Margit Zoltán: 2013. 01. 27. - 2013. 02. 03.

2013. február 2., szombat

ELÉGIA



Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,
füst száll a szomorú táj felett,
úgy leng a lelkem,
alacsonyan.
Leng, nem suhan.

Te kemény lélek, te lágy képzelet!
A valóság nehéz nyomait követve
önnönmagadra, eredetedre
tekints alá itt!
Itt, hol a máskor oly híg ég alatt
szikárló tűzfalak
magányán a nyomor egykedvű csendje
fenyegetően és esengve
föloldja lassan a tömény
bánatot a tűnődők szivén
s elkeveri
milliókéval.

Az egész emberi
világ itt készül. Itt minden csupa rom.
Ernyőt nyit a kemény kutyatej
az elhagyott gyárudvaron.
Töredezett, apró ablakok
fakó lépcsein szállnak a napok
alá, a nyirkos homályba.
Felelj -
innen vagy?
Innen-e, hogy el soha nem hagy
a komor vágyakozás,
hogy olyan légy, mint a többi nyomorult,
kikbe e nagy kor beleszorult
s arcukon eltorzul minden vonás?

Itt pihensz, itt, hol e falánk
erkölcsi rendet a sánta palánk
rikácsolva
őrzi, óvja.
Magadra ismersz? Itt a lelkek
egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt
oly üresen várnak, mint ahogy a telkek
köröskörül mélán és komorlón
álmodoznak gyors zsibongást szövő
magas házakról. Kínlódó gyepüket
sárba száradt üvegcserepek
nézik fénytelen, merev szemmel.
A buckákról néha gyüszünyi homok
pereg alá... s olykor átcikkan, donog,
egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy,
melyet az emberi hulladék,
meg a rongy,
rakottabb tájakról idevont.
A maga módján itt is megterít
a kamatra gyötört,
áldott anyaföld.
Egy vaslábasban sárga fű virít.

Tudod-e,
milyen öntudat kopár öröme
húz-vonz, hogy e táj nem enged és
miféle gazdag szenvedés
taszít ide?
Anyjához tér így az a gyermek,
kit idegenben löknek, vernek.
Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám.

1933


2013. február 1., péntek

„Gyakorolhatjuk alapvető jogunkat a tájékozódásra”?


Kisebbségjogi jegyzet

Első példa

A Magyar Szó onlinekiadása  2013. január 30-án, az újvidéki Dnevnik napilap értesülésére hivatkozva (sic!), közli hogy „az újvidéki Felső Ügyészség vádat emelt azon hét személy ellen, akiket a tavalyi temerini verekedésben való részvétel kapcsán nemzeti, faji és vallási gyűlölet szításával vádolnak”.

A hír a napilap január 31-i (nyomtatott) kiadásában a negyedik oldalon található.
Az információ furcsasága, hogy az egyetlen magyar nyelvű napilap a szerb nyelvű Dnevnik híre nyomán (!!) közli a vádemelés tényét a hét temerini magyar fiatalember ellen. Ennek alapján arra következtetésre jut(hat) az olvasó, hogy napilapunk (?) egyáltalán nem is érdeklődött egy olyan – a magyar közösséget is érintő kérdés iránt –, amely már tavaly október vége óta foglalkoztatja a szélesebb közvéleményt. Szerb nyelvű forrás alapján tájékoztat a magyarokat közvetlenül érintő kérdésben!  

 Második példa

A Dnevnikkapcsán meg kell még említeni, hogy a Magyar Szó – talán csak a szerkesztőség által ismert okokból kifolyólag – nem figyelt fel arra a nyilatkozatra, amit Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke adott az újvidéki szerb nyelvű napilapnak a nemzeti autonómia kérdéskörében. (Denis Kolundžija: Tražimo trostepenu autonomiju / Hármas autonómiát követelünk, Dnevnik, 2013. január 20., 3. o.).
Napilapunk ezzel megvonta olvasóitól annak lehetőségét, hogy megismerkedjenek Csonka, illetve pártjának álláspontjával egy – a magyar közösség számra rendkívül fontos – „a magyar területi elvű autonómia létrehozásával” kapcsolatban (a koszovói platform függvényében is).

Harmadik példa

A Vajdaság Ma internetes hírportál január 28-án közölte a hírt, hogy Pásztor Istvánalapos kivizsgálást kért a temerini verekedés ügyében. Az egyébként fürge (amikor vezető magyar tisztségviselők nyilatkoznak) Magyar Szó csak három nappal később (január 31-én, a 4. o.) Pásztor: Vizsgálják ki részletesen címmel közli a tartományi parlament és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének feltehetően – a tartalom szerint ítélve – ugyanazon nyilatkozatát.

A hír szerint „aggodalmának adott hangot Pásztor István a tartományi parlament elnöke a múlt hétvégi temerini incidens kapcsán”, de a lap azt már nem említi (feltehetően a három napos késés miatt), hogy mikor nyilatkozott Pásztor. Ez viszont már szakmai fogyatékosságnak is számít.   

Negyedik példa

A Magyar Szó január 29-i számában (5. o.) közli Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti képviselője, a képviselőház küldöttsége taghelyettesének nyilatkozatát a „médiaszabadságról és nemi egyenjogúságról”.

A médiaszabadság helyzete Európában című jelentés kapcsán „Kovács az Európai Néppárt frakciójának vezérszónokaként szólalt fel, támogatva a jelentéstevőt, valamint hangsúlyozva az újságírók számára biztosítandó szabadság és munkavégzési biztonság fontosságát”.

Sajnos nagyon sok országban fokozódik a médiaszabadság különféle módon történő korlátozása. A jelentés ilyen vonatkozásban elsősorban Törökországot és Oroszországot említette. A médiának a politikára és a társadalom minden szegmensére gyakorolt kiemelkedően fontos szerepéről is beszéltünk. Közösen kellene dolgoznunk azon, hogy az újságírók kutatómunkát végezhessenek, hogy aktívak és hasznosak legyenek, hiszen ők teszik lehetővé számunkra a tájékozódást, általuk gyakorolhatjuk alapvető jogunkat a tájékozódásra. A jelentésben az áll, hogy az ET 47 tagállamából tizen-egynéhányban a politikum még mindig nyomást gyakorol a közmédiára. Ezek az országok között említik Szerbiát és Magyarországot is – mondta Kovács a Magyar Szónak. (Pesevszki Evelyn: Médiaszabadságról és nemi egyenjogúságról).

Kovács Elvira: 
Ösztönözni kellene a férfiakat, hogy gyakorolják az apaságot (!?)

Napilapunk azonban arról már nem számol be, hogy, hogy „az EBESZ szerbiai missziója felszólította Szerbia Kormányát, akadályozza meg az újságírók elleni, etnikai és nemzeti alapú támadásokat, amelyekre példa volt a Vajdasági Független Újságíró Egyesület és a Vajdasági Rádió és Televízió vezetőinek a nyilvános megsértése. Dragana Solomon,az EBESZ szerbiai missziójának sajtó-ügyi vezetője kijelentette, hogy növekvőben vannak a médiákban dolgozók elleni etnikai indíttatású támadások, és hogy a misszió elítél minden gyűlöletkeltést és erőszakot. A médiaszabadság témájára a szerb szkupstinában megtartott meghallgatáson Solomon asszony úgy fogalmazott, hogy azok, akik nem értenek egyet ezekkel az emberekkel, úgy vélik, érvként szolgálhat az, hogy ezeknek az embereknek a véleményét a nemzeti hovatartozás környezetébe helyezik. Szavai szerint az államnak részt kell vennie a médiatámogatások nyitottságának és átláthatóságának a megteremtésében, hogy szavatolja a Vajdasági RTV és a Szerbiai RTS pénzügyi hátterét" – közölte a vajdasag.eu interntes hírportál.

A Magyar Szó olvasói előtt titok marad, hogy Kovács Elvira miért külföldön és miért nem Szerbiában hangoztatja, hogy „a politikum még mindig nyomást gyakorol a közmédiára”? Vagy Szerbia nem azon „nagyon sok ország” közé tartozik, amelyekben „fokozódik a médiaszabadság különféle módon történő korlátozása”?

   Egyáltalán, hogyan, kit és miről, illetve miről nem tájékoztat a Magyar Szó?

Bozóki Antal
Újvidék, 2013. január 31.

2013. január 31., csütörtök

Birkatürelem...




Erős szél fúj szembe...

Alighanem a mostanság egyik legidőszerűbb beszédtémát választotta a szerdai egyórás interaktív műsora vezérmotívumaként Öreg Dezső, az Újvidéki Rádió szerkesztője. A többségi nemzet és az itteni kisebbség együttélésében mind sűrűbben megnyilvánuló erőszak, gyűlöletkeltés és az ilyen jellegű kilengésekről tájékoztató média szerepe és viselt felelőssége mind-mind terítékre került az úgynevezett „kibeszélős műsor” hatvan perce alatt.

Magyarverés”

Elhangzott, hogy a nemzeti színezetű rendbontások, verekedések – ezen belül is a tipikus „magyarverések” – elsősorban a két igencsak kevert lakosságú, déli Temerinnek és az északi Szabadkának a jellegzetességei. Mindkét községbe a húsz évvel ezelőtti esztelen délszláv testvérháborúk lecsengéseként több ezer menekült érkezett az egykori Jugoszlávia tagköztársaságaiból és Koszovó tartomány területéről. A beilleszkedéstől és a helyi viszonyokhoz/szokásokhoz való alkalmazkodástól erősen vonakodó, domináns jövevények pedig jelentős mértékben megváltoztatták a lakosság addigi nemzetiségi összetételét. Teljesen érthető és normálisnak mondható, ha az említett két városban nem mindenki tapsolt örömében az ilyesfajta burkolt betelepítésnek, így aztán a két ellentábor képviselői időről időre összetűzésbe kerülnek, és máris kialakul a szerb-magyar konfliktus. Az intolerancia és az incidensek szándékos (általában szerb nemzetiségű) kiprovokálóival a magyarok időnként szembeszállnak, és ha odáig fajul a helyzet, hogy fizikailag is bántalmazzák őket, akkor esetleg még az is megtörténik, hogy nem félnek visszaütni. Merthogy Temerinben is, Szabadkán is sokévtizedes hagyománya van a pofozkodásnak. Bár (meg kell vallani) a fiatal generációk e tekintetben már csupáncsak halvány kiadásai az elődeiknek. Legalábbis jobban tűrik a leckéztetést, a molesztálást, a megaláztatást és a testi fenyítést is. Így aztán a bajusz összeakasztása az esetek túlnyomó többségében felemásra sikeredik, azaz leginkább csak „magyarverés” kerekedik ki belőlük.

Beletörődés
  
Mostanában gyakorta megesik, hogy a más nemzetiségűek alaposan próbára teszik a magyarok messze földön híres, birkatürelemmel vegyített meghunyászkodását. Az elmúlt hónapok nemzeti(ségi) villongásait áttekintve, akár az olyan sarkos és meredek megállapítás is helyénvaló lehet, hogy ezen törésvonal mentén (szinte minden fronton) beindult a támadás. Ez most alighanem amolyan össztűzféleség, amit a számbeli fölényét gátlástalanul kihasználó többségi nemzet zúdít(ott) a „saját” kisebbségeire. Az eddig szerzett jogok, hatáskörök megnyirbálásától kezdve a tettlegességig, a fizikai leszámolásig bármilyen módszer szóba jöhet, csak hatékony legyen. Minthogy aprólékosan feltérképezték a vélt ellenfél/ellenség felkészültségét és eszköztárát, pontos képet kaphattak. Tisztában vannak vele: az itteni magyarság legfőbb jellemzői a megfélemlítés, az elszegényedés, a tudatlanság, a beolvadás és az elvándorlás. Azt is tudják, hogy a langymeleg vajdasági csendben éppen csak vegetáló magyarságnak szinte minden erejét felemészti és elviszi a mindennapi kenyérért folytatott küzdelem. Sem ereje, sem kedve nincsen, nem marad a lázadásra. Arra a lázadásra, tiltakozásra, szembeszegülésre és ellenállásra, amelynek lassacskán már az értelmét sem látja. Legfeljebb csak magának keresi a bajt, aki a nyugton maradásra intő józan ész érveit mellőzve mégis makacs ellenkezésre vetemedik.

Megosztottság

Szó szerint a saját bőrükön tapasztalhatták a konfrontálódás hátulütőit az elmúlt időszak azon temerini, adai és óbecsei magyar fiataljai, akik valamilyen módon összetűzésbe kerültek a más nemzetiségűekkel. Az októberi incidens magyar résztvevőit nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával vádolják. A hét fiatalt csaknem három hónapon át teljesen magára hagyták. A legerősebb, legbefolyásosabb politikai pártunk közömbösen (el)nézte a hat család tengődését, vergődését. Pedig tudomásuk volt arról is, hogy elkelne a számukra a hathatós jogi és némi anyagi segítség. Már csak azért is, mert a párt egyik régi aktivistája maga indítványozta, hogy a vezetőség hányja-vesse meg az ügyet, és foglaljon állást, szándékában áll-e bármilyen módon támogatni a bajba jutott magyar fiatalokat. (Mondván: ne járjanak ők is úgy, mint a börtönben raboskodó „temerini fiúk”, és majd csak akkor kapjunk észbe, amikor már késő lesz.)

A temerini képviselő-testület szinte tálcán kínálta fel valamennyiüket az ítélkezésre. A még tanulmányait folytató 18 éves, német származású adai fiúnak nem igyekezett segíteni sem a saját iskolája, sem pedig a vajdasági német kisebbséget tömörítő, két politikai szervezetünk. Hasonlóképpen az óbecseiek is a sorsukra hagyták a városukból származó két fiatalt. Egyedül csak az adai Szociálisvédelmi Központ és a Vöröskereszt helyi szervezete lépett az ügyben. Meg a Magyar Remény Mozgalom gyűjtött össze a részükre tízezer dinárt. Azt osztották hétfelé. A közvéleményt csak mostanában sikerült egy kissé felrázni, miután napvilágra került, hogy ugyanaz a bírónő fog majd az ügyben ítélkezni, aki nyolc és fél évvel ezelőtti „temerini fiúk” esetében is osztotta az igazságot. Most kezdődött el a tiltakozás miatti aláírásgyűjtés.

Szenzációhajhászás

A hétvégén történt másik temerini nemzeti(ségi) villongás során öt magyar fiatalt támadott meg egy szerbekből álló csoport, amelynek során hárman is sérüléseket szenvedtek. Az eset kapcsán a község első embere nyugalomra intett, és azt kérte, hogy ne túlozzák el, ne nagyítsák fel a vasárnap hajnalban történteket, ehelyett ódzkodjanak a szenzációkeltéstől. Ha megtette, jól tette. A kijelentésének csupán egy baja van, de az nagy. Mégpedig az, hogy: megkésett. Egy kissé elkésett vele. Ennek az okos és szelíd figyelmeztetésnek ugyanis három hónappal ezelőtt kellett volna elhangoznia. Akkor lett volna időben. A polgármester úrnak akkor kellett volna kiállnia a temerini képviselő-testület elé (mint annak törvényes, választott vezetője), és féltő gondoskodással óva intenie a tanácsnokokat mindennemű túlfűtött és elhamarkodott megnyilvánulástól. (Mármint a „hetek ügyében”.) Például akkor lett volna jó csillapítania a tanácstermi kedélyeket, amikor a Szerb Radikális Párt egyik képviselője hosszasan ecsetelte, hogy mi célból is tarthat a magyar ember a saját otthonában egy automata fegyvert. Nem azért, hogy verebekre lövöldözzön, nem is azért, hogy a határban nyúlra vadásszon, meg nem is azért, hogy az utcai villanyégőket célozza meg vele, hanem azért, hogy embert öljön vele. Méghozzá szerbet. Na, ezen a ponton kellett volna azonnal berekesztenie a testület ülését, és indítványozni, hogy kerekedjenek fel valamennyien, és menjenek el abba a hadsereg által kimustrált holmikat árusító üzletbe, ahol pár száz dinár ellenében kilószám lehet fegyveralkatrészeket vásárolni. Ugyanis az egyik letartóztatott fiatalember otthonában tartott házkutatás során talált és elkobzott automata puska is egy ilyen kereskedésből származik. Darabokban vásárolta, megpróbálta összeeszkábálni, de használatra alkalmatlannak bizonyult. Esetleg feltehette volna azt az obligát kérdést is, hogy vajon az elmúlt időszakban a községben hány szerb nemzetiségűnek oltották ki az életét a magyarok… De sajnos a rangos községi elöljáró mindezt akkor sem tehette volna meg, ha lett volna benne ez irányban hajlandóság, minthogy azon az emlékezetes képviselő-testületi ülésen nem is volt jelen. (Ki tudja, talán nem tartotta eléggé fontosnak a kényes nemzetiségi ügy megtárgyalásával kiegészített napirendet?! Igaz, akkor a magyar fiatalokat kellett sötét színben feltüntetni, most viszont a szerb nemzetiségűek esetében merült fel az, hogy alighanem sárosak lehetnek. Csupáncsak emiatt kelhetett most a védelmükre.)

Véletlen?

Mindaz, ami Temerinben zajlik, aligha lehet kizárólag csak a véletlen műve. Sokkalta inkább alaposan átgondolt, módszeresen kidolgozott, szervezett, jól összehangolt és irányított történésekről van szó. Erre utalhat az a tény, hogy a nemzeti(ségi) kilengéseket rendre és hathatósan megtámogatja a szerb aktuálpolitika. Továbbá az a tény is, hogy éppen a politikai elvárásoknak megfelelő módon működik az ilyen esetekben a szerb(iai) igazságszolgáltatás. Ráadásul hűséges és vérmes nemzeti sajtója is van a történéseknek, amely úgymond „teljes hosszában” kíséri, követi nyomon az eseményeket. Az incidensektől kezdve egészen a jogerős bírósági ítélet meghozataláig. Ez tehát egy olajozottan működő gépezet. Ezzel szemben milyen „fegyverarzenál” található a másik, a magyar oldalon? Szinte semmilyen. Ott jobbára csak ilyesmi tapasztalható: zsigeri félelem, szándékos elhallgatás, politikai közömbösség, foghíjas érdekképviselet, tamáskodó közvélemény és júdáskodó tájékoztatás.

A vajdasági magyar médiumokat sok mindennel meg lehet(ne) vádolni, de erős, nemzeti részrehajlással és szerbellenes hangulatkeltéssel egészen biztosan nem. Nem így a szerb nyelven történő tájékoztatást! Amely az esetek túlnyomó többségében a nemzeti kisebbségek ellen irányul. Azokat támadja. Ha egy összetűzésben történetesen magyar nemzetiségűeknek esik bántódásuk, akkor az érdekükben/védelmükben való megszólalás nem egyéb, mint ócska szenzációkeltés, a történések felnagyítása, az események eltúlozása.

Veszteség

Hogy mindennek ellenére miért érdemes (és kötelező) mégis a Temerin környékén történő incidensekkel foglalkozni? Azért, mert az erőszak terjed. Az erőszak nem fog megállni Temerin község határánál. Hiába nyilatkozta a napokban az egyik óbecsei politikus azt, hogy: „Óbecséből nem fognak Temerint csinálni!” Van egy olyan érzésem, hogy: de igen. A gyűlölködés már ott is jelen van. Ahogyan Topolyán is. Meg Szabadkán is. És ezt nem képes megállítani sem a szabadkai Gabrić Molnár Irén által javasolt legeslegújabb (demográfiai) stratégia, sem a hangzatos Desiré Central Station projektuma, sem pedig a huszonhét nyelven énekelő Sebestyén Márta. Nem. Legfeljebb csak mérsékelni tudja a vajdasági magyarok ébredése és összefogása. Már ha lesz ilyen…

Persze beszélhetünk mi történelmi megbékélésről (főhajtásról és fölhajtásról, megkövetésről és megkövezésről is akár), mert azt szeretnénk, mert abban akarunk hinni. De a kiábrándító hétköznapok valami egészen másról szólnak. Ez pedig nem andalító, hanem kijózanító kéne, hogy legyen. Végső ideje lenne már felhagyni a délvidéki magyar romantikával és szentimentalizmussal, mert minden további késlekedés csak (idő)veszteség. Vereség. 
Visszatérve a témabontás ürügyén felvetett rádióműsorhoz, a szerkesztő feltette a kérdést: „Kollektíve vernek bennünket?” Igen. Vernek. Minden egyes pofonnal minden jóérzésű magyart megaláznak. Az a pofon a mi arcunkon is csattan. És sokáig ott ég a szégyenfoltja.

Szabó Angéla



The Future by Al Gore - former Vice President and winner of the Nobel Prize




From the former vice president and #1 New York Times bestselling author comes An Inconvenient Truth for everything—a frank and clear-eyed assessment of six critical drivers of global change in the decades to come.



Ours is a time of revolutionary change that has no precedent in history. With the same passion he brought to the challenge of climate change, and with his decades of experience on the front lines of global policy, Al Gore surveys our planet's beclouded horizon and offers a sober, learned, and ultimately hopeful forecast in the visionary tradition of Alvin Toffler's Future Shock and John Naisbitt's Megatrends. In The Future, Gore identifies the emerging forces that are reshaping our world:

• Ever-increasing economic globalization has led to the emergence of what he labels "Earth Inc."—an integrated holistic entity with a new and different relationship to capital, labor, consumer markets, and national governments than in the past.

• The worldwide digital communications, Internet, and computer revolutions have led to the emergence of "the Global Mind," which links the thoughts and feelings of billions of people and connects intelligent machines, robots, ubiquitous sensors, and databases.

• The balance of global political, economic, and military power is shifting more profoundly than at any time in the last five hundred years—from a U.S.-centered system to one with multiple emerging centers of power, from nation-states to private actors, and from political systems to markets.

• A deeply flawed economic compass is leading us to unsustainable growth in consumption, pollution flows, and depletion of the planet's strategic resources of topsoil, freshwater, and living species.

• Genomic, biotechnology, neuroscience, and life sciences revolutions are radically transforming the fields of medicine, agriculture, and molecular science—and are putting control of evolution in human hands.

• There has been a radical disruption of the relationship between human beings and the earth's ecosystems, along with the beginning of a revolutionary transformation of energy systems, agriculture, transportation, and construction worldwide.

From his earliest days in public life, Al Gore has been warning us of the promise and peril of emergent truths—no matter how "inconvenient" they may seem to be. As absorbing as it is visionary, The Future is a map of the world to come, from a man who has looked ahead before and been proven all too right.  

2013. január 29., kedd

Temerin...



Megvertek öt magyar fiatalt

Az újabb incidens vasárnap hajnalban történt Temerinben. Az egyik szórakozóhelyről fél kettő tájban hazafelé indult két magyar fiatal. Talán még kétszáz métert sem tettek meg a Jugoszláv Néphadsereg utcában, amikor hangoskodó, szerbül beszélő fiatalok egy csoportjára lettek figyelmesek. Amikor az ismeretlenek elhaladtak mellettük, hirtelen visszafordultak és rájuk támadtak. Ütni és szidalmazni kezdték a két fiút. Egyiküket ököllel verték, a másikukat viszont egy üveggel leütötték.

Láttuk mi már messziről, hogy hatan közelednek felénk, meg hallottuk is őket, mert kiabáltak, mégsem gondoltunk semmi rossza. Minden olyan gyorsan történt, pillanatok alatt, hogy szinte meglepődni sem volt időnk, nemhogy reagálni bármilyen módon – meséli az egyik áldozat. – Én csak egy jó nagy ütést éreztem, utána pedig azt, hogy kirúgták alólam a lábamat. Ekkor a földre estem, de szerencsére nem a betonjárdára, hanem mellé. Négyen körbevettek, körülálltak és verni, rugdalni kezdtek, ahol csak értek. Én a két kezemmel igyekeztem a fejemet takarni és védeni, hogy minél kevesebb ütés érje. Talán emiatt van az, hogy most nemcsak a fejem fáj, hanem a kezem, a lábam meg a hátam is. A bal lábamon kiszakadt a nadrág és a térdemből ömlött a vér.  A társamat a fején találták el egy üveggel. Emlékszem arra is, hogy szidták a magyar anyánkat, és azt mondták, hogy mindjárt előveszik a késeiket és leszúrnak bennünket. Amikor megelégelték a verést, akkor amilyen gyorsan jöttek, úgy odébb is álltak. Elszaladtak. Amikor már feltápászkodtam a földről, elővettem a telefonomat és segítségül hívtam az egyik barátomat. Mondtam neki, hogy megvertek bennünket, és ha tud, jöjjön értünk, vigyen bennünket haza. Gyalog jött elénk, aztán egy darabon elkísért engem. Amikor mondtam neki, hogy most már elmehet, egyedül is boldogulok, akkor még viccelődve utánam szólt, hogy vigyázzak, nehogy megint megverjenek.

Nem sokkal később ugyanaz a hatfős csoport újabb magyar fiatalokat támadott meg. Akkor hármat. Először csak kötekedni kezdtek velük, aztán pedig már meg is ütötték őket. A fiúkat ugyanúgy teljesen váratlanul érte a támadás, mint korábban a két társukat. 

– Fogalmam sincs, hogy mivel ütöttek meg, de abban szinte biztos vagyok, hogy nem a puszta kezükkel. Mert eltört az orrom, csúnyán bedagadt a bal szemem és még a fogsorom is fáj. A támadás után bevittek az itteni egészségházba, és ellátták a sebeimet. Akkor már kihívták a rendőrséget is. Onnan pedig az újvidéki kórházba szállítottak. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy a sürgősségi osztályon úgy rakták össze az orromat. Utána pedig elküldtek a szemorvoshoz. Fél 8-kor értem haza.

A bántalmazott, vékony dongájú fiatalember szemén, orrán és fején a kötéssel fogadta hétfőn délután otthonukban az érkezőket. Bizonyára komoly fájdalmai is voltak, mert az orrából még akkor is szivárgott a vér. Bal szemét, amikor leemelte róla a kötést, szinte nem is lehetett látni. Csak egy véraláfutásos, bordó-lila sebet. Később el is mentek újból a helybeli egészségházba, hogy a sebeit átkössék.

Szemmel láthatólag az egész családot nagyon megrázták és megviselték a hétvégi történések. Az édesapja a könnyeit nem szégyellve mondta, hogy: „Most már csak azért imádkozunk, hogy legalább a szeme világát ne veszítse el a fiunk!“. Az édesanyja pedig azzal kísért ki a kapuig, hogy: félnek. Aggódnak, rettegnek, mert nem tudják, hogy mi fog történni, hogyan alakulnak tovább a dolgok, lesz-e majd eredménye a hétfői kihallgatásnak. Bíznak benne, hogy az elkövetőket sikerül mielőbb kézre keríteni, és abban is, hogy a nyomozás és az eset kivizsgálása akkor is eredménnyel jár, ha a magyar nemzetiségű fiatalok történetesen nem a kezdeményezői egy incidensnek, hanem éppen a sértettjei és az elszenvedői.

A fentebb már említett harmadik magyar fiatalról, aki szintén sérülést szenvedett, annyit sikerült megtudni, hogy a támadói egy üveggel mértek ütést a fejére. Ő is orvosi ellátásra szorult. Hosszú seb keletkezett a fején, sebéből pedig több üvegszilánkot kellett eltávolítani. Az esetről sem ő, sem pedig az édesanyja nem kívánt nyilatkozni. Két másik társuk szerencsésebb volt, ők a támadást könnyebb sérülésekkel megúszták.

Szabó Angéla

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin