Margit Zoltán: érdekvédelem

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érdekvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érdekvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 2., kedd

Peticíó a vajdasági magyar közösség azonosságának megőrzéséért


Peticíó - klikk a képre

Felhívás a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz az Európai Unió magyar képviselőihez. Abból a megállapításból kiindulva, hogy 

–        a vajdasági magyar közösség demográfiai, gazdasági és foglalkoztatási helyzete – a 2000. október 5-i, önmagát demokratikusnak nevező hatalomátvétel után is – tovább súlyosbodott (a 2011. októberi népszámlás adatait a lakosság nemzeti összetételéről még mindig nem tették közzé), visszaesett a gyermekvállalás, a fiatal és képzett lakosok elvándorlása pedig fokozódott, ami miatt a lakosság elöregedése is egyre kifejezettebb;

–        Vajdaságban a munkanélküliek száma meghaladta az eddigi példa nélküli 27 százalékot, az itteni magyarok között a foglalkoztatás nélküliek száma pedig még ennél is jelentősen nagyobb;

–        a magyarok mind jobban kiszorulnak a döntéshozatali szervekből – (pl. Nagybecskereken és Újvidéken), ami sérti a nemzeti kisebbségeknek a képviseletre és a döntéshozatalban való arányos részvételhez való jogát –, de a vállalkozók közül is, elveszítik termőföldjüket, ingatlanaikat, ami csak növeli a közösség elszegényedését;  
 
–        a vajdasági magyar pártok sikertelenül szerepeltek a 2012. választásokon. Nincs közöttük  egyetértés a közösség alapvető kérdéseinek rendezésében; 
 
–        tekintetbe véve, hogy a fentiek miatt a közösségen egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a depresszió és a letargia,
mi, alulírott vajdasági magyar pártok és civil szervezetek vezetői, valamint magánszemélyek, az Újvidéken 2012. szeptember 27-én tartott értekezlet részvevői, felelősséget érezve önmagunk és  gyermekeink jövője iránt, az alábbiakat követeljük:

1. Olyan munkahelyteremtő intézkedések megtételét, amelyek csökkentik a munkanélküliséget, biztosítják a tisztességes keresetet és megélhetést, növelik a gyermekvállalás lehetőségét, valamint a fiatal és képzett lakosoknak a szülőföldön való maradását.   

2. Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti autonómiáját, területi és személyi elvű autonómiát. A nemzeti tanácsokról szóló törvénynek az eddigi tapasztalatok alapján való mielőbbi módosítását, amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát, felruházná döntéshozatali joggal és hozzájárulna az érdekeinek megfogalmazásához és hatékony képviseletéhez. Ezt követően új, demokratikus nemzeti-tanácsi választások megtartását, az állam által elkészített és kezelt teljes választói névjegyzék alapján, olyan választási rendszer alkalmazásával, amely figyelembe venné a lakosság területi megoszlását.  

3. Szerbia valódi decentralizálását és EU-kompatibilis régiókra (nem statisztikai) való átszervezését. A régiók kialakításánál vegyék figyelembe a gazdasági, földrajzi, etnikai és más elveket. A délvidéki magyarság tömbben élő része egy közigazgatási egységben, régióban legyen. A közigazgatási reform részeként létre kell hozni a szubszidiaritás elve alapján működő települési önkormányzatokat. 
A Vajdaság Autonóm Tartomány önkormányzatiságának teljes visszaállítását, beleértve a törvényhozási, végrehajtási és igazságügyi jogkört is.

4. A szerb alkotmány által a nemzeti kisebbségeknek szavatolt parlamenti helyek beépítését a választási törvénybe, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten. Új törvény meghozatalát a népképviselők választásáról, amely lehetővé teszi a listákra és az egyénekre való szavazást is, minek alapján mindegyik jelölt, aki legalább 2000 szavazatot kap, rangsorolási eljárásba kerül.  
 
5. Adának, Zentának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról szóló, az asszimilációt ösztönző rendeletnek a megváltoztatását és a három községnek a természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetbe, az észak-bácskai körzetbe való visszatérését

6. A községi bíróságok visszaállítását Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán. A bíróságok és ügyészségek dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát és az arányos foglalkoztatás biztosítását a tartományi és községi közigazgatási és igazságügyi szervekben, közvállalatokban és hivatalokban, valamint a magyar nyelv hivatalos használatának biztosítását ezekben a szervekben, valamint egy új hivatalos nyelvhasználati törvény meghozatalát. 
 
7. Magyar oktatási rendszer létrehozását az óvodától az egyetemig, a magyar lakosság érdekei alapján, figyelembe véve a szülők állásfoglalását. Magyar csoportok beindítását az Újvidéki Egyetemen.  A szerb iskolaközponthoz tartozó tordai és a magyarittabéi általános iskola önállósulását. A szerb, mint nem anyanyelv oktatásának átszervezését, a tankönyvek korszerűsítését és a nemzeti közösségeket megbélyegző tartalmak törlését.

8. A sajtó szabadságát és a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását.   
 
9. A szabadkai Népszínház és az újvidéki Európa Kollégium befejezése végső időpontjának meghatározását, mert még csak nem is látszik, mikor kerül erre sor. 
 
10. A kollektív bűnösség elvének törlését a 2011. október 6-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből.

11. A szerbiai parlament fogadjon el nyilatkozatot, amely elítéli az 1944/45-ös délvidéki, a magyarokat érintő vérengzéseket, kinyilvánítja a bocsánatkérést, biztosítja az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát. Tegye lehetővé a második világháború áldozatainak emlékmű emelését minden helységben, ahol tömegsír van, a még titkos dossziék és levéltárak megnyitását, segítse az említett események kutatását, valamint tegye lehetővé a besúgók névsorához való hozzáférést és indítson eljárást az atrocitások életben lévő elkövetői ellen. 
 
12. Állami irányítással ne kerüljön sor a többnyire Nyugat-Európából kitoloncoltaknak a nemzeti kisebbségek által lakott területekre való költöztetésére, mivel az még jobban megbontaná a lakosság etnikai arányait és rontaná a közbiztonságot. 
 
13. A szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül, valamint a temerini elítéltek szabadon bocsátását.

14. Az őshonos magyar nemzeti kisebbség említett kérdéseit vegyék figyelembe és kérjék számon Szerbia európai integrációs csatalakozási tárgyalásai során. A térség valamint Európa népei történelmi megbékélése és a vajdasági magyar nemzeti közösség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében, szükségesnek tartjuk a szerb-magyar, illetve magyar-szerb kapcsolatokat terhelő kérdéseknek a tagjelölti státus megszerzése előtti megnyugtató módon való rendezését.

15. A fenti követelések megvalósításáért való határozott kiállást – minden szinten – figyelemmel kísérjük és számon kérjük a magyar képviselőktől.

Ezeket a közösen megfogalmazott álláspontjainkat eljuttatjuk a belföldi és külföldi sajtónak, Ivica Dačić szerb kormányfőnek, Stefan Fülének, az Európai Bizottság bővítési biztosának, Jelko Kacinnak, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjének, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőinek.

Újvidék, 2012. szeptember 27.

Pártok:

– Ágoston András, Vajdasági Magyar Demokrata Párt, elnök
– Csonka Áron, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, elnök
László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom, elnök
Rácz Szabó László, Magyar Polgári Szövetség, elnök

Civil szervezetek:

Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, mgr. Bozóki Antal, elnök
Barangoló – Civil Szervezet, Zenta, Miklós Éva, elnök
Horizont Dél-bácskai és Szerémségi Magyar Civil Szervezetek Szövetsége, Bátori József, elnök
Nagy Sándor Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület, Papp Ferenc, elnök
Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat – Topolya,
   Kovács László elnök
Újvidéki Diáksegélyező Egyesület, Matuska Márton, elnök
– Újvidéki Magyar Olvasókör, Matuska Mária, elnök
– Újvidéki Polgári Daloskör, Papp Ferenc, alelnök
– Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Nagy Margit, elnök 
 
Magánszemélyek: 

Bálint István, újságíró, Újvidék
Margit Zoltán, kertészmérnök, Csóka
Muhi Béla, tanár, Újvidék
Rontó B. Judit mgr., tanárnő, Torda
Szabó Angéla, újságíró, Csantavér
Zavarkó Sándor mgr., Újvidék
Magyar Karolina, okl. jogász, Újvidék

Megjegyzés: 

A Felhívás nyitott további aláírók számára, akik a tartalmával egyetértenek.  
Peticíó a vajdasági magyar közösség azonosságának megőrzéséért




2012. szeptember 23., vasárnap

Délvidéki blues vagy kesergő



A vajdasági magyar politikum mély „kommunista-informbürós” letargiában szenved. Érthetetlen, hogy nem tudnak elrugaszkodni a nulla mezsgyétől. Valójában még ki nem halnak, mint a dinoszauruszok addig így lesz, mert más megoldás nincs. Őket ezzel a választási rendszerrel ki nem lehet billenteni, mert folyamatosan sétálnak balról-jobbra, majd vissza. Addig meg megy a félremagyarázás, mellébeszélés, öntömjénezés, foteltartás, ellenségképre való mutogatás...

Útkereszteződéshez értek, azt mondják! Nos így van! Aki nem tud kolompolni az ne fogjon kolompot kezébe! Egyszerű az „örök - polipatikusokat” már régen meneszteni kellett volna a közélet politikai hadszínteréről. A kommunizmusban is csapnivalóak voltak, ma is azok, de ők lehetnek a megmondók, ehhez nagyon értenek! A nagy semmihez, ahhoz értenek! Ez van ezt kell szeretni sóhajtozás nagyon jól megy nékik! Meg az önsajnáltatós nagy dumálásokhoz, hogy mi mindent megtettünk az ügy érdekében ezek meg bántják az dicső magyart! (e rész csak választási kampányban olvasandó)

Érdekes lett a módszerváltás, amíg az ördög a sorok között búvik meg, addig az elvtársak újfent a templom padsorok között! Kedves főkolompos, vedd kezedbe Szerbia hivatalos lapját az elmúlt húsz évből, látni fogod, hogy ki hol állt, mert benne foglaltatott és billentsd ki őket, ez lesz a megoldás neked, mert ez van írva az útkereszteződésben! Baj van, tudom! Nem marad melletted senki... A megoldás csak ennyi!

A legnagyobb baj, hogy drasztikusan megfogyatkoztunk, tovább nem lehet eljátszani, hogy mindenki pótolható. A másik baj, hogy a kvázi demokráciának nevezett balkáni tákolmányba jól beágyazták magukat a legújabb kori „Mágnás Miskák”. Ők azt tehetnek, amit akarnak a szó szoros értelmében. Én itt egy párt rendszert látok „Mágnás Miskák” által finanszírozva, kétpólusú színjátékkal, úgy választások környékén nagy szónoklatokkal, amelyek elillannak a tettek mezején.

A gyakorlatban, hogyan is működik ez? Nos a példa: Kati néném a számlák fizetésekor ma is „Ti baba! -Te öreganyám!"  lealázó megszólításban részesül! Szólnia sem szabad, ha a „bosztánjából” ellopják a krumplit, paradicsomot, paprikát a füstölőből meg leakasztják kolbászát. Ma már a bácskai nagygazda is így járt, nos útkereszteződés, na ne! Gyávaság az igen! Melléjük állt itt valaki, hogy érdekeiket védje? Egy politikust sem láttam a tettek mezején! Értem az egérlyukba bújtak, mint 2000. október ötödikén!

A mi bárdjaink meg ez idő tájt inkább fene nagy jogainkról dicshimnuszokat regélnek. Volt már úgy a történelemben, hogy a bárdok búcsúztak az árnyékviláguktól, nos azok dicső bárdok voltak, nem pimasz senkiházik.

A vajdasági magyarok évek óta érdekvédelem nélkül tűrik el a megpróbáltatásokat és a megaláztatást. A legnagyobb csapás, hogy pár kegyben részesített magyarunk húzza el a nótánkat és tiszta kézzel sommáz az államalkotó! Banka bátyám is megsimogatta a puli füle tövét amikor az jó beleharapott a fekete kos lábszárába, valahogy így simogatják az ő füle tövüket is némi dénárért néha euróért cserébe, amikor olyan szép rózsásra festik a délvidéki létüket Strasbourgban, Brüsszelben. Hazatérve sommázzák, hogy a békesség kedvéért erről most hallgattunk, meg arról is...

Remélem dereng már, hogy a délvidéki kesergő csak egy pár jól fizetett munkahelyről szól és nem magyar érdekvédelemről. Nem kell keménykedni, ha zseb meg van vastagon tömve! Jó itt és szép itt minden, mint a Kánaánban csak az a fránya válság ne lenne, mert az a felelős mindenért...

Az országgyűlési képviselőinknek kijár a korrupció, mint választási zsákmány, így az édesanyjukat is eladhatják jó pénzért a mentelmi jogra hivatkozva! Meg kell említsem Albániában is felelni kell a korrupciós ügyekért és ez esetben nincs mentelmi jog! A délvidéki magyar csak pajzs egy magát elitnek nevező politikai kft ügyleteihez, ennyi és más semmi !

Egyértelműen ki van ábrándulva a délvidéki magyar és letargiába süllyedt. A politikusaink akik okozták ezt, kereszteződésről beszélnek. Nem kereszteződésről kell beszélni, hanem alagútról, amelyben fény nem dereng és hosszú ideig nem is fog!

Miről kell beszélni?

Érdekvédelemről kell beszélni és ez irányba kell menni és TENNI! Kati néni érdekeiről a tornyosi nagygazda érdekeiről, a csókai Földművesek Egyesületének érdekeiről, amely kettő perben áll a Szerb állam ellenében a Strasbourgi emberjogi bíróság előtt, mint Don Quijote a szélmalmok előtt! (Pert nyert egyesület hiába fordult a magyar tartományi házelnökhöz*, jogainak érvényesítése érdekében még válaszra sem méltatta őket! Miről beszélünk? )

A törvényt egyoldalúan mérik erre felé, gyakorlatban láttuk és tudjuk! Az államalkotó meg egy két jól fizetett munkahely ellenében azt tehet amit akar, mert néki ez dukál!

Uraim elég volt az értelmetlen szócséplésből, régen elkéstetek a tettek mezejéről, mi délvidéki magyarok időközben a perem szélére csúsztunk és innen nem tudunk talpra állni. Tudom ez volt a célotok, de rátok is ez a sors vár!

Mi maradt? A délvidéki blues vagy kesergő, a színes-bőrű rabszolgákat is az tartotta életben Amerigo Vespucci földjén, ez kell bennünket is életben tartania, mert tudjuk a remény vész el utojára!

Elfogyunk, mint a hold csendesen, 

o jeah bolondok hajója! 

Margit Zoltán

"A sikernek ára van, nem titka,
Bohócnak nem jár aranykalitka,
Ne szidd a sznobokat,
Hisz belőlük élsz,

Az írástudóktól meg jobb ha félsz..."  



Margit Zoltán levele Egeresi Sándornak

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin