Margit Zoltán: Szégyen

2012. október 7., vasárnap

Szégyen




Kisebbségjogi jegyzet

Szeptember 27-i ülésén a Magyar Nemzeti Tanács – 15 hónapos (megfelelési) próbaidő után – Varjú Mártát nevezte ki egyetlen napilapunk, a Magyar Szó főszerkesztői posztjára.
Székfoglalója alkalmából a főszerkesztő – inkább ne mélyedjünk most bele eddigi munkájának elemzésébe – a lap szeptember 29-i számában Az olvasóhoz c. írásában hangoztatja: „Számomra a legnagyobb kihívás mégis az, hogy az olvasó elvárásának eleget tegyek. A Magyar Szó a vajdasági magyar közösségnek és közösségről szól.”

Azon a napon, amikor Varjú Mártát megtették főszerkesztőnek, Újvidéken négy vajdasági magyar párt és nyolc civil szervezet tanácskozást tartott közösségünk helyzetéről. (Az ülésen – a meghívás ellenére – a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői nem vettek részt.) A részvevők elfogadták A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei c. felhívást. Az aláírók dokumentumot, amelynek alkalmazástól közösségünk helyzetének javulását várják, a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz az Európai Unió magyar képviselőihez szándékoznak eljuttatni. A mai napig az okiratot az interneten Petition for the maintenance of the national identity of the Hungarian minority community in Vojvodina már 200 aláírással támogatták a világ szinte minden részében élő magyarok. 

Az összejövetelről tudósított az újvidéki közszolgálati rádió és televízió is. Nem úgy a Magyar Nemzeti Tanács irányítása alatt lévő napilap. A Varjú Márta vezette szerkesztőség még arra sem tartotta érdemesnek az egybegyűlteket, hogy képviseltesse magát az eseményen. Mert eseményről volt szó, hiszen ritkán kerül sor a pártok és a civil szervezetek találkozójára, hát még olyanra, amelyen mind a négy párt és a civil szervezetek elnökei egyszerre vannak jelen. Ezt tartja Varjú Márta „a vajdasági magyar közösségnek és közösségről” szóló tájékoztatásnak?

A Magyar Szó nemcsak, hogy az ülésről nem tájékoztatta közösségünket, de a mai napig egy sort nem közölt az ülésen elfogadott felhívásról. Annak ellenére, hogy egy olyan dokumentumról van szó, amely tartalmazza a magyar közösségnek a május 6-i választásokon a helyi önkormányzatokba, a Tartományi Képviselőházba és a szerb parlamentbe választott magyar képviselők, az anyaországi vezetők és az Európai Unió magyar képviselői iránti követeléseket.  Ez lenne az olvasó „elvárása”? Vagy a főszerkesztő határozza meg azt?

Az újvidéki Dnevnik napilap viszont fontosnak tartotta, hogy beszámoljon az ülésről a szerb közvéleménynek. A magyar olvasók tehát a szerb nyelvű napilapból tájékozódhattak a pártok és a civil szervezetek közös követeléséről. Még a boszniai Szerb Köztársaság Srna nevű hírügynöksége is érdeklődött a dokumentum iránt.  

A Magyar Szó ilyen tájékoztatásra és szerkesztéspolitikára nincsen más megfelelő kifejezés, mint a szégyen. Ezen csak a dokumentum 8. pontjának érvényesítésével lehet változtatni, miszerint az aláírók követelik „a sajtó szabadságát és a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását”. Erre viszont – s ezt az utóbbi 15 hónap is igazolja – Varjú Márta és csapata nem alkalmas.

Bozóki Antal
Újvidék, 2012. október 7. 


                                                     Dnevnik, 2012. október 3., 2. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin