Margit Zoltán: 2012. 03. 04. - 2012. 03. 11.

2012. március 9., péntek

Hungarian word - The Sound of Silence...


Mit őriznek az újságírók? A csendet?


Világéletemben különös szeretettel viseltettem a született optimista emberek iránt. Mert egyszerűen csak csodálom őket. Ámulom és bámulom. Megvallani sem szégyellem: képes vagyok úgy szemlélni őket, mint akit valósággal megbabonáztak. Mint akit valami varázslat ért. Talán azért lehetséges ez, mert ezek a -- már magukban a -- génjeikben kódolt, öröktől fogva létező, alighanem valamiféle ősi derűlátást hordozó egyedek általában olyasmivel képesek engem elkápráztatni, ami tulajdonképpen hideg és józan észérvekkel egyszerűen alátámaszthatatlan és megmagyarázhatatlan. 

Illogikus.

Legutóbb a Magyar Nemzeti Tanácsunk tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosának a naplószerű bejegyzéseit böngészve érez(het)tem magamat egy -- a hétköznapi valóságtól jócskán elütő – káprázatos álomvilágban. Amikor is az írás szerzője éppen azt fejtegette, hogy február utolsó napjaiban találkát adtak egymásnak (valószínűleg a legterebélyesebb és a legjelentősebb) vajdasági magyar tömegtájékoztatási-eszközök. Alighanem annak apropóján, hogy meghányják és megvessék délvidéki írott és elektronikus sajtónk „hova továbbját és hogyan továbbját”. Az elbeszélő összegzése szerint arra a megállapításra lehet jutni, hogy a médiarandevú igen kedélyes hangulatban zajlott. (Mondom ezt annak okán, hogy az említett naplóbejegyzésben szinte minden-minden derűlátást sugall, előremutató és a velejéig pozitív.)

Ki mer még egyet nyikkanni?

Kezdeném azzal, hogy tulajdonképpen kik is voltak ott jelen a szóban forgó találkozón. Barátok és kollégák. Csupa barát, csupa kolléga. (Istenem, de szépen is hangzik!) Akiknek járt egy ebéd is a kötetlen beszélgetés mellé. Amolyan szokásos köretként, nyilván. Az eszmecserén pedig (feltételezhetően) sok-sok bizakodásra feljogosító, dicséretes dologról tárgyaltak, vagy inkább tán: társalogtak. Szó volt együttműködésről, értékes tudásról, átjárhatóságról és munkaerő-áramlásról. Továbbá: az érettek tapasztalatáról és a kezdők lendületéről. Meg arról is, hogy megtört a jég, a szúró jégcsapok pedig olvadásnak indultak. Na és a falak? Azok bizony leomlanak. (Jut eszembe: van egy régi Korál-dal, amely arról szól, hogy a hegy mögül lassan felkel a nap, és a kőfalak leomlanak…)

Azoknak akik most átélik 
és azoknak akik, ezt nem fogják túlélni...

Bárhogy is próbálok én gáncsoskodni, akármint kekeckedem, vagy éppen dallikázom, ezen az elnagyoltan felvázolt médiarandin egyszerűen nem találok fogást. Nincsen mibe belekötnöm. Mert a pozitív kicsengésű felsorolásfűzér minden egyes darabja, alkotó eleme elengedhetetlenül szükséges az úgynevezett (vajdasági magyar) médiahálózat kiépítéséhez. Vitának itt helye nincs. És még ellenérveket sem lehet felhozni, minthogy tényleg és valóban nagy lépésekkel elindultak a stratégiai célok megvalósítása felé.

Hogy ezt a príma startot, hogy ezt a léleklelkesítő elindulást igazából látványos visszafordulással kezdték a vajdasági magyar sajtópiac formálását, alakítását végző médiakreátoraink, azt nyilván csak szép kevesen látjuk így. S ha így látjuk, akkor az is a mi bajunk. Mert talán még vagyunk néhányan olyanok, akik egy szemernyit sem örülnek az újságírásunk egyetlen politikai párt által való irányításának. Az erőnek erejével hajszálra egyforma -- úgy is mondhatnám, hogy frissen szabott -- sajtóegyenruhába kényszerített médiumok sanyargatásának. Amelyeket először meg kellett kötözni ahhoz, hogy majd később esetleg biztathassák is őket. 

Úgy, gúzsba kötve.

Reménykedem, hogy azért találni még közöttünk egy-két másként gondolkodót. Akkor is, ha a szólás- és az írásszabadságról most még (vagy inkább: még most is?) mélységesen hallgatunk. A véleménynyilvánítást csak halasztjuk, halasztjuk, mígnem végleg elszalasztjuk…

Pedig úgy igaz, hogy minden normális országban az újságírók a demokrácia őrei. Hát aztán? Nálunk legfeljebb csak a csend őrei.
Szabó Angéla


Igen a csendet őrzik, mert fejük felett röpköd az: 
El Condor Pasa Balkanica Subotica...



2012. március 7., szerda

Boldog nőnapot kívánok!


Fotó: fedina.kepeslap.com

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. A nőnap eredetileg a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt.

A nemzetközi nőnap létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami a nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak.Az első március 8-hoz kötődő esemény 1857-ben történt, amikor március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin.

A nemzetközi munkásmozgalomban fejlődésével a nők egyenlőségének kérdése is egyre inkább előtérbe került: 1866. szeptember 3. és8. között az I. Internacionálé (hivatalosan: Nemzetközi Munkásszövetség) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van. Az 1899. július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.

1909-ben az Egyesült Államokban tartották meg az első nemzeti nőnapot, február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva.

A II. Internacionálé VIII. kongresszusán 1910. augusztus 28. és szeptember 3. között határoztak arról, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközileg is nőnapot tartanak. A határozatot a kongresszus elfogadta, de a megemlékezés pontos dátumáról nem született döntés. 1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg a világon először a nemzetközi nőnapot.

1917. március 8-án (a juliánus naptár szerint február 23-án, azaz: február utolsó vasárnapján) Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később – nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós cár lemondott, s polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a.


Sík Sándor: Asszonyok

Ti vagytok a házi áldás a fehérre meszelt kis falon.

Szegett kenyér az abroszon.
Ti vagytok a kútvíz, a harmatos pohárban,
duruzsoló, jóságos kályha, szekrényben illatos, puha, tündöklő, hófehér ruha.
Ti vagytok az olajmécs, mely álmatlan lobog s imádkozik amíg mások alszanak.
A hervadtan is illatos csokor a feszület alatt.


Boldog nőnapot kívánok!

2012. március 6., kedd

Tavasz van?


Szabó Lőrinc: Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!

Jékely Zoltán: Tavasz-hívó

Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
– neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája – válla, mint a hó –
nyírfák között épp emelinti leplét.

Kaffka Margit: Rügyek

Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, –
Itt benn vár, – pihen.
– Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
– És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
– Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan – nagyranő.
– Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, – reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!




2012. március 5., hétfő

Március...


József Attila: Március

A föld alól a gyors csirák
kidugják fejüket,
a fák, mint boltos áruját,
kirakják a rügyet,
kamaszok arcán pattanás,
férfiajkon a csók,
mind egy repeső kapkodás
a szoknyák lobogók,
s már itt és ott fölhangzanak,
elűzve kínt, fagyot,
a szívbe húzódott szavak,
eszmék és kardalok.




Szécsi Margit: Március

Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napon.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van,
ember s állat érzi már.
Dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.

Jó volna a nagykabátot,
félredobni, s könnyeden
játszadozni, s birkózni a
városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni,
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről-égről
már a telet eltöröld!


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin