2016. július 4., hétfő

Intelem



Senki se higgye, hogy az elmúlt évtizedekben a vajdasági magyar sajtónak nem voltak sötét, szégyellnivaló korszakai. Vannak ki nem tárgyalt, meg nem gyónt, így aztán fel sem oldo(zo)tt bűnei. Sokszor és sokan árulták már el ezt a szakmát, és taposták meg tulajdon lábukkal az írott szónak a becsületét. Minden korszakban, minden szerkesztőségben akadtak ilyenek – törtető karrierépítők, szűkkeblű féltékenykedők, gátlástalan potyalesők, rejtélyes besúgók, csendes huncutok, gyáván meglapulók. Gyomorforgató és lélekmarcangoló módon sajnos nemcsak az őstehetségtelenek meg a leghitványabbak szoktak elaljasulni, gyakran megteszik ezt a legkiválóbbak is. Akik a sok melóval, verejtékkel szerzett jó nevüket félnek igaz ügyek mellé társítani, és inkább választják a meghunyászkodást, mert abból ritkábban támad baj, mint a forrófejű „kirohanásból”.

Nagyon úgy fest, most megint 

                                              BORÚS LETT A SAJTÓÉG FELETTÜNK


Ismét emberpróbáló idők jönnek erre a kétmaréknyi magyar újságírógárdára, amely még nem szaladt világgá, még itt van és igyekszik állni a sarat. Igaz, egyre reménytelenebbül: erkölcsi lezüllésben, anyagi értelemben kifosztottan, erejében meggyengülten, tekintélyében megtépázottan, politikai szempontból megosztottan.

Elkeseredetten néztük, hogy a választások utáni győzedelmes szerbiai hatalomnak az volt a legelső dolga, hogy „rendcsinálásba” kezdett a tájékoztatási eszközeink háza táján. Rögtön a legfontosabb helyen, a közszolgálati médiumban, az RTV-ben indította be a nagytakarítást: szerkesztőket cserélt le, újságírókat menesztett – a szapora tisztogatás pedig előrevetíti, milyen események várhatók a vajdasági magyar sajtóházakban is. A héten egy magyar fej már a porba hullott, de alighanem ez még csak a kezdet.

Mert máris újabb disznóságra készül a Magyar Nemzeti Tanács. Csütörtöki ülésén fogja szentesíteni az új kreálmányát, amely szerint ezentúl majd úgy történik az általa alapított tájékoztatási eszközökben a főszerkesztők kinevezése, hogy nem kérik ki a dolgozók véleményét, hanem szó nélkül el kell fogadniuk azokat a személyeket, akiket a párt fentről a nyakukba ültet. Múlt heti ülésén már tárgyalt erről az MNT tájékoztatási bizottsága, de úgy, hogy nem volt benne köszönet: a csattogó pártos szavazógépezet legyűrte azt a néhány ellenvoksot meg a hallgatólagos véleménynyilvánítást, így az indítványt elfogadták. Főszerkesztőcserekor a szerkesztőségek ajánlását, javaslatát még a szocializmus esztendeiben is meghallgatták – már csak a látszat kedvéért is. De ha mégsem, akkor is volt valamilyen orvoslat, beindulhatott a tiltakozás, a munkabeszüntetés. Elég csak felidézni a 7 Nap 26 évvel ezelőtti emlékezetes esetét Savović (Kőváry) Margitpártasszonnyal.

SZENT PÉTERBŐL EGY ELÉG…

A Magyar Szóból a héten elbocsátott Kókai Péter ügyesen meglovagolta a vajdmagy sajtó nagyobbacska hullámait. Egy vidéki szerkesztőség tagjaként, a sportrovat munkatársaként odáig vitte, hogy kinevezték főszerkesztőnek. Mandátumának lejárta után is a lapnál maradt, „értelemszerűen” nem ment vissza a sportosokhoz, hanem kinézett magának egy jól fizető feladatkört és a pénz közelében posztolt. Időközben a Magyar Nemzeti Tanács is szemet vetett a szóra hajló kádergyerekre és tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsost faragott belőle. Most a végén, szinte az utolsó pillanatig szorgalmasan kétkulacsoskodott, cifrázta a csárdást: kicsit Újvidéknek is, kicsit Szabadkának is, kicsit a saját lapjának, kicsit a Pannon RTV-nek.

Felemelkedése és tündöklése pont egybeesik egyeduralmú pártunk látványos lezüllésének dicstelen időszakával. Épp akkor csücsülhetett a főszerkesztői fotelba, amikor a VMSZ átvette a totális ellenőrzést és a vasmarokkal történő irányítást az újvidéki magyar sajtóházban. A vállalat élére akkor egy másik vidékit, a szabadkai Mihók Rudolfot állították, aki aztán gátlástalanul végre is hajtotta kenyéradó gazdái minden parancsát. (Az ügy igazi pikantériája: Mihók a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségében dolgozott és igen jó újságíró volt – jobb, mint Kókai.) Nem hiába nevezték a háta mögött „őrült embernek”, az elrendelt átszervezés/ésszerűsítés szent szellemében úgy távolított el régi forumosokat, hogy közben a szeme sem rebbent. Olyan szakemberek, mesteremberek is (betűszedők, nyomdászok, lapterjesztők, újságírók) kaptak fölmondást, akik sok-sok évet lehúztak a vállalatban.

Mihók azt is megte(he)tte, hogy a korábbi főszerkesztőt, Juhász Marjanov Erzsébetet szó szerint kitiltotta a Forum-házból, be se tehette a lábát az épületbe. De a korábbi igazgató is sokat tudna mesélni a pártfunkcionáriusokkal vívott küzdelméről, vagy a most éppen rádióbemondó Csík Nagy Ferenc, aki népszerű rovatot vezetett, de neki is ott kellett hagynia a lapot. Többen évekig pereskedtek a céggel az igazságtalan elbocsátások miatt. Volt, akinek a reménytelen küzdelem kikezdte az egészségét, és bele is halt.

Akkoriban Mihók meg Kókai élet-halál urai voltak. Csoda-e, ha mindketten csúfosan végezték?! Mihókot pont öt évvel ezelőtt menesztették, ugyanazok, akik igazgató-üzletembert csináltak belőle: végrehajtotta a tisztogatást, utána őt is eltakarították.
Sokszor beigazolódott az elmúlt években, hogy még a mocskos hatalom sem szereti és hosszú távon nem is tűri meg az árulókat. „Ha nyakát törted a kollégáidnak, ha elárultad a sorstársaidat, el fogsz árulni engem is” logika alapján. Elbocsátóik most akár elő is szedhetnék és a nyilvánosság elé tárhatnak, hogy az idő tájt mennyibe is került a cégnek ez a két drága ember. (Mihókot szolgálati kocsi furikázta mindennap Szabadkáról Újvidékre. Lehet, hogy Kókait is Zentáról?!) Nem mellesleg: kötelességük lenne a beszámoló, nekünk meg jogunk lenne tudni, miként költötték a közpénzeket. Akkor, amikor magyar hatalom parancsára magyar emberek az egész újvidéki magyar sajtóházat szétverték – melyben addig jól megfért egymás mellett, egyetlen emeleten a Jó Pajtás, a Képes Ifjúság, az Új-Symposion, a Híd és a Családi Kör szerkesztősége.

Ezt az időszakot mindmáig sűrű homály fedi, nem igazán akadt még újságírói vállalkozás arra, hogy az akkori eseményeket feltárja. (Márpedig ezt jó régen megtanultuk: nem lehet az igazságot olyan mélyen eltemetni, hogy ne lehessen kiásni.) A legújabb csúcsmosópor sem távolíthatja el a flekket, sötét foltként továbbra is ott éktelenkedik a VMSZ agyonillatosított szennyesén. És kell, hogy valakiknek irritálja, égesse a bocskortalp vastagságú bőrét.

A LEHALKÍTOTT RÁDIÓ

A Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) be fogja bizonyítani, hogy a médiaházban történt leváltások nem mennek majd a program rovására, jelentette ki Klemm József, az RTV igazgatóhelyettese. Klemm szavai szerint a tartományi közszolgálati médiaház megőrzi majd a program minden pozitív vonását, s kizárólag a közérdeket meg a nyilvánosságnak az információkhoz való jogát tartja majd szem előtt. „Nem lesznek sem tiltott témák, sem tiltólistás személyek!” – idézte tőle a Vajdaság Ma portál pár nappal ezelőtt.

Akkor szoktak ilyet sietve kijelenteni, amikor épp az ellenkezője az igaz. Az ő fennhatósága alá tartozó Újvidéki Rádió műsoraiban a választások előtt (komolyabb formában) meg sem merték kérdezni a hallgatóktól, hogy milyennek ítélik meg a magyar pártjaink erőviszonyát, melyikre adnák a voksukat, milyen eredményre számítanak. Holott ez kellett volna, hogy legyen az egyik vezértéma a napi műsorokban. Ehelyett éppen a kampány kellős közepén olyan döntést hoztak, hogy a politikai tartalmú hallgatói hozzászólásokat nem olvassák be, nyilvánvalóan azért, hogy ne hangozhassanak el merész bírálatok egyeduralmi pártunk/párvezetésünk számlájára. (Mert esetleg megsértődnek.)
Az egyik legjobb műsorukban, a szombat déli Objektívben rendszerint kitűnő helyzetértékelést adnak a hazai belpolitikai eseményekről az idősebb kollégák (elismerés érte), viszont csak a szerbiai állapotokat vesézik ki figyelemreméltó alapossággal, a saját vajdasági magyar dolgainkhoz viszont csak nagyon ritkán nyúlnak, s akkor is csak szégyenlősen, szőrmentén érintve. Nyilvánvaló, hogy ez nem lehet a puszta véletlen műve. Márpedig a még megmaradt hallgatóságot leginkább a közélet vajdasági magyar témái foglalkoztatják. (Az egyetlen erős közszolgálati adónk esetében még annak felülvizsgálata is megérne egy misét, hogy ilyenkor, uborkaszezon idején bölcs, felelősségteljes dolog-e a fele voda, fele víz-féle nyári műsorsémát alkalmazni. Miközben váltig azt hangoztatjuk, hogy az igényes tájékoztatás egyben küldetés is.)

Csütörtökön, az MNT ülésén ismét

SOR KERÜL A SZÍNVALLÁSRA

Ne engedjük, hogy a piszkos politika megint embertelenül viselkedjen, hogy újra elbánjon ezzel az agyongyötört, megnyomorított szakmával! Ne hagyjuk, hogy azok, akik szabják a gatyánkat, alacsonyra szabják számunkra a plafont is, mert az kizárólag csak nekünk nem fog megfelelni, mert sűrűn, minden egyes felegyenesedéskor bele fogjuk koppantani a kobakunkat! Tiltakozzunk, mondjunk nemet a behódolásra, elvégre van élet a VMSZ-en kívül is! Oly sok ember élte le az életét úgy, hogy soha nem esküdött hűséget semmilyen pártnak, nem udvarolt politikusnak, nem nyalt segget, csak tette a dolgát csendben, a maga módján: ha igazságtalanságot látott, nem fordította félre a fejét. 
 
Voltak méltó, nagy elődeink, óriásai a mesterségnek, akikről nem szabad megfeledkeznünk, akik küzdöttek azért, hogy szabad legyen a szólás és a szólás után is legyen szabadság. A felelősségünk nagy, ne hozzunk szégyent rájuk.

Szabó Angéla



Fear Of The Dark...


Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék