2014. május 30., péntek

A kecske vagy a káposzta?



Két egymásnak feszülő, hajmeresztő igazságpár között kell hamarosan döntenie a leskovaci bíróságnak. Kinek adjon igazat? Annak a családnak, aki teljes 66 éven át egy vasat sem fizetett az elhasznált villanyáramért, vagy pedig a feljelentést tevő áramszolgáltatónak, aki mindeddig elnézte nekik ezt a kis állampolgári slendriánságot, most viszont meg akarja velük fizettetni a 2004 óta felhalmozott több mint 1,7 millió dináros tartozást? Ugyanis a zugfogyasztók akkor kaptak először villanyszámlát.


A „magasfeszültségű” gubancos történet gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza. Hat és fél évtizeddel ezelőtt a Leskovac községhez tartozó (alig 700 lakosú) Donje Krajince nevű falucskában trafóállomást építettek Svetozar Stanisavljević udvarában, amely által 3 apró település 2 500 lakosa jutott villanyáramhoz. A „szerződő felek” között azonban semmiféle írásos megállapodás nem történt. Vagy ha készült is ilyen, eddig még nem került elő. Így pedig sem az időközben elhunyt családfő özvegye, sem pedig annak Jugoslav nevű fia nem tudja igazolni azt, hogy 66 évvel ezelőtt nem önszántukból mondtak le a magánterületük, az udvaruk egy részéről, nem önként ajánlották fel a telkük egy darabját, hanem hosszú győzködés, enyhe fenyegetőzés következtében. Ahogyan – írásos dokumentum hiányában – azt sem bizonyíthatják, hogy az akkori szóbeli megállapodás szerint ingyen használhatják az áramot, mert annak virtuális díját kompenzálja az az ugyancsak virtuális „lakbér” (telekhasználati illeték), amelyet a trafóállomás elhelyezéséért fizetne a leskovaci villanytelep.


A Stanisavljević családot hosszú évtizedeken át békén hagyták, így 66 évig jóformán azt sem tudták, hogy néz ki egy villanyszámla. Tíz évvel ezelőtt azonban vége szakadt ennek a nyerő szériának. Akkor postázták a nevükre a legelső fizetési felszólítást. Nekik azonban egyáltalán nem akaródzott fizetni. Így az adósságuk egyre csak gömbölyödött, és mostanra már meghaladta az 1,7 millió dinárt. A villanytelep nemrégiben drasztikus lépésre szánta el magát: a háromgyermekes család otthonát lekapcsolták a hálózatról, kinnlevőségük miatt pedig eljárást indítottak ellenük.

Ekkor a családfő – aki kijelentette, hogy eszük ágában sincs fizetni – vádaskodni és fenyegetőzni kezdett. Elpanaszolta, hogy egész életüket félelemben és rettegésben élték a trafóállomás tövében, különösen zivatar, villámlás idején tartottak katasztrófától. Szerinte az 1948 óta elszenvedett idegeskedésért, és mert ez idő alatt nem használhatták az udvaruk egy részét, igenis megilleti őket az a kedvezményes bánásmód, hogy legalább az áram díját ne kelljen fizetniük. (A család a sok év alatt bizonyára hozzászokott az áramhasználatból adódó privilégiumhoz, és nemigen takarékoskodott az energiával, mert havonta 10 ezer dináros villanyszámlát gyárt.)

Jugoslav Stanisavljević azt is kijelentette, hogy ha fizetésre akarják kényszeríteni, akkor ő elmetszi a trafó összes kábelét és használhatatlanná teszi az építményt. És ha még ekkor sem állnak le a család zaklatásával, akkor kérelmezni fogja a trafóállomás lebontását, eltávolítását az udvarukból. „Vigyék innen, ahova akarják, vagy ahova tudják, nekünk meg adják vissza az udvarunkat és a családunk békéjét!” – nyilatkozta mindenre elszántan. Sőt: a csavaros észjárású leskovaci még a szőrös szívű állam „lelkiismeretére”, humánus együttérzésére is apellált, amikor jámbormód megjegyezte, hogy ugyan mit jelent Szerbia számára az a havi 10 000 dinár, amit őrajta erőszakosan követelnek.


A vitás ügyben jogászokat is megszólaltattak, akik szerint a jelenlegi idevágó törvény úgy rendelkezik, hogy amennyiben valamely állami építmény értéke meghaladja annak a magánterületnek az értékét, amelyen azt létrehozták, úgy 20 év után a telek is, és a rajta lévő objektum is az állam tulajdonába kerül.
A huzavona alighanem eltart majd egy ideig. S hogy mint végződik a vita? Mi, példás és balga vajdasági magyar adófizetők, alighanem már sejtünk is egyféle választ. Bizonyára jól jár mindkettő: a kecske sem éhezik, a káposzta is megmarad…


Szabó Angéla

(A Blic online Rekord: Ne plaćaju struju 66 godina c. írása alapján)


2014. május 29., csütörtök

Adományt vittek, segítőcsapatokat küldenek…



Varga Tibor, a Kelet-Európa Misszió nemzetközi ésfelekezetközi szeretetszolgálat szabadkai munkatársa, a Golgota Keresztény Gyülekezet lelkésze a napokban az árvíz fenyegetett Šabacon járt – adományt szállított a bajbajutottak részére.


– Mit tapasztaltál a helyszínen, az, amit a tévében látunk, mennyire felel meg a valóságnak?

– A gyakori útlezárások miatt mellékutakon, apró falvakon át jutottam el az úti célomig. Ahogy közeledtem Rumához, egyre gyakrabban láttam olyan vízzel elöntött földterületeket, amelyek egy összefüggő tavat képeztek, vízben úszó hagymaföldeket, elsárgult málnaültetvényeket és megroggyant házakat. Šabachoz érve pedig valóban olyan kép tárult elénk, amilyet a televíziós helyszíni tudósításokban mutatnak. Nem olyan a helyzet, mint a teljesen víz alá került Obrenovacon, nem úsznak a házak a vízben és nem közlekednek az utcákon csónakokkal, tehát nagyságrendekkel kisebb a pusztítás. Persze a tévé mindig a legszörnyűbb képsorokat rögzíti, mert azokkal lehet hatást elérni.


– Sokat hallhattunk arról, hogy Obrenovac helyett inkább Šabac védelmét emelték ki a politikusok...

– Nyilván az ottani vegyi üzem miatt is. Mi azért választottuk Šabacot, mert már korábbról volt az ottaniakkal kapcsolatunk. Engem a városi válságtörzs egyik tagja fogadott, és tőle tudom, hogy magából a Zorka műtrágyagyárból jelentkeztek szakemberek, akik irányították az árvízi védekezést. Mert ők tudják legjobban, hogy milyen következményekkel járt volna, ha a víz betör a gyár területére.


– Milyen helyeken jártál?

– Én úgy indultam útnak, hogy határozott elképzelésem volt arról, kiket fogok felkeresni: a város peremére szorultakat, a környező falvakban élőket, és célirányosan, nekik adom át az adományokat, nem pedig a gyűjtőközpontok raktárában. Ugyanis nem vagyok arról meggyőződve, hogy a segélyszállítmányok el is jutnak mindig a károsultakhoz. Azt már tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen természeti katasztrófa esetén, amilyen zűrzavaros szokott lenni a mentés, általában ugyanolyan áttekinthetetlen és követhetetlen az adományok sorsa is. Amikor konvojszerűen érkeznek a humanitárius szállítmányok, azt bizony szakértelemmel kell kezelni. És olyankor mindig van lehetőség a visszaélésekre is. Több olyan apró településen jártam, ahová még el sem jutottak a mentést végzők. Felkerestem egy cigány-telepet is. Mindenütt, ahol megfordultam, igyekeztem felmérni a terepet, leültem és hosszan elbeszélgettem az emberekkel. Több helyen is arról számoltak be, hogy teljesen magukra hagyták őket. Mármint a kisembereket. Az is megesett, hogy ők maguk mentek segítséget kérni, a könyörgésük azonban a városi vezetőknél süket fülekre talált. Az egyik háznál elmondták, hogy kénytelenek voltak a saját pénzükön homokot hozatni, hogy a lakóépületet megvédhessék. Tehát ki kellett fizetniük a szállítmányt, és erről számlát is kaptak. Azt most őrzik, és amint rendeződik a helyzet, akkor be fogják mutatni. Sok helyütt az ár és a belvíz már visszahúzódott, viszont a házfalak viselik a nyomát. Egyes helyeken csak a bejáratig, a küszöbig jutott el, másutt pedig ablakmagasságig is felért. A település több pontján kellemetlen, erős mocsárszag érezhető. Úgy láttam, hogy most fertőtlenítőszerekre és munkaerőre van leginkább szükség. Ezért már szervezzük is azokat a csapatokat, amelyeket leküldünk majd, hogy a helyreállításban és az újjáépítésben segítsenek.


– Most milyen adományt vittél?

– Nagyobb mennyiségben ivóvizet, fertőtlenítőszereket és mosóport, meg konzervet, több zsák péksüteményt és ruhaneműt. Az árvíz sújtotta városok most igen nagy bajban van, de tudjuk, hogy nem jöhet ide az egész világ, hogy a segítségükre siessen. Közülük egyet mi felkerestünk, a magunkét megtettük... Úgy tervezem, hogy a hétvégén Kragujevacra is elmegyek, a mostani esőzések miatt ott is kritikus a helyzet és elkel a segítség.

Szabó Angéla


Egy humanitárius esemény volt a sok közül:





2014. május 27., kedd

Okozhat-e politikai hullámverést az árvíz?



SOK MINDENT A FELSZÍNRE HOZOTT AZ IDEI ÁRVÍZ.
SOK-SOK SZERBIAI SZEMETET…

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy valóban úgy történt-e minden, ahogyan elbeszélik, de annyi bizonyos, hogy mesének egyik sem rossz. Sőt.

A fővárosi sajtót meg az internetes közösségi oldalakat böngészve – az ilyenkor szokványos árvízhelyzeti tudósítások mellett – néhány továbbgondolásra érdemes furcsaságra is rábukkanhatunk. A bibliai vízözönhöz hasonlított, nemzeti katasztrófaként is emlegetett pusztítás legdrámaiabb színhelye Obrenovac volt, ahol az áradás kezdetén meglehetősen különös fogadtatásban részesítették a helyszínre érkező helikopteres kormányfőt.

Az úgynevezett „fogadóbizottság” tagja volt Nebojša Stefanović belügyminiszter, Milorad Veljović, a szerbiai rendőrség feje és egyik generálisa, Dragiša Simić, továbbá Milenko Božović, a csendőrség első embere és Siniša Mali, Belgrád polgármestere meg Veselin Milić, Belgrád rendőrparancsnoka. Vučić kormányelnök ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk: „Jebaću vam majku zbog ovoga što se desilo!”* Hogy a „kedélyes, szívélyes, elvtársi/bajtársi” megszólítás milyen hatást váltott ki az igencsak magas rangú egybegyűltekből, hogy milyen képet vágtak az elnök árvízi belépőjéhez, arról szóló fejtegetéseket már nem lehetett olvasni…

Arról viszont igen, hogy a helyszínre kivezényelt elit rendőrségi alakulatok tagjai teljes harci felszerelésben, fülig felfegyverkezve jelentek meg, mintha éppen egy veszélyes bűnbanda rajtaütésére készültek volna. Talpig harckészültségben akartak víz fogságába került civil lakosságot menekíteni. Olyanok is akadnak, akik tudni vélik, hogy a fentebb említett, előkelő politikusi társaság egyes tagjai nem ölbe tett kézzel várták a vészesen közeledő árvizet, hanem hozzájuk méltó hölgyemények – ilyenkor illik a legválasztékosabb kifejezést használni az esetükben –, úgynevezett VIP nők társaságában múlatták az időt.

Az egyik terrorista egységek elleni speciális „brigád” parancsnoka ugyanis egy ilyen nő társaságában futott be, a másik különleges terroristaellenes egység vezetője pedig a kávéházi énekesnővel, és maga Belgrád rendőrparancsnoka is szintúgy VIP hölgyek társaságában várakozott az árvízre. Ami viszont valóban döbbenetes, az az, hogy ezek a különleges csapatok nem is a bajba került, ártatlan lakosság biztonságba helyezésével kezdték meg a mentési munkálatokat, hanem (versenyt úszva az árral) csónakjaikkal legelőször az ékszerüzleteket járták körbe, hogy azokból összeszedjék az aranyat, utána pedig a bankokba és a postaépületekbe hatoltak be, majd pedig a nagyobb bevásárlóközpontokba, hogy még idejekorán begyűjtsék az ott fellelhető pénzt. Mivel ezeket a zavar(os)ban halászásról szóló történéseket egyelőre még sűrű homály fedi, megkezdődhet a találgatás arra vonatkozóan, hogy rablás, fosztogatás zajlott-e vagy pedig tervszerű értékmentés. Merthogy a kettő nem ugyanaz.

Mivel a hazai elit mentők nem elsősorban a házaikba szorult obrenovaci kisemberek kimenekítésével voltak elfoglalva, helyettük a Moszkvából érkezett kilencvenfős, orosz speciális mentőbrigád végezte ezt a munkát. Ahogy hírlik, derekasan. Mégis – és ez ellentmond a logikának – ők voltak azok, akiket később elküldtek Obrenovacról, akiket átirányítottak a kiemelt fontosságúnak mondott Šabacra. Vajon miért? Hogy ne lássák, „mi zajlik a víz alatt” a vízben fuldokló Obrenovacon?

Többen szóvá tették azt is, hogy a kényszerhelyzetben kezdődött gyorsmentés kapkodva, meglehetősen fejetlenül történt. Például: a város központjából kimenekített embereket a település egy másik részébe szállították, amikor viszont ott is utolérte őket az árvíz, újból ki kellett őket szabadítani.

A savanyú politikusokkal ellentétben a népnek még van humora..., 
...enni kell víz ide, víz oda...

Jó tíz nappal az árvízi katasztrófa megtörténte után némelyek már olyan véleménynyilvánítást is meg merészelnek kockáztatni, hogy az Obrenovacot elnyelő árvízi pusztítást igenis meg lehetett volna akadályozni. Hogy ez mégsem így történt, annak kizárólag csak a mulasztás, a nemtörődömség az oka. Az iránymutató politikusok ugyanis időben értesültek arról, hogy az ország középső részére zúduló, özönvízszerű esőzés nyomán milyen áradás várható, mégsem cselekedtek, csak a legutolsó percben. Azt viszont egyelőre még csak találgatni lehet, hogy a levonuló árvíz utóhatása milyen mértékben fog begyűrűzni a szerbiai politikai életbe, okoz-e majd ott is látványos hullámverést, és mennyi szemetet lesz képes eltakarítani.

Szabó Angéla 

* Meg b----m az édesanyátokat az végett ami történt!
  


2014. május 25., vasárnap

ZEPPELIN - Tango Down...



– A muzslyai Zeppelin Rádió 2004-től 2009 őszéig egész napos magyar (időnként rövidebb szlovák, román és szerb nyelvű műsorokat is sugárzott. A Nagybecskerek környéki magyarlakta településeken kívül a Zeppelin hangja elérte Magyarittabét, Magyarcsernyét, de jelentkeztek hallgatók Szécsényből, Módosról, Titelről is. Mintegy 15 ezer hallgatója volt.

A Köztársasági Műsorszóró Ügynökség [Republička Radiodifuzna Agencija (RRA) – B. A.] azonban megvonta tőle a sugárzási engedélyt. Sok hasonló sorsra jutott helyi rádióengedély nélkül is folytatta a műsorszórást, az egyetlen bánáti magyar rádió viszont elhallgatott. Az elmúlt öt év alatt számtalanszor szóba került a Zeppelin Rádió újraindításának a kérdése (különösképp a választási kampányok idején). Hétezren követelték aláírásukkal a visszaállítását. Szinte mindenki mindig a szükségességét hangoztatta, de ennek konkrét eredménye nem lett – írja Kecskés István az Élesztgetik a Zeppelint c. írásában.[1]

– A műsorszórási törvény hatályba lépésével a 34 vajdasági, magyar nyelven (is) sugárzó rádió közül (2008. augusztus 31-én) 11 megszűnt. Elhallgatott többek között a Topolyai Rádió, a muzslyai Zeppelin Rádió, a zentai Fox Rádió, a Bajmoki Rádió, a hajdujárási Rádió 90. A negyven éves Szabadkai Rádió magyar műsora regionális frekvencia nélkül maradt. Ezeknek a rádióknak az éterből való eltűnésével felbecsülhetetlen kár érte a vajdasági magyarságot, és csorbult a közösség (szerzett) joga az anyanyelven való tájékoztatásra. A megszűnt szerkesztőségekben dolgozók pedig munka nélkül maradtak – olvasható a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által, a még 2011. november 22-i ülésén (!), „csaknem egy évtizedes előkészületek” és „hosszabb vita után”,[2] elfogadott, a Vajdasági Magyar Médiastratégia 2011–2016 című dokumentumban.[3]



A Zeppelin Rádió csapatának egy része: Bukovics Anita, 
Kelemen Imre,Pakai Tibor, Sziveri István és Nagy Mihály[4]


A médiastratégia munkaváltozatában található még a következő szöveg: „A szórványban vannak olyan problémák, amelyeknek az orvoslása nem tűr halasztást. Ilyen például a magyar nyelvű muzslyai Zeppelin Rádió újbóli megszólaltatása, amelynek a hiányát jelenleg nagyon megérzi Közép-Bánát magyarsága.
A Dél-Bánáti körzetben igény lenne egy olyan rádió beindítására, amelynek a magyar műsora lefedné az egész területet”. [5] (Ez a rész azonban valamilyen oknál fogva nem található meg a médiastratégia végleges szövegében.)

– Nagybecskerek városa, valamint a magyarcsernyei és a bégaszentgyörgyi községek is határozatot fogadtak el, amelyben támogatják a Zeppelin Rádió újraindítását. Reményeink szerint hamarosan ezt teszik majd Törökbecse és Szécsény községek képviselő testületei is – nyilatkozta Siveri István, aki 2004-ben életre keltette a Zeppelin Rádiót.[6]

Most már csak az a kérdés, miért nem szólat meg az utóbbi három évben, illetve mikor fogja hallatni hangját az MNT a megszűnt magyar nyelvű rádiók, beleértve a Zeppelin Rádiót is, valamint a Dél-Bánáti térség magyarjai anyanyelvű tájékoztatása érdekében? Miért nem teszi ezt a Vajdasági Magyar Szövetség nagybecskereki szervezete, amely koalícióra lépett a hatalmi Szerb Haladó Párttal (SNS)?[7] Miért hallgat erről Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke, aki pártjának éppen Nagybecskereken (2014. május 24-én) megtartott XVI. közgyűlésén azt állította, hogy „a magyar embereket képviselik”?[8]

Újvidék, 2014. május 25.
Bozóki Antal



[1] Magyar Szó, 2014. május 24. 5. Lásd még Kecskés István: (Újra) megszólal a Zeppelin? Magyar Szó, 2010. július 17. 17. és Kecskés István Lesz-e (újra) rádiója Muzslyának? Magyar Szó, 2014. február 8. 19.
[2] Simon Erzsébet Zita: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…” Új Esély, 2011. december 15. 26.
[3] A dokumentum elérhetősége: http://www.mnt.org.rs/462-VAJDASAGI-MAGYAR-MEDIASTRATEGIA-2011-2016. Lásd a 12. oldalon.
[4] Kecskés István: Falusi (magyar) rádió a Bánságban! http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2004/dec/31/main.php?l=hetvege.htm#cikk1
[5] Munkaverzió: http://www.mnt.org.rs/1-Aktualis/64-A-Vajdasagi-Magyar-Mediastrategia-2010-2016-munkavaltozata
[6] Lásd Kecskés idézett írását az 1-es alatt.
[7] Lásd a Politikai játszmák c. írásom: Civitas Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. augusztus 10. vagy a http://bozokiantal.blogspot.com/2013/08/mas-naplo-13.html oldalon
[8] Kónya-Kovács Otília: Nagybecskerek: Megtartotta XVI. közgyűlését a VMSZ. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17211/Nagybecskerek-Megtartotta-XVI-kozgyuleset-a-VMSZ.html, 2014. május 24. [18:59]


Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék