Margit Zoltán: Pajtić, Cvetković és Pásztor (!) is belegabalyodtak a korrupció hálójába?

2013. március 21., csütörtök

Pajtić, Cvetković és Pásztor (!) is belegabalyodtak a korrupció hálójába?



A pénz kisimítja a ráncokat...

A fenti kérdés a belgrádi Informer napilap mai cikke alapján merülhet fel. Az újság állítása szerint a Vajdasági Fejlesztési Bank körüli botrány kapcsán indult vizsgálat nem áll meg a bankároknál, hanem egészen az élvonalbeli politikusokig vezet majd. A nyomozás során kiderülhet, hogy egyes politikusok rendelték el, adtak utasításokat a gyanús hitelek jóváhagyására, ami 20 millió eurós kárt okozott az országnak – véli az Informer.

Az ügyészség állítólag megerősítette, hogy a vizsgálat nemcsak a bank vezetőségét, hanem ismert politikusokat is felölel.

Rövidesen fejfájást kaphat Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke, amely a szóban forgó bank többségi tulajdonosa, Dušan Elezović, a Demokrata Párt végrehajtó bizottságának elnöke, amely gyanús hitelt vett fel ennél a banknál, sőt Mirko Cvetković volt kormányfő sem alhat épp nyugodtan. A három említett demokrata párti politikus mellett "migrén" fenyegeti Pásztor Istvánt, a Vajdasági AT Fejlesztési Alapja igazgatóbizottságának tagját is. Egyébként az említett Alap az ominózus bank kisebb tulajdonosa.

A Vajdasági Fejlesztési Bank épülete Újvidéken

Az Informer forrásai szerint a bankárok képtelenek lettek volna egyedül lenyúlni több tízmillió eurót, ehhez befolyásos politikusok támogatására vagy legalább hallgatására volt szükségük. Nyilvánvaló, hogy valaki utasította őket, védelmet nyújtott nekik, s velük együtt milliós összegekkel tömte a zsebét – szögezi le a belgrádi lap.

Branko Dragaš közgazdász szerint a politikusok közvetlenül befolyásolhatták a bankárokat, hiszen ez esetben állami intézményről van szó.

Dragaš kizártnak tartja, hogy pl. Pajtić semmit sem tudott volna a bank vezetőinek mesterkedéseiről, hiszen a tartományi kormány, amelynek az élén áll, többségi tulajdonosa a Vajdasági Fejlesztési Banknak. Cvetković pedig kormányfő és egyúttal pénzügyminiszter volt.

Dušan Davidović kriminológus osztja ezt a véleményt. Szavai szerint az ötven éve bevezetett gyakorlat, miszerint a pártelnök, a rendőrfőnök és a községi elnök minden reggel kávé mellett szabták a politikát, a mai napig nem sokat változott. Az élvonalbeli politikusoknak egyszerűen tudniuk kellett az állami bankban történő rendellenességekről és machinációkról – állapítja meg a kriminológus.
Kíváncsian várjuk a vizsgálat eredményeit.

Fekete Lehel - delhir.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin