2013. május 15., szerda

Mellbevágó a hír: A legborzasztóbb, ami történhet!


Ez nem a dzsungel...
Markológépekkel és buldózerekkel bontottak le egy maja piramist Belize-ben, a köveket valószínűleg egy útépítésen fogják felhasználni – adta hírül a CNN. A Noh Mul-ban található ősi templom 2300 éves volt, szakértők szerint a történtek tragikusak és megbocsáthatatlanok.

John Morris, a belize-i Régészeti Intézet munkatársa elmondta: ez a legborzasztóbb dolog, amit az elmúlt 25 évben a belize-i régészszakmában látott. A szakértő szerint a rombolás visszafordíthatatlan, a történtek pedig „hihetetlen tudatlanságról″ tanúskodnak, írja az Index

Belize jó messze van. Valahol Közép-Amerikában található, egy meglehetősen fejletlen országként, s most már az is tudható róla, hogy ostoba útépítők képezik lakosságának egy részét.
Mondhatnánk, mi közünk hozzá?

A világ túlsó felén, a dzsungelben lelketlen, hányaveti melósok szétdózeroltak egy több ezer éves építményt. Útban volt, meg aztán a helyén épülő aszfaltcsíknak kellett az alapozáshoz a sok kő. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a maja piramisok kockái kiválóan megfelelnek a célnak: időszámításunk óta tartották a böhöm épületegyütteseket, kapukat, boltíveket. Autópályába beaszfaltozva még egy pár évet kitartanak – akárki mérnök megmondhatja...

Nevethetünk és szörnyülködhetünk.

De álljunk meg egy kicsit! Vajon ki emlékszik az esetre, amikor a Kishomok-Magyarkanizsa út épült és a kivitelező cég munkásai – nem analfabéta belize-i mulatt fogdmegek, hanem jobbára középiskolát végzett magyar meg szerb emberek -, minden teketória nélkül elkezdték széthordani az épülő út mellett magasodó kurgánt? Az ominózus földhányásról, mesterséges dombról elég annyit tudni, hogy korát még csak hozzávetőlegesen sem merik megítélni, de az bizonyos: a legkorábbi térképeken, a török időkben már állottak. 

Egyes szakértők szerint a kurgánok a mi kőkori építményeink. A Dél-Alföldön mutatóban maradt belőlük, mert a 21. századra a zömüket tönkretette a mélyszántás, a földműves éhség, meg a kapzsiság, ami nem figyel holmi történeti szenzációra, csak a maga hasznosítható négyzetméterét tartja számon.
Aztán valaki szólt, botrány kerekedett és az útépítők sebbel-lobbal visszatúrták a maradék földet a domb oldalába. Azóta úgy áll, kissé csonkán. Félbeharapott keleti oldala mutatja, mekkora az emberi gyarlóság. 

És nehogy azt higgyük, hogy a rossz példák fölsorolása itt megáll! 

Hisz a Szabadka-Horgos autópálya-építésénél száz tonna számra gyalulták le a rezervátumként számon tartott horgosi homokpuszta fölső rétegeit, úgy, hogy a jóljárt bizniszmenek sose hallották a nehéz szót: biodiverzitás.

Akarnak közelebbi példát?

Nincs kedvük a belize-i piramisokon sóhajtozni?

Nézzék meg mi folyik Szabadkán!

Az épített örökség, a szecesszió nem Krisztus születésekor jellemezte ugyan a tájat, de száz-egynéhány éve olyan arculatot varázsolt az észak-bácskai mezővárosok központjába, az utcákra és a terekre, hogy mai napig ezt az örökséget tudjuk fölmutatni, ha ismeretlen vetődik hozzánk.

A városházák, homlokzatok, sétáló utcák, középületek, mind-mind mirólunk, eleinkről szólnak. Azaz: csak szólnának, ha hagynánk, vagy őriznénk értékeinket. De mára egy üvegkirakat és egy betonförmedvény fölülírja a múlt csodáinak szükségességét. Bontanak mindenütt, jóvátehetetlenül megcsúfítva, ellélektelenítve a korábban oly szerethető településeink hangulatát. Törölgetik kifelé az emlékeinket.

Magyarkanizsán sorra dőlnek le az egykor oly jellegzetes nagygazdaházak, és a helyükön a kor eszement divatja szerint az építtető pénze és ízlése-ízléstelensége diktál. A kicsiny parasztházak, a tóparti romantikus utcaképek helyett gyorsan, elemekből fölhúzott ormótlan családi házak éktelenkednek, befelé húzott udvarokkal, zsebkendőnyi telkeken terpeszkedő emeletes építmények gyanánt.

Lelkesen, gondolkodás nélkül számoljuk föl önmagunkat. Mintha egy régi fényképalbumból sorra tépnénk össze a bennünket ábrázoló képeket.

Mi ez, ha nem rombolás?

Lehet, hogy nem ezer éves múltat radírozunk ki a köztudatból. Ám ha ilyen szorgalmasan, ész nélkül működünk, soha nem is lesz szükségünk ezredévnyi hagyatékra.

És röhögni fognak rajtunk mások. Teljes joggal. Lesajnálnak majd bennünket, akárcsak mi most, a balga, önsorsrontó belize-i fickókat. 

Ha így folytatjuk, még egy pár évtized és mi is a maják sorsára jutunk.

De akkor már nekünk úgyis mindegy lesz.

Ezek sem piramisok...
Pósa Károly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék