2014. április 12., szombat

Magyarkanizsára került a minisztérium különdíja



Pósa Károly délvidéki családtörténetéért 
Budapesten vette át az elismerést


Magyarország kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által idén tavasszal meghirdetett fotós- és irodalmi pályázatára nem csak az anyaországból, hanem a határon túlról is lehetett jelentkezni.
A minisztérium Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága az ENSZ Családok Éve 20. évfordulójára való tekintettel szervezte meg a lehetőséget, hogy a Kárpát-medencében és a széles nagyvilágban élő magyar családok megismertessék önmagukat, a környezetüket, szülőföldjüket.


A januárban meghirdetett lehetőségre számtalan pályamű érkezett. 

Mint azt a díjat átadó Balog Zoltán miniszter az alkalmi beszédében kifejtette: céljuk az volt, hogy minél több olyan családi történetet mutasson be az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az irodalom vagy a fényképezés eszközeivel, amelyet a magyar családok a legkülönfélébb élethelyzetekben éltek meg, a mindennapi, látszólag semmisnek mondható helytállástól, a nem hétköznapi sikerek eléréséig.

 - Mivel Magyarország fejlődése, teljesítménye és sikeressége nagyban függ attól, hogy a magyar családok milyen módon tudnak működni, ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy minél szélesebb körben mutathassuk be a nagyvilágnak, a magyar családok által megélt napi helyzeteket. Példaként az itt élőknek, a felnövekvő generációnak. – mondta ünnepi köszöntőjében Balog Zoltán.

Pósa Károly – egyedüli határon túli díjazottként – az irodalmi különdíjban részesült, Hét talpfa című írásáért. Az ezzel járó oklevelet március 22-én, szombaton délután, a budapesti Millenáris Park színpadán vehette át Balog Zoltán minisztertől, valamint Soltész Miklós államtitkártól.


A Millenárison zajló egész napos rendezvénysorozatnak számos érdekes, a családokat, a fiatalokat érintő programja volt. A kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgató, több ezernyi érdeklődőt kézműves vásár, tarka forgatag, lacikonyhák, népi mesterségek sátrai, hagyományok bemutatói várták, és mindezt több helyszínen egymást követő társulatokkal, zenekarokkal. A teljesség igénye nélkül: fellépett a Magyar Népmese Színház, a Bem Folklór Táncegyüttes, a Garabonciás Gólyalábas Utcaszínház, a Muzsikás, a Misztrál, és a Kolompos együttes, Szalóki Ági énekes, a Waldorf Iskola Nagyzenekara, Dr. Pécsi Rita neveléskutató mellett megannyi előadás, beszélgetős fórum tette tartalmassá a családoknak szentelt napot.
Pósa Károly, magyarkanizsaiként kicsit értetlenül áll a történtek előtt:

 - Meglepett az értesítés, hogy a minisztérium díjjal fog kitüntetni. Annál is inkább, mert a beküldött írásom tulajdonképpen alig felel meg a követelményeknek. Én nem írtam nagy szavakat, nem számoltam be egetverő sikerekről. Csak dokumentumszerűen soroltam az elmúlt húszegynéhány évünket, amit rajtunk kívül még százezernyi bácskai-bánáti magyar honfitársam ugyanígy megtapasztalt. Felvillantottam képeket, élményeket, a vajdasági magyarság számára is emlékezetes pillanatokat, és mindezt a személyesen megélt élethelyzetem szemszögéből mutattam be. Semmi szenzáció, csak a mindennapok leírása, a száraz tények. Ám, úgy látszik, errefelé annyi az élmény, a dráma, a tragikum feszültségé és a megváltó katarzis is, hogy ami másnak kalandregénybe illő, az a Délvidéken olykor szokványos, köznapi történet. Más már haldokolna, de mi így élünk. – tette hozzá némi iróniával Pósa Károly.


A díjazottnak gratulálva, végszóként egy részlet Pósa Károly: Hét talpfa című írásából:  

Sötétben ücsörögtünk, naponta pár órára volt csak áram. Amikor megjött a vezetékes víz, alig volt nyomás. Az emberek vödrökben, fürdőteknőkben gyűjtötték a vizet, legyen mivel mosogatni, főzni. A boltokban nem volt áru. A fizetéseink hónapokat késtek, sztrájkok bénították meg Szerbiát. Mindeközben megszületett a második kislányunk. Emmának kereszteltük el. Tévé, rádió nem lévén, sokat énekeltünk neki. Azt hiszem, pont emiatt rajong a néptáncért és a magyar népzenéért. Hisz a vérében van, ezt adhattuk neki ajándékként.
A gimnáziumi osztálytalálkozónkon alig páran jelentünk meg. A hiányzók zöme Magyarországon kereste a boldogulást, vagy a nagyvilág más szegleteiben szétszórtan élt. Ültünk az asztal körül, mint akik halottakat virrasztanak. Amikor elmeséltem, hogy mi már egyszer elszakadtunk innét, de visszajöttünk, hitetlenkedve néztek rám. Nem tudom magukban mit gondoltak. Vannak élethelyzetek, döntések, amelyekre egyszerűen nincs magyarázat.”



Új Kanizsai Újság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék