2013. július 6., szombat

Terrorista vagy?



A következő figyelemfelkeltő szemléltetést német aktivisták készítették: Terrorista vagy ! - így tekintenek rád a hatalom és háttérhatalom irányítói egyaránt. 

Magyar felirat a "CC" gomb aktiválásával egyszerűen bekapcsolható. Érdemes megnézni !...

A német aktivisták szerint fontos figyelmeztetni az embereket az állami megfigyelésnek az élet szinte minden területét behálózó rendszerére, még ha megállítani nem is fogják tudni, de jó róla tudni...





2013. július 4., csütörtök

Az Igazság lesz a halála!



Nem volt és nincs annak múltja
ki a népét kiárulja,
s fájdalmas lesz életútja
mert idegenek rongybábúja.
Éles látását veszíti
mert a lelke nem érezi,
ha cinkosait úgy keresi
hogy múlt-hatalmát felidézi.
Koncért s dicsőségért adja
ha népét lencséért kínálja
s mikor mások átkát hallja
a bántását szó nélkül hagyja.
Gyökér nélküli a gyökér
s nemzetének semmit nem ér,
hisz lelki cafat az olyan erény
mi retteg egy szép emlékképért.
Ármánykodók gyávasága
ki lakáj- uszályokban állva
saját népét legyalázza.
Az Igazság lesz a halála!

(GS, 20130702)

Dr. Gundy Sarolta

  

2013. július 1., hétfő

Csantavéri cigányparadicsom: Dívik a „csóresz-mángesz”!



Csantavéren sok idegennel, sok ismeretlen emberrel lehet találkozni mostanában. Legfőképpen cigányokkal. Akikről pedig az égvilágon semmit nem lehet tudni. Kifélék/mifélék, mikor és honnan jöttek, meg mi célból, hol tanyáznak, mit csinálnak, és egyáltalán meddig szándékoznak a faluban maradni. Látszólag nem kéri és nem is tartja őket számon senki sem. Így aztán (szó szerint) azt csinálhatnak, amit csak akarnak. Nekik mindent szabad.

Az újonnan érkezett jövevények a helybeli vendéglátóikkal egyetemben már nem csupán a havi szociális segély meg a „családi pótlék” kiosztásakor lepik el a postaépület előtti teret, hanem már heti piac alkalmával (csütörtökön meg vasárnap), illetve lakodalmak idején, szombaton délután is megjelennek a falu központjában. Csoportokba verődve, néhány babakocsival vagy anélkül, na és az elmaradhatatlan, kóbor kutyákból verbuválódott, tarka falka kíséretében. Úgy hozzátartoznak már a poros/nyugalmas falusi csendélethez, mint a bűnhöz a rossz lelkiismeret. És persze az is akad: bűn meg bűnözés. Lopás, rablás, betörés. Temérdek. Egyik a másik után. Sosincs vége…

Mint akik hazajárnak,

némelyek már olyan gyakorisággal és rendszerességgel mennek „portyázni és potyázni”. (Értsd: szerezni, csórni, lopni, rabolni, fosztogatni.) A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a mintegy 6500 lakosú észak-bácskai faluban ismét rohamosan megszaporodott a napvilágnál történő tolvajlások és az éjszakai betörések száma. A kiváló helyismerettel rendelkező falubeliek és az újonnan érkezett betelepülők ütőképes kis csapatot képeznek. Így pedig aligha kell csodálkozni azon, hogy a településen virágzó üzletnek számít a „csóresz-mángesz”, és cifrábbnál cifrább esetekről számolnak be a megkárosítottak! Ezen elkövetők a kiszemelt potenciális áldozatok kiválasztása tekintetében nem túlságosan válogatósak. Mennek ők, bejáratosak ők szinte mindenhová: üzlethelyiségbe, lakóházba, melléképületbe, udvarba. Van, ahová több alkalommal is visszatérnek.

Az elmúlt héten például a Csík-ér utcájában egy magányosan élő, nyugdíjas asszony portájára hatoltak be. Átmászva a nagykapun. Két egymást követő éjszakán, fél kettő tájban. (Korábban is jártak már nála, akkor a lakást is feltörték, és a mélyen alvó asszony láttán, nyugodtan végezhették a kipakolást. Akkor nála is a szokásos forgatókönyv szerint zajlott a tolvajlás. Mivel sem ékszert, sem pénzt nem találtak, így elvitték az összes fellelhető élelmiszert és valamennyit az éppen kéznél levő ágyneműből, takaróból.) Most az udvart térképezték fel és a melléképületeket kutatták át tüzetesen. Mire a ház asszonya a hangos beszédre felébredt, és riasztotta a szomszédokat meg a rendőrséget, akkorra már, amit csak találtak, mindent kihordtak az udvarra. A biciklitől kezdve a használaton kívüli asztalig. Valószínűleg csak a „fuvarosra” vártak, hogy az elszállítsa az útrakész holmit.

Most voltak nálam hetedszer!”

Ezt már a kisebbik cigánytelep közelében, az egykori fürdő tőszomszédságában élő 81 éves Kovács Rózsa néni állítja. Eddig hat esetben jártak a telkén a tolvajok, most, hetedszerre pedig már a házába is bemerészkedtek. Hátul, az udvarban, az egykoron disznóólként funkcionáló, takaros, fehérre meszelt épületen három nehéz, masszív faajtó, az ablakon pedig sűrű vasrács árulkodik arról, hogy a házigazda az időnkénti hívatlan látogatók fogadására is alaposan felkészült. De sajnos, már csak kissé megkésve. Addigra ugyanis már leszerelték és elvitték (meglehetősen barbár módon kitépték, kicsupálták a falból) a pálinkafőzésre szolgáló teljes berendezést, és eltakarították az összes föllelhető kerti- meg kőművesszerszámot. A hatalmas kertből pedig összeszedtek szinte minden virágtartóvá alakított régi használati tárgyat. Amit pedig nem sikerült elvinniük, azt a helyszínen felaprították, összeverték, tönkretették. Ilyen sorsra jutott a kiszuperált vaskályha, a gondosan megőrizett szekér, a két hatalmas kocsikerék, a két fából készült tragacs, valamint a kisebb-nagyobb üstök és bográcsok. Sőt még a cserepes virágokat is megritkították, azokat is volt idejük elhordani.

– Ha hétfőn reggel megkezdeném elbeszélni mindazt, amit idáig átéltem a hozzám „bejáró” cigányokkal kapcsolatban, akkor is eltartana a mondókám péntek estig! mondja a mindig víg kedélyű, egykori kereskedőasszony. 

Most az történt, hogy a héten felvettem a nyugdíjat, és a kapott pénzt, a megspórolt krajcárkáimmal együtt, a szobában az asztalterítő alá tettem. A tűzifát akartam megvenni belőle. Huszonötezer dinár volt. Ráhelyeztem még a hamutartót is, de biztosan észrevették, hogy ott púposabb az abrosz…  

Elvitték a kakukkos faliórát és a szekrényben talált két karórámat is. Emellett sok olyan dísz- és emléktárgyat, amely fémből készült. Nyilván az ilyesmit tudják legkönnyebben értékesíteni. A nappalim vitrinjéből hiányzik nyolc üveg nagyon régóta őrizgetett, drága ital. Az éléskamrámat is jól kiürítették. Eltűnt belőle a sonka, a kolbász, a bekészített kristálycukor, az étolaj, a tetovói bab meg a halkonzervek. Még a hűtőszekrényemből a vajra, a főtt sonkára és fél üveg tejre is szükségük volt. Fogalmam sincs, hogy hány táskát, szatyrot vagy zsákot tömhettek meg, de fel lehettek pakolva rendesen! Most így, utólag azt gondolom, hogy valószínűleg felmásztak hátul a terasz tetejére és az egyik emeleti ablakon át jutottak be a lakásba. Ott láttam sok törött üveget a szőnyegen és ott találtam meg azt a követ is, amellyel bezúzták az ablakot. Aztán pedig ugyanazon az ablakon keresztül adogatták ki az összeszedett holmit is. Mindez világos nappal történt, amíg én a fodrásznál voltam.  A rendőr, aki a betörés után kijött hozzám, még jegyzőkönyvet sem készített. A beszélgetés után elment, és amikor egy negyedóra múlva visszatért, nála volt az egyik ellopott bőrtáskám, benne az ötven éves, nagy sakktáblával meg egy üres likőrösüveggel. Ez minden, amit visszakaptam. Tehát ő rögtön tudta és pontosan tudta, hogy hol kell keresni az elkövetőket! Most erre mit mondjak?!



A bútorszállítást is megoldották…

 A valamikori földműves-szövetkezet gazdátlanul és őrizetlenül hagyott épületébe is időről időre visszajárnak a vakmerő tolvajok. Éppen a napokban törtek be sorrendben hatodszor. Eleinte még a hátsó bejárati ajtó kifeszítésével jutottak be a folyosóra és az irodahelyiségekbe, a legutóbbi két esetben viszont már a praktikusabb – az ablakon át való – közlekedést választották. 

Nagy mennyiségű (falból kiszaggatott) kábelt, telefonvezetéket, számító- és írógépeket, fémből készült emléktárgyakat zsákmányoltak a betörők – több ezer eurós kárt okozva. A dolguk egyáltalán nem volt sietős, és bizonyára biztonságban érezték magukat. Erre utal például az, hogy az emeletről, végig a lépcsőn, lecipeltek két (körülbelül két méter magas) irattartó szekrényt és négy széket. Utána mindezt el kellett vinniük a mintegy száz méterre lévő kapuig, és egyenként átadogatni a kerítésen. A vasból készült kerítés kapuja ugyanis mindvégig zárva volt. Az egyik iroda padlójáról felvett szőnyeg azonban már nyilván nem fért be a szállítást végző járműbe, vagy csak nem akartak vele vacakolni, mert felgöngyölítették ugyan, meg át is préselték a törött ablakszárnyon, de végül ott maradt a fenyőfa alatt, a fűben. 

Tizenötször jártak nálam a betörők!”

A nagyobbik cigánytelep, az úgynevezett Makó közelében él a hetvenes éveiben járó Keresztes Mária néni. Őt eddig összesen tizenöt esetben lopták meg. Ezt onnan tudja ilyen pontosan, hogy minden egyes alkalmat feljegyzett magának.

Nálam kintről is pakoltak, bentről is pakoltak. Az udvarról minden mozdítható tárgyat elvittek és a fészeremet is kiürítették. Aztán kivették a fészer ajtaját és kifeszítették az ablakát, most meg a tetőt kezdték el bontani. A portámon már szinte szabadon garázdálkodhatnak, mert nincsen bekerítve. Azzal kezdték, hogy fölszedték a drótkerítés vasoszlopait, utána pedig a karókat is kiszedték és föltüzelték. A ház padlását mostanra teljesen letakarították. Ott tároltam a régebbi kerékpárokat, nagyobb edényeket, amiket már nem használtam, és sok egyebet. A mélyhűtőmből több alkalommal is ellopták a fagyasztott élelmet. Megtörtént az is, hogy egy falat ennivalót sem hagytak a házban, mindent összecsomagoltak. Négy alkalommal vittek el egy-egy 3 kilogrammos mosóport, három ízben mobiltelefont, de még a kartondobozokban tárolt ruhaneműre is szükségük volt. Több esetben itthon voltam, amikor bejöttek. Általában gyerekeket küldtek, kiskorúakat. Megtörtént az is, hogy megfenyegettek, rám fogták a nagykést. Az a csoda, hogy még nem őrültem meg. Hiába tettem én feljelentést, soha semmit nem találtak meg, egyetlen ellopott tárgyat sem kaptam vissza. Nincs is kinek panaszkodnom, meg nincs is értelme. Az emberek nem törődnek egymással, nem tartanak össze, mások baja nem érdekli őket. Meg szerintem félnek is. 

Kirabolták, megverték, eltemették…

Csantavéren leginkább csak suttogva mernek mesélni az emberek arról a halálesetről, amely nemrégiben történt, és amely alaposan felborzolta a kedélyeket. A falusi szóbeszéd szerint a Kis Ferenc (régi nevén Sár) utcában magányosan élő ember vesztét is a cigányok okozták. Méghozzá azon a napon, amikor bevásárolni indult. 

A központban lévő egyik hentesüzletben beszerezte a szükséges élelmet, majd lement a parkba, hogy a hűvösben egy kicsit megpihenjen. Ott társultak hozzá a cigányok, akik elvették tőle a csomagját és a nála lévő összes pénzt, a huszonegyezer dinárt. Ez azonban még nem volt elég, ütni-verni kezdték – olyannyira, hogy az áldozat elveszítette az eszméletét. Később sem tudta felidézni, hogy hogy került a parkból a lakásába, nem emlékezett arra, hogy ki vitte haza. Súlyos belső sérüléseket szenvedett, és pár nappal ezelőtt meghalt. Több mint egy hét után találtak rá a holttestére. A teteme már bomlásnak indult, amikor a hozzátartozói keresni kezdték. Az utcabeliek úgy tudják, hogy néhány hónappal ezelőtt kapta meg az első nyugdíját. Addig igen szűkös körülmények között élt egy eléggé lepusztult házban. Ráadásul a legutóbbi jégeső is nagy kárt okozott a portáján. A háztető egyik oldaláról le kellett szedni az összetört cserepet. Azóta is úgy áll, fóliával letakarva. Márpedig az emlékezetes ítéletidő óta többször is hullott jelentős mennyiségű csapadék. A temetése után kezdtek az emberek szörnyülködve beszélni arról, hogy valójában mi is történhetett a teljesen magára hagyott áldozattal.

Szükséges-e mindehhez bármit is hozzáfűzni? 

Legfeljebb csak annyit, hogy talán nincsen még egy olyan falu az egész Délvidéken, amelyet ilyen szégyenteljes módon körbeloptak… És ami a legfurcsább: jó ez így mindenkinek. Merthogy semmi sem történik. Csend van. Árulkodó csend.

Szabó Angéla 


Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék