Margit Zoltán: 2012. 04. 15. - 2012. 04. 22.

2012. április 21., szombat

Az újságírók felelőssége, felelőtlensége...



Kisebbségjogi jegyzetetek

Kelet-Európa számos médiafrontján vesztésre áll az újságírói
függetlenség, dúl a talpnyalás. A sajtó szabadsága egzisztenciális
kérdéssé vált a legtöbb esetben. A gerincek ilyenkor meghajlanak.
Mi meg azok előtt hajolunk meg, akik ezt a nyomást kibírják. Övék a jövő.

Bódis Gábor

Továbbra is foglalkoztat a sajtó társadalmi helye, szerepe és a sajtószabadság kérdése. Ez már csak azért is fontos, mivel a médiának és az újságíróknak nem csak óriási társadalom- és közvélemény-formáló szerepe van, illetve kellene, hogy legyen, de egyben felelőssége is van.
Az amerikai Freedom House szervezet felmérése szerint Szerbiában „a médiák félig szabadok”. A felmérés alapján Szerbia a 2011-es évben a 196 értékelt ország közül a 72. (Szlovénia a 48., Montenegró a 80., Horvátország pedig a 85.) helyre került. Szerbiában a fő akadály a cenzúra és a politikai pártok befolyása a sajtóra, amely nem tárgyilagosan, hanem az őket pénzelő pártok utasításai alapján tájékoztat. A szervezet szerint Szerbiára jellemző még a tájkunok befolyása is a sajtóra1. A Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) szerint Szerbiában „nagy nyomás nehezedik a sajtóra”2.

Ezek a megállapítások talán még fokozottabban érvényesek a magyar nemzeti kisebbségi médiára, különösen pedig az újságokra. Abból kifolyólag is, hogy az egy napilapból és egy hetilapból álló vajdasági magyar politikai sajtó, ha egyáltalán annak lehet nevezni, egyetlen párt, a Савез Војвођанских Мађара (СВМ)* közvetlen befolyása/irányítása alatt van.

Feladott küzdelem?

Egyre inkább meggyőznek arról, hogy nincsen szabad sajtó, illetve hogy a vajdasági magyar szabad sajtóról való elképzelés is csak egy délibáb. A média „alapítója”, vagy éppen az öncenzúra szabja meg most vidékünkön a sajtószabadság határait. Kénye-kedve szerint cseréli a főszerkesztőket. Határozza meg, hogy mi a hír és milyen a legyen a kommentár, miről lehet, és miről nem lehet (szabad) írni. Az elemző-bíráló írások a СВМ* által irányított médiákban ritkábbak lettek, minta fehér holló.
Az újságírók, vagy legalábbis azok túlnyomó többsége feladta a küzdelmet, lemondott a sajtószabadságról. Az egyik neves újságíró-szerkesztő például, aki a korábbi években rendre kiállt a lapjának függetlensége mellett, amikor jobban fizetett munkakör ajánlottak neki az új „alapítók”, gyorsan felhagyta elveit, mondván, hogy „a gyermekeknek enni kell adni”. Ez igaz, de hogyan fogja majd idővel megmagyarázni önmagának és nekik is a pálfordulását?
Ha lenne valamire való újságírásunk, akkor most arról is olvashatnánk, hogy milyen vagyonra tett szert például Kasza József, a СВМ* volt elnöke, vagy mivel gyarapodott Pásztor István, a párt mostani elnökének vagyona az elmúlt tíz év alatt. Arról hogy, mekkora a havi bevétele Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökének, hogyan és mikor szerezte meg a doktori címet, illetve hogy „tezgázik”-e és hány helyen. De arról is, hogy szennyezte-e, és milyen mértékben a szabadkai Azohem a környezetet, kinek milyen haszna volt ebből? Feltárásra kerülne az is, hogy mi történik a Népszínház ügyében, ki és mennyi pénzt költött, és miért felelős. Milyen összegekből osztogat az MNT és a Szekeres László Alapítvány, kik részültek ebből. Miféle támogatásban részesül a Pannon RTV, vagy az egyes internetes portálok, stb., stb.
Melyik újságíró vállalná, hogy ezeket a „forró” témákat „körbejárja” és melyik lap közölné az írását? Nem a köz- vagy a privát tulajdonban lévő média, hanem a VMSZ fail blog (http://vmszfail.blogspot.com/) hívta fel a figyelmet például a választásokon köztársasági elnöki címre jelölt Pásztor István felelősségére az 1999-ben történt, halálos és súlyos testi sérülést okozó közlekedési szerencsétlenségért, ami miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Oknyomozó újságírás

Azok közé tartozom, akik úgy látják, hogy „nagyrészt az internetre költözött a (sajtó)szabadság”. Most már azonban (sajnos) az internetes tájékoztatás sem olyan, amilyen még egy-két évvel ezelőtt volt. Az utóbbi időben itt is mintha változnának a mércék. A támogatások jószerivel megtették a hatásukat. Ha például egy alapítvány, szervezet, vagy intézmény támogat, vagy hirdetést fizet egy honlapnak, akkor a tulajdonos/szerkesztő bizony ügyel arra, nehogy olyan szöveg lásson napvilágot, ami a támogatónak esetleg nem tetszik, mert bizony elapad a pénzforrás.

Az egyik ismertebb internetes hírportálon például, amelyet a tárgyilagos tájékoztatás példaképeként is emlegettek, olyan írást jelent meg a napokban, amely csupán nemzeti érzelmi alapon arra buzdítja az olvasókat, hogy a közelgő választásokon a СВМ*-re szavazzanak. Persze mindenkinek joga van azt a pártot propagálni, aki neki tetszik. Az írás azonban nem az olvasók rovatában, hanem abban a rubrikában került közlésre, amelyben egyébként komolyabb szövegeknek volt fenntartva. A honlap ugyanakkor a közlemények rovatba tette egy másik vajdasági magyar párt tisztségviselőjének az írását, habár nem ott lett volna helye. Megtörtént már az is, hogy a szerkesztő még az olvasók rovatában sem volt hajlandó közölni fontos témákat boncolgató írásokat. Szerencsére újabb blogok jelentkeznek.
A jelenlegi szomorú, lesújtónak is mondható helyzet megváltoztatás érdekében létre kellene hozni – a meglévők ellenére – a vajdasági magyar oknyomozó újságírásért járó díjat, amelyben azok a bátor újságírók részesülnének, akik fényt derítenek a társadalmi és politikai visszaélésekre/visszásságokra, az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok megsértésnek eseteire, a korrupcióra stb. Talán egy ilyen díj, amelyet párton kívüli elismert értelmiségiekből álló bizottság ítélne oda, segítene az újságírói hivatás becsületének a visszaszerzésében. A lényegi változásokhoz elsősorban persze szükséges lenne, hogy a lapok visszanyerjék az önállóságukat, a pártoktól való függetlenségüket.

Bozóki Antal
Újvidék, 2012. április 19.

__________
1.) D. Stojanović, S. J. Stepanov: A Srbiji samo političari imaju sva prava (Szerbiában csak a politikusok élveznek minden jogot), nsreporter, 2011. december 8., 17. o.
2.) SEEMO: Nagy nyomás nehezedik a sajtóra, Magyar Szó, 2012. január 6., 2. o.
*A FIDESZ MPP vajdasági gazdasági pártsejtje (MZ-megjegyzése)

2012. április 17., kedd

Justice is coming! Pásztor István mondjon le!



Kisebbségjogi jegyzetetek

A hvg.hu 2012. január 11-én írta meg, hogy Schmitt Pál magyar köztársasági elnök 1992-es, 215 oldalas disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. A dolgozatot vizsgáló bizottság egy jelentése szerint „Schmitt doktori dolgozata jelentős részét másolta, a forrásokat nem megfelelően jelölte meg”. Schmitt Pál időközben – s ez a javára legyen mondva – az eset miatt április 2-án a parlamentben napirend előtti felszólalásában lemondott elnöki mandátumáról.

Pásztor István a VMSZ vezetőinek kíséretében vasárnap (2012. április 15-én) Belgrádban átadta az elnökválasztását támogató aláírásokat – közli az április 16-i Magyar Szó, a pártelnök számára a fejléc alatt fenntartott helyen. Az elnökjelölt az újságíróknak elmondta, hogy jelölését 12 963 polgár támogatta.

Mi köze van e két események egymáshoz?

A válasz a http://vmszfail.blogspot.com/ honlapon található, amely részletesen beszámol arról, hogy a szabadkai Kerületi Bíróság ítélete szerint Pásztort egy 1999-ben történt eset miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

– A baleset 1999. április 13-án történt, Pásztor István Csantavér felé haladva, nem az útviszonyoknak megfelelően és a megengedettnél gyorsabban hajtotta gépkocsiját. A Višnjevac előtti kanyarban, egy előtte haladó kombit előzve frontálisan összeütközött a vele szemben szabályosan közeledő személyautóval. A balesetben a helyszínen életét vesztette a gépkocsit vezető Krizsán Imre (1929), a mellette ülő felesége, Krizsán Zorica pedig súlyos sérüléseket szenvedett.


A tragikus baleset okozóját, a közlekedésbiztonság ellen elkövetett bűncselekmény vádjával, a bíróság 2003-ban első fokon felfüggesztett tíz hónapos szabadságvesztésre, majd a fellebbezést követően, másodfokon egy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. (Itt is a kettős mérce működött volna? – B. A. meg.) A következő választások után viszont újraválasztották és újból eminens tartományi miniszter lett – olvasható a honlapon.


A baleset idején Pásztor szövetségi és tartományi képviselő volt (2000-ig), 2000-2004-között pedig alelnöke volt a tartományi Végrehajtó Tanácsnak és egyben a tartományi privatizációs miniszteri posztot is betöltötte.


Érdekes, hogy bár a baleset 1999 áprilisában történt, ellene csak 2001. júliusában emeltek vádat „a tömegközlekedésben elkövetett súlyos bűncselekmény címén”. A 2003-ban meghozott ítéletig évente csupán egy tárgyalást tartott a bíróság (!). Bár e történet ismert szinte minden kollégája és párttársa előtt a Vajdasági Végrehajtó Tanácsban, közülük senki sem kérte a lemondását és senki sem beszélt erről nyilvánosan – írja a honlap. Kérni kellett volna a lemondását, és nem önként távoznia?

A történethez tartozik az is, hogy Stevan Bakalov, a korábbi mezőgazdasági és vízgazdálkodási miniszter – Dragan Veselinov sofőrjét, 2006-ban öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték „a tömegközlekedésben elkövetett súlyos bűncselekmény” miatt. Bakalovot azzal vádolták, hogy Belgrád belvárosában egy közlekedési balesetben, 2003. április 15-én, megölte Katarina Marićot. Veselinov, aki a baleset idején a gépkocsiban tartózkodott, de nem ő vezette a járművet, a közvélemény nyomásának ellenére, másfél hónapig még dacosan tisztségében maradt ugyan, majd (2003. május 29-én) – a halálos gázolás miatt – lemondott.

– A legjobban az fáj, hogy a tragikus balesetet követően (Pásztor – B. A. meg.) nem tanúsított semmilyen megbánást, fel sem hívott bennünket, nem nyilvánított részvétet a családnak, csak a bírósági tárgyaláson találkoztunk először személyesen, ahol ártatlannak mondta magát – mondták a lezárult bírósági per kapcsán az újságíróknak, a balesetben szörnyethalt csantavéri Krizsán Imre fia és lánya.

A VMSZ fail blog szerint Mirko Bajić, a Népi Demokrata Párt körzeti bizottságának elnöke az eset kapcsán sajtótájékoztatót szervezett, amelyen kiemelte, hogy „pártja jogsegélyszolgálata segíteni fogja Krizsánékat abban, hogy elindíthassák a perújrafelvételt”.

A honlapon közzétett szövegből azonban sajnos nem tűnik ki, hogy a sajtókonferencia mikor volt, hogy sor került-e a perújításra és milyen eredménnyel. Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy Pásztor István – az idézett írások szerint – halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott, amiről bírósági ítélet is van. Ez bizony sokkal súlyosabb bűncselekmény, mint Schmitt Pál volt magyar köztársasági elnök vélt vagy valós plagizálása, aki lemondásával igazolta, hogy az erkölcsös emberek közé tartozik.

Ilyen súlyos baleset előidézése miatt a világ bármelyik, önmagát demokratikusnak nevező országában az elkövetőnek távozni kell a közéletből. Még ha annyira tetszik is neki a közszereplés és a – nem kevés számú és jól jövedelmező – tisztség, mint Pásztor Istvánnak.
Tudta-e a 12 963 polgár, hogy kinek az elnökké jelölését támogatta?

Ami késik, nem múlik – tartja a magyar közmondás. A közvélemény nem felejt...

Bozóki Antal
Újvidék, 2012. április 17.

„Virágozzék száz virág”


...egy-kettő illatozzék is...
Vajdasági Magyar Büdöske...
Kisebbségjogi jegyzetetek

Az újság akkor jó, ha hangulatában meghalljuk a magunkét is.
Esterházi Péter

Az utóbbi időben – különböző körülmények folytán – két magyar nyelvű sajtótermékkel is gyarapodott az itteni média. Először Szabadkán, (első négy alkalommal) a Subotičke novine mellékleteként jelent meg a Szabadkai Magyar Hírlap, amelynek 24 oldalas hatodik száma 2012. március 30-án került az olvasók elé. A kéthetente megjelenő lap főszerkesztője Hadzsi János, „aki 2010-ben a DS-es Humentis-listán jutott be a Magyar Nemzeti Tanácsba (MNT)”.
Március 31-étől a Blic című szerb nyelvű belgrádi napilap szombatonként Édes Otthon címmel nyolc oldal terjedelmű magyar nyelvű melléklettel jelenik meg. A lap kiadója a belgrádi Ringer Axel Springer Kft., szerkesztő–újságírója pedig Pressburger Csaba, akit a Magyar Nemzeti Tanács (a 2011. június 23-i ülésén) botrányos körülmények között váltott le a Magyar Szó főszerkesztői posztjáról.

Éledező konkurencia?

A szabadkai hetilap, illetve a Blic–melléklet kiadását a Pásztor-Korhecz kettős magánlapjai, a Magyar Szó és Hét Nap a konkurencia megjelenéseként élte meg. Számukra veszélyt jelent ugyanis, hogy megszűnni látszik az eddigi egyeduralmuk.
Bajtai Kornél, a Magyar Szó újságírója „Madjar” sajtótúltengés című írásában (2012. január 28., 7. o.) nem éppen jóindulatúan írt a Szabadkai Magyar Hírlap első számáról: – Egy kampányszagú kiadványról van szó, amellyel a Demokrata Párt igyekszik megszólítani Szabadka magyar nemzetiségű választópolgárait. És teszi ezt úgy, ahogyan évek óta nagyon sok egyéb, nem magyar előjelű párt: amatőr módon – írta Bajtai. (Érdekes, hogy Pressburger is, a Blic április 14-i magyar mellékletében, „nem titkoltan politikai propagandát szolgáló hetilapként” említi a Szabadkai Magyar Hírlapot.)


Tény, hogy a Szabadkai Magyar Hírlapra számos, elsősorban nyelvi, szerkesztési és műszaki megjegyzést lehet tenni. Ezek a hibák azonban nem olyan természetűek, amelyeket nem lehetne menet közben kijavítani. És a szerkesztőség törekszik is erre. Ezek részben azzal is magyarázhatók, hogy a lap mögött nincsen olyan biztos anyagi héttér, sem tapasztalt szerkesztőség, mint a Magyar Szó, vagy a Hét Nap mögött. Van azonban egy dolog, amit a hetilapról – az említettekkel ellentétben – nem lehet elmondani, mégpedig azt, hogy egyoldalúan, egy párt szemszögéből tájékoztat. A lap legutóbbi számában is írásokat közöl mindegyik vajdasági magyar pártról. A Szabadkai Magyar Hírlap ezért – egy kis „hátszéllel” – komoly vetélytársa lehet(ne) a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által irányított magyar sajtónak.

A Blic nyolc oldalas magyar mellékletének eddigi három száma nem okozott különösebb meglepetést. Azt is lehetne mondani, hogy elmaradt az elvárásoktól. Vagyis, sajnos nem az, amire a vajdasági magyar olvasóknak most szüksége van. A mellékletnek már a címe (Édes Otthon) is arra utal, hogy nem egy politikai színezetű, hanem inkább a családoknak szánt termékről van szó. Erre utal a címoldala is, amelyet csaknem teljes egészében kitölt egy-egy családi(as) fotó. A második és harmadik oldalra a „Közélet” rovat került, amelynek eddigi témái az ifjúság érvényesülési lehetőségei, a Vajdaság státusáról tartott konvenció és a közoktatás kérdései voltak. A negyedik-ötödik oldalakon családi látogatásokról olvashattunk. A hatodik oldalon a Művelődés, a hetediken az Értékeink, a nyolcadikon pedig a Konyha c. rovat kapott helyet. 


Nem túlságosan valószínű, hogy a Blic példányszámát jelentősen növelné a melléklet. A Springer Kft. viszont – ha erre elszánná magát és külön magyar hetilapot indítana – új színnel és tartalommal gazdagíthatná a vajdasági magyar médiát.

Az említett két lap megjelenésére – a már említett íráson kívül – a Magyar Szó az április 7. és 14 szám fejléce fölött a következő – nem túlságosan élelmes – jelmondatokkal reagált: „Magyar Szó. Csak magyarul” és „Magyar vagyok, Magyar Szóból értek!”
Dudás Károly a Hét Nap nyugalmazott főszerkesztője, a VMSZ elnökségének tagja, aki a hetilap belpolitikai rovatában a két új magyar kiadvány megjelenéséről így ír: – Ilyen japán cseresznye – nevezhetnénk kakukktojásnak vagy trójai falónak is – a szerb nyelvű újságokban nagy hirtelen elszaporodott magyar nyelvű mellékletek is, a Szabadkai Magyar Hírlap, az Édes Otthon és más badarság – meglátják, lesz még belőlük több is. Azon kívül, hogy meggyalázzák édes anyanyelvünket, roncsolják keresztény/keresztyén gyökerű kultúránkat, jó ízlésünket, tartásunkat, a lelkünk mellett a szavazatainkra is hajtanak. Színpompás japán cseresznyefák a délvidéki magyar televényen. Itt is, ott is, meg amott is. Szaporodik, már nemcsak fogunkban, hanem lelkünkben, egész itteni életünkben is az idegen anyag.
Jó lesz, emberek, nem elbódulni ettől az idegenből idetelepített csalfa cseresznyevirágzástól – olvasható Dudás (Japán cseresznye c. írásában, Hét Nap, 2012. április 11.)

Új helyzetben?


A Magyar Szó és a Hét Nap is most új helyzetben találta magát: Megszűnni látszik az eddig monopóliumuk. Olyan új magyar lapok jelentkeztek, amelyeket nem a VMSZ és meghosszabbított keze a Magyar Nemzeti Tanács irányít. A veszélyt abban sejtik, hogy ezek a lapok esetleg olyasmit írnak, ami nem felel meg a hatalmi koalícióban részes párt politikájának, esetleg kellemetlen dolgokat is közölnek. „Jó lesz, emberek, nem elbódulni” – írja Dudás –, mintha az olvasók legalábbis kiskorúak lennének, és nem tudnák maguk eldönteni, hogy melyik lapnak hisznek, és melyiknek nem. Vagy kötelezően azt az újságot kell vásárolniuk, amelynek a fejléce alatt szinte napról napra (még Húsvétkor is) Pásztor István, vagy az ifjú Korhecz fényképe néz rájuk (és még három alkalommal a belső oldalakon)?
Azt a lapot vásárolják, amelynek a megbízott főszerkesztője Dimitrije Borov könyvének zombori bemutatóján „kiemelte, hogy a vajdasági magyarság érdekképviseletében a VMSZ és a párt parlamenti képviselői voltak legállhatatosabbak, és reményét fejezte ki, hogy a választók ezt május hatodikán értékelni fogják”? Elvárható-e egy olyan laptól, hogy a szakma szabályai szerint tájékoztasson, ha a megbízott főszerkesztője a legnagyobbnak nevezett magyar párt elkötelezettje? Milyen újságíró az, akinek a figyelmét „vezető politikusok” hívják föl „olyan témákra, amelyek méltán számíthatnak a közösség érdeklődésére”? (JJ: Túlzott tolerancia – bűnös renyheség, Magyar Szó, 2012. április 14., 6. o.)

A Magyar Szó és a Hét Nap újságírói valamiféle „sajtótúltengéstől”, a „meggyalázástól” akarják most (meg)óvni a vajdasági magyarságot. Attól, hogy túl sok lesz a magyar nyelvű sajtótermék? Miközben valójában arról van szó, hogy a saját kiváltságos, monopol helyzetüket védelmezik. A vajdasági magyarok és a tárgyilagos tájékoztatás rovására.
Mindenkinek joga van olyan újságot megjelentetni – a törvényes keretek között –, amilyet csak akar. Az olvasóra kell bízni, hogy kinek hisz, és kinek nem, melyiket vásárolja meg, és melyiket nem. Itt is érvényesüljön a kínai mondás szerint: „Virágozzék száz virág!”

Bozóki Antal
Újvidék, 2012. április 16.

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin