Margit Zoltán: 2013. 10. 27. - 2013. 11. 03.

2013. november 2., szombat

TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN...


József Attila

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdõben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amirõl számot kéne adnom.


Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.


Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.


Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.


Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

1937. november




2013. november 1., péntek

Temető




A hervadás bús pompájában áll most
A temető. Ó, mennyi szín, derű,
Fehér és lila õszi rózsatenger,
Mely hullámzik az enyészet szelére.

Egy alacsony pad vár rám pihenőül,
Elõtte zöld deszkából ácsolt apró
Sírdomb szelíden mosolyog a fényben.
Fölöttem magyar égnek végtelenje,
Előttem a határtalan magyar táj.

E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad,
Mint elhervadt virág az õsi kertben.
Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.

E kicsi hant elõtt, e nagy magányban
Megölelem az édes életet,
Mely ragyogást küld jeltelen sírokra
S virágözönt az ódon temetõkbe
S az õszi nap csókjával arcomon
Megindulok rózsásan, dalosan,
A boldog elmúlás víg vőlegénye.

Juhász Gyula

2013. október 31., csütörtök

Mi lehet a szoborlopás utáni hangos csend oka?



Almási Szilárd, a Pont Most civil szervezet elnöke mai sajtótájékoztatóján a turulmadarat ábrázoló szabadkai szobor ellopásának előzményeire és egyes közéleti szereplők azóta kifejtett magatartására igyekezett rámutatni. Különböző dilemmákat és kérdéseket vetett fel (amelyekre valószínűleg nem kap választ a "címzettektől").

A következőket mondta:

- A vajdasági magyar politikai valóság ritkán hazudtolja meg önmagát. Egyszerűen nem mond igazat, manipulál, hazudik, vádol, farkast kiált maga a farkas. 2013-ban ezen már senki sem csodálkozik, egyszerűen tudomásul vesszük, hogy tulipanos, zavaros tekintetükben a kommunista rezsim minden átkát magukban hordozva a szemünkbe hazudnak.

Aki ma hallgat az cinkos, ezért nem eresztjük le a labdát és a lécet is szinten tartjuk.

Magunk sem hittük, hogy megtörtenhetett Szabadkán: a 350-400 kilogrammos bronz turulmadarat kitépték a talapzatából és elvitték a helyszínről. Kalmár Ferenc szobrászművész törött szárnyú turulmadara a Zentai úti temetőben az 1944/45-os délvidéki vérengzések áldozatainak állított emléket Szabadkán.
Mára már csak a felháborodás és a nyilatkozatok maradtak - az igazak és a hamisak is. És van, aki a lehetőségeihez képest hallgat.

Engedjék meg, hogy pontosan idézzek a Magyar Nemzeti Tanács alapvető céljai közül: "a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség és a közösséget alkotó egyének önazonosságának megőrzése és erősítese a szülőföldjén".

A közlemények megíródtak és semmi sem történik. Mindenki elhallgatott. Kérdezzük az illetékes hivatalokat, igy a Magyar Nemzeti Tanácsot is, vajon erejükhöz mérten megtettek-e mindent annak érdekében, hogy fény derüljön a tettesek kilétére, mert azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy két szakadt fémtolvaj lovaskocsijával el tudott lopni egy 400 kilós szobrot.

Nem elég magas sarkú cipőben kitipegni a helyszínre és szomorú szemmel két percben nyilatkozni és sajnálkozni.

Meg kell hangosan kérdeznünk az illetékesektől: látnak-e összefüggést a muravidéki Gyertyánoson 2013. október 18-an elhangzottak között, valamint a szoborlopással kapcsolatos elhallgatás - elhallgattatás és a közelgő választások között.

Engedjék meg, hogy idézzek Csorba Bélának, a VMDP elnökének a jegyzetéből: "Pasztor ugyanis kifejtette, hogy a magyarverések a "mi" (nyilvan a VMSZ-t értette alatta) érdekünkben történtek, mert a választások előtt a szétzilált magyar választótestületet össze kellett fogni valamivel. Mindezt akár úgy is érthette, hogy a magyarveréseket maguk a magyarok szervezték."

Pásztor tud valamit, amit nem oszt meg velünk?

Felmerül a kérdés: milyen összefüggés van a szoborlopás és azon kormányrendelet között, amely a kollektív bűnösségen alapuló közigazgatási döntések hatályon kívüli helyezéséről kellene, hogy döntsön.
Van egy rossz hírünk azok számára, akik elhallgatni és eltusolni akarják a kérdést: mi napirenden fogjuk tartani - tetszik ez vagy nem a kommunista pártból demokratává átvedlett politikai szélhámosoknak - szögezte le Almási Szilárd.

Közzétette: Fekete Lehel - DélHír


 


2013. október 30., szerda

Önmagától is elhatárolódott...


Nem hallok, - nem szólok,- nem látok! - és nyugodt maradok!

Válasz(féle) Hajnal Jenőnek


"Az én véleményem nekem elegendő és fenntartom a jogot, hogy azt védjem, minden konszenzussal, minden többséggel ellentétben, bárhol és bármikor. Mindenki, aki nem ért velem egyet, számot kérhet, sorba állhat és megcsókolhatja a fenekemet."


Christopher Hitchens


Hajnal Jenő reagálásából számomra nem világos, hogy most a Délhír portálnak adott interjúmtól, vagy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMI) – amelynek igazgatója – kiadásában megjelent, A magyar közösség Szerbiában című könyvemtől (melynek felelős szerkesztője) határolta el magát.
Amennyiben az interjúmtól határolta el magát, arra természetesen joga van, függetlenül attól, hogy személyiségét egy szóval meg nem említettem. Nekem viszont arra van jogom, hogy elmondjam a véleményem, ha megkérdeznek. Más dolog, hogy ez tetszik-e valaki(k)nek, vagy sem.

A Délhí portál megkeresett, interjút kért tőlem, én pedig válaszoltam a kérdésekre, ahogyan tudtam. A 67 életévem és a jogi pályán eltöltött 43 munkaév, a 24 megjelent könyv és a sok száz írás, amit (több nyelven is) publikáltam, talán feljogosít arra, hogy elmondjam, hogyan látom a vajdasági magyarok helyzetét. Ezzel lehet egyet nem érteni, „elhatárolódni”, csak éppen meg kellene mondani, hogy mi az, ami nem fedi a valóságot. Ez viszont Hajnal Jenő szövegéből sajnos kimaradt. Nem kell aggódni, az „elhatárolódásával” bizonyára bebiztosította magát a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőségénél.

Abban az esetben viszont, ha Hajnal Jenő a könyvemtől határolta el magát, akkor nagyon furcsa szituáció állt elő. Mivel Hajnal nem csak a VMI igazgatója, de a könyv „felelős szerkesztője” is, ez azt is jelentené, hogy önmagától is elhatárolódott.

De ha már kikényszerítette belőlem, elmondom:

Azt írja, a kötet megjelenését „hosszú előkészítés, alapos előmunkálatok” előzték meg. Ebből azonban az olvasó nem tud(hat)ja meg, hogy a könyv nem „másfél évig” készült, mint ahogy Hajnal Jenő írja, hanem már 2010-ben, a 2000. október 5-i hatalomváltás 10. évfordulójára meg kellett volna megjelennie. Aztán a VMI-nek mindig fontosabb volt valamilyen más kiadvány (esszé, vagy novella kötet), mint a vajdasági magyarok aktuális helyzetét bemutatni igyekvő kiadvány. Persze, egy szóval sem mondom, hogy ilyen köteteket nem kell kiadni, csak éppen valamiféle egyensúlyt kellene tartani a társdalom-tudományi kiadványokkal, amelyekből egyre kevesebb van.

Az én könyvemnek a megjelenésre pedig folyamatosan tolódott, majd megjelenik februárban, majd júniusra meglesz… Mondhatnám azt is, hogy szabotálódott. Már úgy volt, hogy visszavonom a kiadótól. Ha Bárdi Nándor, a könyv szerkesztője nem lett volna kitartó, talán meg sem jelenik. Köszönve persze Matuska Márton, valamint Bálint István közismert újságírók recenziójának is.

Embertelen nagy munkát végeztem, hogy a könyv kéziratának időszerűségét megtartsam. Félévenként csaknem teljesen újra írtam, mivel nem akartam olyan kéziratot kiadni, amelyikben régi adatok vannak. Nagyon jól tudja ezt Hajnal Jenő is. (Egyébként CD-n megvan a könyvnek minden változata, amit postáztam neki. Remélem, akad majd valaki, aki ezeket fel tudja majd használni, összehasonlító tanulmány készítéséhez a vajdasági magyarok helyzetének alakulásáról.)

A könyv történetéhez tartozik az is, hogy a Magyar Tudományos Akadémiában (MTA) kerekasztal vitát javasoltam a kéziratról. Erre azért nem került sor, mivel Pesten „mind Vékás (János), mind Várady (Tibor) elutasította” azt. Pedig csak az szerettem volna, hogy végre legyen egy valós tanulmány a vajdasági magyarok helyzetéről. Ez, persze, egyesnek nem felel meg, mert akkor meglátszik, hogy itt bizony problémák is vannak.

Sok akadályt kellett, tehát, leküzdenem, amíg a könyv megjelent. Olyan megjegyzések is voltak a felelős szerkesztő részéről, hogy „sok benne a név”, „a politika”, meg hogy „hagyjam ki” ezt vagy azt a részt.

Kérdezem én: Lehet a nemzeti kisebbségi jogokról írni politikamentesen?

Aztán a könyv elején köszönetet akartam nyilvánítani az Európa Tanács egyik független magyar képviselőjének a támogatásáért, de azt sem nem lehetett, mivel az „Jobbikos képviselő”, stb. Azt már csak mellékesen említem, hogy sokéves munkámért – honorárium helyett – könyveket és (most már) bírálatot kaptam.

Arra a megállapításra jutottam, hogy nálunk könyvet írni a jelenlegi körülmények között nem érdemes. A kiadókat, a szerkesztőségeket a vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által támogatott és a Magyar Nemzeti Tanács által kinevezett személyek uralják. Ha ezekkel nem vagy jóba, nem dicshimnuszt írsz a VMSZ-ről, nem tartozol valamelyik vezetőjének a holdudvarához, akkor bizony „hiába meszeltél”.

Ha pedig ezt elmondod, rád sütik, hogy „rosszindulatú” vagy, „gyengíted”, „rombolod” a közösséget.
Csak két példát említek: Készítettem egy Európai Integrációs Lexikont (Forum könyvkiadó, 2007.). Korhecz Tamás (akkor kisebbségügyi titkár) ennek a megjelentetést nem támogatta. Támogatta viszont a Szegedi Állam- és Jogtudományi Kar Európai Tanulmányi Központja, az Esély a stabilitásra és a Közösségek Európájáért Alapítvány. A könyvhöz az előszót Becsey Zsolt, az Európai Parlament akkori képviselője írta. Bizonyára nem tette volna, ha nem tartja arra érdemesnek a kéziratot.

Korhecz Tamás (most az MNT elnöke) – ezt is bennfentestől tudom – nem támogatta a négyköteles szerb-magyar (817 oldalas) Jogi szótáramnak (Árgus, Újvidék 2011) a kiadását sem. Az MNT aztán (több millió forint támogatással) kiadott egy ugyanilyen csak jóval szerényebb, mindössze (170) oldalas szótárat. Az eseményről a Magyar Szó persze első oldalon számolt be, miközben az én szótáramat agyonhallgatta.

Soroljam tovább?

A másik dolog, ami miatt válaszolok Hajnal Jenő „reagálására”, az egyszólamúságra törekvés, ami az írásából kicseng. Ha úgy képzeljük el „a vajdasági magyar kultúra közösségteremtő és -építő szerepének erősítését” hogy mindannyian egyformán gondolkodunk, egy pártnak a szekerét akarjuk tolni, méghozzá nem is biztos, hogy jó irányba, akkor én abban nem szeretnék részt vállalni.

El kellene, tehát, gondolkodni a felelős tisztségben lévő uraknak: Milyen kultúrát és milyen könyvkiadást is akarunk? A jelenlegi viszonyulás ugyanis nem segíti elő a kultúra fejlődését, sokszínűségét, pluralizmusát, a közösség fejlődését pedig egyenesen hátráltatja. (A Magyar Szó, amióta Varjú Márta a főszerkesztő nem közli az írásaimat, újabban pedig már a Vajdaság Ma sem. Ennyit a sajtószabadságról. Pedig valamelyik nagyokos azt mondta: „A fejlődést csak a vélemények ütköztetése viszi előre”.)

Sajnos mindez a rossz emlékű egypártrendszert idézi, amelyben „minden szép és ideális”, amelyben mindenki egyformán gondolkodik. Olyan rendszert, amelyben nem az érvek, a tények és a bizonyítékok a fontosak, hanem hogy mit mondasz, írsz a „legnagyobb pártról”, amely „engem kinevezett”, vagy annak vezetőjéről. Köszönöm szépen, de ebből nem kérek. Azt viszont határozottan megígérem, hogy továbbra is elmondom a véleményem. Ha tetszik, ha nem.  

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. október 29.

Kapcsolódó írás:

Reagálás és elhatárolódás – Bozóki Antalnak a DélHír című portálon megjelent interjújára


Keserűséggel és szomorú szívvel olvastam Bozóki Antalnak, az Árgus vajdasági kisebbségjogi civil szervezet elnökének, A magyar közösség Szerbiában című, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában megjelent könyv szerzőjének interjúját a DélHír hírportálon, amely már címében is megtagadja azt a közös szándékot, amely szerzőt, szerkesztőt és kiadót másfél évvel ezelőtt arra ösztönzött, hogy egy olyan kisebbségjogi kézikönyv jöjjön létre, amely a szerző szerint abban segít majd vajdasági magyar nemzeti közösségünknek, „hogy tudjuk, kinek mihez van joga” Szerbiában.

Szomorúságom és neheztelésem oka, hogy egy számomra kisebbségjogi kézikönyv, a szerző szerint „többszintes társadalomtudományi tanulmány”, míg a szerkesztő szerint „közösségi önszemléleti dolog” megjelenése és bemutatása valójában saját pártpolitikai nézetei kifejtésének az ürügyévé vált, pedig a kötet hosszú előkészítése, alapos előmunkálatai, különösen a kötet szerkesztőjének, Bárdi Nándor történésznek, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársának, osztályvezetőjének elmélyült, lelkiismeretes, mindenre kiterjedő munkája és szaktudása épp azt szerette volna elkerülni, amivel ebben az interjúban a szerző a napi pártpolitikai vádaskodások szintjére süllyesztette azt a hatalmas adathalmazt és összegyűjtött ismeretet, amelyet annak a kisebbségnek, pontosabban nemzeti közösségnek a szolgálatába szerettünk volna állítani, amely annyi megpróbáltatás, csapás és küzdelem után is talpra tudott állni ki tudja már hányadszor – hála azoknak, akik közösségben tudtak és akartak gondolkodni és cselekedni.

Nagy kár, amikor egy ilyen kizárólagos nézeteket felvonultató, érveket nélkülöző emberi nyilatkozat, vallomás megkérdőjelezi mindazt a munkát, amelyet maga Bozóki Antal legújabb könyve is igyekezett nyilvántartásba venni, összegyűjteni és okos használatra felkínálni – a kiadó meggyőződése szerint – nem azzal a szándékkal, hogy minden olyan eredményt megkérdőjelezzen, amit most ez az interjú gátlástalanul megtesz „politikai és erkölcsi” felelősségtudat nélkül a rosszindulat és a rombolás erejével. Mindehhez a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek mint kiadónak természetesen már nem lehet semmi köze, s vállalhatatlan is számára, hiszen tevékenységének egyik legfontosabb fejlesztési területe a vajdasági magyar kultúra közösségteremtő és -építő szerepének erősítése, nem pedig gyengítése, rombolása. Akkor, amikor intézményünk alapvető célját és feladatát abban látja, hogy mindig a valós tények ismeretében és segítségével konszenzusos gondolkodásra és cselekvésre ösztönözze elsősorban a vajdasági magyar nemzeti közösség társadalmi kulcsszereplőit, azaz mindazokat a személyeket, akik a magyarság mai helyzetének változásában érdekeltek, legnagyobb erejét pedig a konszenzusteremtésben és saját adottságainak (erőforrás és tudás) hasznosításában találja meg, csak elhatárolódni lehet attól a szélsőséges és kirekesztő megnyilatkozástól, amely Bozóki Antal interjújának nagy részét uralja, és amelynek apropója legújabb könyvének friss megjelenése volt.

Zenta, 2013. október 27.

Hajnal Jenő,

a VMMI igazgatója,a kiadvány felelős kiadója és szerkesztője


"Pásztornak és Korhecznak mielőbb távoznia kellene nemcsak a politikából, de a közéletből is" - Interjú BozókiAntallal, az Árgus vajdasági kisebbségi jogvédő szervezetelnökével



Válaszféle Bozóki Antalnak - az MNT Közigazgatási Hivatalának reagálása

Tisztelt Bozóki Antal!

Az idézet, amellyel Hajnal Jenőnek szánt válaszlevelét kezdte, mindent elárul Önről, az Ön által képviselt magatartásról, értékrendről: Ön valóban úgy véli, a párbeszéd lényege az, hogy Ön bármit mondhat és aki nem ért egyet Önnel, az „megcsókolhatja a fenekemet”. Igazából tehát mindenki, aki másként gondolkodik, más a véleménye, mint Önnek, az közeledhet az Ön alfeléhez.


A közösségépítésnek különböző formái vannak, azonban egyik sem foglalja magába azt a közönségességet, ezt a fajta durvaságot – akkor sem, ha eltérő a vélemény, az értékrend, az elképzelés. Mint ahogyan Hajnal Jenőnek az Önétől – nyilvánvalóan eltérő. Ha nem volna eltérő, nem reagált volna. Önnek válaszával sikerült megerősíteni mindazt, amit Hajnal Jenő leírt.


Hajnal Jenő a vajdasági magyar közösség, közművelődés, kulturális élet egyik meghatározó és köztiszteletben álló tagja, egész munkássága áll ki mellette, nincs szüksége védelemre, különösen nem az Ön alpári stílusával szemben. Az legfeljebb Önt minősíti.


Nem is ezért kívánunk reagálni az Ön levelére, megnyilvánulására. Mindösszesen csak szeretnénk felhívni az Ön és a portál szerkesztőjének a figyelmét arra, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rövidítése nem VMI, hanem VMMI. Legalább a betűk szintjén próbálják meg a valóságot közvetíteni.
A magunk részéről ezt a témát lezártnak tekintjük.

a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala

Közzétette: Losoncz Csaba 2013. október 31.  - DélHír




Fogadatlan prókátor szerepében

Válasz az MNT Közigazgatási Hivatalának

A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala (MNT KH) – a fogadatlan prókátor szerepében – „reagált” a Hajnal Jenőnek írt válaszomra. (Hacsak erre nem Hajnal Jenő kérte fel.)
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által irányított MNT KH-nak természetesen a jogában áll védeni az általa kinevezett igazgatót. Ha pedig annak „nincs szüksége védelemre”, mint ahogy a KH írja, akkor meg minek a „reagálás”?

A „válaszfélével” kapcsolatban a további gond az, hogy KH az általam kölcsön vett idézetnek, amelynek alapján aztán engem (le)minősít, csak az utolsó mondatára hivatkozik és nem a teljes szövegre. Ezzel megváltoztatta az eredeti idézet értelmét, más kontextusba helyezte. Ez pedig már hamisítás.
A másik – fontosabb – dolog azonban, hogy az MNT KH-a a nyilatkozatom és a Hajnal Jenőnek írt válaszom egyetlen állítását meg nem cáfolta. Más szólva elkerülte a lényeget. Ez viszont a KH-t minősíti.    

A harmadik dolog, amit megjegyeznék: Az MNT Közigazgatási Hivatal csak szeretné, de nincsen abban a pozícióban, hogy „a témát lezártnak tekintse”. A Hivatalnak ugyanis minden tevékenységével el kell számolnia a közvélemény előtt, mint a hogy nekem is. Csak éppen a felelősségünk nem egyforma. Jó lenne, ha ez tudatosodna végre a KH-ban és a vajdasági magyarok jogai ügyében is reagálna.


Bozóki Antal

Újvidék, 2013. november 1.




Valóság a betűk szintjén – Sajtószemle közbeni izzadó MNT-s és VMSZ-es mancsok

A héten portálunk Heti vallató c. rovatában közöltük Bozóki Antallal, az Árgus vajdasági magyar kisebbségi jogvédő szervezet elnökével készült interjúnkat, amely aztán rendesen felverte a délvidéki magyar közélet tavának állóvizét. Mindez végül pedig egy nyilatkozatcsörtében teljesedett ki a VMMI-MNT vs. Bozóki Antal vonalon.

A porverést megelőzte egy, a magyarországi 1956-os forradalom szabadkai ünnepi beszédének politikai üzengetése és ökölrázása, ahonnan már sejteni lehetett, hogy portálunk élőhúsba nyúlt azzal, hogy nem követi a délvidéki médiumok szolgalelkületű szerkesztési stílusát.

A fenn említett cikkünk után szerkesztőségi címünkre befutott az első levél, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala címzett drótpostaládánknak. Természetesen mi biztosítottuk a lehetőséget mindkét félnek a replikára, hogy mindenki kifejthesse a saját véleményét. Azonban szerkesztőségünket is dorgálás érte a szöveghű anyagok közléséért.

Ugyanis az MNT KH "Válaszféle Bozóki Antalnak" című "levélféle" anyagának egy negyedét kitevő szövegrész azzal foglalkozott, hogy nehezményezte, idézem: "Szeretnénk felhívni az Ön és a portál szerkesztőjének a figyelmét arra, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rövidítése nem VMI, hanem VMMI.", továbbá kérésüket fejezték ki a tekintetben, hogy: "Legalább a betűk szintjén próbálják meg a valóságot közvetíteni."(idézet vége)

Az ügy apró érdekessége, hogy a betűhiányt számon kérő közleményt hozzánk eljuttató levél, amelyet Varga Diósi Viola, az MNT KH, PR és médiaügyekkel megbízott hivatalnoka szignózott, az üzenetében online médiumunkat "Déelhír portál”-nak" nevezi. Majd pedig így kérnek minket számon, a betűk szintjén.
Erre csak Mózes V. könyve 25. fejezetének 15. sorát ajánlanánk olvasásra, miszerint: "Pontos és hiteles súlymértéked, pontos és hiteles vékád legyen, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked."

a "Déelhír" szerkesztősége

2013. november 03. vasárnap




2013. október 28., hétfő

A Székelyföld autonómiája nem csupán erdélyi magyar kérdés



Ötven kilométer mindannyiunkért

Matuska Márton beszéde a VMDP képviseletében Topolyán, 2013. október 27-én, a székelyföldi meneteléssel sorközösséget vállaló gyűlésen.


A világ magyarsága egybetartozásának napjaként vehetjük számba a mait. Aki ebből kimarad, az könnyen magára marad. Engem örömmel tölt el, hogy a délvidéki magyarság politikai pártjai egyikének hívására minden pártunk képviselője eljött. Az az egy távollevő vessen magára.

Három héttel ezelőtt jártam Székelyföldön. Hoztam magammal egy székely kalapot, hogy itt meglengethessem. Már akkor a mai ötven kilométer hosszúra tervezett felvonulás lázában éget nem csupán a vidék, hanem egész Románia magyarsága. Azt követelik, amit 1990-ben, Ágoston András, a frissen alakult VMDK alapító elnöke az akkori évkönyvben így fogalmazott meg: „Úgy véljük, hogy a többpártrendszerű pluralista társadalomban … megvan a helye … a kisebbségi önkormányzatnak, ami lehetővé teszi a kisebbség kollektív jogainak érvényesítését, anélkül, hogy ezzel csorbulnának az állami szuverenitás körébe tartozó jogok. Csakis a demokratikus kollektív jogok birtokában és ügyeinket a lehető legnagyobb önállósággal intézve juthatunk el a célhoz a vészesen felgyorsult asszimilációs folyamatok megfékezéséhez.”

Nem túl sokan figyeltek oda a huszonhárom évvel ezelőtt megfogalmazottakra. Mostanra azonban eljutottunk már odáig, hogy ugyanilyen célok elérése érdekében vállalunk szolidaritást a Topolyától hatszáz kilométerre eső, többségében magyarok lakta területen, ötven kilométer hosszú felvonulást tartó tíz és tízezer magyarral. Ugyan e célért Kanadától Ausztráliáig megmozdultunk. Világüggyé vált az utódállamokban a magyar autonómia kérdése.

Székelyföld magyar lakói! Íme, üzenjük Topolyáról is: egy a célunk! Ennek jeléül emeljük a magasba a kezünkbe tartott kicsi székely zászlóinkat!

Veletek vagyunk!

 

Tudatában vagyunk annak, hogy a Székelyföld autonómiája nem csupán az erdélyi magyarok ügye, hanem minden magyaré. A magyarországiaké és a világ bármely más pontján élőké. Hirdethetjük meggyőződéssel,  s mostanában, a magyar állampolgárságunkkal bizonyíthatjuk is, hogy egy a nemzet. Mindannyiunk érdeke, hogy összefogással újra megteremtsük az erős, szilárd Magyarországot, hogy legyen kire támaszkodnunk.

Mit várhatunk el azoktól, akik egymás ellen próbálják most is uszítani az országban, és az annak határain kívül élő magyarokat? Nagy szó-e, ha úgy fogalmazok, hogy bizony szentistváni a feladatunk. Hiszen nem csupán nemzeti autonómiáért kell tüntetnünk és küzdenünk. Magyarország szuverenitásáért is.

Évszázadokkal ezelőtt úgy fogalmaztunk, hogy nem tudott megsemmisíteni bennünket sem török, sem tatár. Most ehhez hozzátehetjük, hogy két elveszített világháború sem, a rövid időre ránk telepedett nácizmus, és a közel fél évszázadon át rajtunk uralkodó kommunizmus sem. De mire számíthatnánk, ha az anyaország nem támogatná a régióban tömegben élő magyarok autonómiaköveteléseit? Mire mehetünk, ha mi jövőre nem támogatjuk a szavazatainkkal azt a politikai vonalat, amely Magyarország megerősítésén fáradozik?

Lengessük meg újra a székely zászlót Topolyán is, a délvidéki magyarok nevében. S bízzunk benne, hogy ők is mellettünk fognak állni, ha akár nemzetközi, akár itteni porondon a közös ügyünkért, a magyar autonómiánkért emeljük föl szavunkat!


Matuska Márton 

beszéde a VMDP képviseletében Topolyán, 2013. október 27-én, 
a székelyföldi meneteléssel sorközösséget vállaló gyűlésen.

2013. október 27., vasárnap

A székelyek



Nem mondom én: előre székelyek!
Előre mentek úgyis, hős fiúk;
Ottan kiván harcolni mindegyik,
Hol a csata legrémesebben zúg.
Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.

Ugy mennek a halál elébe ők,
Amint más ember menyegzőre mén;
Virágokat tűznek kalapjaik
Mellé, s dalolnak a harc mezején.
Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.

Ki merne nékik ellenállani?
Ily bátorságot szívében ki hord?
Mennek, röpűlnek, mint a szél, s üzik
Az ellenséget, mint a szél a port!
Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.

Petőfi Sándor




Szerbiában még nem fejeződött be a II. világháború...szóljon már nekik valaki! Hitler halott!

A SZABADKAI FELSŐ BÍRÓSÁGNAK 
NINCS MEGHATALMAZÁSA”

Adolf Hitler - Photo BBC UK - Heil Hitler!

Tovább bonyolódik a „temerini hetek” ügye

            Október 25-én kézbesítették – most már – a Szabadkai Felső Ügyészség vádindítványát a 2012. október 22-én letartóztatott hét adai, óbecsei és temerini magyar fiatal bűnügyében.

            Az ügyészség – amelyet Kollár Országh Tünde képvisel – fenntartotta a vádat, vagyis a fiatalokat továbbra is nemzeti, faji és vallási gyűlölet és türelmetlenség szítása bűncselekményének elkövetésével vádolja. Az egyiket még külön „fegyver és robbanó anyagok jogosulatlan gyártása, birtoklása, hordása és forgalmazása” bűncselekményével is terheli.

            Ezzel egy időben megérkezett a Szabadkai Felső Bíróság végzése, miszerint az ügyben „helyileg illetéktelenek nyilvánította” magát. Molnár Ferenc bíró a végzés indoklásában kifejti: a vádindítvány vizsgálata után megállapította, hogy a Szabadkai Felső Bíróság ebben a bűnügyben „a további eljárás lefolytatására helyileg nem illetékes”.

             A Büntető Eljárási Törvény (BET) 23. szakasza szerint – érvel a bíró – „a büntető eljárás lefolytatására az a bíróság illetékes, melyiknek a terültén a bűncselekményt elkövették, vagy megkísérelték”. Tekintettel arra, hogy mindkét (fent említett) a bűncselekmény Temerinben történt, ebben az esetben Újvidéki Felső Bíróság az illetékes, mivel Temerin község területileg ehhez a bírósághoz tartozik.

            Az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság 2013. május 16-i végzésével ebben az ügyben a Szabadkai Felső Bíróságot határozta meg az eljárás lefolytatására.

            Az új (szabadkai) vádindítvány beterjesztésével, az eljáró Molnár bíró véleménye szerint, megszűnt az Újvidéki Felső Ügyészség 2013. január 9-i vádiratának érvényessége. Ez miatt, megszűnt az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság végzésének az a jogi következménye is, hogy az ügyben – mivel eljárási nyelvként a magyar a lett meghatározva – a Szabadkai Felső Bíróság járjon el.

            A bíró külön hangsúlyozza, hogy ebben a bűnügyben a főtárgyalás – az akkor érvényes BET értelmében – „soha nem lett megnyitva”. Ugyanis, „az Újvidéki Felső Bíróságon, a 2013. május 8-i tárgyaláson, a vádirat nem lett felolvasva. A bíróság tárgyalási végzéssel állapította meg, hogy az eljárás nyelve a magyar és a tárgyat az Újvidéki Fellebbviteli Bírósághoz továbbította. Javasolva, hogy az illetékességet egy másik tárgyilag illetékes bíróságra ruházza, mivel az Újvidéki fellebbviteli Bíróság nem tud eleget tenni saját határozatának az eljárási nyelvet illetően.”

            – Mivel a főtárgyalás ebben az ügyben még nincs kitűzve, ezért az eljárás nyelve se nincsen meghatározva. A vádirat beterjesztését megelőző eljárás során, a magyar nyelv egyetlen eljáró szerv részéről sem lett megállapítva, mint eljárási nyelv. A nyomozati eljárás szerb nyelven folyt. A Szabadkai Felső Ügyészség a 2013. október 8-i vádindítványában pedig éppen azokat a bizonyítékokat fogadta el, amelyeket az újvidéki Felső Bíróság a nyomozati eljárás során begyűjtött. Mindezek alapján, kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy a Szabadkai Felső Bíróságnak nincs meghatalmazása, hogy a Szabadkai Felső Ügyészség vádindítványa alapján eljárjon – áll a végzés indoklásában.

A „temerini hetek” ügye tovább bonyolódik és húzódik. A fiatalok pedig most már több mint egy éve börtönben vannak…

Újvidék, 2013. október 26.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin