2016. augusztus 28., vasárnap

Nagy Gábor requiescant in pace!


"Az élet nem más, mint utazás a halál felé."
                            Seneca


Nagy Gábor 1970-2016

Gyermekkoromban ismertem meg Gábort, a "párhuzamos" osztályba járt, viszont az "átkos idők" végén a csókai Szentháromság templomban együtt ministrálva kötött össze akkor bennünket a sors keze. Fel sem fogtuk teljességében, hogy mit jelentett, hogy az általános iskola ügyeletes pártszolgálója-tanítója bőrkötéses notesszel a kezében írta fel a nevünket minden vasárnapi mise után. Eszünkbe sem jutott félni, bár mai fejjel átgondolva történhetett volna velünk bármi, de a teremtő gondviselés vigyázott ránk, -apró szolgáira. Szerencsénk volt és lazult a vörös béklyó.

Haupt József ft., Csóka csöndes papja mindkettőnkben jövendőbeli "plebánost" látott, de az idők mást hoztak el számunkra, jött a balkáni vérengzés és utunk elvált. Csóka csöndes papja a lelkét az Úr tenyerébe Gáborék családi házában helyezte. Gáborék gond-viselték, mert nem tudta elhagyni Csókát és nem tudott az egyház által biztosított otthonba bevonulni.

Teltek múltak az évek, ő kettő oklevelet szerzett, egyet a szegedi Hittudományi főiskolán (pályán maradt) a másikat a Juhász Gyula Pedagógus Képzőn. A balkáni vérengzés végén a "Chance for stability" Foundation" igazgatója lett (1999-2012), a cél: -Szerbia újjáépítése a háború után. Itt találkoztunk ismét, Csókát szerette volna "felvirágoztatni", csak éppen a csókaiak nem értették meg, úgy ahogyan Móra Ferencet sem anno Farkas Szilárd plébánossal egyetemben.

Több pályázatot sikeresen vittünk végbe, több programot indítottunk el közösen, láttuk a lehetőséget és éltünk is vele. Itt láttam Gáborban azt a szellemi erőt, amely előtt minden fal leomolhat.Rengeteg ötlettel jött elő bármikor találkoztunk, ő az a tanító volt, aki mindig szeretett volna adni és adott is.

Visszafogott jellemű volt, meghallgatott minden érvet és nagyon nehezen jött ki jelleme sodrásából. Az évek múltával, amikor úgy érezte "félretették" Tiszaszigetet választotta lakóhelyéül és ott kezdte, azt az "építkezést", amit Csókán már nem tudott folytatni. Többször említette, hogy "kétdiplomásként" sohasem gondolta, hogy a társadalom irányításában ki mindenki bele tud pottyanni és -míly gyorsan tudják a építkezés mögé bújva a rombolást véghezvinni. Hangoztatta, -megtettük amit meg kellett tennünk, lehetőséget biztosítottunk, nem élnek vele, ez van, ők már ilyenek.


A "szigeti" könyvtárban találkoztam vele többször, amikor éppen hogy magam mögött hagytam a gúnyhatárt. Képben volt, tudta itthon, hogy mi történik otthon. Egy kávé szürcsölés mellet, élcelődve hozta elő az aktuális történetet. Megmosolyogta a balga hitetleneket, akik vélt igazuk után futkosva hobbit űztek feljelentgetésekből, mert mindenhol van egy ilyen ügyeletes igazságosztó, Tiszaszigeten is, Csókán is...

Büszke volt családjára, négy gyermekére és feleségére. Reménykedve és bizakodóan mesélt róluk, és a "sóhajtókat" a naiv kérdésre, -mai világban ennyi gyermek? Megnyugtatta:  "-A jó Isten adott báránykát, ad majd hozzá legelőt is!" Hitében élt és szolgálta az egyházat. Talán a lelke tengerében ott volt a sok törés és a csalódottság és csendben felmorzsolta őt...

Két hete "futottam" át Tiszaszigeten, az udvaron ült a fák árnyékában, siettem, intettem neki, de ő nem vett észre, az volt az utolsó találkozásunk. Igen, ha tudtam volna, félreteszem az e világi őrült rohanást és elbeszélgettünk volna az éppen aktuális nem világot megváltó történtekről, ha tudtam volna...

A kép megmarad bennem, ül a fák árnyékában, gondolkodik, létezik, egy újabb ötletet jár körbe.

Tudom, búcsúzóul azt mondaná: "Az Úr minket meg ne áldjon az nem történhet meg!"

Nyugodj békében Gáborom!


Margit Zoltán






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék