2013. március 23., szombat

Egy református levele Balog Zoltán emberi erejének forrásához


Ha az Isten velünk kicsoda ellenünk?

Református lelkésznek lenni egy valós, Isten által rendelt igazi hivatás. Ez egy olyan áldott szerep, amelynek segítségével az emberi gyarlóságok leküzdésére, az igazság, tisztesség és erkölcs mezejére lehet vezetni, ha tetszik, akár mintegy csodával határos módon az embertársainkat.

Nem véletlen, amikor belépünk egy templomba, elcsendesedünk, magunkba nézünk, elmélázunk bűneinken, jótetteinken egyaránt, közelebb kerülünk a csendhez, a nyugalomhoz, a tisztasághoz, magyarán Istenhez. És ehhez nagymértékben hozzájárul egy gyönyörűen elmondott, a szívhez és lélekhez szóló istentisztelet, amelyet egy református lelkész hirdet.

Jómagam tiszta vallásnak vélem a református vallást, és mint tudjuk, nem a katolicizmus ellen született, hanem annak mintegy kiegészítéséhez, megújulásához járult hozzá, alapgondolatként hordozva - nagyon is helyesen - az eszmét, hogy egyedül Isten kegyelméből és egyedül a hit által jutunk el az üdvösségre. Úgy vélem, hogy ebben a minden területen bűnnel átitatott mai világban a vallás az a terület, amelynek teljes fokú tisztasága meg kell maradjon és az őt képviselő személyek is teljes erkölcsi tartással kell rendelkezzenek.

Én egyáltalán nem osztom azt a vélemény, miszerint „a papok ne politizáljanak”. De igenis, megtehetik, sőt mi több, kötelességük, hiszen kezükben a tisztaság, erény, becsület fegyvere van. Hát kell ennél erősebb fegyver?

Csakhogy amikor egy református lelkész elmond, leír egy ilyen mondatot, hogy: „Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat”, egy legtisztább érzelmű, egy nagyon magas szintű nemzeti öntudattal és ugyanakkor tudással, valós bölcsességgel megáldott igaz magyar hirdetőnek, akinek követői kell legyünk, akkor ott a lelkésszel van a baj. Én nem tanultam teológiát, csupán valós hitet szüleimtől, családomtól, de azt tudom, hogy sem Jézus, sem Isten ilyet sosem mondana. De még egy igazi lelkész sem!

Kedves szeretet, áldás és erény hírnöke, lelkész úr! Isten áldását kérem a lelkére és arra, hogy gondolkodjon el tettén, bújjon bele a feje búbjáig fekete, mellesleg magyar zsinóros református palástjába, gyújtson egy tüzet, majd ebbe dobja bele református lelkészi diplomáját a Szaniszló úrnak átadott, majd visszakunyerált díjjal együtt, és mormoljon el egy halk imát, ne Szaniszló úr, hanem az Ön saját lelkének üdvösségéért.

Békesség Istentől!

Kovács Sándor, Hódmezővásárhely,

Tavaszelő havának 23. napján



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék