2015. július 17., péntek

NEKTEK MOHÁCS KELL???



Megkapjátok.

Majdnem ötszáz év csúszással ugyan, de megkapjátok.
Mi magyarok tudjuk, hogy az Istennek sosem volt sürgős. Megtanultuk tőle a leckét, hajjaj, a himnuszunkban is emlegetjük.
Ő nem pislog. Csak néz bennünket.
Ráér. A malmai lassan, de biztosan őrölnek. Mivel a bizalmával sokadszorra éltünk vissza, most már napnál világosabban látszik, hogy a nyugatinak mondott civilizációt darálja le a történelem kereke. Azok a bazaltnyi kerek kőkoloncok tegnaptól szorgalmasan, hörögve morzsolják a létezéseteket. Egy másik világfelfogás, vallás, kultúra garatszája nyeli el Márai Sándor, Hrabal és Thomas Mann Európáját. Bach égi zenéjének és az ABBA dizőzeinek akkordjait. A kölni dómot, és Monet hótisztára kikevert egét. A fehér ember alkotta mindenséget. Jó két évezred egymásra hordott köveit, a keresztény műveltség kegyeletteljes habarcsával egyberagasztott és fölépített múltat. Szomorú a fölismerés: az enyémet is.
Amiért egykoron élhetően lehetett élni, járni-kelni az ó kontinens nagyvárosainak utcáin, Lipcse piacterén pont úgy, miként Velence árkádjai alatt, csókolózni a párizsi szagos éjszakában vagy sört inni egy bristoli pubban.

Lett volna pedig időtök gondolkodni. Pár emberöltőnyi idő volt rá, hogy számot vessetek: ezt akarjátok? A XX. század egésze alatt mégsem sikerült észhez térnetek. Ti inkább Mephistora hallgattatok, az elárulóitok talpát nyaltátok, majd szavaztatok lila értéktelenségre, ahelyett, hogy a gyereketek ágya mellett népmesét olvastok neki, és megfogadtok tíz rövid mondatot, amit az elődeitek még hittel vallottak.
Két vériszamos háború sem ébresztett föl benneteket: hát hogy várjam el, hogy ettől az - egyelőre - vértelen háborútól majd megjön az eszetek?

Mert ne legyen kétsége senkinek afelől: ez már háború.
Elkezdődött. És ne a bombáktól féljetek, hanem a rátok zúdulók erejétől. A férfijaik köldök alatt hordott férfiasságától, és a nőjeik köldök alatt viselt öntudatától – hamarosan kiszülnek benneteket. Minden egyes bevándorló családban ott ketyeg az időzített bomba. Évente ahány milliónyi utód fölsír, annyival kevesebb idő adatik majd nektek.

Nem hiszitek? Akkor kérdezzétek meg a szerbeket!
Kérdezzétek meg tőlük, hogy sikerült pár évtized alatt elveszíteniük a nekik szent Koszovót?
A szerbek, ha mondanának is valamit, érteni úgysem akarnátok. De a szemükből kiolvasható lesz a válasz: az önsors-rontásotok hozadéka.
Ingathatjátok a fejeteket.

Persze, könnyebb egy kufárkodó, kereskedelmi tévé híradójában síró afgán kisgyerek pár másodperces vágóképének hinnetek. A féligazságnak, az egyoldalúságnak, a rettegés napi sulykolásának, amivel – önmaguk fontosságát igazolva - a jogvédőitek annyiszor visszaélnek. Csak az nem érdekli őket, hogy mekkora felelősségük van mindazoknak, akik útnak indulnak hetedhét országon át, karon ülő gyerekekkel. (Ha egyáltalán az övék…) Mert sokan közületek még most is jobban bíznak a papírjaikat eldobáló, úti-okmánytalan népvándorlókban, mint pár éve, december 5-én például bennem, aki három gyerekét Szerbiában is magyar iskolába járatja, magyar bizonyítványért.

A bácskai magyar paraszt ekkor-akkor találkozott sáskarajjal. Ősszel megesik, hogy seregélyek százezrei teszik tönkre a gyümölcsfákat, fél óra leforgása alatt. Ösztönösen védekezünk a bennünket lerabolni érkezőkkel szemben. Már a mi kertjeinket törik föl, a mórahalmi gazdák földjeit teszik tönkre a nektek oly kedvesek. „Európa reményei”- ezt mondta a minap egy magyarul beszélő gazember a televízióban.

Így gondolták a bácskai ismerőseim is. Jó szándékkal, egy terepjárónyi élelemmel, kenyérrel, ivóvízzel mentek a szabadkai téglagyár gazos telkéig, ahol köztudottan népes migráns kolónia táborozik. Aztán furcsa fordulatot vett az ételosztás, és a humánumtól buzgó ismerőseim kedélye is nagyot változott. Többet egyikük sem akar már segíteni.

Történt ugyanis, hogy az ételkészletet megrohamozták. „Európa reménységei” a saját fajtájuk asszonyait és gyerekeit lökdösve, taszigálva félre, elsőként akartak ajándékot kapni. Az adakozó fiatalemberek pedig ezt látva becsukták a csomagteret, és inkább farkasszemet néztek a 18-20 éves fiatal arab férfiak tömegével. A lincshangulat ellenére angolul megmagyarázták a csőcseléknek, hogy mifelénk a kiváltságok előbb a leggyengébbeket illetik, és addig nem lesz csomag, míg a gyerekek, és nők nem kaptak. Sort parancsoltak, a végén a sok férfiúval. S míg osztották a magukkal hozott elemózsiát, vizet, a hátul állók megjegyzései közepette, láthatták, hogy a szegény menekültek rá-rágyújtanak a Davidoff és Marlboro cigarettáikra…
Első kézből tudom mi történt akkor a szabadkai téglagyár agyonszemetelt udvarán. Hiszek a segíteni akaró ismerősömnek. Ő is hinni szeretett volna. Már nem hisz.
Neki, ennyi kellett, hogy meggyőződjék. Pedig egy gimnáziumban tanultuk a hódoltság korát, miként zajlik, amikor megszállnak bennünket idegenek.


De ti nem tudjátok, mi az: Mohács.
Majd megtanuljátok.
Tartok tőle: akkor már édes mindegy lesz. 

Pósa Károly



    Ki merészel itt magyar lenni?


Európa tele van olyan emberrel, aki lelki testvére a tizenegy évvel ezelőtt megmutatkozott magyarelleneseknek.

Pósa Károly délvidéki magyar ember, aki tegnap ünnepelte negyvenötödik születésnapját, azt írja honlapján: „Sokan közületek még most is jobban bíznak a papírjaikat eldobáló, úti-okmánytalan népvándorlókban, mint pár éve, december 5-én például bennem, aki három gyerekét Szer­biában is magyar iskolába járatja, magyar bizonyítványért.”

Így igaz. Miért bíznak jobban? Ezért: Pósa három gyermeket nevel magyarnak, tehát a maga módján gondoskodik népünk magyar szellemű utánpótlásáról, hiszen a szerb megszállás alatt soha nem volt könnyű magyarnak lenni. Tegyük hozzá, horvátnak vagy koszovói albánnak sem. A megszállás már ilyen. Szóval a Pósa gyerekekről föltételezhető, hogy az átlagnál tapasztaltabb, sőt, esetleg keményebb magyarok lesznek.

Akik a magyar állampolgárságról szóló 2004-es népszámláláson mocskolták őket, és fölhordtak ellenük tücsköt-bogarat, azok ezt jól tudták. Ugyanolyan jól, mint ahogy most úgymond pártolják az állítólagos menekültek befogadását. Miért? Mert tudják, hogy ezeknek a kilencvenkilenc százalékából semmilyen magyar nem lesz. Legelőször azért, mert egyik sem akar az lenni. Másodszor meg azért, mert jó nekik a mai nemzetiségük, vallásuk, kultúrájuk. Harmadszor, mert azért küldték őket, hogy a maguk „igaz hite” nevében elfoglalják Európát. Negyedszer azért, mert ezért fizetik.

Az ilyen magyar a legjobb magyar; vele csak a halott magyar és a meg nem született magyar versenyezhet. Az akkori és mostani jogvédők, balosok, humanisták – a jelzők sora a széljárás szerint bővíthető, illetve rövidíthető, csak a Pénz ne maradjon el a háttérből soha… - tudják, hogy a népvándorlóknak ez a hulláma nem hozzánk igyekszik. Vezéreik ismerik a történelmet, és tudják, hogy Európát nehéz elfoglalni a peremvidé­kein át. Nem sikerült ez a középkorban és az újkor elején sem, amikor az olasz csizma partvidékein kiépített hídfők előbb-utóbb elestek, a konok magyarok pedig nem adták meg magukat. Annak ellenére sem, hogy tudták, ha megteszik, nem kell többé százféle adót fizetniök, köztük janicsáradót a kisfiaik „beszolgáltatásával”. Egyenrangúak lesznek a többi muzulmánnal, nyitva előttük akár a sztambuli karrier is, ésatöbbi.

A mai stratégák a lépésről lépésre haladás elvét elvetve a nagy ugrás mellett döntöttek, és Európa közepét vették célba. Megfordították az ősbölcsességet, mert észrevették, hogy a célnépség már megásta sírját a gazdaságkori fordulat idején: „Ahol a kincsetek, ott a szívetek!” Tehát nem a szív irányít, hanem a kincs. Németországot, Franciaországot, Németalföldet és Angliát célozták meg. Itt fészkel a Kincstár, a tudományos nagyipar, az erő a vezérkarral, a mai európai (szent)háromság.

Atombomba helyett népesedési robbantás következik: ezért vonul az élen félmillió ifjú legény. Ha létrejön ebben a térségben az iszlám túlsúly, akkor a többit elintézi a demográfia, a népellenes demokrácia, a liberalizmus meg az öreg kontinens száz mihaszna izmusa. Köztük azt a csekélységet, ami Euró­pa szívjavaiból valami csoda folytán itt-ott még túlélte a „fejlődést”. A két tűz közé került határvidékek ezután maguktól omlanak össze.

Szemtanúk sora állítja, hogy a „menekültek” sok pénzzel rendelkeznek. Ruháik, gépeik, cigijük és a többi holmijuk a legjobb minőségű. Alacsony harcértékű idősebbeket nem hoznak magukkal. Asszonyokat és bizonytalan hovatartozású gyerekeket is csak annyit, amennyi álcának elég és mozgékonyságukat nem csökkenti.

Európa tele van olyan emberrel, aki lelki testvére a tizenegy évvel ezelőtt megmutatkozott magyarelleneseknek. Ezek nálunk és mindenütt a bevonulók, a jövendő uralkodó vallás szálláscsinálói. Nem azért, mert Istent, az iszlámot, az arabokat vagy a feketéket szeretik, hanem mert elegük van a keresztényekből, a magyarokból, a németekből és a többiekből. Feszélyezik őket, mert ugyan elzúgott a Pósa-féle hollandok, magyarok fölött a fejlődés rakétája, eszméik, még álmaik is szemétre kerültek, de valahogy mégis rossz lelkiismeretet gerjesztenek maguk körül a fejlett jövő fejlett híveiben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék