2013. május 31., péntek

Szabadkának nincs pénze a parasztokra - A jégverés nevű sorscsapás!




Egymillió euró. Azt mondják a szakemberek, ekkora a jégkár. Ekkora pusztítást okozott a nem egészen három héttel ezelőtt (május 11-én este) jég formájában hullott csapadék Észak-Bácskában. Pontosabban csak két település – Csantavér és Új-Žednik – határában.




A mintegy 6500 lakosú Csantavéren a napokban fejeződött be a termőföldeken okozott jégkár számbavétele. A falut övező mezőgazdasági parcellákon hatalmas pusztítást végzett a jégeső. Több mint száz helybeli gazda mintegy 900 hektárnyi érintett területről tett kárbejelentést. Akad közöttük olyan is, akinek 40 hold idei termését vitte el az ítéletidő.

Jégaratás”

Legsiralmasabb látványt a búza- és az árpaföldek nyújtottak. Egyes helyeken – főleg azokon a búzatáblákon, amelyeken jó másfél hónappal a kenyércsata megkezdése előtt a jég már elvégezte az aratást – a kár a 90 százalékot is meghaladja. A 70-80 centiméter magas kalászosokat ledöntötte, a földre fektette a szélvihar és a csapadék.




A tyúktojás- és az ököl nagyságú jég egy-egy búza- vagy árpaszálnak két-három helyen is eltörte a szárát és összezúzta a kalászát. Azokon a parcellákon kárba veszett a vetőmag, a kiszórt műtrágya, az elhasznált üzemanyag, meg a gazda munkája is. Legtöbben úgy gondolták, hogy az égből érkezett jéggel történő aratás után már nincs mire várniuk, az ő számukra már aligha lesz csépelnivaló. Így aztán mentették azt, ami még menthető volt: lekaszálták, beszárították és préselték, vagy silótakarmányt készítettek belőle.  A helyére pedig kukoricát ültettek.




A falu határában akadtak olyan földterületek is (napraforgó- és kukoricatáblák), amelyek a jégverés után úgy néztek ki, mint ha egy egész elefántcsorda vonult volna végig a parcellákon. A szinte még soha nem látott, hatalmas, alaktalan, tüskés jégdarabok mélyedéseket, üregeket, lyukakat vájtak a földbe.

Nincs pénz a gazdák számára(?)

Majd három héttel a jégverés után még csak most sikerült feltérképezni és összegezni a keletkezett anyagi kárt. Mivel Szabadka község mindig is csak afféle kényszerűen megtűrt mostohagyerekként kezelte a többnyire magyar lakosú Csantavért, és mostanra már a helyi közösség folyószámláját is megszüntette (értsd:nincsen egy huncut vasa sem!), így helyben nem tudnak segítséget nyújtani a károsultaknak. Ezért a városhoz fordulnak, onnan várva megértést, szolidaritásvállalást és támogatást. A községi vezetők azonban igyekeztek gyorsan kijelenteni: Szabadkának nincsen pénze a falusi mezőgazdasági termelők megsegítésére. Egymillió eurója pedig kiváltképpen nincsen. A községi tartalékalapban mindösszesen csak 4 millió van – és az is dinárban. (Van amire van, van amire nincs! – mondhatnánk most, ha gonoszkodni akarnánk. Furamód a községi funkcionáriusok szolgálatai kocsijának lízingelésére, a Városházán szorgoskodók etetésére/itatására meg a szekérderéknyi különféle fesztiválra valahogy mindig jut…) Úgyhogy a falusiak ne álmodozzanak, és ne reménykedjenek, a jégkár városi szanálásából nem lesz semmi! Esetleg felsőbb, tartományi illetékesekhez lenne tanácsos folyamodni, meg még a köztársaságiakhoz is. Ehhez viszont – első lépésként – elemi csapás sújtotta körzetté, övezetté kéne nyilvánítani az észak-bácskai régiót. Emellett szól az az érv is, hogy a május 11-ei jégpusztítás után egy újabb is történt nemrégiben, amikor pedig a határ menti sávban szenvedtek igen komoly károsodást a homokvidéki gyümölcsösök. Kiváló alkalom lenne ez most arra, hogy a feneketlen kútként prosperáló, emésztőgödör módjára minden-minden vajdasági pénzt elnyelő szerbiai főváros most egy kevéskét visszacsurgasson a központi kasszába áramló bevételből. 

Ezt a kárt sem térítik meg?

A jég természetesen nemcsak a földeken okozott soha eddig nem tapasztalt mértékű pusztítást. Megrongálta az a lakó- és a melléképületek tetőszerkezetét, a házak redőnyeit és ablakait, az üvegből készült teraszokat, a szabad ég alatt maradt járműveket és tönkretette a kertekben a gyümölcsfák termését és a veteményt is. Abban a sávban, amelyben az ítéletidő végigvonult, szinte mindent letarolt. Az egykori Sár utcán, amelyen a Csík-ér patak is áthalad, és az egykori Rác utcában számos házat, terasz- és fészertetőt megbontott. A Tisza Kocsma közelében lévő egyik épület tetején legalább ezer darab cserepet vert össze. A padlásról a betonmennyezeten át ömlött be a víz a lakásba. A plafon két szobában leszakadt. Egyik-másik helyiségben pedig a szoba sarkaiból bugyogott elő az esővíz. A ház egy teljes héten át úgy állt fedetlenül, egy szál műanyag fóliával a tetőléceken.
Az utcában több helyen is késő éjjelig a háztetőkön dolgoztak az emberek. Másutt egy hatalmas fészernek a tetejét lyuggatták szitává a jégdarabok. Ott legalább százezer dináros kár keletkezett.

Ha már a jégkárt szenvedett mezőgazdasági termelőknek nem segítenek, jó lenne, ha legalább a lakosságnak nyújtanának valamiféle támogatást. Hogy ne maradjanak egyedül a bajban.


Szabó Angéla 

2013. május 30., csütörtök

A következetesség fontosságáról




Ha a beszéd hallgatása közben mindig, minden körülmények között törölgetni kezdi a szemüvegét, tudni fogják róla, hogy mindig ezt csinálja amikor bárki beszél hozzá, és nem kell ennek jelentőséget tulajdonítani. Figyel ő még ebben a fura szokásában is, és ebben mindig következetes. 

Ha netezés közben felhívod és hallod, hogy közben nyomkodja a billentyűt, akkor tudod, hogy éppen megzavartad. Ha hol feltolja, hol letolja, hol leveszi, hol zsebre vágja, hol a szárát rágcsálja, hol a tokba ki- és bedugja azt a szemüveget, akkor inkább idegesítő, sőt nagyon is idegesítő ezt látni, mert többé nem következetes amit csinál, hanem kiszámíthatatlan. 

Ha egy másik, harmadik, sokadik alkalommal, amikor felhívod telefonon és újból a klaviatúra billentyűzörgését hallod,miközben beszélsz hozzá, az már megint egy elgondolkodtató fura helyzet. Ismét kiszámíthatatlan, mert vagy következetesen ezt csinálja mindig, vagy következetesen ezt csinálja de csak akkor amikor veled beszél, vagy következetesen FB függő, vagy következetesen udvariatlan.

Mit lehet erre mondani? 

Mi a következetes Neked és mi a következetes a másiknak? 

Vannak olyan emberek, akiknek ha mondasz valami fontosat (mert te tudod, hogy az részedről nagyon fontos, ők pedig mégsem úgy hallgatnak meg, ahogy te következetesnek tartanád, pl. a szemüvegükre koncentrálnak, vagy állandóan verik a billentyűt) nem tudod, hogy ez egy elterelő hadművelet ellened, vagy ez egy nagyon rossz szokás általában, egy tény, hogy nem tudsz mit kezdeni vele.... Bizony, sem így, sem úgy nincs közös nevező. 

Próbáljunk meg osztani-szorozni, zárójelbe tenni, vagy zárójelet kibontani, de akinek tényleg fontos a véleménye, vagy így, vagy úgy, de próbáljunk meg valamilyen közös nevezőre jutni. 

KÖVETKEZETESEN közös nevezőre! 

(20130528 GS)  

Dr. Gundy Sarolta

2013. május 28., kedd

Templomkerti „nyomor-összkomfort” - zentai anziksz




A zentai Jézus Szíve Templom kertjében tizenhárom szükséglakást lehet feltérképezni. Általában egy sem áll sokáig üresen. Valamennyit igen népes család bitorolja. Az egyetlen éppen használaton kívülit is nemrég erőnek erejével el akarta foglalni egy Boszniából érkezett cigány család. Egy reggelre virradóra feltörték és azonnal meg is kezdték a beköltözést, amikor a lakók közül valaki kihívta a rendőrséget. Így most egy időre sikerült meghiúsítani az illegális lakásfoglalást.




Az utca felőli bejáratnál található legelső lépcső Püspök Veronáék otthonába vezet. A kétszobás „nyomor-összkomfortot” lakásnak, emberi hajléknak minősítem ugyan, de ehhez minden jóindulatomra, minden genetikailag adott szociális érzékenységemre és minden emberbaráti együttérzésemre szükség van. Csak így lehetséges ezt a déli verőfényben is hajnali szürkületet, vagy inkább talán esti félhomályt idéző nyomortanyát valamiféle „ideiglenes menhelynek” vagy „átmeneti szállásnak” neveznem.




Nem így a négytagú Püspök család. Ők kénytelenek ezt az alig húsz négyzetmétert a biztonságot, oltalmat adó otthonuknak tekinteni. Nem is kizárólag azért, mert erre kényszerültek, mert nekik jobb nem jutott, mert a számukra nincs más választás, hanem már csupán megszokásból is, hiszen kereken harminc esztendeje laknak az egykoron szebb napokat is megélt épületben. Amely pedig egykoron iskolaként szolgált. 



A 73 éves asszony még tisztán emlékszik rá: harmadik osztályos korában ő is idejárt.
Azóta azonban sok víz lefolyt a Tiszán, meg Vera néni homlokán is. Azóta elveszítette a munkahelyét – dolgozott a szövetkezetben, meg takarítónőként az egészségházban és a kórházban. Azóta eltemette az urát – akinek háromféle rákbetegsége volt, s akit két éven át ápolt/etetett/pelenkázott. Azóta az ő egészsége is megromlott – két lábtörése következtében majdnem nyomorékká vált. Azóta minden más lett. Elszegényedtek, lerongyolódtak. A lakást is, meg magukat is elhanyagolták. Örülnek, ha jut élelemre. Meg gyógyszerre. 

Keserűen mondja:

Nem gondoltam, hogy öregségemre majd koldusbotra jutok. Nagyon szégyellem, hogy ilyen helyen kell laknunk. Jómagam is belátom: rosszabb ez, mint egy istálló. Amióta én megbetegedtem, minden tönkrement. Nem jutott falfestésre, nem jutott bútorra, nem jutott öltözködésre. Régebben még volt egy szekrényünk, de az évek során átnedvesedett és megpenészedett. Végül feltüzeltük. Most már nincs semmink, csak amit itt lát. A belső szobában két ágy, itt meg egy picike rozoga asztal, egy szutykos fotel meg ez a szék, amin ülök. Víz nincsen az épületben. Az udvarról hordjuk üvegekben. Vécé is csak kint van… Szerencsénk, hogy a megboldogult férjem után kapok egy kis nyugdíjat. Abból a gyalázatos nyolcezer dinárból élünk mind a négyen. Az ötvenegy éves lányom munkanélküli, a 43 éves férje pedig súlyos beteg. Meg velünk van a gyerek is. A lányom fia. Szociális segélyt nem adnak. Nincs is, aki meghallgassa a panaszomat.




Miközben beszélgetünk, egy műanyag dobozban meghozzák a népkonyháról az ebédet. A fiatalasszony elköszön, Vera néni pedig leveszi az edény fedelét és kíváncsian belenéz. Káposzta. Hús nélkül. De az éhes gyomor nem válogat.




Felállok a fotel karfájáról, és belépek a másik szobába, a koromsötétbe. Az ablaktalan helyiségbe. Bent ül az ágyon „a gyerek”, aki mindvégig csendben volt, észrevétlen. Azt mondja, ő már bevégezte a tanulást egy életre. Elkezdte ugyan a középiskolát, de a második osztályból kimaradt. Örökké csak betegeskedett. Orvostól orvosig cipelték.




Ne gondolja, hogy a sok édességtől híztam meg! – meséli. 

- Hormonzavart állapítottak meg az orvosok, azért vagyok ilyen fiatalon 140 kiló. Nem tudnak velem mit csinálni, semmilyen kezelés nem használ. Epekövem meg vesekövem is van. Már régen meg kellett volna műteni, de pénz nélkül még a kórházba sem vesznek be. Anyámat most azért nem találta itthon, mert elment, hogy az egyik ismerőstől pénzt kérjen. Bár nem hiszem, hogy kap. Én szinte sehova nem megyek. Ki sem mozdulok ebből a barlangból. Barátaim nincsenek. Ki is jönne el hozzám?! Ide? Ebbe a lepusztult lakásba?




Tudom, érzem, kellene valami biztatót mondani. De nem megy. Nincsenek jó szavak. Ezért csak a magam megnyugtatása miatt mormogom: visszajövök nemsokára.




Szabó Angéla

2013. május 27., hétfő

Megcsúszott a doki?



A hétvégén az „össznépi-lavórban” a zentai kórház sebészete vitte a pálmát. Boldog-boldogtalan, beteg és egészséges a sebészet egy derék orvosáról regélt, úgy egy jó adag negatívummal a jelzők között…
Derekasan derék sebész urat, -korrupciós társadalmi rákfenével vádolták meg a bújtatott smasszerek, időnként test-masszőrök, fa testápoló szerekkel…

A belgrádi lapocskák megszellőztették, hogy 48 órás vizsgálati fogságot rendeltek el a csókai Dr. Ribár Miklósnak, így a Szentháromság csókai búcsút nem a templomban töltötte, hanem egy másik tisztes-ház vendégszeretetét élvezte. Időközben a vizsgáló bíró az előzetes letartóztatást meghosszabbította 30 (harminc) napra…

Nevezetesen a zentai közkórház sebészeti osztályán, operációra várakozó nő fiától 920 euró hálás pénzt kért Dr. Ribár Miklós, amelyet a család át is adott neki. A mit sem sejtő sebész vidáman hazafelé véve az irányt nem várt rendőri ellenőrzésbe botlott, amikor is megtalálták nála az átvet, le nem adózott összeget...

A „Milosevitsi” időkben is gondja akadt a karhatalommal időnként, meg a kollégákkal is, no meg a kórház igazgatójával is, de elsimultak körülötte a ránczok...

Egy interjújában a következőket nyilatkozta 
a megboldogult Cs. Simon Istvánnak
 2000. január havában:

Jegesedik, csúszik alattunk a talaj, megnőtt a sérülések és a csonttörések száma. Ugye bőven akad munkád a zentai kórházban? - kérdeztük dr. Ribár Miklós baleseti sebésztől.

- Hát igen, ez a törések, sérülések főidőszaka, ám ennek ellenére nekem most nincs munkám, mert karácsony böjtjén csókai lakásomban a mentő átadta a munkaviszonyom felfüggesztéséről szóló határozatot.

Hogy kerülhetett erre sor, hiszen a te munkásságodat nagyra értékelik az általad kezelt betegek?

- No, nem is a betegek, hanem a zentai Gerő István Egészségügyi Központ vezérigazgatója, dr. Milorad Curcic kezdeményezte a menesztésemet, minthogy állítólag illegálisan operáltam meg a horgosi Ábrahám Mihályt, aki csípőfájdalom miatt jelentkezett vizsgálatra még november elején. Jobboldali csípőkopást állapítottam meg nála. A kanizsai gyógyfürdőbe irányítottam. Ott az orvosi bizottság azt javasolta, hogy az operáció után menjen fürdőkezelésre... 

A sebészeti osztályon való egyheti tartózkodása után sikeresen elvégeztem rajta a csípőműtétet, és két hét elmúltával a beteg gyógyultan és elégedetten távozott. A kórházban azonban nem volt mindenki elégedett az operációval. Dr. Cabafi Zoltán, a sebészeti osztály főorvosa (általános sebész) feljelentést tett ellenem. Úgymond programon kívül végeztem el a műtétet, holott az operáció reggelén dr. Vékony Nándor és én jeleztük neki, hogy ez a műtét nem vár halasztást. Akkor neki nem volt ellenvetése, ám később meggondolta magát, följelentett. Állítólag veszélyeztettem a többi beteg életét, holott abban az időszakban a sebészeten másfajta műtétet nem végeztek. Meg hogy sok anyagot használtam el, és ezzel veszélyeztettem a többi beteg ellátását, és anyagi kárt okoztam a kórháznak.

Valószínű, hogy ha nem vállalom el az említett beteg protézisműtétét, akkor nem okozok kárt a kórháznak, amivel vádolnak, csak hát nekem az a dolgom, hogy a betegen segítsek, aki ebben az esetben pl. magával hozta a csípőprotézist és a szükséges gyógyszereket is. Fölmerül a kérdés, ha horgosi betegünket, kikindai biztosítottat nem én operálom meg, hanem másik egészségügyi központban végzik el rajta a műtétet, akkor az mennyibe került volna!... 

Minden bizonnyal drágább lett volna, és a beteg fájdalmai is tovább tartottak volna. Ez is szempont ugyebár. Csakhogy amint azt a főorvos megjegyezte, én nem vagyok jó fiú az o szemében. No de én nem is kapadozom az ilyen minősítésért. A munkámban, a betegeimmel azonban jó, megfelelőakarok lenni. Hallom, hogy újabban a betegeket (akikhez hasonlót korábban ott Zentán elláttam), most Kikindára szállítják, amely helység a mostani út- és üzemanyagviszonyok közepette nincs is olyan közel. Erre találnak módot, a beteget meg csak akkor szállítja a mentő haza, ha hozzátartozói öt liter üzemanyaggal megjelennek a mentőállomáson. A bíróságon folytatódik az ügyem. Éppúgy, mint az utóbbi két-három évben a kórház néhány dolgozójának az ügye is ott tisztázódott, méghozzá úgy, hogy a kórház vezetősége sorra elvesztette a pert.

Legutóbb Avdalovic Zsuzsanna, a kórház főnővére, akit koholt vádak alapján perbe fogtak, másodfokon is megnyerte a pert úgyhogy a perköltségek címén a kórháznak 13 ezer dinárt kell fizetni. Ezenfelül természetesen a főnővér fizetését is meg kell téríteni, de a rágalmazásért is további költségek hárulnak a vádlóra. Úgy látszik, hogy erre van pénz, a legalapvetőbb gyógyszerekre pedig nincs -fejezte be nyilatkozatát dr. Ribár Miklós baleseti sebész.


Az ütött vissza, hogy a zentai kórház igazgatója akart lenni?

Ezidáig a derék doktor, akit a fenti időkben „Márka Mikinek” becéztek, (most nem tudom milyen néven fut, mert Euró Miki az egy kicsit olyan Disneyland-es imázst ad neki), megúszta felfüggesztésekkel, de most betrafált a közepébe, lehet találgatni, de nagyon keresztbe tett ismét valaki(k)nek, mennyit fog rajta segíteni a kommunista, majdan Milosevitsi időkben kiépített kapcsolatrendszere, ezt csak találgatni lehet, viszont tudjuk: „Varjú, varjúnak nem vájja ki a szemét”!




Egyesek nem nézték jó szemmel, hogy magánpoliklinikát épít, gazdálkodó és magánvállalkozó egy személyben. A magánvállalkozása „ARTHRO-PLASTICA DOO ČOKA” néven van bejegyezve a cégbíróságnál, 104018776 adózási számmal és 20067519 törzsszámmal ellátva, amelyben igazgatói funkciót tölt be és 28.137.699,70 RSD (255.797,26 Euró) alaptőkével rendelkezik.

Nincs szándékom védőbeszédet írni, valakinek bűnösségét, avagy bűntelenségét bizonyítani, de egy dologra felfigyeltem, Vajdaságban ismét magyar embereket ráncigálnak a törvénykezés elé nagy média csinnadrattával és nem látom az államalkotót vasba verve...

Tudom: amit lehet Jupiternek, azt nem lehet az ökörnek!

Megcsúszott a doki, igen megcsúszott, mert nem nézett a lába elé és elfelejtette az örök érvényűt, hogy a farkasok addig viselkednek "demokratikusan" a báránykával, amíg nem kerül szavazásra, hogy mi lesz vacsorára!
Margit Zoltán





Dr. Vasas Mihály a zentai kórház igazgatója Dr. Ribár Miklós ortopéd sebész letartóztatásáról pénteken délután értesült, amikor a rendőrség információkat kért a gyanúsítottról. Az eset kapcsán az igazgató megjegyezte, hogy a kórházban dolgozó orvosok nagyon jól tudják, szigorúan tilos pénzt kérniük a páciensektől. Dr. Vasas szerint a kórházi szolgáltatásokért készpénzzel kizárólag egyetlen helyen, a kórház pénztáránál fizethetnek a betegek, kivételes esetben pedig banki átutalással.

Az orvosoknak nincs semmilyen felhatalmazásuk arra, hogy pénzt kérjenek a páciensektől. A kórházban olyan orvos nem dolgozhat, aki így viselkedik. A betegek tényleg sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak, viszont a közreműködésük nélkül nem harcolhatunk a korrupció ellen. A kórházban egyébként működik a beteg-jogsegélyszolgálat is, amely bejelentések alapján indít vizsgálatot, s amennyiben szükséges, hivatalból a rendőrségnek is átadja az ügyeket – mondta az igazgató.

A Dr. Ribár letartóztatásáról szóló hír gyorsan elterjedt a világhálón is, és a hozzászólók megemlítik, hogy a szóban forgó orvos már korábban is többször kért pénzt a beavatkozásokért cserébe. Ezzel kapcsolatban Dr. Vasas elmondta, hogy Dr. Ribár ellen már korábban is történt bejelentés, vizsgálat is folyt ellene, de a vádakat végül nem sikerült bizonyítani.

Az igazgató szerint a betegellátást a szakorvos távolléte alatt is igyekeznek zökkenőmentessé tenni:

Dr. Ribáron kívül az osztályon dolgozik még egy ortopéd szakorvos, és van egy fiatal kollégánk is, akinek a szakosítása még tart. Mindent megteszünk azért, hogy a betegeket helyben ellássuk, s hogy a pácienseknek ne keljen másik intézményhez fordulniuk – mondta.

Információink szerint Dr. Ribár Miklós közel 30 éve dolgozik a zentai egészségügyi intézményben.  
Horváth Zsolt

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék