2013. november 6., szerda

Végrehajtók - Milliós értékű „fog(lal)ások” Péterrévén



Az elmúlt napokban több péterrévei család otthonában jelentek meg a „végrehajtók”. Az óbecsei községhez tartozó településen olyan mezőgazdasági termelést folytató háztartásokat kerestek fel, amelyekben nem törlesztették rendszeresen az állami tartozásokat. Egészen pontosan: a társadalombiztosító irányában nem fizették az úgynevezett földművesnyugdíj-alapot. Akár több éven át sem. Ennek következtében pedig több százezer dináros tartozást halmoztak fel. A hátralékot pedig 120 százalékos kamattal sújtották. Ily módon több esetben egymillió dinárt is meghaladó adósságállományra „tettek szert”. Mivel pedig azt az írásbeli felszólítás kézhezvételétől számított öt napon belül nem fizették be, a termőföldjüket az adósság mértékében (kérdezés és minden előzetes bejelentés nélkül) jelzáloggal terhelték. A szokatlan esetek nem kis megdöbbenést és felháborodást keltettek a falusi lakosság körében.

Mi is az a zálogjog?

A zálogjog célja az, hogy a hitelező az általa nyújtott szolgáltatást (például kölcsönt) visszakapja, illetve a szolgáltatásért később járó ellenszolgáltatást megkapja. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a zálogjogosult a zálogtárgyból kereshet kielégítést. Zálogjog tárgyául szolgálhat minden birtokba vehető dolog, átruházható jog vagy követelés. Jelzálog létrejöhet szerződés, jogszabály és hatósági határozat alapján.

A szokásosnál kissé hosszabb és alaposabb tájékozódás után kiderült, hogy Péterrévén nem most került sor első ízben ilyen kényszerű állami intézkedésre. Már tavalyelőtt is próbálkozott az adóhatóság ilyen jellegű pénzbehajtással. Akkor is kiszemelt magának néhány „adófizetésben kissé trehány” potenciális áldozatot, azt remélve, hogy az állítólagos kinnlevőségeit ily módon bevasalhatja a gyanútlan mezőgazdasági termelőkön. Az erőszakos módszer azonban csupán részsikereket eredményezett, mert a „pénzbehajtók” határozott fellépésétől megszeppent földművesek az addigi tartozásaiknak egy részét azonnal törlesztették. De minthogy az első, kezdeti lépés megtétele után többé nem zargatták, hanem békén hagyták őket, az adóhátralék teljes összegét nem fizették be.

Zórádék esete

A gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkozó, heti rendszerességgel piacozó péterrévei Zórád család teljes tíz éven át példásan fizette a földművesek nyugdíjbiztosítási járulékát. 1996-ban azonban ezt felfüggesztették. Így azóta egyre csak halmozódott az ilyen jellegű állami tartozásuk. Túl sokat persze nem törődtek és nem is foglalkoztak vele, hiszen ők már évekkel ezelőtt lemondtak arról az ábrándjukról, hogy valaha is nyugdíjasok lesznek. Nemrégiben azonban meglepetés érte őket.

Egy felszólítást kaptunk levélben a Gazdasági- és Pénzügyminisztériumtól, amelyben közlik velünk, hogy elmaradt adóhátralék (nyugdíjalap) címén fizessünk be összesen 1.489.000 dinárt, de öt napon belül – mondja a családfő, Zoltán. – Amikor a teljes szöveget átolvastuk, megint elcsodálkoztunk, mert kiderült, hogy a valós tartozásunk egy dinár híján 600.000 dinár, az erre elszámolt kamat viszont a 800.000 dinárt is jócskán meghaladja. Mivel mi nem igényeljük a földműveseknek járó nyugdíjat, ezért nem is fizettük be azt az összeget, amit követelnek rajtunk. Nem fizettünk egy parát sem, és nem is fogunk fizetni, történjen bármi.

Ekkor jött a következő arculcsapás – folytatja a panaszt a felesége, Angéla. – Pár nappal ezelőtt egy háromtagú bizottságféle érkezett hozzánk Óbecséről, akik arról tájékoztattak bennünket, hogy mivel nem egyenlítettük ki a tartozásunkat a nyugdíjbiztosítási alap irányában, jelzálog terheli a tulajdonunkban lévő földterület egy részét. Az adósság mértékének megfelelő összegben. Ez pedig azt jelenti, hogy a továbbiakban zálogtárgynak számít a gondosan művelt, bekerített és öntözött gyümölcsösünknek egy parcellája. Vagyis éppen a legjobb, a legminőségesebb termőföldünk. Az intézkedés több mint 1 hektár első osztályú és 11 ár 65 négyzetméter harmadosztályú termőterületre vonatkozik. Az előző értékét 1.431.582, az utóbbit pedig 112.014 dinárban állapították meg. Mindebből világosan látszik, hogy akik ezt elrendelték és így kifundálták, azok pontosan tudták, hogy melyik parcellát miért választják. Elmondták azt is, hogy a tőlünk követelt összeget akár részleteiben is törleszthetjük, méghozzá két teljes éven át, és kiszámították, hogy havonta körülbelül 700 euró dinárértékét kellene befizetnünk. Meg még azt az 5000 dinárt is, amit saját maguknak a kiszállásért követelnek. Mi azonban erre nem vagyunk hajlandóak, ezért ügyvédhez folyamodtunk.  

Berkes Károly esete

– Mivel öten voltunk a családban, és édesapám mindannyiunk után fizette a nyugdíjbiztosítást, gyakran hallottam, hogy arról beszélt, milyen sokba kerül ez nekünk, és nem is tudhatjuk biztosan, élvezni fogjuk-e valaha is a gyümölcsét. Mintha csak előre látta volna a történéseket… Mert amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, akkor azzal fizették ki, hogy a részére nem folyósíthatják azonnal a nyugdíjat, hanem várnia kell, ugyanis három évvel elmaradtak a kifizetéssel. Na, én apám példájából tanultam! Amikor megnősültem, két hold földet kaptam tőle, de az után semmiféle nyugdíjbiztosítást nem fizettem. Igaz, nem is követeltek tőlem ilyesmit. Most viszont én is megkaptam az elmaradt tartozásomról szóló értesítést: állítólag 1.300.000 dinár az adósságom. Hogy ez hogy jött össze, fogalmam sincs. Én nem igényeltem a földműveseknek járó nyugdíjat, ahogy most sem és a jövőben sem számítok rá. Ha ennyi pénzt most befizetnék, akkor sem kapnám vissza, ha száz évig élnék. Most azzal ijesztgetnek, hogy az adósság fejében másfél hold földet elvesznek tőlem. A kijelölt parcellán kukorica volt, azt betakarítottam és már be is vetettem. Búza terem majd benne. Valakinek. Még nem tudjuk, kinek. Én kereken megmondtam, hogy most sem és ezután sem fizetek. Akkor majd megint jönnek, és megint elvesznek egy jókora földdarabot? És szép lassan elszedik tőlem mind a tíz holdat, amin gazdálkodom? Ha szociális segélyre szorulok, az jobb lesz? Az kinek lesz jó?

A péterrévei termelők mindegyike most még egyedül, külön-külön készül arra, hogy megvívja a maga csatáját az állami hivatalokkal szemben. Talán ha összefognának és társulnának a bajban, a saját érdekeiket is eredményesebben tudnák képviselni.

Szabó Angéla

2013. november 5., kedd

No comment...






Adósságvadászat Vajdaságban



Nagyon úgy fest, hogy erőltetett ütemben folytatódik az üresen tátongó szerbiai államkassza vajdasági (magyar) pénzekkel történő feltöltése. A vadonatúj minisztériumi rendelkezés várhatóan minden olyan mezőgazdasági termelőt érint majd, aki az elmúlt években/évtizedekben jelentős adóhátralékot halmozott fel az állami szervek irányában. Úgy tűnik, a jól fizetett hivatali gépezet most beváltja a korábban tett fenyegetéseit, és vasszigorral, kötelező módon (ha kell, kényszerrel: „elzálogosítással”, végrehajtók által) kasszírozza be a különféle tartozásokat.

Az adósságvadászat máris megkezdődött. Elsőként Óbecse község területén, ahol a Gazdasági- és Pénzügyminisztérium községi kirendeltségének képviselői háromfős csoportokban járják a terepet. Kiindulásként az elmúlt napokban/hetekben a zömében magyarok-lakta Péterrévét keresték fel – állításuk szerint azt a falut, amelyben a legtöbb ilyen (földművelésből élő) adóst tartják nyilván. Náluk jelentek meg minisztériumi rendeletre, az orruk alá dugva a felszólító figyelmeztetést, az adóhátralékukra vonatkozó pecsétes papírost. A tartozás végösszege a 2013. augusztus 12-ével lezárt időszakra vonatkozott. Külön tételként tüntették fel a nyugdíjbiztosítási járulék összegét és az arra számított 120 százalékos kamatot. Ebből pedig az derült ki, hogy a kamat címén követelendő összeg általában jóval magasabb magánál a tartozásnál. (Ha például 500 ezer dinár a család tartozása, akkor arra 800 ezer dináros kamatot számoltak el.)

Elúszhatnak-e pecellósi termőföldek?

A péterrévei termelők adóssága több esetben az egymillió, sőt a másfél millió dinárt is meghaladja. A hátralék maradéktalan törlesztésére kereken 5 napot adtak. Aki ez alatt az idő alatt nem élt a felkínált „lehetőséggel”, mert nem tudta összeszedni a követelt összeget, vagy továbbra sem akarta befizetni, azt hihetetlen meglepetés érte. A címére megküldött hatósági határozat alapján a termőföldjét jelzálog terheli. Magától értetődően: az adósságnak megfelelő értékben. A továbbiakban zálogtárgyként kezelendő parcellákat a tulajdonos tudta, megkérdezése és beleegyezése nélkül, vagyis tetszés szerint jelölték ki. Hogy a baj meg a zűrzavar még nagyobb legyen, több esetben a legjobb minőségű, az első osztályú termőföldre esett a választásuk. Azt már mondani sem kell, hogy a földterület pénzbeli értékét is a gazdák bevonása, közreműködése nélkül állapították meg. Például: akinek 1 millió 300 ezer dináros tartozása volt, attól másfél hold szántóföld elvételét helyezték kilátásba, akinek pedig az adóhátraléka a másfél millió dinárt is meghaladja, az egy és háromnegyed holdnyi gyümölcsöse bizonytalan sorsáért aggódhat. Hogy jogorvoslattal éljen, van rá két hete.

Az ilyen jellegű intézkedés felháborodást keltett a péterrévei termelők körében. Közülük többen tanácstalanok és tehetetlennek, teljességgel kiszolgáltatottnak érzik magukat. A döntést igazságtalannak és felháborítónak tartják, mert állításuk szerint egyáltalán nem is szeretnének élni a nyugdíjaztatás lehetőségével. Magyarán: nem számítanak semmiféle földműves-nyugdíjra. Akkor pedig miért kényszerítenek rájuk ilyesmit?

Az obligát kérdést természetesen az illetékeseknek is feltették, akik viszont azt válaszolták, hogy mese nincs, a nyugdíjbiztosítást kötelező fizetni.

Ablakon kidobott pénz-e a nyugdíjbiztosítás?

Mindazok a termelők, akik kizárólag a földművelésre és az állattenyésztésre alapozták a gazdaságukat, számíthattak arra, hogy egy napon majd a nyugdíjbiztosítási járulékot is fizetniük kell. (Régi alapigazság az, hogy az adó(sságo)t nem szokta a kutya lenyalni.) A múltban már volt is egy olyan tízéves periódus (az 1986 és az 1996 közötti időszak), amikor a közismert nevén csak „nyugdíjalapnak” mondott hozzájárulás fizetését a számukra egyszerűen kötelezővé tették. Egyetlen tollvonással. A legtöbben szó nélkül eleget is tettek ennek a kötelezettségüknek. Igen ám, de az említett (relatíve szélcsendes) évtized után Szerbiában igen komisz idők következtek. Amikor hiába volt valakinek betegbiztosítása, hiába törlesztette rendszeresen a TB-járulékot, és hiába rendelkezett naprakészen érvényes, hitelesített egészségügyi könyvecskével, ha orvoshoz került, ha műtétre várakozott, szinte mindenhol és mindenért fizetnie kellett.  Márpedig egy-egy komolyabb orvosi beavatkozásért akár több ezer márkát is elkértek szemrebbenés nélkül, és akinek számított a saját egészsége, annak bizony a zsebébe kellett nyúlnia. (Pedig akkor sokan még két márkát sem kerestek havonta.) Aztán éveken át olyan banálisan nevetséges összeget folyósítottak a földműveseknek nyugdíj gyanánt, hogy azt szinte szégyellték a bankban vagy a postán fölvenni. Ráadásul a koldusalamizsnának is beillő havi járandóság rendszerint több hónapos késéssel érkezett. Ekkor rengetegen elálltak a „nyugdíjalap” fizetésétől. Nem látták értelmét. Sőt (egyébként nagyon logikusan) azzal érveltek, azzal takaróztak, hogy vélhetően meg sem fogják érni a nyugdíjaztatásuk napját, el sem fogják érni azt az életkort, amikorra majd nyugdíjjogosulttá válhatnak. Mert akkor már régen a temetőben lesznek.  Később voltak, akik újra fizetni kezdték, mások viszont 1996 óta egy vasat sem juttattak ily módon az alaposan kifosztott állami kincstárba.

Nem kell a parasztot sajnálni(?)

Most viszont – úgy tűnik --, hogy megint elszedik és lefújják a port ezekről a régi tartozásokról. Az állambácsi igyekezete és buzgósága józan ésszel érthető, hiszen még mindig az adófizető állampolgárok fosztogatása és megkopasztása  a legegyszerűbb és leghatásosabb módja az országkassza pénzzel való feltöltésének. A kérdés csak az, hogy mennyire jogos az ilyen irányú követelés. Magyarán: kötelezhető-e bárki is arra, hogy fizesse a nyugdíjbiztosítást, ha ő maga nem akar – idős korára és ilyen feltételek mellett – nyugdíjassá válni. Mert dicséretes lenne a szerető állam nagylelkű gondoskodása a mezőgazdasági termelőkről (mondván, hogy: „Öregségedre se maradj ellátatlan, biztosítjuk számodra a szegényesen gyalázatos megélhetést!”), de csak abban az esetben, ha (jó szokásához híven) nem alkalmazna kettős mércét. Ha ugyanez az elv vagy követelés minden más gazdasági ágazatban dolgozó számára is azonos lenne. Ha például a gyári munkás öregségi nyugdíja miatt is ugyanígy aggódnának. Ha például azoknak a tartozásoknak a behajtását is megkövetelnék, amelyeket az állami vállalatok és a magáncégek halmoztak fel, és amelyek éveken át nem fizették az alkalmazottaik utáni járulékokat. Azokban a cégekben viszont (sok közülük már nem is létezik, még papíron sem) nem fenyegetőztek végrehajtással és vagyonelkobzással. Sőt a balul elprivatizált, befuccsolt vállatok esetében még az úgynevezett csődmasszából sem vonták ki azt a menthető értéket, amely által pedig az egykori alkalmazottak jogos követeléseinek eleget tehettek volna. A parasztemberekért – az éppen csak tengődő kistermelőkét és a tehetősebb nagygazdákért egyaránt – azonban nem kár. Őket nem kell sajnálni. Sosem kell sajnálni. Legalábbis valami ilyesmit gondolhatnak ott, fönt a pénzügyminisztériumban meg az adóhivatalban, merthogy pironkodás nélkül igyekeznek megleckéztetni az ország jobb sorsra érdemes élelmiszer-termelőit. Igaz, most még csak Péterrévén, a kényszerbehajtási folyamat azonban aligha fog megállni Óbecse község határán. Gondolom, lesz ilyenfajta nemulass más vajdasági városokban is. A pecellósi kirohanás talán csak egy próba annak feltérképezésére, hogy milyen reagálást fog majd kiváltani az érintett családok esetében a viharos gyorsasággal elrendelt zálogosítás, a végrehajtókkal való fenyegetőzés és a legjobb termőföldek elkobozásának a kilátásba helyezése.

Reméljük, viharosat…

Szabó Angéla  

Hogyan fér össze az Emberi Méltóságért Díj a pártelnök nyilatkozatával?



Széljegyzet Csorba Béla írásához 

2013. október 18-án a muravidéki Gyertyánoson ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT).1 Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke az ülésről kiadott közleményében elmondja:

– Nem hallgathatom el Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének meglehetősen furcsa felszólalását, amely méltán váltott ki meglepetést, s némelyekben talán döbbenetet is szokatlan tartalma miatt. Pásztor ugyanis kifejtette, hogy a magyarverések a „mi” (nyilván a VMSZ-t értette alatta) érdekünkben történtek, mert a választások előtt a szétzilált magyar választótestületet össze kellett fogni valamivel. Mindez akár úgy is érthető, hogy a magyarveréseket maguk a magyarok szervezték. Majd, nyilván példaként a magyar önmerénylőkre és önmerényletekre, Kasza József egykori VMSZ-elnököt, illetve a háza elleni, a maga idejében nagy politikai hírértékű bombatámadást említette. Szavait nem szó szerint idézem, de tudtommal hangfelvétel is készült, ami alapján állításom ellenőrizhető – írja Csorba.2

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) befolyása alatt álló lap természetesen nem közölte Csorba Béla Ki szervezte a magyarveréseket? című írását.3  A Magyar Szó 2013. október 22-én viszont az első oldalon számol be arról, hogy „Pásztor Istvánt Emberi Méltóságért Díjjal tüntették ki Budapesten”.4
A Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke két hét után sem tartotta szükségesnek, hogy reagáljon Csorba írására, amely ellene „nemcsak bírálatokat, hanem kemény vádat is megfogalmaz”. Pedig nyilatkoznia kellene az ügyben. Ezt követelné a tisztesség.

A VMSZ elnökének a nyilvánosság előtt be kellene számolnia arról, hogy akkor ki is szervezte az ún. magyarveréseket és kinek az érdekében történtek? Ismereteit meg kellene osztani az ügyészséggel is, mivel itt bizony olyan bűncselekmény(ek)ről van szó, amelyek már évek óta nyomasztják a vajdasági magyarságot. Ezt a dolgot bizony tisztázni kellene, ha másként nem, az ülésről készült hangfelvétel nyilvánosságra hozatalával, az ülés valamelyik részvevőjének követelésére.

Amennyiben bebizonyosodna, hogy Pásztor István tudott ezekről az esetektől és nem tett jelentést az illetékes ügyészségen, akkor azért kellene távoznia a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnökének tisztségéből, ha pedig állításait nem tudja bizonyítani, vagyis nem mondott igazat, akkor pedig azért. Ha tudomása volt az ilyen esetekről és nem tett feljelentést, akkor ő maga is bűnpártolást követet el.   
Érdekes az is, hogy mostani nyilatkozatával ellentétben, Pásztor az év elején még a nemzeti alapú incidensek létezést is tagadta:

Azokban az esetekben, amikről tudok, a bántalmazás nem azért volt, mert [az áldozatok] magyarok”, hanem mert a támadók „igyekeztek levezetni a feszültséget, és mivel ők tízen voltak, a magyarok meg hárman, akkor egyszerűen elkezdték kergetni őket”, mondja Pásztor István, majd hozzátette: nem ismerhet minden esetet, ezért nem zárja ki, hogy valakire azért támadtak rá, mert magyar.
Nem szeretem ezt a kifejezést”, utal Pásztor arra, hogy az incidenseket „magyarveréseknek” nevezik. Szerinte ez azt az érzetet kelti, hogy „mi itt úgy élünk, hogy amikor felkel a nap, egészen addig, amíg le nem nyugszik, semmi más nem történik, csak ütnek-vágnak bennünket, mi meg sivalkodunk. Ez messze nem így van.” Ezért azt mondja – „bár sok mindenkinek a negatív reakcióját fogom kiváltani” –, úgy véli, hogy „nem beszélhetünk magyarverésekről” – olvasható az origo.hu internetes oldalon.5
Úgy tűnik – a sok nyilatkozat miatt – Pásztor már azt sem nem tudja követni, hogy mikor mit mondott. Mit szólnak mindehhez azok a magyarok, akiket megvertek?

Nem hagyható kommentár nélkül az sem, hogy a KMAT zárónyilatkozatába nem került bele a VMDP-nek még az a javaslata sem, miszerint „a KMAT aggodalmát fejezi ki a Szerbiában több mint egy éve vizsgálati fogságban sínylődő hét magyar fiatal sorsamiatt”. A dokumentumban csak ez a – túlságosan általános megfogalmazás került: „A magyarellenesség és a gyűlöletbeszéd elharapózása tekintetében különösképpen szükség van a közös fellépésre.Ilyen fellépés pedig, sajnos, nincs.

Újvidék, 2013. november 4.
Bozóki Antal
__________
1. Az ülés zárodokumentumát lásd a Szatmári Monitor holapon: http://www.szatmari-monitor.ro/2013/10/a-karpat-medencei-magyar-autonomia-tanacs-kmat-zaronyilatkozata/
2. A VMDP elnöke súlyos vádakat fogalmazott meg a VMSZ vezetője ellen
Vajdaság Ma: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/16173/A-VMDP-elnoke-sulyos-vadakat-fogalmazott-meg-a-VMSZ-vezetoje-ellen.html, 2013. október 20. [13:11]
3. Uo.
4. Virág Árpád: „Napjainkban is szabadságharcot kell vívni”. Magyar Szó. 2013. október 22. 1. 3.
5. Makai József: Nem a Kánaán, de nem is Belfast.http://www.origo.hu/nagyvilag/20130324-riport-a-temerini-incidensekrol-es-a-vajdasagi-helyzetrol.html, 2013. 4. 5. [12:11]


2013. november 3., vasárnap

N Y I L A T K O Z A T - Szerbia Köztársaság uniós integrációja tárgyában



Folytatják az erdélyi magyar önrendelkezésért indított tüntetés-sorozatot

A mai napon Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke közös sajtótájékoztatót tartottak Nagyváradon. Két téma került napirendre: Szerbia Köztársaság uniós integrációja és a romániai magyar nemzeti közösség, Székelyföld, Partium és Erdély autonómiája.

 Tőkés László bejelentette: egy nagyszabású tüntetés megszervezését tervezik a verespataki bányaberuházás ügyében, szolidaritást vállalva Mócföld lakossága és a hónapok óta tartó tüntetések résztvevői iránt. Ugyanakkor leszögezte: a Székelyföldi menetelés egyenes folytatásaképpen készek akár Bukarestben vagy Brüsszelben tüntetni a székelyek, és az erdélyi magyarok autonóm jogainak kivívása érdekében. 

   Amint már hírül adtuk, az Európai Parlament Emberi Jogi Bizottságának koordinátoraként, Tőkés László a napokban látogatást tett Szerbiában, ahol azt tapasztalta, hogy az uniós integráció előtt álló ország kormánya nem fektet kellő hangsúlyt az etnikai kisebbség problémáira. A csatlakozás előfeltétele Tőkés László szerint a kisebbségek – köztük a magyarok és a vlacho-románok – helyzetének rendezése.

Alább olvashatják a sajtótájékoztatón közzé tett két nyilatkozatot.  

N Y I L A T K O Z A T

Szerbia Köztársaság uniós integrációja tárgyában

   Annak ellenére, hogy az Európai Parlament Emberi Jogi Bizottságának (DROI) Szerbiában látogatást tévő küldöttsége külön megbeszéléseket folytatott a kisebbségi ügyekben illetékes minisztériumok, valamint a Szerb Parlament Emberi és Kisebbségi Jogi Bizottságának képviselőivel, továbbá a nemzeti kisebbségek tanácsainak vezetőivel – jellemző és már-már kirívó módon a tárgyalásokról szóló záróközlemény-tervezet alig-alig, illetve csak az általánosságok szintjén tért ki az országban élő, húsz nyilvántartott etnikai kisebbség problémáira. Példának okáért a legsajátosabb kisebbségi régióról, a Vajdaságról,valamint Szerbia legnépesebb kisebbségi közösségéről, a magyarságról mégcsak említést sem tett…

Közbenjárásomra végül is bekerült a sajtóközleménybe Vajdaság kérdése, éspedig ebben, a nagymértékben megszépített formában, hogy: a küldöttség „üdvözli az etnikumközi feszültségek csökkenését Vajdaságban, ahol a kisebbségek általában véve kellő védelemben részesülnek” (idézet a közleményből, 4. pont).

   Szintén sikerült belefoglaltatni a szövegbe az egyes nemzeti kisebbségeket sújtott, hajdani tömeggyilkosságokügyét, éspedig a következő „szelídített” formában: a delegáció „üdvözli a történelmi kérdések terén az utóbbi időben végbement közeledést Magyarországgal és Horvátországgal, szorgalmazva ugyanakkor az egykor elkövetett bűncselekmények fokozott mértékű beismerését” (idézet, uo.).

Ezen szerény eredményeken túlmenően, valamennyi adandó alkalomkor hangsúlyosan kitértem a nemzeti kisebbségek ügyére, kiemelt módon is a magyarokat és vlacho-románokat ért sérelmekre és hátrányos megkülönböztetésre. Egyebek mellett külön is szót emeltem a több mint egy éve, törvényellenes módon vizsgálati fogságban tartott hét magyar fiatal védelmében és kiszabadítása érdekében. Említésre méltó, hogy Sasa Jankovič ombudsman konkrét panasz esetén segítségét helyezte kilátásba irántuk.

A várhatóan januárban elkezdődő csatlakozási tárgyalások során lehetőség nyílik a kisebbségi, illetve a magyar érdekek fokozott érvényesítésére – mind a szerbiai magyar politikum és polgári szervezetek, valamint egyházak, mind a magyar kormány és a magyar európai parlamenti képviselők részéről.
Akárhogyan is történne, két követelményt mindenképpen előfeltételként kellene támasztani Szerbia európai csatlakozásával szemben – éspedig a következőket:

A délvidéki magyarság helyzetének a vele való megegyezés alapján történő rendezése; kollektív jogainak és teljes körű autonómiájának biztosítása.

Az ellenében – és más nemzetiségek ellen – elkövetett tömeggyilkosságok elismerése és jóvátétele; az áldozatok rehabilitálása és leszármazottaik kárpótlása; a kollektív bűnösség törvény általi feloldása – a nemzeti megbékélés érdekében.

Nagyvárad, 2013. október 31.

 N Y I L A T K O Z A T

a romániai magyar nemzeti közösség,
Székelyföld, Partium és Erdély autonómiája tárgyában
  
   „Hit által omlottak le Jerikónak kőfalai” – hirdeti Krisztus apostola (Zsid.11,31). A Székelyföldi Nagy Menetelés a székelyföldi és erdélyi magyarok azon hitéről tett tanúbizonyságot, hogy egyesült erővel ledönthetik az útjukban álló akadályokat, és megvalósíthatják Székelyföld területi autonómiáját.

   1988-ban a budapesti Nagy Erdélyi Tüntetés hasonló módon lépett fel a Ceauşescu-féle falurombolás ellen, és járult hozzá ezáltal a kommunista diktatúra bukásához, ezzel együtt pedig az erdélyi magyarság felszabadulásához.

   1989-ben, Temesváron ugyanezzel a hittel fordultunk szembe a Ceauşescu-rezsimmel, Kelet-Közép-Európa népeinek szabadságharca pedig ellenállhatatlan módon vezetett a Berlini fal és a „kommunizmus börtönének” összeomlásához.

   A Székelyföldi Nagy Menetelés – minden bizonnyal – „az év eseményének” számít Romániában, az erdélyi magyar közösség életének pedig egyik történelmi jelentőségű eseménye. Kihatásai tekintetében viszont a székelyföldi tüntetés „a romániai demokrácia fokmérője” lehet.

   Victor Ponta miniszterelnök gyanúsításaival ellentétben a 120 ezres vasárnapi tüntetés autonómia-követelései teljes összhangban állnak az „európai gyakorlattal és Románia alkotmányával”.

   A Reformáció ünnepnapján (1517. október 31.) Luther Márton hitével állunk ki igazunk, szabadságunk és jogaink mellett. A Washingtoni Menetelés (1963) 50. évfordulóján pedig Martin Luther King szavaival fejezzük ki, hogy „van egy álmunk”: a romániai magyarok nemzeti önrendelkezése.

   A Székelyföldi Nagy Menetelés értelmében és szellemében:

1. Székelyföld területi autonómiájával együtt célul tűzzük ki Partium és más történelmi régiók önrendelkezésének, valamint Erdély regionális önkormányzatának a megvalósítását – a többségi románsággal való megegyezés alapján.

2. A Székelyföldön kinyilvánított népakaratnak megfelelően, határozottan visszautasítjuk az ország önkényes és mesterséges módon való területi átszervezését – és ezzel ellentétben reprezentatív jellegű, kétoldalú párbeszédetkezdeményezünk a magyar nemzeti közösség képviselői és a román kormány között: a több szintű magyar autonómiáról.

3. Kifejezzük azon szándékunkat, hogy a közvetlen demokrácia vagy éppen a polgári engedetlenségigénybevételével, tovább folytassuk jogi és politikai küzdelmünket nemzeti önrendelkezésünk megvalósításáért.

4. Székelyföldi menetelésünk egyenes folytatásaképpen készek vagyunk Bukarestben, majd Brüsszelben is tüntetni autonóm jogaink kivívásáért.

5. Mócföld lakossága és a hónapok óta tartó tüntetések résztvevői iránti teljes szolidaritással, mi is tiltakozó demonstrációt hirdetünk meg Székelyföldre az Erdély népének jogait és érdekeit sértő verespataki bányavállalkozás ellen.

Jogos küzdelmünk bel- és külföldi támogatóinak köszönetet mondva – a továbbiakban is számítunk cselekvő szolidaritásukra.

Hasonlóképpen bízunk a hazai magyar politikai és polgári erők teljes összefogásában, valamint egyházaink erkölcsi támogatásában.

Nagyvárad, 2013. október 31.

                                                                                                      Tőkés László
                                                                                                       EP-képviselő
                                                                                                    az EMNT elnöke
                                                                                                       


Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék