Margit Zoltán: Áldozatból bűnös

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áldozatból bűnös. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áldozatból bűnös. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 8., hétfő

Rehabilitálták az újvidéki folyamőrség laktanyájában kivégzett Dobi Kálmánt



1944/45-ös áldozatok

Miközben a „Szerbiai Szocialista Párt (SPS), majd a  Szerb Haladó Párt (SNS) által vezetett kormány, amelynek immár a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is tagja, több mint egy éve, a folyamatos ígérgetések ellenére, halogatja a magyarok kollektív bűnösségére vonatkozó, még érvényes jogszabályok eltörlését”,[1] a bíróságokon folyamatban van számos, 1944/45-ben ártatlanul kivégzett és egyéb jogsérelmet szenvedett vajdasági magyar egyéni rehabilitálási eljárása.

A  VMSZ ellenőrzése alatt tartott vajdasági magyar írott és elektronikus sajtó sajnos – ismeretlen okból és indokolatlanul – nem foglalkozik az atrocitások áldozatainak pereivel. Így, természetesen, a nyilvánosság nem értesülhetett Dobi Kálmán néhai újvidéki lakos rehabilitálásáról sem. Pedig fontos, több szempontból is tanulságos, és bizonyára precedens értékű esetről van szó.

Dobi Kálmán (1906) néhai újvidéki hentes mester rehabilitálását leánya kérelmezte az újvidéki Felső Bíróságnál, még 2012. május 22-én. Édesapját ugyanis 1944 novemberében elvitték a családi házától és kivégezték. Csaknem egy évvel később az akkor hatóságok – minden bizonyíték nélkül – „elmenekült háborús bűnösnek nyilvánították”, minek alapján a családot az összes ingó- és ingatlan vagyonától megfosztották.

A Szerb Köztársaság nevében eljáró újvidéki Felsőfokú Ügyészség a rehabilitálási kérelmet elvitatta, hangoztatva, hogy „nincsen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy nevezett személyt egyáltalán kivégezték volna, különösen nem bírósági vagy közigazgatási ítélet alapján és nem kizárólagos politikai, vallás, nemzeti vagy ideológiai okokból való megtorlásképpen” (sic!). (Ez az állítás nem csak a tényekkel, de önmagával is ellentétes! Dobi Kálmánt ugyanis éppen minden bírósági vagy közigazgatási eljárás nélkül végezték ki.)

Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a rehabilitálást el kellene utasítani az miatt is, mivel „a rehabilitálás alatt álló személy abban a pillanatban már nem élt, amikor meghozták a háborús bűnössé való nyilvánításáról, illetve a vagyona konfiskálásáról szóló határozatot, így nevezett személy jogai nem sérültek és nem sérülhettek a személyi és vagyoni jogai sem” (sic!).

A bizonyítási eljárás során a bíróság megállapította: Dobi Kálmánt 1944. november 1-jén éjjel 1 órakor a Népfelszabadító Hadsereg két egyenruhás tagja az újvidéki folyamőrség laktanyájába hurcolta, ahol aztán – egyes források szerint „vagy ezer” sorstársával együtt – kivégezték.[2] Nem sokkal később az ingó vagyonát részben elhordták, a többit és az ingatlanjait pedig a Városi Népbíróság konfiskálta.

Dobi Kálmán házastársának elmondása szerint a család többi tagja is „állandó életveszélyben élt, ami miatt több alkalommal menekülniük kellett és védelmet kérni a szomszédoktól, valamint a szülőktől”.
Az újvidéki Felső Bíróság elutasította az ügyészség álláspontjait és Dobi Kálmánt, a 2013. szeptember 23-i végzésével, rehabilitálta. A végzés kimondja, hogy Dobi Kálmánt „nemzeti okból végezték ki a Szerb Köztársaság területén, bírósági és közigazgatási ítélet nélkül, ami miatt hatályukat veszítik azok a jogi következmények, amelyek ebből a jogellenes tettből következtek”. Az újvidéki Népbizottság és Járásbíróság 1946. évi záradéka „a meghozatalától kezdve, valamint ezeknek a jogi aktusoknak minden jogi következménye is semmis” – áll a bírósági végzésben.

Az ügyészség a rehabilitálási végzés ellen 2013. szeptember 9-én fellebbezést nyújtott be az újvidéki Fellebbviteli Bírósághoz, amely a 2014. április 30-án keltezett döntésével a fellebbezést elutasította és az elsőfokú végzést megerősítette. A végzés 2014. április 30-án jogerős lett.

Dobi Kálmán leányának most esélye van, hogy a 70 ével ezelőtt elkobzott családi vagyon ingatlanijait visszaszerezze, illetve a visszaszármaztatási törvény alapján kárpótlást kapjon.
Ismereteim szerint Dobi Kálmán az első, akit az újvidéki folyamőrség laktanyájában kivégzettek közül rehabilitáltak. A kaszárnyában történt véres esemény azonban, valamint az áldozatok neve és száma, továbbá, hogy hova temették őket, további kutatást, feltárást igényel.

A kollektív bűnösségre vonatkozó jogszabályok eltörlése szerb kormány által meggyorsítaná a vajdasági magyarok rehabilitálási eljárásait is. 


Újvidék, 2014. szeptember 7.
                                                                                                                        Bozóki Antal



[1] A VMDP állásfoglalása a vajdasági magyarság helyzetéről, különös tekintettel a nemzeti tanácsi választásokra: http://bozokiantal.blogspot.com/, 2014. szeptember 7. [8:26]
[2] A folyamőrség laktanyájában történtekről lásd Habram Károly Az utolsó élő tanú c. írását. Családi Kör, 2005. szeptember 15. 20-21. o.




2013. november 14., csütörtök

Délvidék jajkiáltása – könyv- és filmbemutató



A budapesti Aranytíz Kultúrház (Budapest, Arany János u. 10) ad otthont 2013. november 14-én 17:30 órakor Bozóki Antal újvidéki ügyvéd: A Magyar közösség Szerbiában című hiánypótló könyve és az „új temerini fiúkról” készült, Áldozatból bűnös című Strasbourgban debütált dokumentumfilm bemutatójának.

Az Európa Tanács (ET) strasbourgi Parlamenti Közgyűlésén nemrég összehangolt akciókkal hívta fel a figyelmet a délvidéki magyarság területi autonómiájára és jogfosztottságára Bozóki Antallal és több délvidéki magyar szervezet vezetőjével együtt dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, jogvédő, az ET magyar delegációjának tagja.

November 14-én, Budapesten Bozóki Antal ügyvéd, a jogvédelemmel foglalkozó, újvidéki székhelyű Árgus Egyesület elnöke bemutatja A magyar közösség Szerbiában című könyvét, amely egy hiánypótló tükörkép arról, hogy hogyan kellene érvényesülnie a magyar nemzeti közösség jogainak Szerbiában, és mindeközben hogyan nem érvényesül az ország EU-csatlakozásának árnyékában. A Szerbiában élő kisebbségek jogállásáról és a vajdasági magyarok helyzetéről huzamosabb ideje nem készült alaposabb elemzés, és ezt az űrt a komoly szakmai alapokon álló kiadvány méltó módon tölti be.

Az Aranytíz Kultúrházban rendezett könyvbemutató után bemutatásra kerül a strasbourgi nemzetközi sajtótájékoztatón debütált Áldozatból bűnös című dokumentumfilm. A film a több mint egy éve törvénytelenül vizsgálati fogságban tartott délvidéki fiatalok (az „új temerini fiúk”) drámai helyzetét dolgozza fel megrázó szülői vallomásokkal. A budapesti bemutató után a következő állomás (előreláthatólag november 29-én) a délvidéki Temerin lesz. Az előzetese itt tekinthető meg: http://www.youtube.com/watch?v=0rTnMN3NbQI



A könyv- és filmbemutatóra a rendezvény házigazdája, dr. Gaudi-Nagy Tamás és a szervezők sok szeretettel várnak mindenkit, aki érdeklődik a délvidéki magyarok helyzete iránt, és szívén viseli az elszakított közösség sorsát. A belépés ingyenes. A rendezvény sajtónyilvános.



Bozóki Antal


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin