiába a sokat sejtető Ironman titulus, egy huncut vasa sincs. És nem is egy vasgyúró. Inkább csak amolyan eldobni való, vacak rosszvas-alapanyag.

Mára már messze tűntek azok a boldog idők, amikor még ércesen hangzott a smederevói Vasművek elnevezés. Amikor még hegynél nehezebb, vasnál erősebb volt. Az utóbbi években azonban mindegyre csak veszteséget termelt. Kőkemény szerb acél helyett. Örültek is a jócskán megkésve érkezett magánosításnak. Attól várták a megváltást.

Nem számít, mennyibe kerül!


Azt hitték balgán, hogy Amerika nem is sejti, mi mindent rejteget a Balkán. A jó nevű US Steel személyében megérkezett a várva várt amerikai mátka, aki gyorsan belakta az új otthonát. De a frigyen valahogy nem volt áldás. Csak vita, civakodás a fránya pénz miatt. Így az sem tudott egyebet gyártani, mint színtiszta veszteséget. És egy szép napon, amilyen váratlanul érkezett, január végén oly hirtelen el is illant. Az alaposan leharcolt, ámde általa mégis alig-alig használt férjet egyetlenegy dollár ellenében gálánsan átengedte a szerb államnak. Vesződjön vele az a továbbiakban. Lett megint nagy öröm. Azt hitte a mi balga Szerbiánk, hogy a bagóért vett Vasfival igen kitűnő vásárt csinált. Mohóságában elfelejtette leellenőrizni a valóságos csődhalmaznak számító férfiú anyagi jól szituáltságát. Persze a kerítők igyekeztek is titokban tartani, hogy az emberük időközben cefetül eladósodott. Ezért aztán hatalmas volt az álmélkodás, amikor napvilágra került, hogy az egykoron híres-nevezetes vasművek éppen kétszer akkora hiányt halmozott fel, mint amennyire a teljes vagyonát taksálták. Az egyik 70 milliárd dinár, a másik meg 35 milliárd dinár.

Így megint nem maradt más hátra, mint – amilyen gyorsan csak lehet – megszabadulni, megmenekülni a Vasemberkétől. Felvetődött újfent a kiházasítás elmés gondolata. A sürgős, de férfiasan eltökélt nősülési szándékot olyképpen nyomatékosította a szerbiai kormány, hogy az igencsak sok vért veszített, lipántos Vasfickót mindenképpen életben kell tartani. Más alternatíván felesleges is spekulálni. Kerül, amibe kerül: a tetszhalott nem halhat meg. Dinkić gazdasági és pénzügyminiszterünk cseppet sem szégyellte kiteregetni a szennyes fehérneműt. Töredelmesen bevallotta, hogy a vasművek működtetése méregdrága passzió az ország számára. Ha üzemel a gyáróriás – mind az 5200 dolgozójával --, akkor 170 millió euróba kerül évente, ha pedig leállítják benne a termelést, akkor 120 millió euróba. És valamilyen -- tótágast a logika (!) – furcsa, megmagyarázhatatlan gazdasági elv alapján úgy döntött, hogy akkor már inkább dohogjon a kohó és izzanak csak a vasrudak. (Egyszer jártam Boszniában, a zenicai Vasművekben, és valóban félelmetes volt, amit ott láttam. A forró levegőjű gyárcsarnokban óriási, parázsló vasoszlopokat hintáztattak a fejem felett, és majdnem leolvadt a lábamról a nyári cipő.) Megszabták a feltételeket, miféle elvárásoknak kell megfelelnie a soron következő arának, majd pedig hozzáláttak az újabb menyasszony felderítéséhez.

A stratégia az stratégia


Nem nőknek való. Férfidolog. Nem gyerekjáték. A vasművek Szerbia számára egy stratégiai fontosságú üzem, ezért stratégiai partnert kell találni a részére. Akkor is, ha kénytelen-kelletlen ki kell állítani a szegénységi bizonyítványát (szó szerint), és töredelmesen be kell vallani, hogy éppoly nincstelen, mint a szóláshasonlatbeli templom egere. Nincs értelme tovább titkolni, hogy ebben az országban bizony nincsen se koksz, se vas. (Már vasunk sincs.) Acélt pedig – a tudomány mai állása szerint – politikai beszédekből nem lehet gyártani. Ezért olyan külföldi menyasszony után kell nézni, aki nem csupán bővelkedik az említett (nyers) anyagokban, hanem azokat (stafírungként) magával is hozza.  Ilyen Vasasszonynak valót hol máshol lehetne találni egy szerb Vasfickó számára, mint a testvéri Oroszországban és Ukrajnában vagy pertubarát Kínában? Csakis onnét érkezhetnek potenciális partnerhölgyek…

Már úgy látszott, hogy a szerbiai álom valóra is válik. Befutottak a várva várt szépreményű menyecskék. Egyszerre hárman is. Név szerint: az ukrajnai Donetsk Steel Rolling Plant, az orosz Urals Mining Metallurgical Company JSC és a luxembourgi székhelyű United Pilsen S.A. Lehetett volna közülük választani. Azonban a hozományvadász, maximalista és vaskalapos miniszter urunk kifinomult ízlésének egyik sem felelt meg igazán, ezért a tüzetes szemrevételezés befejeztével kerek perec kimondta, hogy valamennyi hölgyemény felháborítóan komolytalan és megbízhatatlan. Egyikük sem üti meg azt a híres szerb mércét. Menyasszony híján pedig a lakodalom egyelőre elmarad. Az önjelölt mátkákat egy héttel ezelőtt elbocsájtotta, visszazsuppolta őket a hazájukba, és kihirdette, hogy hamarosan újból eladó lesz a legatyásodott, elvált Vasember, a végletekig leharcolt, second hand férj. Amennyiben akad e páratlan kalandra és méltatlan frigyre vállalkozó önjelölt mágnes, hát ringbe lehet szállni ismét a csupa rozsda Ironman „kegyeiért”. A házasság gondolatával kacérkodó Vashölgyek máris megtehetik a tétjeiket.

Szabó Angéla   


Óóóóó - Szerbiában a vas nem eladó...

Óóóóó - Vashölgynek kemény kérő való...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék