Margit Zoltán: 2013. 01. 13. - 2013. 01. 20.

2013. január 17., csütörtök

Korhecz KONTRA Pásztor




Az igazság „fájni fog”. Elkúrtuk, hazudtunk?


A címben szerepelő fogalmakat nem azért elevenítem fel, mert a magyarországi politikumról akarok írni. Hanem azért, mert az idei év első bejegyzésével egy kicsit visszakanyarodok a tavalyi évhez. Nem csak azért, mert az év végére besűrűsödtek a teendőim, ami miatt  nem maradt időm az írásra, hanem azért is, mert a téma most is aktuális. Például azért, mert készítettek két évértékelő interjút két délvidéki politikussal.

Legtöbbször átsiklok az ilyen interjúk felett, leginkább azért, mert a pártlappá züllesztett napilapunk hasonló írásaira egész egyszerűen nem vagyok vevő. De most mégis beleolvastam a két vezető interjújába, akik elvileg ugyanazon politikai opcióhoz tartoznak, mégis - ahogyan az olvasás közben kiderült - igen eltérően nyilatkoztak a párt politikájáról és politikai sikereiről.

A pártelnök hozta a szokásosat: bár minden megváltozott körülöttünk május 6-a után, továbbra is mi vagyunk a legszebbek, legokosabbak. Rózsaszín szemüveg, sikertörténetek tömkelege. Egyfélét mondunk Brüsszelben, mást Budapesten, harmadikat Belgrádban. Egyszer nem szavazzuk meg a Vajdaság költségvetését, mert nincsen meg a hét százalék,  aztán szépen, csendben, a bársonyszékért megnyomjuk a zöld gombot. Majd elkezdünk Vajdaság megalázásáról beszélni.

A budapesti liberális körökhöz tartozó lapnak  azt nyilatkozzuk, hogy hosszú távon a kisebbségi magyar politizálás halálra van ítélve és vesztesek leszünk (talán ezzel magyarázzák a belgrádi tagtoborzást). Az itthoni médiában pedig arról beszélünk, hogy csak az etnikai politizálás az egyetlen és igaz, azok a magyarok pedig, akik más magyar pártokban politizálnak, nemzetárulók, a többiek meg janicsárok (ez a logika szerint, aki magyar pártban politizál az kevesebbet ér, mint az a magyar, aki szerb pártban van?). Ugyan szavainkkal támogatjuk a területi magyar autonómiát, de megelégszünk a korlátozottabb kulturális autonómiával.

Annál nagyobb figyelmet érdemel a másik interjú. Bevallom, kellemesen csalódtam. Nyíltan kimondták, hogy a délvidéki magyarság száma drasztikusan csökkent az elmúlt 9-1O év alatt, a magyarok helyzete egyre rosszabb, és ha ez így folytatódik, akkor bedől a délvidéki magyarság intézményrendszere (?), onnan meg  már nem lesz visszaút. Az okokat boncolgatva megjelölte a politikai és közéleti közeg mulasztásait, a hosszú távú intézkedések és programok hiányát. Elmondta egyúttal azt is, hogy a megoldást a tükör jelentené, ha szembenéznénk a reális helyzettel, az igazság pedig „fájni fog”. Kiutat a nyilatkozó politikus a keresztény értékeken alapuló társadalmi viszonyok kialakításában látja, szerinte nagyobb hajlandóságra van szükség a gyermekvállalás területén. Ezért egy demográfiai stratégia megalkotásában gondolkodnak az MNT-ben. Ezt azonban egyedül nem fogják tudni végrehajtani. Ehhez társadalmi konszenzus szükséges.

Néhány fontos kérdés fogalmazódott meg bennem. Ha abból indulunk ki, amit a pártelnök már többször is hangsúlyozott, hogy az MNT egy párti politikát folytat, akkor miért van az, hogy a két  vezetőnek ennyire eltérő a véleménye és a helyzetértékelése?  Ha az MNT elnöke nem lepődött meg a népszámlálási adatokon, és előrelátta azokat a folyamatokat, amelyek ide vezettek, miért csak most fogalmazta meg őket? Miért nem figyelmeztetett előbb? Vagy ha megtette, miért nem vették figyelembe a véleményét? Vajon jól értelmezem: a párt vezetőit az igazság mellőzésével vádolja? Lehet-e ez az első törésvonal a párton belül?
És kit terhel a felelősség a téves politika folytatásáért? Kik azok, akik nem tették a dolgukat megfelelően? Várható-e irányváltás? Vajon szétválhat az MNT és a VMSZ akarata?

Remélhetőleg válaszokat is kapunk…

Csonka Áron

2013. január 16., szerda

J O G T I P R Á S




Kisebbségjogi jegyzet

Újvidéket a politikusok eddig a multikulturalizmus városának nevezték. Úgy tűnik most ez az előszeretettel használt kifejezés értelmét veszti.  A nemzeti kisebbségek Újvidéken – miután a jogaikat sorra megnyirbálják – a miloševići idők óta már nem érzik úgy otthon magukat, mint azelőtt. 

            Amióta (2012. szeptember 13-án hajnalban) Újvidéken is leváltották a Demokrata Párt (DS/DP) vezette koalíció alkotta hatalmat és megválasztották a Szerb Haladó Párt (SNS/SZHP) körüli szövetségből álló újat – a városi képviselő testület ülésének többszöri megszakítása és a két ellentábor kölcsönös vádaskodása, sértegetése után –, a város vezetésében nincsen egyetlen magyar sem. (Emlékeztetőül: Az SZHP a Szerb Radikális Pártból – SRS/SZRP vált ki, amelynek elnöke a háborús bűnökkel vádolt, most is a hágai nemzetközi bíróság fogdájában lévő Vojislav Šešelj, alelnöke pedig Tomislav Nikolić, a mostani szerb köztársasági elnök volt.) 

Az új városi hatalom most úgy döntött, Újvidék „kultúrájának, hagyományainak és szellemiségének megőrzése érdekében (január 8-ától – B. A. megj.) cirill feliratokkal közlekednek majd a városi buszok”. Abban a városban, amely Európa kulturális fővárosa címet szerette volna megszerezni.

Ha már be akarták vezetni a cirill betűs feliratokat, műszakilag úgy is megoldható lett volna, hogy váltakozva jelennek meg a feliratok latin és cirill, vagy cirill és latin betűvel. Az igazi megoldás mégis az lett volna, ha mind a hat (elméletileg) hivatalos kisebbségi nyelven kiírják a feliratokat. De nem ez volt a cél…
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) irányítása alatt lévő egyetlen napilapunk Cirill betűs hisztéria c. írásban számol be az eseményről (Halász Gyula, Magyar Szó, 2013. január 15., 7. o.)

             Az írás szerzője jobbára azzal foglalkozik, hogy hogyan fogják ezt a változást megélni az EXIT fesztiválra érkező turisták. Meg hogy mit mond erről néhány „újvidéki polgár”. Arról már nem szól, hogy most itt a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használatára való jogcsorbításának vagyunk a szemtanúi (és szenvedő alanyai). Hogy a szerzett jogok védelmének semmibevételét ne is említsük. Arról sem ír, hogy mit szólnak ehhez a (még) itt élő őshonos nemzeti kisebbségi közösségek tagjai?

            –  A cirill betű Szerbiai hivatalos írásmódja és logikus, hogy mindenki, aki ingyenes iskolai képzésben részesül Szerbia Köztársaság rendszerében, ismeri a szerb nyelvet. Mint ahogy logikus lenne, ha Magyarországon élnék, hogy ismerjem a latin betűket. Nem látok ebben semmi vitatni valót. Nem létezik állam a világon, amely jobban és nagyobb mértékben védelmezné a nemzeti kisebbségek jogait, mint Szerbia. Újvidéken hat hivatalos nyelv van (sic!). Mivel egyetlen nemzeti kisebbség lélekszáma nem haladja meg a lakosság 15%-át, a törvény szerint csak a szerb kellene, hogy a hivatalos nyelv legyen – nyilatkozta Borko Ilić városi alpolgármester a belgrádi Blic c. újságnak (S. Anič: Ćirilični napisi i na autobusima / Cirill betűs feliratok az autóbuszokon is. Blic, 2013. január 14., 17. o.).

            – A munka mellett, amit végzünk, kötelesek vagyunk tiszteletben tartani Szerbia Köztársaság Alkotmányát és törvényeit. Úgy vélem, ez szép mód, hogy Újvidék polgárainak gratuláljuk a szerb újév alakalmából – véli az alpolgármester, akinek mindegyik újvidéki polgár jogait egyformán tiszteletben kellene tartania. Ilić arról viszont már nem szólt, hogy hogyan valósul meg a hat nemzeti kisebbségi nyelv hivatalos használata a közhivatalokban és egyebütt, ha már a városi buszokról is száműzték a latin betűs feliratot? Ebből már csak az következhet, hogy a kisebbségi nyelveket és a latin betűs feliratokat (amely a legtöbb itt élő nemzeti kisebbség írásmódja) mindenhonnan eltávolítják.

            Az eseményt nem hagyta viszont szó nélkül Svetislav Basara, a Danas c. belgrádi napilap kommentártora, aki jegyzetében a következőket írja:

            – A szerb Athén, vagyis Újvidék polgárait az itteni elsárgultak a napokban örömhírben részesítették, cirill betűs feliratokat kaptak az autóbuszokon, ami – ha hinni lehet bizonyos Borko Ilić polgármester helyttesnek –,«fontos lépést jelent a város kultúrájának, hagyományainak és szellemiségének megőrzése érdekében». Nem tudom, hogy a subpolgármester miért állt meg itt? Talán szerénységből, vagy ötlethiány miatt. Lehetne itt még néhány lépést tenni. Vegyük például, hogy az eddigi (nagyon valószínű külföldi gyártmányú) autódudák helyett, be lehetne építeni a dragačevói tombitákat, amelyek kellemes dallamával, például az Užičankával (uzsicei nő), a sofőrök, figyelmeztetnék a többi járművet és a gyalogosokat, a vezetőknek pedig a mondialista uniformisok helyett nemzeti viseletbe kellene öltözni. Mindaddig a nagy napig, amíg a nem szerb nemzetiségű utasoknak kiosztanák a sárga szalagot és megtiltatnák a VKKV buszaiba való bemenetelt. Ne ragadják el magukat, ne gondolják, hogy túlzok, sokan erről álmodnak – írja Basara [Svetilav Basara: Posrbljavanje JGSP / A VKKV (városi közlekedési közvállalat – B. A. megj.) elszerbesítése. Danas, 2013. január 15., 28. o.]

            Most még csak az a kérdés, hogy az újvidéki városi hatalom legújabb kisebbségellenes intézkedésével kapcsolatban megszólal-e a Magyar Nemzeti Tanács híres-nevezetes (Várady-féle) nyelvhasználati bizottsága, vagy annak valamelyik vezetője, és a Tartományi Ombudsman?  Vagy folytatódik a strucc-politika?

Bozóki Antal
Újvidék, 2013. január 16.

2013. január 15., kedd

Vendéglő havas hegyek között



Kis vendéglő a nagy hegyek között.
Minden békesség ideköltözött.

A kályha vasán párologva forr
a fűszeres és cukros, sárga bor.

Az asztalon sült. Ízletes falat.
Míg falatozom, nézem a falat:

a falusias, vén, meszelt, meleg
falon két ócska festmény díszeleg.

Két furcsa kép. Gyerekes, primitív,
kuszán felmázolt. De van benne szív.

Az egyiken két ferde ház előtt,
napfényes, zöld, májusi délelőtt

pocsolyán úszkál négy fehér kacsa,
arannyal ékes tolluk pamacsa.

A másik képen tágas hómező,
a hó kavargó, sűrűn pelyhező

s két tömzsi állat nyargalászva von
egy karcsú szánt a süppedő havon,

- a két ficamlott, kedvesen suta
állat félig ló, félig őz-suta.

Míg a vaskályhán gőzölögve forr
a fűszeres-illatú, sárga bor

s a macska nesztelenül lépeget,
nézegetem a csacsi képeket.

S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek
koromban, künt az égszínkék, kerek

pocsolyában, májusi délelőtt
négy kacsa úszkált a házunk előtt,

én hevertem a pázsiton hanyatt
és bámultam a festett aranyat

új meséskönyvem színes födelén,
egy kis hercegnő koronás fején,

ki szánkán szállt a hómezőn haránt,
- két rénszarvas röpítette a szánt.

...Esik a hó. A korcsmáros köhög.
Poharamban forró bor gőzölög,

az óra lassan üti a hatot
s álmos vagyok és roppant meghatott.

Dsida Jenő

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin