2012. november 21., szerda

Embertelen időkben is embernek kell maradni



Vezéráldozat?
(Vagy csak politikai szemfényvesztés?)

Az elmúlt hetekben a vajdasági magyar sajtó áporodott levegőjét meg-megmozgatta néhány friss szellőfuvallat. Egészen jó érzés volt látni/hallani, hogy amit a hivatásos (bérből és fizetésből élő) hírlapírók, tudósítók műveltek, az végre kezdett igazi újságírásra hasonlítani. Például az öt temerini fiú ügye, közöttük is a 15 évre elítélt Máriás István kegyelmi kérelmének legfelső szintű, államelnöki elutasítása egy olyan téma volt, amelyet extra adag vakmerőség és karakánság nélkül is megszellőztettek. Több helyen is, több szempontból is megvilágítva ennek a majd nyolc és fél esztendeje húzódó – ezerféle titkot rejtő/sejtető -- esetnek a furcsa módon zajló legújabb epizódjait. Történt mindez az anyaország irányából érkező „tessék csínján bánni az üggyel”-féle sugallat, pontosabban: javallott csendre intés ellenében. Aztán a nemrégiben elfogadott amnesztiatörvény, és az azzal járó részleges börtönkiürítések témájának boncolgatása is igen jót tett a meggyengült életfunkciókat mutató, eltompult (eltompított) érzékszervekkel rendelkező sajtónk vérkeringésének. Áldásos hatása pedig az ellaposodott közvéleményre is áttevődött.

Az elítéltek tömeges szabadon bocsátása már magában nem egy szokványos esemény. Csak a ritka kevesek közé tartozik. Legutóbb 11 évvel ezelőtt történt ilyesmi Szerbiában. Akkor a mintegy 6000 fogvatartott közül 4200-an nyerhették vissza (egyik napról a másikra) a szabadságukat. Most megint a honi fegyházak túlzsúfoltságára, szűkösségére hivatkozva engednek szabadon 3600 börtönlakót. A legfeljebb csak 7500 fogoly elhelyezésére szolgáló börtönökbe már eddig is mintegy 11 000 rabot zsúfoltak be. Némi rosszindulattal most azt is mondhatnám, hogy dicséretes dolog ez a kényszerű helycsinálás, hiszen igen nagy szükség mutatkozik a felszabaduló kapacitás kihasználására. Amint a hónapok óta zajló korrupciós, hivatali visszaélésekkel, hűtlen vagyonkezeléssel minősített ügyek feltárása és felgöngyölítése mutatja, rabutánpótlásban egészen biztosan nem lesz hiány. A szerbiai fegyházak (csúnya kifejezéssel élve) nyersanyag-ellátása az elkövetkező esztendőkben is folyamatos lesz.

A hétköznapinak, szokványosnak minősíthető bűncselekmények és elítéltek között majd bizonyára néhány különleges nagyhal is az igazságszolgáltatás horgára akad. Az ilyen látványos, kapitális fogás azonban aligha történik véletlen- és rajtaütésszerűen. Azt mindig jó előre eltervezik/kitervelik. Abban az esetben viszont még az óriáshal sem szakíthatja át a hálót, és nem menekülhet el.

A mai nap vezető híre (a temerini fiúk hivatalosan még meg nem erősített börtönbüntetése enyhítésének kiszivárogtatása mellett) kétségkívül ez: „Őrizetbe vették Kasza Józsefet, az Agrobank szabadkai kirendeltségének volt igazgatóját.” Na és? Akkor mi van? – lehetne ekképpen is reagálni. Hiszen nincsen ebben semmi meglepő. Várható volt, hogy a teljes eset feltárása során nem érik be a ficánkoló halacskának a farkával, hanem előbb-utóbb eljutnak majd a fejéig is. Merthogy onnan szokott az bűzleni. Persze ez a dilettáns kívülállók okoskodásának csak az egyik része. A találgatók másik fele ugyanis szentül meg volt győződve arról, hogy Kasza József nevének még pusztán a felemlegetéséig sem fog eljutni ez a történet, nemhogy az egykori bankár elővezettetéséig. Akár fogadást is lehetett volna kötni az egyik vagy a másik végkifejletre. Azt persze még most sem állíthatják teljes bizonyossággal az esélylatolgatók, hogy a dicső napokat is megélt egykori szabadkai polgármesterre ráuszított vérebeket mennyire engedik hozzá közel. Csaholnak csak morogva, fogvicsorgatva, vagy szét is szedik, ahogyan Bobi szokta a lábtörlőt. Ez viszont csupáncsak attól függ, hogy mit szeretnének ezzel a nagy magyar hal zsákmányul ejtésével reprezentálni? A szimpla ráijesztés módszere ez esetben nem jön be, hiszen Kasza József sohasem volt félénk nyuszi természetű.  Akkor meg mire megy a játék? Előadják teátrálisan azt a tündéri utópiát, hogy márpedig Szerbiában nincsenek érinthetetlenek? Itt a törvény mindenkire egyformán vonatkozik, teljesen függetlenül attól, hogy ki milyen magasra tornázta fel magát a politikusi uborkafán. A bomlásnak indult „birodalom” nem felejt, és alkalmasint visszavág. Számára gyerekjáték egy tizennyolc éves magyar középiskolást nemzeti, faji türelmetlenség vádjával illetni és leújfasisztázni, ahogy nem nagy kunszt egy egykori kormánytagot, polgármestert, pártvezért sem hivatali helyzettel való visszaéléssel vádolni. Majd az információszedegetők, a terhelő bizonyítékok begyűjtői eldöntik, hogy bűnös-e, s ha igen, milyen mértékben.


Nekem reggel óta csupa eretnek gondolat kergetőzik a fejemben. Olyanok, amilyenekért akár meg is kövezhetnek. A hír hallatán a legelső reakcióm ez volt: egy újabb gesztus szerb részről a vajdasági magyarok irányába. Mert most éppen ennek van a szezonja. Gesztusszezon van. Része egy gesztussorozatnak. El kell verni a port még azon is, aki nem is olyan régen az itteni magyarság feje, első és legerősebb embere volt. S most vele együtt egy kicsit minden magyaron el lehet verni a port. Megint. Úgy, mint 2004 júniusában Temerinben. Mert ha ilyen a volt főállású legnagyobb magyar, akkor milyen lehet a többi? (Megérne egy tanulmányt.) Bizonyára sokan örültek ennek a mai hírnek. És mondogatták egymásnak, hogy lám, lám, őt is utolérte a sors. Süljön csak a maga zsírjában! Nekem valamiért nem megy ez a kárörvendés. Biztos valamilyen szerkentyű elromlott bennem. De már jó régen. És azért nem működik. Hiába győzködtem magamat olyképpen, hogy annak idején engem is behívatott. Az egyik béketüntetésről szóló beszámolóm miatt. És Dudás Karcsi barátjával át is íratta a szövegemet. Úgy, hogy rá sem ismertem, amikor az a napilapunkban másnap megjelent. De ezt a képet azon nyomban eltakarta egy másik. Amelyiken mellettem kopogott a cipője az egyik magyar kiskatona temetésén…

Egy dolog ménkű biztos: Kasza József a politikusok között is azon kevesek közé tartozott, akinek hittek az emberek. Akiben bíztak. Legalábbis akkoriban, amikor Szabadkán a polgármesteri székbe juttatták. Mert akkor még képviselt valamit, amivel azonosulni tudtak. Rá nem volt érvényes Ézsaiás (29:13) örökérvényűje: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem.” És ő ezt a bizalmat játszotta el. Ha van bűne, akkor ez mindenképpen az. Mert a „Nem abban csalódtam, aki vagy, hanem abban, akinek hittelek!” hűvösen borzongató igazsága meglehetősen kijózanító hatású tud lenni. Ő hívta életre (anyaországi indítványozásra) azt a VMSZ-t is, amelyből a végén ki is rekesztették. Ő hozta be a politikába azt is, aki később a pártban is a helyébe lépett. És aki most azt mondja, nem sokat tud hozzátenni a történethez.


Talán mégis van valami, amit hozzátehetünk a történethez: kiraboltak, megvertek, mint egy kóbor kutyát, elkergettek, vasra vertek, börtönbe zártak – édesmindegy. Valójában egyremegy. Akkor sem szabad ártani. Embertelen időkben is embernek kell maradni.

Szabó Angéla


"Minden magyar felelős minden magyarért" - Szabó Dezső

Érdekes egy párt lett ez a VMSZ, kinek az életét teszi még tönkre váll-rángatva, 
hogy semmi köze hozzá? 

Jut eszembe, Csantavériek ismernek egy történetet...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék