2014. január 10., péntek

BOTLATÓ



Még mielőtt bárki az értelmező-szótárért nyúlna az írás címét illetően, inkább megmagyarázom. Mert a botlató kéremszépen pont olyan semmi kis jellegtelen dolog (tehát mégiscsak valami), mint általában azok a tárgyak, jelenségek, amik körbefognak bennünket, és mégsem veszünk tudomást a létezésükről.
Pont úgy, mint nagyon sok embertársunkról.Számolatlan - a hétköznapjainkba belesimuló - „hogyishívjákkal” élünk együtt.Se szeri, se száma a súlytalan, észrevehetetlen, a rendszerből kihulló dolgainknak, amelyek azért összefüggésben vannak mivelünk, mert a környezetünket meghatározó tényezők éppen úgy, mint ahogy a múló felhők árnyéka, az időjárás szeszélye, mások kedve, megjegyzése, felénk küldött gesztusa is befolyásolja a közérzetünket. Vállvonogatva megyünk el a sok nevesincs „izé” mellett, és csak akkor kapunk észbe mennyire fontosak nekünk, amikor a hiányuk miatt vagyunk kénytelenek bosszankodni, vagy súlyosabb esetben az élet gondoskodik arról, hogy észrevegyük őket – s ettől szenvednünk.Amikor átbukunk rajtuk.

Mint a botlató esetében. Év elejét kezdő írásnak keresve sem lehetne jobb metaforát találni a kitárt kapuszárnyaknál. Valahová bemenni, átlépni egy ház, vagy egy udvar ajtaját - tehát a bejáratot - mindig valaminek a kezdetét jelöli. Egy régiből az újdonságba érkezés örömét. Édes anyanyelvünk a hajlékba tessékelő kapu két részét szárnynak nevezi, ami mint tudjuk olykor óvólag borul a fészekre, időnként pedig hívogatón kitárva a szabadságot jelképezi.

És itt érkeztünk el a lényeghez: az óévbúcsúztatás örömét, az ünnepek során bezsebelt boldogságot, a megevett-megivott jussunkat mintegy batyuként visszük át az új esztendőbe. A megélteket tartalékolva vágnánk neki a jövőnek. De van, hogy a kezdeti lépés sem sikerül, mert elbotlunk a kitárt kapu nem létező küszöbénél. Vagyis a botlatónál, ennél a földbe süllyesztett vas- vagy ritkábban kődarabkánál, ami arra szolgál, hogy a befelé nyíló nehéz kapuszárnyat megfogja és megtámassza. A bejáratot rögzíti, egyenesben tartja. Ki ne tudná, miről lenne szó, és bizonyára sokan vagyunk olyanok, akik életünk során már legalább egyszer belerúgtunk az imént tárgyalt bütykőbe. Jóllehet sosem foglalkoztunk vele, mindeddig a nevét sem ismertük. Sajgó lábfejünket tapogatva aztán gyorsan eszünkbe jut a furcsa kis pöcök funkciója, ám minket akkor éppen nem érdekel a hasznossága, mert neheztelünk rá, a puszta létezése okán.
A botlató természetesen soha nem fogja megtudni, hogy őt eleve szerencsétlen helyre teremtették, a bejárat közepébe, alattomosan süllyeszve: hogy egész földi valójában útban van, és útban is lesz. Neki egy a dolga: igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Inaszakadtáig tarja a dögnehéz vas-, vagy fakaput. Dacol akkor is, amikor a viharos szél, gonosz huzat rángatja a terhét, ha fagy szívja szét alatta a talajt, vagy ha izzó meleg sorvasztja a levegőt. A botlató kemény, mint a koporsószög. Nem alkuszik. Ha meg úgy hozza a vakeset, akkor nevéhez híven botlat. Bennünket. Nem válogat szegény meg gazdag ember között, nincs ráhatása arra, hogy boldog, netán boldogtalan az illető. Teszi a dolgát.

Pont úgy, mint megannyi embertársunk. Akiknek nevük sincs jóformán. Csak arcuk, alakjuk, furcsa tartásuk, ami legtöbbször bonyolult és meglehetősen homályos képzettársítások révén figyelmeztetőleg int bennünket, hogy amazok valahonnét ismerősek. Régebben már láttuk őket az utcán, talán a tekintetünk is találkozhatott futólag. Esetleg köszöntünk egymásnak, csak úgy és akképpen, ahogy távoli ismerősök szoktak: motyogva, bajusz alatt elhadarva. Éppen úgy, ahogy manapság mintegy szégyenlősen odavetve üdvözölni szokás a másikat. Mintha nem egy városban élnénk. Mintha bizony nem tartoznánk együvé. Pedig megkérdőjelezhetetlen, hogy annak a kicsit ismert embernek is ugyan olyan értékei vannak, mint nekünk. Elvégre egy firmában, hasonló kaptafára gyúrt bennünket a Nagy Alkotó. Ennek dacára érdektelenek vagyunk. Közömbösen viselkedünk mások iránt, és csak akkor kapjuk föl a fejünket, döbbenünk meg egy pillanatra, ha a hiányukkal szembesülünk. Meglátni valaki arcát a vasárnapi újság gyászjelentései között, a temető kapujára szögezett szétázott fényképpel szembe nézni: megannyi elszalasztott lehetőség nyilall át rajtunk! Belebotlunk a fölismerésbe. 
A már megszokott újévi fogadalmak között legszebb lenne, ha egyáltalán nem esküdöznénk. Pusztán tartanánk magunkat ahhoz, hogy a velünk szembe jövőknek a tekintetét megkeressük, és hangosan köszönünk egymásnak. Hogy nem leszünk restek rámosolyogni a fásultan bámulóra, és a felénk kinyújtott kezet mindig egy kicsit erősebben szorítjuk majd meg. Hogy tudunk majd jóságot adni, akkor is, ha cserébe semmi sem fog járni. És a botlatót is meg fogjuk becsülni.

Pont úgy, mint embertársainkat.Ha rajtam múlna, nem csak a nagykapukhoz, hanem a világ összes fogalma elé botlatót rakatnék. Lenne erős akaratunk, hogy ezután nyitott szemmel járunk.


Pósa Károly


2014. január 6., hétfő

A vajdasági Macbeth lakodalma, törölve!


Publicity photo of Jeanette Nolan for Macbeth

A karácsonyi “színházi ajándék” elmaradt, midőn a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának bemutatóját törölték és “állítólagosan” bizonytalan ideig “repertoáron” kívülinek ítéltették meg a döntnökök, de a közvélemény felhördült a történeten és össznépi felháborodást idézet elő.

A beharangozóban megtudtuk: “Táborosi Margaréta rendezi Terék Anna szövegéből, a munkacíme Vajdasági lakodalom. Az általunk beszélt vajdasági nyelven íródik, nem kevés iróniával, tükröt mutat saját magunknak. Zenés produkció lesz, a zenei anyagot a tervek szerint a muskátli zene szolgáltatja.” 


Hosszú idő telt el és mély csönd honolt a produkció körül, majd karácsonykor egy újabb nyilatkozat jelent meg az éterben:

Elmaradt a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának hétfő esti bemutatója. Terék Anna Vajdasági lakodalom című előadását, Táborosi Margaréta rendezésében, a tervek szerint májusban láthatja majd a közönség.

“Vajdasági lakodalom című produkció a szabadkai önkormányzat által elkülönített eszközökből, valamint a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával készült. E minisztérium Katona József-pályázatának díjnyertese Terék Anna darabja, valamint az EMMI az előadás díszleteinek és kosztümjeinek elkészítéséhez is hozzájárult. “ E passzus a folytatás tárgya lesz, most nem beszélünk a “piszkos” anyagiakról.

Továbbá a magyarázat: “– Az előadás készítése olyan folyamat, amelyben a művész a lelkével is alkot, éppen ezért van, amikor a próbafolyamatra szánt idő nem bizonyul elegendőnek. Ez a színházi világban megtörténik. Emiatt nem szeretnénk tolni az évadot magunk előtt, hisz február végén már újabb bemutatónk lesz, majd április végén tartjuk az évad negyedik tervezett bemutatóját, ha nem lesz változás, hanem a szabadkai önkormányzattól produkciós költségekre kapott eszközök maradnak a tavalyi szinten, és nem csökkennek. Az említett bemutatót követően egy tíznapos, kéthetes próbafolyamat után szeretnénk a Vajdasági lakodalom premierjét megtartani ”


Itt durrant ki a lufi és Macbeth besétál a színpadra!

Az agyonhallgatott Vörös c. előadás az letolódott az évadról, a Vajdasági lakodalom kisiklott, Macbeth meg keresztben áll a színpadon, valami miatt tolódik az évad, valami bűzlik Dániában, elnézést Szabadkán ill. „Rohadt az államgépben valami.”...Hamlet most félre! Skóciáról lesz szó, amennyiben a keretben marad keret!

Mi volt az művészi mérce egy vajdasági lakodalomban? A meghívott rokonságból kettő józan maradt? A zenekar egy-húron pendült? Netalán a kapzsi örömapa fenéken billentette a cigány menyasszonyt, mert úgy látta, hogy pénzt kért a szórakoztatásért, de őt nem értesítették, hogy a pénz az ifjú páré lesz?
Ki lopta el a menyecske cipellőjét? Az általunk beszélt vajdasági magyar nyelv? Ittak a lakodalomban szokkot, meg kaptak egy kis pívót a zadruga meg álta a cekket? A maticsár meg elhúzott a gaszterbajterral egy kis íngyom-bingyomra? A végén meg a szocijálnó fizet a gyerekért? Mi lesz az opstinával? Tejel e, vagy nem? Avagy megint megveretettük magunkat az államalkotóval, hogy a magyarok szavazzanak vagy a döntnökök megijedtek, hogy a lakodalom után már a verés sem fog segíteni? Sok a kérdés...

...”nem kevés iróniával, tükröt mutat saját magunknak”, nos ez sikerült! Nesze semmi fogd és fuss!

Itt kapta meg a királytól az első jutalmát Macbeth, mivel megmentette őt az árulóktól!

Duncan király szerepe ezek szerint Kovács Frigyesé lesz e? Továbbá, szerepet kap e Mess Attila, Péter Ferenc és Káló Béla is (nem bántanám őket, csak útilaput kaptak és erről keveset tud a nagyérdemű)? Nos ez a régi Macbeth lehetett volna vala, de itt az új és a király szerepköre királyi ő főméltóságot érdemel, tudtommal, de ki az új Macbeth? Ki kardot ránt kard által vész, nos Macbeth-nek is óvatosnak kellene lennie, mert az ő fejét is kardra tűzi Macduff skót nemes és jön a jutalom Duncan örökösétől Malcolm-tól... Ki Malcolm, megtudjuk e az új MNT választás alkalmával, netalán előtte, avagy közvetlen utána? Egyenlőre talány! A módszer ismert Malcolm szavaival élve: “aki vele van, jutalmat kap; aki ellene, vesszen!”

Királyságot egy pályázatért? Tradicionális pályázatért, ahol Macbeth vajdasági menyegzőjét teszik színre, hogy tolja a repertoárt ill. a politikum szekerét faluról falura. A lelkiismeret az érdekes szellem a Skót hegyek között, de a becsvágy az alföldön is fertőz! A hatalom éhség meg kigyógyíthatatlan nyavalya! A pénz meg az ördög valutája! Mi hiányzik Macbeth-ből a kellő gonoszság, de démoni asszonya kárpótolja és nincs új a nap alatt: keresd a pénzt meg a nőt és megérted nyájas olvasó mi történt, tüstént!

Pénz nélkül nincs lakodalom, még Vajdaságban sem! Lady Macbeth szavai fednék talán az igazságot „hazug szív sikeréhez hazug arc kell”? Vagy a kapus a trágár vén vőfény nem elég művésziesen konferálta fel majdan vezényelte le a lakodalmat? Nos Macbeth lesz a vajdasági lakodalomból, tudjuk valaki bukása, valaki felemelkedése, mert ugyebár dráma az életünk, mely időnként komédiába, majdan tragikomédiába torkol, esendőségünkkel és gyarlóságunkkal egyetemben! Komédia az élet, úgy történt Szabadkán, hogy Macbeth ülte meg a vajdasági lakodalmat...

Lesz folyattatás nyájas olvasó, mert a karaván halad a kutyák meg ugatnak...

A szabadkai bárd meg zengeti a muskátliját:

„Az élet csak egy tűnő árny, csak egy 
/ Szegény ripacs... egy félkegyelmű 
/Meséje, zengő tombolás, de semmi
/ Értelme nincs.”

„To-morrow, and to-morrow, and to-morrow,
Creeps in this petty pace from day to day,
To the last syllable of recorded time;
And all our yesterdays have lighted fools
The way to dusty death. Out, out, brief candle!
Life’s a walking shadow; a pour player,
That struts and frets his hour upon the stage,
And then is heard no more: it is a tale
Told by an idiot, full of sound of fury,
Signifying nothing.” (V. 5. 5.)



Margit Zoltán

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék