2014. október 26., vasárnap

Kiskanállal adagolt halál



Két teljes éve húzódik már az úgynevezett „temerini hetek” bírósági ügye. Épp a napokban volt az itteni magyarok folyamatos sakkban tartását célzó kirakatbűnper második évfordulója. Bírósági eljárást mondok, noha a hét magyar fiatal esetében ilyesmiről még jóformán szó sem esett. Két évvel ezelőtt sütötték rájuk a neofasiszta bélyeget és vádolták meg őket nemzeti-, faji- és vallási türelmetlenség keltésével. Az azonnali letartóztatásuk után több mint egy évet előzetesben töltöttek, majd tavaly november 28-án szabadon bocsájtották őket, hogy onnantól már szabadlábon védekezhessenek. Azóta már eltelt majdnem egy újabb év, az ügyekben viszont még egyetlenegy tárgyalást sem tartottak. Azok időpontját több alkalommal is kitűzték, mégis mindegyiket rendre elnapolták. A legközelebbi majd november 5-én lesz.
A két adai, a két óbecsei és a három temerini fiatal tehát két éve már bizonytalanságban él. Fogalmuk sincs, miként fog a sorsuk alakulni. Ejtik-e majd az ellenük felhozott vádat, vagy további börtönbüntetésre számíthatnak azért, mert egy banda szerb fiatal hazafelé menet megkergette és bántalmazta őket?

Egy másik történet. Nem magyar nemzetiségű szenvedő alannyal.

A hírhedt Belgrádi Kerületi Börtönnek (Centralni Zatvor, azaz CZ), a Balkán legnagyobb börtönének hat hónapon át volt a kényszerlakója egy fiatal újságírótanonc, aki most, öt évvel a szabadulása után mesélte el a rácsok mögött szerzett élményeit a Dnevno.rs internetes hírportálnak. A most 29 éves férfi az interjúban tömören beszámolt a benti életről: a fogva tartás körülményeiről és magáról a bezártság érzéséről.

A felújított Belgrádi Kerületi börtön

Elbeszélése szerint bent a napok nagyjából egyformák. Hat órakor van az ébresztő, utána reggeli, majd ebéd és vacsora. Ezek a legfőbb állomások az elítéltek napi programjában. Az étkezések között pedig lehet egymással társalogni, olvasni vagy edzeni. Persze mindezt kizárólag csak a kulcsra zárt cellában. Könyvtár, olvasóterem, tévészoba, edzőterem nincsen. A cellákban mégis akadnak halomszámra újságok, könyvek, meg olyan miniatűr tévékészülékek, amelyek antenna hiányában hasznavehetetlenek. De a foglyok leleményesek, minden helyzetben feltalálják magukat. Így kartonra ragasztott csokoládés sztaniolpapírból antennát készítenek, és máris nézhetővé válik a tévéműsor. Ugyanígy, a fizikai karbantartásukhoz is saját maguk gyártanak eszközöket.

Tadej Kurepa újságírást tanult a fővárosi egyetemen, amikor 2009. szeptember 3-án váratlanul letartóztatták. Nem is akármilyen váddal, nemzetközi terrorizmussal gyanúsították. Ezt azonban csak a börtönben eltöltött második napon tudta meg. Olyan cselekmény elkövetésével vádolták, amely történésről fogalma sem volt, és amely esemény idején ki sem mozdult az otthonából.

Azonnal egy magánzárkába került. Amely magánzárkának már akkor két másik lakója is volt – a rendszeresen hazajáró patkányokat leszámítva. A három méter hosszú és másfél méter széles cellában csak egy emeletes ágy volt, meg egy asztal és a sarokban az illemhelyként funkcionáló guggolda. Fekhelye nem lévén, két héten át a földön vackolt meg magának, a cella betonján aludt. 

Szabadság
 
A cikkben említést tesznek egy nemrég megjelent könyvről is (Aleksa Nešić: Zatvorska priča: CZ), amelyben a szerző – aki maga is belekóstolt a rabsorsba – részletesen lefesti az elítéltek élelmezését. A „változatos és kalóriadús” étrendből kitűnik, hogy a hétfői és a csütörtöki napon gumi ízű, ehetetlen marmeládéból állt a pompás reggeli, más napokon pedig pástétomból vagy két főtt tojásból meg egy háromszögsajtból kombinálták össze. Ebédre mindig más-másfajta egytálételt kaptak: borsót, zöldbabot, káposztát vagy paprikást, de mindközül csak a hétfői/pénteki bab volt az egyedüli ételnek nevezhető. Úgy írja le, hogy ha időnként szalámi is került az asztalra, akkor az víz ízű volt, a kolbász rendszerint büdös, a szalonna pedig leginkább valamiféle szappanra emlékeztetett. A börtönkantinban lehetett vásárolni (annak, akinek a hozzátartozói előre megküldték a rávalót) hetente egy alkalommal, csak éppen méregdrágán. Ennek ismeretében nem csoda, ha Tadej Kurepa a bent töltött fél év alatt húsz kilót fogyott, dacára annak, hogy az eléje tett száraz kosztot és a börtönlöttyöt válogatás nélkül, mindig elfogyasztotta.

Hogy milyen volt a hangulat a fővárosi Sing Singben? Nyomasztó. Az őrök többnyire közönyösek vagy mogorvák voltak. Így mellőzték a velük való fölösleges kommunikációt. Ha időnként razziát tartottak, a cella minden szegletét átkutatták, és akinél tilalomlistán lévő használati tárgyat találtak, azt megbüntették. Aki például mobiltelefont tartott magánál és lebukott vele, az először egy kiadós verésre számíthatott, aztán pedig magánzárkába csukták.

Mindeközben – mint mondja az interjúban – az elítéltek fejében félelmetes harcok dúltak. Viaskodtak önmagukkal is, meg a valósággal is. A rácsokon kívül pedig zajlott tovább az élet. A raboskodóknak otthon gyerekük születhetett, meghalhatott az anyjuk/apjuk, elválhatott tőlük a házastársuk… Az élet nem állt meg. Amikor hat hónap után kiszabadult, élő halottnak hitte magát. Úgy érezte, kiöltek belőle minden emberi érzést. Egy évnél is hosszabb időnek kellett elmúlnia, mire újra úgy-ahogy magára talált. A szabadságát visszanyerte ugyan, de magából egy darabot otthagyott örökre a börtön falai mögött. Nem véletlenül fogalmazott most, öt év távlatából úgy, hogy a börtön, a rabság az nem más, mint maga a halál, amit kiskanállal adagolnak a fogolynak.

Nagy kár: arról, hogy hogyan, mi módon szabadult Tadej Kurepa, hogy végül is ejtették-e az ellene felhozott vádat, nem szól a történet. Pedig jó lenne azt is tudni. Márcsak a „temerini hetek” miatt is, akik nem volt olyan szerencséjük, hogy hat hónap után kiszabaduljanak, és akik még most sem tudják, milyen véget ér majd a meghurcoltatásuk.

Szabó Angéla


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék