2014. október 18., szombat

Bono zöld hályog miatt hord napszemüveget



Bono elárulta: azért hordja szinte mindig híres napszemüvegét, mert zöld hályogtól szenved már húsz éve.

Az 54 éves ír rocksztár szeme a betegség miatt igen érzékenyen reagál a fényre. A zöld hályog úgy alakul ki, hogy a szem belső nyomása emelkedik, ez károsítja a látóideget.
"Jó kezelést kapok, minden rendben lesz" - mondta Bono, polgári nevén Paul Hewson a BBC1 péntek esti adásába kerülő Graham Norton show felvételén.

A folyamatos napszemüveg-viselést sokan afféle rocksztáros modorosságnak vélték. "Most megkapták az igazságot, ezután ezt fogják mondani: szegény, öreg, vak Bono" - viccelt az ír zenész, aki jelenleg a U2 Songs of Innoncence című új albumát népszerűsíti.

MTI




ÁRULKODÓKNAK




Nem volt és nincs annak múltja
ki a népét kiárulja,
s fájdalmas lesz életútja
ha idegenek rongybábúja.

Éles látását veszíti
ha lelki szükségét nem érzi,
hogy cinkosait úgy keresi,
ha nemzetét elemészti.

Koncért s dicsőségért adja
ha népét lencséért kínálja,
mikor mások átkát hallja,
s bántását szó nélkül hagyja.

Gyökér nélküli a gyökér
s nemzetének semmit nem ér,
mert lelki cafat az olyan erény
ki nem érez a testvéréért.

Ármánykodó gyávasága
ki lakáj-uszályokba állva
saját népét legyalázza,
de Igazság lesz a halála!

Rendnek követe a béke,
hisz ez a nemzet menedéke,
s önző gyűlölet sem győzne
ha rendbe nem vájna éke.

Árulásra nincs bocsánat
s latrok szavára nem járhat
a világ agyának forgása:
mert ez lesz a Föld pusztulása.

(GS, 20141017)

Dr Gundy Sarolta



A szegénység igazságtalanság (A szegénység elleni küzdelem világnapjára)



Ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja. A Szerbiát is erőteljesen fojtogató nincstelenség ellen itthon is hadakoznak – kiváltképp, mióta kiderült, hogy Európa legnyomorultabbjainak a ranglistáját mi vezetjük. Mára ugyanis – szégyenszemre! – Szerbia vált a kontinens legelmaradottabb államává.

A helyzet jó, csak reménytelen. Attól az országtól, amelynek az államadóssága 26 milliárd euró, mi jót is lehetne várni? Az elmúlt évet Szerbia újabb 3,4 millió eurós külföldi tartozással zárta. Méghozzá úgy, hogy a felvett hitelek áldásos hatásából maga a lakosság egy szikurdum szemnyi javulást nem észlelt.

De milyen harcot is folytathat egy teljesen összedőlt, a saját romjai alatt éltető levegő után kapkodó gazdaságú ország az egyetemes nyomor ellen? Legfeljebb olyan (válogatott eszközökkel vívott) látványküzdelmet, amilyenre tucatszám láthatunk példát. Konkrétan: hogyan is kapálóznak a körülöttük settenkedő, fenyegető nincstelenség ellen az egyelőre még tehetősek, hogy őket ne keríthesse a hálójába ez a rettegett szörnyűség? Akad néhány vérnyomásemelésre alkalmas példa az elmúlt hetek időszerű történéseiből.

A világhálón épp mostanság kering egy olyan táblázat, amely a hazai topfunkcionáriusok irigylésre méltó havi keresetét ábrázolja. A szerbiai megélhetési politikusok mezőnyét a korábbi mezőgazdasági miniszterünk, Goran Knežević vezeti, a maga egymillió dináros havi fizetésével. Őt követi Danica Drašković, aki 846 000 dinárt visz haza havonta, majd pedig Jorgovanka Tabaković következik, akiről sok minden elmondható, csak épp az nem, hogy rosszul keres, merthogy 680 000 dinárt kap. Ők ily módon igyekeznek felvenni a versenyt az egyre csak terebélyesedő nincstelenség ellen… 
 
A fővárosi pénzpárti politikusok dacolása mellett említést érdemel a Szerbiai Posta szegénység elleni küzdelme is. A sikeres cég vezérigazgatója külön kormányengedéllyel fejenkénti 35 000 dináros pénzjutalmat osztott az amúgy is jól fizetett alkalmazottainak a vállalat tavalyi, 6 millió eurós nyereségéből. Alighanem azért, hogy könnyebben átvészeljék a fenyegetően közeledő sötét telet.


Szerbiában nem számít meglepő újdonságnak az ilyesmi: hátrafelé haladunk az időben. Száguldunk vissza a múltba, szédületes gyorsasággal térnek vissza a 90-es években tapasztalt állapotok. Az egyetemes hátraarc intézményesített.

Miközben 25 000 közalkalmazottra vár fölmondás, a bérüket máris 20 százalékkal csökkentették. A legelső, tesztszerű, úgynevezett próbasztrájkokon/szalonsztrájkokon – a rendőrök, az ügyvédek és a pedagógusok figyelemfelkeltésén – is már túl vagyunk. Jöhet a következő felvonás. (Mindközül talán a tanárok elkeseredése lesz majd a legfájóbb, amint megkezdődnek a beharangozott elbocsájtások. Češljar Kiss Ottilia, a Vajdasági Tanügyi Dolgozók Független Szakszervezetének tagja a Szabadkai Rádió egyik műsorában meglehetősen drámai hangon vázolta a várható eseményeket, amikor az oktatók kilátásba helyezett munkabeszüntetése ürügyén ezt nyilatkozta: „Nem visszük a kötelet otthonról az akasztáshoz. Hozzanak ők kötelet!“

Egyébként a szerbiai közvállalatokban dolgozók jövedelmének lefaragásával 2 millió eurót szándékozik megtakarítani a kormány.

A politikusok lejáratják az emberi beszédet – az egyik katolikus lelkész szerint. És alighanem igaza van. Aleksandar Vučić márciusban még azt nyilatkozta a sajtónak, hogy neki és a pártjának azért kell győzniük a választásokon, hogy általuk maga a nép uralkodhasson az országban. „Nem fogunk lopni a néptől!” – így hangzott a Kragujevacon megtartott kampánybeszédének a kulcsmondata. Azóta azonban (politikusi jó szokás szerint) nyilván megfeledkezett arról, hogy kinek, mikor és mit hazudott. Azt meg egyébként sem merészeli megkérdezni tőle senki, hogy ha nem a néptől szándékoznak lopni, akkor vajon kitől. Önmaguktól talán?

A szigorúan centralista Szerbiában az államkassza eszement feltöltői újabbnál újabb adónemek kiötlésével és egyéb állami harácsok kivetésével meg magán-pénzbehajtókkal, végrehajtókkal fenyegetik a kisembereket. Azokat, akiknek a koldusalamizsnával vetekedő béréből, nyugdíjából immár mindenféle tartozást egyetlen tollvonással levonhatnak, mielőtt még a pénzüket kézhez kapnák.

Kereskedő ismerősöm már hónapok óta mondogatja: ha a vajdasági emberek tudnák, hogy mi vár rájuk hamarosan, reggeltől-estig sírva-zokogva járnának az utcán. Csak bukjon meg végérvényesen a tartományi hatalom, máris porciózzák számunkra a fekete levest!

Vajdaságban, az ország éléskamrájában legalább 20 000 embernek kellene népkonyhán kosztolódnia, a Vöröskereszt azonban a maga 75 lokális, városi kifőzdéjének működtetésével csak 10 000 rászorulót képes heti öt alkalommal étkeztetni. Ennyi embert ment meg az egyszerű éhenhalástól.

„Aki nem bírja a télen az éhezést meg a fagyoskodást, az majd öngyilkos lesz!” – fakadt ki keserűen egy idős ember az egyik rádióműsorban. Annak alighanem már nem marad ereje küzdeni a szegénység ellen. És nem ő lesz az egyetlen, aki így jár. A világon évente 18 millió ember hal éhen… Olyanok, akik nem tudják: a szegénység nem sors, amit amíg lehet, fogcsikorgatva el kell viselni – a szegénység igazságtalanság.

SZABÓ Angéla




2014. október 16., csütörtök

Parádézgatunk?




– Minden készen áll a ma délutáni belgrádi katonai parádéhoz! – jelentette ki a honvédelmi minisztérium szóvivője. Így hát lesz parádézás három dimenzióban: égen, vízen, szárazföldön.
A komisz időket idéző, félelmetes militarista rendezvény igen nagy festékkel jár: már napok óta zajlik a lázas készülődés. Utcákat zártak le, forgalmat tereltek el, főpróbát tartottak és különtérkép készült az útvonalról, amelyen el lehet jutni a helyszínre. Mintegy 3 000 résztvevővel zajlik majd a fél 4-kor kezdődő harsány bemutató. A látványos esemény beharangozója azt is eldicsekedte, hogy a hadsereg legkiválóbb katonáinak a kiváltsága, a jutalma lesz az, hogy a parádén bemutatkozhatnak, felvonulhatnak, szerepelhetnek. Szó sem róla: ennyiféle fajta, kimondottan emberölésre kifejlesztett gyilkos eszközt nem láthat mindennap a békeszerető, ámde kíváncsi természetű, egyszerű földi halandó. Merthogy lesz ott 30 fős ejtőernyős csoport, páncélos meg légvédelmi egység, gyalogság, folyami flottilla és legénysége, katonai rendőrség meg a különleges alakulatok tagjai.

Belgrádban 1985-ben volt utoljára ilyen katonai díszszemle, tehát 29 év után most lesz az első. A vasalt szövegű hivatalos közlemény szerint a „tankparádénak” az égvilágon semmi különös oka nincsen, csupáncsak két évfordulóra emlékeztet bennünket: az első világháború kitörésének 100. és a szerb főváros felszabadulásának 70. évfordulójára. Na, meg az orosz államfő vendégül látására is szolgál. Putyin Tomislav Nikolić meghívására érkezik, és úgy hírlik, egy 9 dokumentumból álló csomagot hoz a szláv kistestvérnek – megállapodás születik majd energetikai, vasútfejlesztési stb. ügyekben.

Hogy a mondvacsinált okokon túl, valójában mit akar a koldusbotra jutott Szerbia üzenni a nagyvilágnak ezzel a katonai csinnadrattával, hogy a hivalkodó haderejével kiket is szeretne elrettenteni, arról nem szólnak a híradások. Mint ahogy arról sem lehet sem olvasni, sem hallani, hogy kolduséknak mennyibe kerül majd ez a militarista feltűnési viszketeg. Csak parádézgatunk és fizetünk. Elbírjuk, megtehetjük…

A megboldogult szocializmus éveiben meglehetősen erősen tartotta magát az a hízelgően hiú ideológiai kreálmány, hogy Jugoszlávia legendás hadserege a világ vezető, legjobban felszerelt hadereihez sorolható. A vérgőzös 90-es években aztán kipróbálásra is került ez a prepotens hadi tudomány és melldöngető hadi technika, méghozzá olyan gyalázatos módon, hogy a bevetett fegyverzetet az ország népe ellen fordították, hadd üzemeljen teljes kapacitással a balkáni halálgyár.
A tébolyult időket túlélt ex-jugo fegyverarzenál egy részét – amerikai indítványozásra – meg kellett semmisíteni. Méghozzá előre meghatározott szakaszokban és sorrendben. Első ízben éppen 10 évvel ezelőtt kezdték elsiratni és temetni az egykori Jugoszláv Néphadsereg legyőzhetetlennek hitt hadi erejét. A külföldi sugallatra, nyomásra történő, tervszerű katonai leépítést a Szerb Védelmi Minisztériumnak kellett levezényelnie. 

Az amerikai forgatókönyv szerint, a legelső körben mintegy 450 katonai objektum eladását helyezték kilátásba. Ezeknek, a hadsereg tulajdonában lévő épületnek az áruba bocsátásáért a legoptimistább számítások szerint megközelítőleg 4 milliárd dollárt kellett (volna) kapni. Ezt követte a lőszerraktárak tartalékfeleslegének a megsemmisítése. Ekkor másfél-kétmillió euró értékű lőszert és robbanóanyagot kellett hatástalanítani. Majd pedig következett a könnyűfegyverek kivonása a „forgalomból”. A leltár szerint összesen 27 500 fegyvert ítéltek halálra. Ebből az időből vált ismertté az adat: 2007-ben 1 400 000 gyalogsági aknát semmisítettek meg. A korabeli ellenzéki sajtó információi szerintŠutanovac védelmi minisztersége idején néhány szándékos gyújtogatásos tűzeset is történt katonai objektumokban, amelyekben ily módon repült a levegőbe az egyébként is megsemmisítésre váró muníció. A légvédelmi rakétákra is sor került, és tonnaszámra semmisítették meg a T-55-ös tankok gyilokszereit. Egyes becslések szerint ez utóbbiakból szinte semmi sem maradt.

A leszerelés az ágyúk és a tankok smederevói vasművekben történt beolvasztásával folytatódott.
A NATO 1999-es szerbiai bombázása idején 26 000 négyzetméternyi katonai raktár, a szabad ég alatti tárolás miatt pedig 11 000 tonna lőszer vált használhatatlanná.
Szerbiában még napjainkban is mintegy 9 000 tonna olyan lőszerről vezetnek nyilvántartást, amelyet 2015-ig kötelezően meg kell semmisíteni.

Fegyvermegsemmisítés szerbiai módra

A honi haderőcsökkentés indítványozásakor nem csupán a hadsereg demilitarizálása zajlott, a „lefegyverzés”, a leszerelés a civilekre is vonatkozott. A lakosságnak is be kellett (volna) szolgáltatnia a lőfegyvereit, a fegyvertartási tilalom alól csupán a vadászpuska jelentett kivételt.

Amióta az egykori jugoszláv tagköztársaságok kiválása után Szerbia magára maradt, orosz mintára elindult a militarizmus és a diktatúra, a putyinizálódás és az erőfitogtatás útján. Alighanem a ma délutáni halálosztó fegyverarzenál felvonultatása is ilyesféle célt szolgál. Meg persze erősíti is egyben a „hiába karizmatikus, ha mégiscsak barbár” egoista én-képünket. Ami pedig – a „férfiasságunkat” növelendő módon – igen kedvezően hat az önbizalmunkra. (Másunk, egyebünk már úgysincs.) Nem tudom, miért, nekem erről a díszszemléről szülőfalum egyik peremfigurája jutott eszembe, a központban, a korzón ténfergő Joka Pista. Aki csikkszedés közben nagy előszeretettel fülelte ki és figurázta ki a kommunista elvtársak világmegváltó párbeszédét, hogy aztán a maga szelíd módján beszólhasson nekik. Amikor egy vasárnap délelőtt éppen azt taglalták a bútorüzlet előtti köpködőn, hogy a mi Jugoszláviánknak micsoda ütőképes hadserege van, Pista türelmesen végighallgatta őket, majd egy jól irányzott, verbális bal egyenessel berekesztette az elvtársi eszmecserét: „Mit akartok ti? Amerikának több repülője van, mint nektek legyetek!” A jokapistás csattanó elhangzása után a fejesek rendszerint restelkedve szétszéledtek…
Hogy napjainkban a világ mely országainak van több játékfegyvere, mint Szerbiának valódi, bele sem merek gondolni. Számomra már ez az általános népünnepélyként beállított fővárosi katonai parádé is épp elég hátborzongató.

SZABÓ Angéla


Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék