2014. június 3., kedd

Spirituális válság




Amikor gyermekek vagyunk, mint kitárt ajtókon, keresztül-kasul jár át rajtunk a sok ismeretlen és új érzés: a mosoly, a sírás, a jámborság, a harag, a gyermeki káröröm, az irigység, a kedvesség, a ragaszkodás, egy szóval az érzelmi csíraszellők. Öntudatlanul és teljesen ösztönösen ragad ránk a jó és a rossz, és ugyancsak ösztönösen válogatjuk ki, általában persze a terelgető felnőtti intelmekből, hogy mit hová raktározzunk el elménkbe, szívünkbe-lelkünkbe.

A kamaszban a csíra már szárba szökken, fejlődik és növekszik, aztán, hogy szilárdan-e, vagy törékenyen, avagy ingatagon, az a környezeti lélekmeteorológia függvénye lesz.

A felnőttben már csaknem megreked –szerencsés esetben tovább finomodik - a sokféle érzelem és a mások érzelmeire rábólintó reakciók sokfélesége. Értékelni kezdjük ezeket az érzéseket, válogatunk bennük melyik az elfogadható, melyik az, amitől meg kell válnunk, tudatosan! Formálnak bennünket és formálunk velük mi magunk is másokat.

A felnőttben kialakul valami-féle mérce is. Kis léptékben, finom beosztású etalonon, vagy nagy, durva beosztású skálán. Valahogy úgy, mint a leheletnyi zenéből kiinduló majd túláradó fenséges szimfónia, vagy éppen ellenkezőleg: a finom és durva kavicspergéstől a lezuhanó kődarabok robogásán át a viharos, a magával rántó sziklaomlás, az eget-földet rengető zaj. Ezek a zajok aztán rendre váltakoznak életünk során. Mikor melyikre bukkanunk, mikor melyik alakít bennünket mélyebben, vagy kevésbé felszínesen, az függ az egyéni és/vagy a külső erők dominanciájától is.

Van aztán úgy, hogy átlépünk a folyamatok hatásán és teljes közömbösséggel, mindenféle spirituális befogadás vagy megnyílás nélkül járjuk az utunkat. Úgy tűnik, hogy manapság sokaknak a „golyóálló” önkép kialakítása és kiállítása a legkifizetődőbb. Ettől aztán elvész a pozitív, a pszicho-szociálisan és biológiailag is természetesen működő én, és tömegtermelésre, szellemi, sőt nemzeti hagyományoktól mentes, vagy gőgös és pökhendi felsőbbrendűséget árasztó ÉNEK kialakulására teszünk szert.

Elnézem több embertársunkat, sőt politikusainkat is! Semmiféle új nem inspirálja ezeket az embereket a folyamatos önfelfedezésre, a jó terjesztésére, a rossz megtépázására, a pozitívumok átadására. Nem irányítja őket semmi az egyéniségük őszinte megvalósítására, csak hamis páncélból a hamis páncél növesztésére serkentenek. Ez manapság a „trendi”. Hiányzik az őszinteség, s minél átlagosabb, minél szürkébb, vagy minél inkább egyéniség nélküli a környezetük, minél nagyobb az őket körülvevő társadalom mimikri szintje, nekik annál jobb. Ők annál inkább az önjelölt csúcs-emberek, az ellenvéleményt nem tűrő megmondó emberek, a lenéző emberek, a csakis egyetlen igazságot (a sajátjukéval összecsengőt) elismerő váteszek.

Talán azért, mert hiányzik belőlük a boldogság. Nincs rá igényük, nincs rá leereszkedő idejük, hogy hagyják, hogy a pozitív érzelem, a spiritualitás legalább néha rájuk találjon.

Az őszinteséget, a szeretetet, az igazi ösztönös jókedvet, amit kérés nélkül eléjük tár a másik, nem hiányolják (mondd el a világtalannak, hogy milyen az ég kékje –vajon szegény, elképzeli-e?)

Hiába, no! Válság a világban, válság a lelkekben! Spirituális válság van.


Hiánybeteg lélek mögött hiányzó akarat. Ezért csikorognak és ezért betegek az emberi kapcsolatok. 

(GundyS., 20140602)
Dr Gundy Sarolta




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék