2013. május 5., vasárnap

Szól(t) a rádió...



Élét vesztett tájékoztatás

Ha azt állítom, hogy a Vajdaságban nehéz helyzetben vannak a kisebbségek nyelvén tájékoztató elektronikus médiumok, akkor azzal semmi újat nem mondtam. A közszolgálatiságot teljes egészében felvállaló tájékoztatási eszközöket azonban nem lenne szabad összetéveszteni vagy összemosni a közszolgálati tartalmakat is sugárzó kereskedelmi rádióállomásokkal és tévécsatornákkal, mert azoknak külön szerepük és másfajta feladatuk van. Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben a változ(tat)ás szele ezeket is elérte – egyiküknél-másikuknál jó alaposan meghúzták a nadrágszíjat.

Az Újvidéki Rádió egy kiemelt fontosságú és tekintélyes múlttal rendelkező médium. A magyar szerkesztőség munkatársai a legkritikusabb és a legembertelenebb időszakban is képesek voltak hallgatható és élvezhető műsorokat készíteni. Olykor persze nyögve és nyöszörögve az éppen aktuális politikai nyomás és elnyomás kényelmetlen/kellemetlen terhe alatt. A takaréklángra állított és már-már csak vegetáló, meg létszámában is egyre inkább zsugorodó magyar szerkesztőség megérdemelne egy újabb lehetőséget a feltámadásra. A feltámasztásra. Ha másért nem, talán épp amiatt, mert még az életveszélyes gúzsba kötöttség és az igen intenzív negatív káderszelekció sem tudta teljes egészében kilúgozni például a legjelentősebb, a vezető belpolitikai témájú műsorok tartalmát. Legfeljebb csak a sajátságos, egyéni színeit tette fakóvá és a valaha volt fényét megkopottá. Magától értetődően: az újságírói, a szerkesztői fejekbe beépített és (jól hallhatóan) kiválóan működő fékrendszer, az úgynevezett íróasztal mögötti cenzúra „áldásos tevékenységének köszönhetően”. Márpedig nem jó az Újvidéki Rádiót vergődni látni. Éppen ezért -- dacára az elmondottaknak --, nem lenne szabad a teljes kiszolgáltatottság állapotába taszítani. A sorsára hagyni, élve eltemetni meg főleg nem.


Az elmúlt napokban úgy tűnt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács (Csipkerózsika módjára) ébredezni kezdett a hosszú szendergéséből, és ha heroikus erőfeszítéseket nem is tett, de legalább beszélni merészelt a dolgozói közösség egynémely, a kezeletlensége miatt mára már idültté vált nyavalyájáról. Minthogy a munkatársak mélyen hallgatnak, legalább megtette ezt helyettük. Az igazi kérdés persze az, hogy valójában milyen sorsot szánnak ennek a szebb napokat is megélt rádiónknak. Engedik-e majd a meglévő, szűkre szabott medencéjében jókedvűen lubickolni is, vagy továbbra is le-lenyomják a fejét a víz alá. A nemrégiben előállt új helyzet -- az egyik megüresedett vezetői poszt – rendezése alighanem majd hamarosan megadja a választ az imént feltett kérdésekre.

Igaz, hogy a magyar szerkesztőség esetében a felelős szerkesztő csak egy a 37 munkatárs közül, mégis sok minden függhet tőle, sok minden múlhat az ő szemléletmódján, hozzáállásán. Nem mellékes tehát, hogy Dani Zoltán eddigi felelős szerkesztőt ki fogja felváltani. Az MNT kit ültet majd a helyére: egy simulékony, szófogadó pártkatonát vagy pedig egy szavahihető, írástudó szakembert? Aztán azért sem mindegy, hogy ki lesz a nemrég leköszönt felelős szerkesztő utóda, mert az Újvidéki Rádiónak maradtak még olyan műsorai, amelyeket mi, többé-kevésbé rendszeres hallgatók, egyszerűen csak féltünk. Féltjük nem kizárólag csak a megszün(tet)éstől, hanem még a puszta átformálástól is.

A már huzamosabb ideje érzékelhető változásokról és a közeljövőben várható fejleményekről Sinkovics Norbert fiatal újságíró, a téma kiváló ismerője fejti ki a véleményét.

Másfél évvel ezelőtt, a Vajdasági magyar médiastratégia (2011-2016) címet viselő dokumentum elfogadásakor még úgy tűnt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács szeretne valamiféle társalapítói jogokat szerezni a rádióban is, most viszont ez már nem ilyen egyértelmű.

Azt hiszem, hogy ha valóban a társalapítója akart volna lenni, akkor azt már régen megtette volna. Valami más állhat a dolgok hátterében. Rengeteget töprengtem rajta én is, de még mindig nem látom tisztán a helyzetet. Talán nem mertek durvábban hozzányúlni ehhez a szerkesztőséghez, vagy nem tudtak mit kezdeni vele, ezért húzták-halasztották mindeddig a komolyabb beavatkozást. Mégiscsak egy közszolgálati rádióról van szó.

Az is lehet, hogy ennek a szerkesztőségnek a szándékos leépítése és ellehetetlenítése a valódi cél. A napi gondjaiknak a szőnyeg alá söprése ezt támasztja alá. Például a szakemberhiány, a hat év alatt nem változott javadalmazás, az egyes műsorokba való politikusi belekontárkodás, a több irányból is tapasztalható nyomásgyakorlás meg sanyargatás - és még hosszan lehetne folytatni a felsorolást. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az MNT szép lassan a szabadkai székhelyű Pannon RTV-t szeretné megtenni a délvidéki elektronikus médiumok kiemelt központjává. (Csak éppen a meglévő gárdával ez aligha fog menni. Ráadásul onnan is folyamatosan szállingóznak el az emberek, mert késnek az elmaradt bérekkel, és egyébként sem fizetik túl a munkatársaikat.) Így tehát a két cél egybevág. Vagy mégsem?

Én imádom az Újvidéki Rádiót. Három és fél éven át voltam ott munkaviszonyban, és előtte már hónapokig bedolgoztam. Számomra egyáltalán nem mellékes, hogy miként alakul a sorsa. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit akarnak vele kezdeni. Tagadhatatlan, hogy a tájékoztatás fokozatosan veszíti az élét. Meg az is, hogy az a kis energia, ami még van a szerkesztőségben, lassacskán az is elvész. A kollégák elfásultak, de érezhető a félelem is. Tartanak attól, hogy holnap munka nélkül maradhatnak.

De ha már nyíltan, minden szégyenérzet nélkül kimondjuk, hogy megalkudtunk, és ebbe már réges-régen bele is törődtünk, akkor ezáltal teljes mértékben kiszolgáltatottakká válunk. Akkor mindig akadnak majd olyanok, akik ezzel vissza fognak élni. Mi lesz ennek a vége? Dróton rángatott vagy távirányítóval működtetett újságírás? Már így is nagyon mélyre süllyedtünk szakmailag is, erkölcsileg is.

– Való igaz, hogy mélyen vagyunk. Innen már nem lesz könnyű visszakapaszkodni. Ezt rendkívül fontosnak tartom leszögezni: Szerbiában soha nem létezett szabad sajtó. Csak mindig akadt néhány szabad újságíró. A média szabadságát még ezután kell megteremtenünk. Mivel nem fogják tálcán kínálni, nekünk magunknak kell kiharcolnunk. (Mégpedig azért, mert most sokkal inkább szükségünk van a társadalomkritikára, mint eddig bármikor.) Persze ez egy hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra. És roppant nehéz. De én nem azt tanultam az újságírásban, hogy mindig a könnyebbik utat válasszam.

Az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségére vonatkoztatva: reális ez az elvárás? Érzel a dolgozói közösségben annyi erőt, hogy amennyiben nem találja szakmailag elfogadhatónak a VMSZ-MNT által preferált felelős szerkesztő-jelöltet, akkor hangot ad a nemtetszésének és tiltakozni fog? A követelményként megszabott, elektronikus médiumban szerzett ötéves szakmai tapasztalat nem biztos, hogy elég lesz az üdvösséghez.

 Nagyon rossz lenne, ha olyan embert neveznének ki a szerkesztőség élére, akit ők maguk nem támogatnak. A mindenkori felelős szerkesztőnek elsősorban a közszolgálatiságból eredő feladatokat kell szem előtt tartania. Az alapkövetelmény az, hogy alakuljon ki egy folyamatos diskurzus mindarról, ami a hétköznapi embereket érinti és érdekli. Legyenek politikai, gazdasági, oktatási, művelődési témák és mindeközben foglalkozzon az érdekképviselettel is!

Persze úgy, hogy közben az egyes műsorok ne váljanak a Magyar Nemzeti Tanács híradójává…

 Attól tartok, hogy ha bekövetkezik az, amit mostanában mind gyakrabban emlegetnek, hogy a jövőben két éven át az állami költségvetésből pénzelik a közszolgálati médiumokat, akkor még ez megmaradt kicsinyke kis autonómiánk is kámfor módjára el fog illanni. A szuverenitásnak ugyanis a stabil anyagi forrás megteremtése mellett éppen a pénzügyi önállóság jelenti az alapját. Ha pedig ez nem lesz, akkor hamarosan látni fogjuk, hogy meddig is terjed a mi autonómiánk. A független média az alapja a demokráciának. Szabad sajtó hiányában nem beszélhetünk demokratikus társadalomról. Ez egy olyan lépcsőfok, amelyet nem lehet átugrani.

Az Újvidéki Rádió esetében talán ez az utolsó, a huszonnegyedik óra, amikor még az igenis létező betyárbecsületre hivatkozva, megállíthatnák ezt a lejtmenetet. Már ha lenne hozzá kellő elszántság meg akarat. Na és a hallgatóság részéről is – ez a torokszorító belül is csend, kívül is csend helyett  egy kevéske kései öntudatra ébredés meg némi nyomásgyakorlás formájában megnyilvánuló támogatás. Legalább ennyit megérdemelnének.

Szabó Angéla  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék