Margit Zoltán: Függetlenség napja

2014. július 4., péntek

Függetlenség napja




A függetlenség napja (Independence Day) vagy egyszerűen július negyedike (Fourth of July) az Amerikai Egyesült Államok egyik szövetségi ünnepe. Az amerikaiak ezen a napon ünneplik a Függetlenségi Nyilatkozat 1776-os kihirdetését, melyben országuk kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától.
Ünneplése leggyakrabban felvonulásokkal, grill-partykkal, piknikekkel, baseball mérkőzések megrendezésével történik. A július 4-ei megemlékezéseknek 1777 óta fontos kelléke a tűzijáték.Új-Anglia már 1775 áprilisa óta harcban állt a britekkel. A Kontinentális Kongresszusban az első függetlenségre való indítványt csak július 8-án terjesztették be.

Hosszas vita után, július 2-án a kongresszus egyhangúlag (12–0 arányban), ám titkos szavazással a Nagy-Britanniától való függetlenségre szavazott. A kongresszus a nyilatkozat megszövegezésén dolgozott, majd július 4-én, nem sokkal 11 óra után 12 gyarmat küldöttei megszavazták, s nyomdába küldték a végleges, ám ekkor még aláíratlan változatot. (New York mindkét szavazásnál tartózkodott.) Philadelphiában július 8-án a szöveg nyilvános felolvasásával és örömtüzekkel ünnepelték a nyilatkozatot. Egészen augusztus 2-áig tartott, míg a kongresszusi küldöttek aláírták a hivatalos nyomtatott változatot, de még ekkor is csak titokban, hogy megvédjék őket a brit megtorlástól.

John Adams, akit Thomas Jefferson a Függetlenség Hivatal nélkülözhetetlen, fáradhatatlan vezetőjének nevezett, a következőket írta feleségének, Abigail-nek július 3-án: 1776. július második napja legyen Amerika történelmének legemlékezetesebb napja. Kétségkívül úgy gondolom, hogy még a következő nemzedékek is nagy évfordulóként fogják ünnepelni. Az isteni kinyilatkoztatás ünnepeként kell megemlékeznünk róla, s méltóságteljes ünnepélyen köszönni meg a MindenhatóIstennek jótéteményét. A kontinens egyik végétől a másikig, a mai naptól mindörökké, pompázatos ünnepeken bemutatókat, játékokat, sporteseményeket kell szervezni, ágyúdörrenéssel, harangokkal, tűzijátékkal adjuk meg az esemény pompáját.

Adams azonban két napot tévedett. Természetesen a július 2-ai szavazás volt a döntő felvonás. De magán a Függetlenségi Nyilatkozaton a július 4-ei dátum szerepel. Jefferson felkavaró és megindító beszédét 4-én fogadták el egyhangú szavazással. Ez volt az első nap, amikor Philadelphia lakosai hivatalosan értesülhettek a kontinentális kongresszustól elnyert függetlenség tényéről, szemben az utcán keringő holmi titkos szavazásokról szóló pletykákkal.




A Függetlenség Napját, az egyetlen olyan ünnepnapot, amelyet az egész ország egyként ünnepel, különböző hazafias megnyilatkozások kísérik. Számos politikustartja fontosnak ezen a napon valamilyen társadalmi eseményen való megjelenést, beszédet mondani a nemzet örökségéről és népeinek kapcsolatáról. A családok általában pikniket vagy kerti barbecue-partikat szerveznek Negyedikén, gyakran használják ki a hosszú hétvége adta lehetőségeket, s hívják meg távolabbi hozzátartozóikat is. Országszerte reggelente katonai parádékat, délután baseball-mérkőzést, este pedig mulatságokat és tűzijátékot szerveznek. Kisebb tűzijékot szabadon lehet beszerezni, személyi vagy nyilvános használatra is. Biztonsági megfontolások miatt azonban több államban betiltották a tűzijátékok használatát, vagy korlátozzák azokat méret és típus szerint.

A Függetlenség Napjának évente megrendezett színes eseménye Nathan Hot Dog-evő Versenye, amelyre New York City Coney Island kerületében kerül sor. A monda szerint a hagyomány 1916. július 4-én kezdődött, amikor is négy bevándorló ezzel a módszerrel kívánta eldönteni, melyikük a legnagyobb hazafi.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin