Margit Zoltán: 2012. 02. 26. - 2012. 03. 04.

2012. március 3., szombat

A médiagömböc - Végkiárusítás a vajdasági magyar sajtópiacon?


1. Kívánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltőrlését.


A negyvennapos nagyböjt időszakát éljük. És ez most egyáltalán nem öröm. Nem mélységes elmélkedés. Nem megtisztulás. Nem megújulás. Mert nem csupán az elsárgult mindennapjainkban van szigorú nagyböjt, hanem szinte a teljes vajdasági magyar sajtóban is. Amely pedig – nagyon úgy fest, hogy -- szófogadóan, szemlesütve, fejét engedelmesen a hatalom igájába hajtva, végeláthatatlan hallgatásfelhőbe burkolózva tűri a mostanában alakuló újfajta komisz rendet. Egykori önmagát – és ezzel minden, de minden értékét – megtagadva, sárba tiporva és alighanem jó hosszú időre feladva. A délvidéki magyar média szikkadt, fekete kenyéren és poshadt, állott ivóvízen tengődik, böjtöl, vezekel. Mindenható alapítói és társalapítói számára viszont még javában tart a harsány farsang, az úri, ünnepi mulatság, a beteg kis magyar karnevál.

Viszlát, komplexusok!

Húsvét és feltámadás előtti nagyböjt ide vagy oda, a vajdasági magyar parlament becenéven aposztrofált Magyar Nemzeti Tanács valóságos tort ül és soha eddig nem prezentált zsíros lakomát folytat. Alighanem rákapott a délvidéki magyar sajtó különleges ízére, zamatára, specifikus, semmi mással össze nem téveszthető aromájára. És – úgy tűnik – farkasétvágya van a behemótnak.  Egymás után kebelezi be – tépi cafatokra és falja fel – a több évtizedes hagyománnyal rendelkező (valaha dicső napokat is megélt) tájékoztatási eszközeinket. Egyenként és külön-külön. Szépen, sorjában.


Tavaly nyáron már eltüntette feneketlen bendőjében az egyetlen napilapunkat, a Magyar Szót, nem sokkal ezelőtt pedig szőröstül-bőröstül bekapta a szabadkai hetilapot, a Hét Napot. A mi -- nemzeti színű, kokárdás, pántlikás, árvalányhajas -- kisgömböcünk hajszálra úgy viselkedik, mint ahogyan a forradalom szokott: felfalja a saját, tulajdon gyermekeit. Ezt művelte már korábban az ugyancsak szabadkai székhelyű, top politikusok által létrehozott top Pannon Rádióval és Televízióval is.
És csak tömi magába az elemózsiát. Csak zabál. Csuklásig. Jóllakottságig. Hányingerig. Gyomorrontásig. Adieu les complexes!

Irány a gömböcútvonal!

Was kostet die Welt? -- akár ezt is kérdezhetném most kissé keserű szájízzel, merthogy a vajdasági magyar médiapiacon napjainkban csaknem minden tömegtájékoztatási-eszközünket áruba bocsájtották.  Mindent eladnak és mindent megvesznek.  Mindennek tudják, és mindennek meg is szabják, meg meg is adják az árát. Javában zajlik a végső kiárusítás. Amíg a készlet tart. És akinek pénze van, most bevásárolhat…

 
A gátlástalanul guruló gaz gömböc girbegörbe útját már a Magyar Nemzeti Tanács megbízásából kidolgoz(tat)ott Médiastratégia nevet viselő dokumentumban felvázolták, kijelölték.  Jó előre. Nyilván olyan megfontolásból is, hogy aztán senkit az égvilágon ne érhessen meglepetés. Mármint az érdekeltek közül. A kis magyar médiagömböc táplálékfelvételi-állomásait, az úgynevezett gömböcútvonalat világosan megrajzolták, meghatározták a délvidéki magyar sajtó forgalomirányítói. A Médiastratégia című forgatókönyv szerint gömböckénk legelőször hamm, bekapja a Magyar Szó-t, aztán pedig hamm, bekapja a Hét Nap-ot. Majd következik a lajtstromban az újvidéki Mozaik Televízió. És zárja a sort, azaz befejezi bendőtöltögető ámokfutását a Szabadkai meg az Újvidéki Rádió (magyar szerkesztőségének) bekebelezésével. Persze, csak ha időközben gusztusa nem támad a maradék médiumokra is.


Tekintélyes, tekintélyt parancsoló erkölcsi mellbőségről teljességgel hiábavalóság e téma kapcsán beszélni. Az általános is meg a drasztikus klímaromlás is már jó ideje tart a vajdasági magyar sajtóban. A valóság feltárására törekvő, szabad szellemiségű tájékoztatás mifelénk nem egyéb, mint egy demokratikus illúzió. Nem egyéb, mint egy soha valóra nem vál(hat)ó – ámde mégis csodaszép -- álom.

Mit ér a rend, ha bitang?

A politikai hatalom, a teljesítményhiányos elit nem viseli el és nem is tűri meg a kritikát, a bírálatot, ezért aztán egyetlen hatalmas, színtelen, szürke képpé olvasztja egybe a sok aprócska, tarkabarka mozaikból álló délvidéki magyar médiát. (Egy lesz, egyforma lesz, egységes lesz! De egy csepp köszönet nem lesz benne.) Megkiskorúsítva, hazugságra kényszerítve, a valóság megszépítésére, elferdítésére kárhoztatva ezzel valamennyi lapot, rádiót, televíziót.


Csakhogy így, szigorú keretek közé préselve, satuba szorítva hogyan is élhetne, fejlődhetne ezután? Nincs rá mód. Nincs rá esély. A látványos, előre megtervezett leépítése, a módszeres elsorvasztása, éppen csak a vegetálás állapotába züllesztése immáron elkerülhetetlen. És talán a klinikai halálának beállása is csak idő kérdése. 


De vajon a hatalmi erőfölénnyel, az erőnek erejével kierőszakolt behódolás, az egzisztenciális félelem inspirálta dicshimnusz-zengedezés okozhat-e teljes megnyugvást, kényelmes biztonságérzetet és felhőtlen, igazi örömet a vajdasági magyar sajtó fejedelmeinek? Épp, pont ez az embertelen módon kipréselt, kikényszerített keserű dicsőség hozna ragyogást és áldást a VM sajtó sírba eresztőinek? Kötve hiszem.  Mert mit ér a „rend”, ha bitang?
Vétek ez a javából. Égbekiáltó, hatalmas bűn. A bűn pedig – természete szerint – általában sötétséget, köteléket és rabságot vonszol maga után. 


Hihetetlenül hangzik, de mindebben a magát nemzetinek mondó anyaországi kormány is főszerepet játszik. Az fizeti ugyanis a „temetkezés” költségeit. Ami persze a napi politika szóhasználatában nem egyenlő a leépüléssel, az elmúlással, a megsemmisüléssel, hanem épp ellenkezőleg. Ez az egységesítés hozza majd meg a vajdasági magyar újságírás fellendülését és virágerdőbe borulását.
Ha politikus lennék, biztosan én is így látnám. De minthogy nem vagyok az, már csak egy valamin töprengek. Ha mégis túléljük ezt a sanyarú nagyböjtöt, lesz-e majd utána feltámadás…? 



Szabó Angéla

A vajdasági magyar sajtó nótája is lehetne:



Átlátnak rajtam,
De nem vagyok zavarban.
Nem utálnak és nem szeretnek,
Ha megfelelek, megvehetnek.

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.


Minden úton és minden időben,
Hogy elteljen és véget érjen,
Egy hosszú ásításba férjen,
Mindegy, csak félig érjen.

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.


Még nincs itt az idő,
Vagy már elmúlt.
Sehova se érek,
Soha el nem kések. :||

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.


Nincs itt az idő,
Ó oooó,
Nincs itt az idő,
Nincs itt az idő.

A kultúrökológus búcsúja Cselőtei László agrártudóstól



Dulai Sándortól kaptam az ímélt, a Szent István Egyetemről. „Szomorú hírt küldök: Cselőtei professzor úr halálhírét. Jó és bölcs ember volt - emlékezzünk szeretettel rá!”  - fűzte hozzá Jolánkai Márton nekrológjához a MÖF alelnöke. „Vannak emberek, akiknek a halálával egyszerűen nem számol az ember, olyan örökifjú energiákkal élnek. Cselőtei László számomra ilyen volt. Az egyetemen rengetegszer ültem a szobájában, sokszor hívott magához egy-egy érdekes témáról beszélgetni, amirõl éppen gondolkozott. Hányszor kérte a véleményemet! Mindig érdekelték az én szabálytalan megközelítéseim. Szerettem a történeteit, régi gazdálkodási, politikai emlékeit. Épp a napokban kerestem elő könyvtárunk polcairól a Pölöskei Ferenc szerkesztésében 2002-ben megjelent "A falukutatás fénykora" című könyvet. Az ennek anyagait szolgáltató konferenciára is ilyen beszélgetések sorával készültünk föl, szinte együtt. Szerettem. Valóban úgy van, ahogy írod: jó és bölcs ember volt. Utódnevelő fajta, ahogy Jolánkai Marci fogalmaz a nekrológban. Sokan fogjuk őrizni az emlékét.” – írtam vissza elsõ reakcióként.

Másodikként este fogtam „A falukutatás fénykora 1930-1937” című, 2002-ben kiadott könyvet és elolvastam „Falukutatás-tudomány-agrártudomány” című előadásának megjelent változatát. Közben végigéltem vele azokat a beszélgetéseket, amelyeket szobájában folytattunk a Kárpát-medence ősvízrajzi térképe alatt. Nekem, a javakorú, új és újabb szakmai kapcsolatokban élő férfiembernek némely dolog az öregember monomániájaként tűnt föl. Most a hatvanasokba fordult öregedőnek már egészen más volt a folytonos visszatérés a rákospalotai szülőföld „főváros-alatti” földélményeihez, paraszti tanulságaihoz, egyetemistakori cselédtalálkozásaihoz, a táj- és népkutatók impozáns névsorához. Már sokkal inkább a hűséget idézte bennem, amely oly ritka madár lett az „érvényesülés” világában. A hűség az útnak indítókhoz, a jót akarókhoz. A hűség azok jövőjéhez, emberi-tudományos alakulásához, akiknek ugyanezen az úton kéne haladniuk, mert jó célhoz kell érniük.

Most éreztem meg igazán az utódnevelő, bölcs ember szeretetét mindazok iránt, akiktől ezt remélte. Akiknek mindent át akart adni gazdag élete tudásából, hogy az úton ez kísérje őket. És óvja a taníthatatlanok bűnétõl: attól, hogy ugyanúgy szenvedjenek vereséget népük nevében, ahogy az már előttük járókkal történt. Agráros szaktudós társai számára is útmutató erejű példa volt, ahogy a „föld népéhez”, a faluhoz, a vidékhez viszonyult. A technológiák, termésátlagok mögött látta az embert, a közösséget, a kultúrát. Ha valakitõl, tőle nem volt idegen, hogy az agrártudományi egyetem a földtudások köré szerveződő vidéktudományi egyetemmé váljon. Ha valaki, ő pontosan értette, hogy személyemben mit keres egy ilyeneket mondogató parasztbölcsész az agráros felsőoktatásban. Hogy a kultúrökológus azért kapcsolja össze a földet és a kultúrát, mert összetartoznak. Ő értette, hogy a kultúratan nem bölcsészet, hanem a legfontosabb környezettudományok egyike.
Falukutató tanulmányában a vidék agrárjövőjét tervezõ mindenkoriak számára figyelmeztető erővel emlékeztet a Bacon-t idéző Kovács Imrére, aki a vidéki Magyarország reálpolitikusaként vallotta, hogy „A tények ismerete nélkül kuruzslás a politika!”. A mai vidékpolitikai tervezés számára így összegez: „A falukutatással feltárt helyzet leírása tehát az esetek többségében elemzéssé, az okok feltárásává fejlõdött, majd keresve a kibontakozás útját cselekvési programmá formálódott.”

Emberi intelligenciája nem engedte, hogy részt vegyen a rendszerváltás utáni „kicsinálós”, mindinkább személyes és tudományos megsemmisítésre menő „elvharcokban”. A békíthetetlen konfrontacionistáknak is türelmesen mondogatta példabeszédszerű életpéldáit. Azzal a türelemmel, amelyik mögött az az alázatos hit áll, hogy „Akinek füle van, hallja meg!” Akiből a másra figyelő szeretet hiányzik, az, ha sajnálatra méltó is, aligha menthető meg a maga okozta sorstól. Ez a szeretet bölcsessége: bár minden ember társunk, azoknak kell szentelnünk javainkat, akik azt valóban jóra is képesek fordítani. Köszönünk Téged az Élet Urának, professzor úr! Azzal a békével nyugodj az örökkévalóságban, amelyet ezen a világon közöttünk terjesztettél.

Győri-Nagy Sándor
kultúrökológus
a SZIE MKK KTI egykori Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszékének
volt tanszékvezetõ egyetemi docense

Kiskunmajsa, 2012. március 3.

Kapcsolódó:

2012. március 2., péntek

Arany János 195. éve született


Arany János életrajza nem olyan látványos, mint a kortárs Petőfié vagy Jókaié. Ifjúkori vándorszínész kalandja kudarccal végződött, s mivel hazatérve idős szüleit súlyos betegen találta, életét mintegy vezeklésként rendezte be, példás hivatalnokká vált. Attitűdjére haláláig jellemző a feladatteljesítő beállítottság; igaz, ennek ellentételeként kifejlődött benne a gúzsba kötve táncoló ember belső szabadsága, a dolgok és a „világ” ironikus, illetve humoros eltávolításának képessége.

Arany János (1817-1882)

Arany János 1817 március 2-án született, Nagyszalontán. Apja kevés földdel és kis házzal bíró földműves volt. A család súlyos tüdőbajjal volt megáldva, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt követően Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt. Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (leginkább római alkotóktól). 1836 februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel. 1836 ősze és 1839 januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyző lett. Ez biztosította a családalapítás lehetőségét, 1840-ben meg is házasodott. Feleségét az irodalomtörténeti könyvek Ercsey Julianna néven jegyzik (törvénytelen gyermek és egy évvel idősebb Aranynál). Két gyermekük született: 1841-ben Juliska, 1844-ben László. 1844-től (Szilágyi István rektor unszolására) fordítgatott görög és angol (Shakespeare) drámákat. 1845 júliusa végén hozzá fogott Az elveszett alkotmány című vígeposz megírásához. Ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára. 1847-ben ismét megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Ebben az időben sok epikus művet írt: Rózsa és Ibolya, Szent László füve, Murány ostroma, valamint ekkor írta a Toldi estéje nagy részét is. Az 1848-as forradalom külső szemlélője volt egy ideig. Rövid ideig nemzetőr volt, majd BM-i fogalmazó lett Debrecenben és Pesten. Az orosz beözönlés után bujdosnia kellett. Elveszítette állását, Világos pedig még az anyagi összeomlást is jelentette. Fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelősködött. 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban. Egyre többet szenvedett a testi ill. lelki problémái miatt. 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe (Csaba-trilógia első része: Buda halála). 1865-ben az MTA titkára lesz, 1870-ben főtitkára. 1863-ban meghalt Juliska, emiatt sokáig elhallgatott benne a költő. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte. Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánta az Őszikék(kapcsos könyv) verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882 október 22-én halt meg.

Az elveszett alkotmány: 1845-ben írta ezt a művet és ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját is. Ez a mű egy travesztia: magasztos téma alantos stílussal. Mítikus szereplők jelennek meg a megyei választások keretében, ahol az eposzi történet játszódik. A liberális és a konzervatív oldalt is egyaránt szatirizálja, az úri politizálás groteszk megnyilvánulásával jelenik meg. Ezt a művet párhuzamba lehet állítani Petőfi Helység kalapácsával, hiszen itt is az eposz lejáratása volt a cél, bár Arany nem a népies költészetet emeli fel, hanem a szatírikus költészetet jeleníti meg. Díjat ugyan nyert vele, de nyelvezete nehéz volt, ami elégedetlenséget váltott ki.

Arany János a Toldi szerzőjeként él a köztudatban. Maga sem ártatlan ebben: mindenekelőtt a Toldi alkotójának látta önmagát, holott életművének hasonlíthatatlanul nagyobb fele a forradalom után született, s míg a Toldi jellegzetesen forradalom előtti mű, maga Arany elsősorban forradalom utáni költő. Egy bukott forradalom után minden bonyolulttá és érthetetlenné, minden bizonytalanná válik, míg a forradalom előtt, mondhatni, a forradalom előestéjén egyszerűnek és érthetőnek, sőt elrendezhetőnek látszott. Arany János a bizonytalanság költője lett. Bizonytalan volt a szerepben, amit vállalt, bizonytalan a korban, amely ilyen szerepet kínált neki. Bizonyosságot csak az irodalomban talált, amelynek minden csínját-bínját ismerte: nemcsak mint nagy költő, de mint mesterember is, a szakma legalaposabb értője. Irodalmunkban egyedülálló formatökélye kortársait bámulatba ejtette, a következő nemzedékeket viszont elbátortalanította.


,Nyomó rúdat félkezével kapta vala,
Buda felé azzal utát mutatja vala.‘

A Google Toldija Arany Jánosra emlékezve
Arany e művét 1846-ban írta meg, 1847-ben, amikor megjelenik, egy csapásra híres ember lesz, Petőfi barátságát is ezzel nyeri meg. A Kisfaludy Társaság pályázatára írta, amely azt tűzte ki feladatul, hogy valamely ismert, népi történetet kell feldolgozni. Ő Ilosvai Selymes Péter Toldiját választotta ki, de az eredeti szövegből alig hagyott meg 1-2 részletet. "Átalakítja" Toldi Miklós jellemét, aki egy szinte nevetséges figura volt, ő hőssé, eszményivé tette, így fogalmazta meg: "egyszerűen nemes, erőteljes, a nép nyelvét megközelítő". Egyértelműen kitűnik a műből a szerző nevelő szándéka, a nép öntudatát akarja felébreszteni, tettre buzdít. Műfaja nagyobb elbeszélő költemény. De Arany eszményképe nem a népmese volt, hanem a népmonda, és a nemzeti költészet ("Eszményem a nemzeti költészet, a népiesség köntösében most,később anélkül"). Ez tehát Arany népnemzeti irányzata. A Toldin végigfut egy másodlagos jelentés, amely a magyar nép problémáit, nehézségeit tartalmazza. A jelkép maga Miklós, és ezek a problémák sok helyen kitűnnek. Pl. a különböző kalandok során (pl.: farkaskaland), amikor látszik, hogy Miklós önmagában egy durva, paraszti, bárdolatlan jellem, amelyet nehéz leküzdenie. Van mikor sikerrel jár ez (pl. amikor erőt vesz magán, haragján György iránt), de még többször látjuk, hogy vagy nem sikerül ez vagy csak részben (pl. azért tudja elkerülni a testvérgyilkosságot (nemzeti vétek), mert helyette a farkasokat öli meg, rajtuk tölti ki haragját, amelyen nem tud úrrá lenni). Ez a másik vonulata a műnek, a paraszti, durva Miklós, az össznemzeti hőseszmény vitéz Miklóssal szemben. Toldinak feladata van, amely rá vár, de ő erre nehezen ébred rá, és végig fenyegeti a veszély, hogy elfelejti küldetését, nem sikerül legyőznie önmagát, és visszaszereznie a magyar nép elvesztett becsületét - a cseh megölésével. Ez a polgárosodó társadalom veszélye is, hogy hamar elfeledi küldetését, feladatát. Miklós (bika, rúd, farkas) elvesztegeti erejét, nem a céljáért küzd. Másrészt Miklós saját, őt megillető részéért is harcol, amely eredetileg is az övé volt, csak a család megfosztotta tőle - ez is párhuzamba hozható a korabeli felfogással: a jobbágyfelszabadítással (a saját jussát kapja meg). Így tulajdonképpen Miklós nagyon összetett figura, egyszerre nemes, vitézi és paraszti, durva. Az erőpróbák célja, hogy ráébredjen: cselekednie kell, de ez sok veszéllyel jár. A jelképes (parabolikus) szinten is megjelenik ez, a polgárosodó nép is veszélyekkel terhes, mert indulatokkal teli, bárdolatlan, és ezt le kell győznie önmagában. Ekkor még Arany optimista a polgárosodás kapcsán. Miklós az alulról felemelkedett legény, aki visszaszerzi a nép becsületét. Arany végig elrejti a műben a metaforikus jelentést.

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.
Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan...


2012. február 29., szerda

Csicsókai krónikusok: Oszd meg, oszt uralkodjál!

A csókai teremtéspusztulás immáron ötödik folytatása...  

A szerelem mulandó nyavalya, két szép, deli pár(t)ocska pillanatnyi zűrzavara, a Sárga és a Piroska, milyen szépen lehet őket becézni, de ne ijedjünk meg csak pillanatnyi ütemkiesésről van szó, nem tartós a leányzó hajkoronája!

Nóta: Kis csicsókai becses keret, nagy csicsókai becses keret, megtudtam, hogy a koalíciós babám nem szeret! Kis csicsókai becses kerettől nem messze van a padéi komponáló Mihály, összevesztek a legények a krónikán...mög a padéi hídon, mely átcsúszott időközben Adára a bácskai rónaságra, oda ahol már nem „KI” a morgó szekér táblája, hanem „SA”!

A sárga összekeveredik a pirossal narancssárga színpompát mutat, teljesen szín és ideológia tévesztést okoz a picinyke valóvilág hisztéria rohamaihoz szokott csicsókai választókban.

Vegyük górcső alá a narancssárga szín jelentését: A narancssárga ötvözi a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát. Általában az örömmel, napfénnyel és a trópusokkal kötik össze. A narancssárga a lelkesedést, az elragadtatást, a boldogságot, a kreativitást, az elhatározottságot, a vonzerőt, a sikert,a bátorítást, és az izgatást fejezi ki. 

-Ez itt az alap probléma a semmittevéshez szokott színpompák, most egyedi színt szeretnének mutatni, csak egy a probléma, ami egyszer összekeveredett az szét nem választható. Csicsókán ezért minden más, mint a világ többi részén, itt azért választást lehet többször nyerni a semmilyen ígéretekkel és a semmittevéssel, meg azzal, hogy minden csicsókai a nagy-gyárban fog dolgozni! Így a Sárga nyugodtan élt kétmandátumnyi vad-házasságban a Piroskával. Sárga itt-ott rámutatott a „magyarica” Piroskának rakott szoknyácskájára, ennek ellenére Piroska csak a pántlikás haját rázta, ugyebár a hó végén jól jött a narancssárga alamizsna, így elnézte Sárga uralkodójának dőreséget és, hogy a Piroskákat a szakadék szélére sodorja, sőt ő is lökött egyen-kettőn, úgy a koalíciós szerződés szellemében (kulturált szemétkihordás jár a Piroskáknak meg útilapu) ...

Mi történt most a házassági szerződés végén? Egy újabb válás rázza meg a villát! A csicsókaiaknak is kenyér és cirkusz kell, amelyet e koalíciós házasság bőven biztosított! Reggeli időtájt a villában rázuttyant Piroska zsíros kenyere a csicsókai krónikásra és feltűnt néki, hogy itt már minden Sárga, mint az irigység, ha leferdíti a lapot: -a ménkű csapjon bele még akkor is Sárga! Piroska futott rögtön a válásszakértő folyton magyarázkodó megmondóhoz, hogy kozmetikázza ki az elmúlt idők semmitevését ecsetelő Sárga színű krónikást a csicsókaiaknak mesterének hírmondóját!

-Juj drága Piroskám, csókolom a kezed, azt nem lehet, mert −20 Celsius fok volt a hetekben, még nem tudok átállni a hóhányásról szóló ódákról, hála az egeknek, hogy elolvadt a sok hűhó, most azt kell Piroskákkal elhitetnem, hogy milyen jól dolgoztunk a válsághelyzetben és az normális, hogy derékig ért a hó...

-Van megoldás, megjelentettjük a Piroskák napilapjában! Elsírjuk, hogy az árverés, amelyen Csicsókáék földjeit elkótyavetyéltük átverésként jelent meg! Szégyenteljes, hogy a házasság végén késik a krónikás a légyottról...nem is igazi Sárga már ő, de kacsint már az út túloldalán a halódó kérő...

A krónikás most lett csak egypárti, hát eddig mi volt? A másik: semmiről semmit lehet írni, Piroska az elmúlt nyolc éveben hazudott reggel, éjjel meg este! A harmadik, már az újságíró szakma felhívta a figyelmet, hogy silány, csapnivaló a magyar nyelvet szégyenítő akármi ez a csicsókai krónikusok: Oszd meg és uralkodjál lapja!  A negyedik először megtanulunk írni, utána sokat olvasunk és imádkozunk a magas egekhez, hogy tehetséggel lásson el bennünket, hogy gondolatainkat papírra tudjuk vetni. A pártkönyv észt nem ad birtoklójának, bár nagyon szeretnék ellenkezőjét bizonyítani...

A csicsókai Csipkerózsika felébredt mély álmából és el kell, hogy hitesse a daliás herceggel és a csicsókai néppel politikai érintetlenségét...

Aludjunk mi is mélyen, mint a csicsókai Csipkerózsika krónikása és ne gondoljunk már semmi másra, mert a villában a botrány a botrányt váltja és meg fognak holnap is bennünket osztani, hogy uralkodhassanak felettünk...

Itt a csicsókai krónikás meséjének vége, fuss Padé felé véle...

2012. február 28., kedd

Kertész leszek...


József Attila


Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

1925. máj.



2012. február 27., hétfő

Kisebbségjogi jegyzetetek


Nemzeti jelentőségű?


A Bethlen Gábor Alap honlapján (http://www.szulofold.hu/id-362-bizottsagi_hatarozatok.html) olvasható tájékoztató szerint összesen 56 intézmény és program került fel a „nemzeti jelentőségű intézmények” listájára, köztük 11 Vajdaságból: 

1. Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíjprogram
2. Magyar Nemzeti Tanács – szórványprogram
3. Magyar Nemzeti Tanács – kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt
4. Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal) – működés és program, valamint beruházás
5. Nagybecskerei Lánykollégium – működés és program
6. Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék – működés és program
7. Apáczai Diákotthon, Újvidék – működés és program
8. Emmausz Fiúkollégium, Muzslya – működés és program, valamint beruházás
9. Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar – működés és program, valamint
beruházás
10. Pannon RTV (MNT) – működés
11. Zentai Gimnázium


Az erősen vitatható rangsorolásról szóló döntést a határon túli magyar pártok és szervezetek javaslata alapján hozta meg a magyarországi nemzetpolitikai tárcaközi bizottság. Ebből az következik, hogy a vajdasági intézmények kijelölésért járó felelősség a Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ) hárult. Miért nem előzte meg a jelölést társadalmi vita, amelyben a többi párt, a civil szervezetek és nem utolsó sorban az érdekelt intézmények, szervezetek is rész vehettek volna? 

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) három programmal szerepel a listán. Kérdés viszont hogyan került erre a jegyzékre és mit is tartalmaz a megfogalmazás: „kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt”? 
A felsoroláson található továbbá öt (két újvidéki, egy-egy nagybecskereki, muzslyai, tóthfalusi), az egyházak által működtetett kollégium, illetve diákotthon támogatása. Elvileg persze senkinek sem lehet kifogása a diákotthonok támogatása ellen, furcsa azonban, hogy szekuláris társadalomban állami szervek az egyház által működtetett intézményeket támogassanak, habár diákszálló akad azért másmilyen is.
Itt van aztán még a szabadkai Tanítóképző Kar, ami nem lehet kétséges, a Pannon RTV, s végül a Zentai Gimnázium. Ez utóbbival kapcsolatban is felvethető a kérdés, hogy miért pont a zentai, miért nem a topolyai vagy a szabadkai, vagy éppen a nagybecskereki gimnázium? Miért nem került a lajstromra például a Gyöngyösbokréta, a Durindó, valamelyik színházunk vagy a Középiskolások Művészeti Vetélkedője?

A hab a tortán azonban mégis a Pannon RTV „nemzeti jelentőségűnek” nyilvánítása és az állandó pénztelenséggel küzdő Szabadkai Rádió, vagy éppen a Magyar Szó napilap mellőzése. 

Az MNT már a második (2010. július 30-i) ülésén döntést hozott a Pannónia Alap (PA) „társalapítói jogainak átvételéről”. Ugyanezen az ülésen az MNT „a Pannónia Alap számára 3,5 millió dinár jóváhagyását javasolta műsorszórási illetékek fedezésére”. (A Pannon RTV-t 2005-ben alakult PA működteteti. A Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség – APR) adatára szerint a PA 2007. augusztus 10-én 500 euró alapítói tőkével hozta létre a szabadkai Pannon Marketing Tájékoztatási Kft-t.)
Az MNT döntések meghozatalakor az Pannon Rádió és a Pannon TV „tulajdonosi struktúráját” a következő személyek alkották: (1.) Somogyi Sándor, Szabadka; (2.) Gábrity Molnár Irén, Szabadka (a szabadkai Közgazdasági Kar rendes tanára); (3.) Lovas Ildikó, Szabadka (aki több éven keresztül a Városi Tanács művelődési és tájékoztatási tanácsosa volt, a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ javaslatára, most az MNT művelődési tanácsosa); (4.) Miocs József, Szabadka; (5.) Árpási Ildikó, Szabadka (újságíró, Kasza Józsefnek, a VMSZ volt elnöknek a felesége); (6.) Jeges Zoltán, Szabadka (akkor tartományi oktatásügyi titkár, akit szintén a VMSZ javasolt erre a pozícióra, most tartományi titkárhelyettes); (7.) Biacsi Anton (nem Antal?), Szabadka (a Szabadkai Rádió volt igazgatója, a VMSZ tagja); (8.) Kasza József, Szabadka (a VMSZ kizárt elnöke); (9.) Kerekes József, Szabadka; (10.) Mirnics Zsuzsa, Szabadka (nyugdíjas újságíró, szerkesztő); (11.) Korhecz Tamás, Szabadka (volt tartományi kisebbségügyi titkár, most az MNT elnöke) és 12. Varga László, Palics (a VMSZ tagja és parlamenti képviselője).

Pannon Alap és a Pannon TV tulajdonosainak nevét most hiába keressük az APR nyilvántartásában. A Pannon Rádió tulajdonosainak listája megtalálható azonban a Köztársasági Műsorszórási Ügynökség (RRA) hivatalos honlapján (http://www.rra.org.rs/pages/browse_permits/cirilica/regional), a regionális engedélyek nyilvántartásában. Azzal, hogy a PA és a Pannon Rádió tulajdonosainak neve mindkét helyen ugyan az: 
1. Somogyi Sándor
2. Gábrity Molnár Irén
3. Matijević István
4. Miocs József
5. Árpási Ildikó
6. Jeges Zoltán
7. Korhecz Pap Zsuzsanna
8. Kasza József,
9. Szilágyi Dorottya
10. Mirnics Zsuzsa
11. Korhecz Tamás
12. Varga László,
13. Deli Andor
14. Magyar Nemzeti Tanács


A tulajdonosok listáján Matijević István Lovas Ildikót váltotta, Korhecz Pap Zsuzsanna Biacsi Antalt, Szilágyi Dorottya pedig Kerekes Józsefet. Új (társ)tulajdonosként jelentkezik Deli Andor, aktuális tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár (aki Korhecz Tamás tisztségét örökölte a tartományi kormányban) és az MNT. Mivel az RRA honlapján nincs feltüntetve, feltételezhető, hogy a 13 személy és az MNT egyforma arányban tulajdonos is.
A névsor alapján nem nehéz megállapítani, hogy a Pannónia Alap alapítói, amely egyúttal a szabadkai Pannon Rádió és a Pannon TV tulajdonosa is, a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai, vagy a párthoz közel álló személyek. Ez megkérdőjelezi nem csak a két média függetlenségét, de „nemzeti jelentőségét” is. Kiváló példa viszont arra, hogy lehet közpénzekből gazdagodni, mivel a „nemzeti” jelző egyúttal súlyos forint-milliókat is biztosít, amelyeket a kiemeltként kezelt intézmények (és a tulajdonosok) normatív támogatás formájában kapnak majd meg az anyaországi adófizetők pénzéből.

Újvidék, 2012. február 26.

Bozóki Antal


Olvasói visszajelezés: Szilágy Dorottya a VMSZ volt ügyvezető elnöke és Varga László élettársa (vagy felesége), Korhecz Pap Zsuzsanna meg Korhecz Tamás húga vagy nővére. Családi üzlet Magyarországi pénzekből – írja az egyik olvasó.
B. A.

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin