Margit Zoltán: Bozóki Antal

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bozóki Antal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bozóki Antal. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. november 17., csütörtök

A Magyar Nemzeti Tanács intézményének lejáratása


„Győzött” a Pásztor/Lovas-lista

Pásztor István, Lovas Ildikó és a többiek

A szerbiai nemzeti kisebbségek november 13-án nemzeti tanácsi választásokat tartottak.
A választásokon 19 nemzeti kisebbségi közösség 50 (köztük a magyarok) listája vett rész.[1]
A nemzeti tanácsokat közvetlenül megválasztó közösségek névjegyzékébe 454 807 polgár iratkozott fel, a legtöbben a magyar választói névjegyzékbe – 116 406.[2]
A legtöbb nemzeti közösség több – kettőtől öt – választási listát állított. A legkevesebb létszámú nemzeti közösségek, a lengyel, a görög, a német, a szlovén és a vlach, de legnagyobb közösségként magyar is, csupán egy-egy listát állítottak.[3] (A 2010. évi választásokon a magyar közösség tagjai még öt lista közül választhattak.)

A Magyar Nemzeti Tanács 12 éves történetében a mostani (negyedik) választáson először vett részt csak egy lista, a Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség elnöke – egyesek szerint[4] a barátnője/vadházastársa Lovas Ildikó – által felállított Magyar Összefogás lista.
A vasárnapi választáson – a november 14-ei adatok szerint –, a szavazóhelyek 96,88 és a magyar választói testület 97,42 százalékos feldolgozottsága alapján – a 116 406 polgár közül 40 382 polgár szavazott, vagyis a részvételi arány 36,69 százalékos volt. A szavazók 98,75 százaléka, vagyis 39 876 polgár a Pásztor/Lovas listára szavazott.[5] Másik listára nem is szavazhatott, mivel olyan nem is volt!

Az MNT-választásokon leadott szavazatok alakulása:

2010 138 660 fő a választási listán szereplők száma, 76 900 szavazat, a részvétel 55,46 százalékos[6]
2014 137 111 fő a választási listán szereplők száma, 55 671 szavazat, a részvétel 40,60 százalékos[7]
2018 129 471 fő a választási listán szereplők száma, 47 309 szavazat, a részvétel 36,54 százalékos[8]
2022 116 406 a választási listán szereplők száma, 40 382 szavazat, a részvétel 36,69 százalékos [9]


A táblázatból látszik a magyar választótestület létszámának lemorzsolódása és a leadott szavazatok számának folyamatos csökkenése. 2010-ben 138 660 fő volt a választási listán, 2022-ben 116 263, vagyis 22 397-el kevesebben. A szavazatok száma ez alatt az időszak alatt 76 900-ről 40 382-re, vagyis majdnem a felével (36 518-al) csökkent!A részvételi arány a november 13-ai szavazáson (kisebb létszámú szavazótestülettel) 0,15 százalékkal magasabb volt ugyan (mint 2018-ban, amikor 35,54% volt), de 6 927-el kevesebben mentek el szavazni, mint 2018-ban![10]

Az utóbbi, csaknem másfél évtizedes periódust (2007. május 5-étől!)[11] Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének tisztségében töltötte.
Ez alatt az időszak alatt a magyar közösség létszáma, így a szavazótestület is, jelentősen csökkent, a helyzete folyamatosan rosszabbodott.
Pásztor István, ennek ellenére, „15 perccel az urnák zárása után”,[12] amikor még azt sem lehetett tudni, hogy mennyien vettek részt a választásokon, a Köztársasági Választási Bizottság jelentését meg nem várva, a közismert propaganda stílusában „megállapította”, hogy „a Magyar Összefogás és a Vajdasági Magyar Szövetség soha nem látott, történelmi győzelmet aratott”.[13]
– Most kell szerénynek lenni, mert van mire – tette hozzá a szerénységéről is (köz)ismert pártvezér. A Magyar Összefogás nem csak az összes mandátumot szerezte meg – „ami várható is volt” –: a MÖ-listára leadott szavazatok száma meghaladja a négy évvel ezelőtt, a magyar nemzeti tanácsi választáson összesen leadott szavazatok számát – emelte ki, rámutatva: amióta van magyar nemzeti tanácsi választás és amióta van Magyar Összefogás, azóta ez a lista soha ennyi szavazatot nem szerzett. „Ez hatalmas eredmény, méghozzá azért, mert tudjuk, hogy mennyien vagyunk, de azt is tudjuk, hogy mit akarunk” – magyarázta Pásztor.[14]


Pásztor vasárnapi „győzelmi” beszéde nem fedi a valóságot!
A 2018. évi választásokon az „összesen leadott szavazatok száma” 47 309 volt, a vasárnapi szavazáson pedig 40 382. Ezek közül 39 382-en szavaztak az (egyetlen) Pásztor/Lovas listára Ebből még Pásztor is kiszámolhatta volna – ha megvárja a Választási Bizottság adatait –, hogy a listájukra leadott szavazatok száma 7927-el kevesebb (39 382), mint a 2018-ban „összesen leadott szavazatok száma”. (A 2018. évi MNT választásokon a VMSZ „Magyar Összefogás” listájára 39 166-an, most 39 382-en, a „Magyar Mozgalom – Zsoldos Ferenc” listára pedig 7 516-an szavaztak.)[15]
Pásztort azonban nem érdeklik a tények és számok. Eltájolódott ő már régen, nem csak a valóságtól, de a közösség érdekeinek a képviseletétől is! Számára csak az volt a fontos, hogy világgá kürtölje a „történelmi győzelmét”, aminek – ha tekintetbe vesszük a választási és egyéb körülményeket – éppen semmi ténybeli alapja nincsen, erkölcsi pedig még annyi se.
Nagy segítségére van ebben, a közösség kárára, sajnos, a Magyar Nemzeti Tanács „alapította” média és az Újvidéki Rádió is. (A Hangadó Szerda – mások szerint Hamvazó Szerda – mai adásában csak a Pásztor-féle győzelmi beszédet közvetítették, egy szóval nem említve, hogy más vélemények, értékelések is vannak!) A közszolgálatúság helyet a közösség félretájékoztatása és ámítása ez!

Pásztor Pista téves irányítása alatt a VMSZ támogatottsága a magyar közösségben lényegesen és folyamatosan csökken(t). Téves lenne azt is állítani – ahogy Pásztor István képzeli –, hogy mind a 39 382 szavazó támogatja a politikáját. És ez még csak a teljes közösség 20 százaléka sem!
A szavazók többsége nemzeti öntudatból, a nemzeti tanács intézményének megőrzésére, nem pedig Pásztor István önkénypolitikájának a támogatásra szavazott! A VMSZ támogatottságának- és szavazóbázisának csökkenését mutatja az is, hogy a tavaszi parlamenti választásokon, az addigi kilenc képviselői helyből, négyet elvesztettek.

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke, a november 15-ei sajtótájékoztatón, „nem fényes győzelemnek, hanem kristálytiszta kudarcnak”[16] értékelte a hétvégi nemzeti tanácsi választásokat. Fel is kérte Pásztort, hogy „a továbbiakban ne viselkedjen úgy, mint Aleksandar Vučić, aki minden hivatalos intézmény helyett megmondja, hogy mi fog történni”.[17]
– A VMDK elnöke szerint a választási folyamatban a szokásos forgatókönyv történt: megfélemlítés, munkahelyi zsarolások, SMS-ek (küldése – B.A.), a választások napján súlyos kampánycsendsértés – olvasható a sajtókonferenciáról készült tudósításban.[18]

Ami a nemzeti tanácsi választással történik az most egy időre meghatározhatja a közösség helyzetének alakulásét, fejlődését, jogainak érvényesítését.
Amit biztosan el lehet mondani, hogy november 13-án nem választás volt, hanem szavazás. Nem más ez, mint a nemzeti tanács intézményének a téves politika általi lejáratása!
Ennek eredményeként egypárti Magyar Nemzeti Tanács alakul, amelyik teljesen a Pásztor/Lovas házpolitika alá lesz rendelve. A rossz emlékű egypártrendszert hozza vissza, amiből semmi jó nem következhet.
A közösség talán 20 százalékos támogatottságával a Magyar Nemzeti Tanács nem lesz jogszerű! A nagyvezért azonban ez mit sem érdekli. Már többször bizonyította: A közösséget nem szolgálni akarja, hanem uralkodni felette!

Egy politikus sikerét a közösség gyarapodása és jóléte kellene, hogy mutassa, nem pedig a leépülése, mint esetünkben! „A jóból – esetünkben a „történelmi győzelmekből” – is megárt a sok”, hát még…
Pásztor Istvánnak nem győzelmet ünnepelni, hanem a minden tisztségéről való lemondást kellett volna közölni! A közösség érdekében!

BOZÓKI Antal

__________
[1] P.E: Egy hét múlva szavazhatnak a kisebbségek. Magyar Szó, 2022. november 5. 5.
[2] P.E: Így szavaztak a kisebbségek. Magyar Szó, 2022. szeptember 13. 1.
[3] Lásd az 1-es alatti írást.
[4] Csonka Áron. https://www.facebook.com/csonkaaron, 2022. november 14: 15:20
[5] Tómó Margaréta. Csonka: Ez nem fényes győzelem, hanem kristálytiszta kudarc!
https://szmsz.press/2022/11/15/csonka-ez-nem-fenyes-gyozelem-hanem-kristalytiszta-kudarc/, 2022. november 15. 10:36
[6] 2010-es magyar nemzeti tanácsi választás.
https://hu.wikipedia.org/wiki/2010-es_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
[7] 2014-es magyar nemzeti tanácsi választás.
https://hu.wikipedia.org/wiki/2014-es_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
[8] 2018-as magyar nemzeti tanácsi választás.
https://hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
Lásd még A magyar közösség politikai súlya történelmi minimumra süllyedt. A Magyar Mozgalom nyílt levele Potápi Árpád Jánoshoz. https://szmsz.press/2018/11/16/a-magyar-kozosseg-politikai-sulya-tortenelmi-minimumra-sullyedt/, 2018. november 16. 19:46
[9] Csonka Áron, a 4-es jegyzetben, vagy Csonka Áron: Ragyogó kudarc! http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/VMDK,2022. november 14. 17:40, és a 2-es alatti írás.
[10] Csonka – az előző jegyzetben.
[11] Pásztor István (politikus). https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1sztor_Istv%C3%A1n_(politikus)
[12] Tómó Margaréta. Csonka: Ez nem fényes győzelem, hanem kristálytiszta kudarc!
https://szmsz.press/2022/11/15/csonka-ez-nem-fenyes-gyozelem-hanem-kristalytiszta-kudarc/, 2022. november 15 10:36
[13] P.E.: Soha ennyi szavazat. Magyar Szó, 2022. november 14. 1,, és /vagy „Soha ennyi szavazat”. https://www.magyarszo.rs/hu/5083/kozelet_mntvalasztas/275600/%E2%80%9ESoha-ennyi-szavazat%E2%80%9D-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-Magyar-Nemzeti-Tan%C3%A1cs-v%C3%A1laszt%C3%A1sok.htm, 2022. november 13. 21:44 >> 2022. november 13. 22:16
[14] Uo.
[15] Lásd a 8-as jegyzetben lévő oldalon.
[16] Tómó Margaréta írása, a 12-es jegyzetben.
[17] Uo.
[18] Uo.



2014. március 18., kedd

„GOLYÓT KAPSZ A FEJEDBE!” - Megköszönte…, avagy az ügyvédi hivatás szépségei...


Bozóki Antalt halálosan megfenyegették

            A rehabilitálási ügyek többnyire megviselik az érintetteket, illetve leszármazottait, de az ügyvédet is. És nem is éppen veszélytelenek. Csaknem 45 éves jogi pályám alatt most először azonban halálos fenyegetésben is részesültem. (Korábban, két alkalommal is, kirabolták az irodámat.)

A múlt hétfőn (március 10-én) az újvidéki Alapfokú Bíróság verbászi osztálya peren kívüli tárgyalást tartott K. T. holttányilvánítási tárgyában. A tárgyalásra azért került sor, mivel az újvidéki Felsőfokú Bíróság az elhalt rehabilitálási tárgyában előzőleg kérte a nevezett halotti anyakönyvi kivonatának bemutatását. Ezt természetesen nem tudtuk megtenni, mivel K. T-t a „Verbászi Népbíróság halára ítélte” és a partizánok 1944 őszén, „közvetlenül a város felszabadulása után az ítéletet végrehajtották”, vagyis kivégezték, de az elhalálozását már nem jegyzeték be a halotti anyakönyvbe. Így, a halotti anyakönyvi kivonatot sem szerezhettük be. Nem maradt más, minthogy beindítsuk a holttányilvánítási eljárást.

  Már a rehabilitálási eljárásban tanúnak jelentkezett Z. E. magyarországi hölgy, aki szerint nincsenek meg a feltételek K. T. rehabilitálására, mivel „turáni vadász volt”. A Bíróság vélhetően ennek a hölgynek a (köz)beavatkozására kérte K. T. halotti anyakönyvi kivonatát. A sokéves gyakorlatom alatt a bíróság számos rehabilitálási ügyben erre nem tartott igényt, amikor nyilvánvaló volt, hogy valakit kivégeztek.
 A verbászi bírósági osztály, annak rendje és módja szerint, lefolytatta a holttá nyilvánítási eljárást, beleértve a Hivatalos Lapban az eljárás elindításáról szóló hirdetés közzétételét is.

Z. E. tanúnak jelentkezett a holttányilvánítási ügyben is ügyben és a fia – Z. T. úgyszintén magyarországi lakos – valamint néhány szerb nyelven beszélő férfi társaságában meg is érkezett a tárgyalásra. A publikumban elhelyezkedőkről a tárgyalás elején kitudódott, hogy többnyire az egyik szerb szélsőséges párthoz tartoznak. Közülük az egyik pedig úgy mutatkozott be, hogy a „vajdasági bűncselekmények kutatója”. Mindegyikük nevét és foglalkozását az eljáró bíró jegyzőkönyvbe vette.

A tárgyalás rendben lefolyt. Z. E-t is kihallgatták. Semmilyen érdemeleges adatot azonban nem tudott mondani, mivel K. T. kivégzésével kapcsolatban közvetlen ismeretekkel nem rendelkezett. Elmondta, hogy „soha egyetlen családtagját sem ismerte” az elhunytnak. Nyilatkozatát csak a másoktól halott, jobbára ellenőrizetlen információkra alapozta, miszerint K. T-t a „turáni vadász kollégái” ölték meg, mégpedig „féltékenységből”.

Meghallgatására az ügyben egyébként semmilyen szükség nem volt, mivel az ilyen eljárásban a bíróság csak a törvényben előlátott, a holttá nyilvánításhoz szükséges feltételek megléttét (vagy hiányát) állapítja meg. A bíróság a nem peres eljárásáról szóló törvény értelmében ugyanis holttá nyilvánítja azt a személyt (56. szakasz), akinek az életben létéről „az utóbbi öt évben nincsen semmilyen hír, és akinek a születésétől elmúlt 70 év”, vagy akinek az életben létéről „az utóbbi öt évben nincsen semmilyen hír és az eltűnése körülményei valószínűsítik, hogy nincsen életben” (1/b pont), illetve „ha háború alatt, a háborús események közepette tűnt el, és ha az életben létéről nem volt semmilyen hír az ellenségeskedés megszűnte utáni egy év alatt” (1/g pont).

Amikor a tárgyalás után Cs. M., az elhunyt unokájának társaságában elhagytam a tárgyalótermet, utánam jött Z. T. és ezt mondta: „Golyót kapsz a fejedbe!”  Ez annál inkább meglepet, mert éppen Z. T. nagyapja, illetve Z. E. apja volt az első ember, akit az 1944-ben kivégzett magyarok közül rehabilitáltak. Az ügyben én képviseltem Z. E-t, aki több alkalommal is köszönetet mondott a sikeres rehabilitálásért.

Néhány perccel később, miután a meglepetésből felocsúdtam, a bíróság biztonsági embere társaságában visszamentem a tárgyalóterembe és a bírónak elmondtam – a teremben lévő többi részvevő előtt – akik a bíróval még valamiről beszéltek (feltehetően a tárgyalást kommentározták) –, hogy mivel fenyegetett meg Z. T., majd ismét elhagytam a termet. Ekkor Z. T.  megint utánam jött és még kétszer megismételte (szerb és magyar nyelven is) a már elhangzott fenyegetést. Valójában megköszönte, amit tettem nagyapja rehabilitálási ügyében. Az önmagát történésznek nevező személy pedig fizikai leszámolást helyezett kilátásba, amire (szerencsére) mégsem került sor. – Tudjuk mi, hogy te (sic!) védted a temerini magyarokat is, akik megverték a szerb fiatalokat – tette hozzá.

Mindezek után felvetődnek a kérdések: Miért ellenzi egy magyar, akinek a partizánok kivégezték az apját, hogy egy másik magyar nagyapját – akit úgyszintén kivégeztek – rehabilitálja a bíróság? Milyen érdek fűzi a szélsőséges szerb párthoz? Miért akadályozza, hogy az ügyben egyedüli illetékes hatóság a törvény alapján megállapítsa, jogos-e a rehabilitálási kérem vagy sem? Képes lesz-e a bíróság az esedékes újvidéki rehabilitálási tárgyaláson biztosítani az érintettek testi épségét és az eljárás törvényességét?

A történtekről még az nap értesült a Magyar Szó szerkesztősége, de – mint utóbb megtudtam – „Varjú Márta és köre” nem tartotta közlésre érdemesnek az eseményt…

Újvidék, 2014. március 18.
Bozóki Antal



2013. október 30., szerda

Önmagától is elhatárolódott...


Nem hallok, - nem szólok,- nem látok! - és nyugodt maradok!

Válasz(féle) Hajnal Jenőnek


"Az én véleményem nekem elegendő és fenntartom a jogot, hogy azt védjem, minden konszenzussal, minden többséggel ellentétben, bárhol és bármikor. Mindenki, aki nem ért velem egyet, számot kérhet, sorba állhat és megcsókolhatja a fenekemet."


Christopher Hitchens


Hajnal Jenő reagálásából számomra nem világos, hogy most a Délhír portálnak adott interjúmtól, vagy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMI) – amelynek igazgatója – kiadásában megjelent, A magyar közösség Szerbiában című könyvemtől (melynek felelős szerkesztője) határolta el magát.
Amennyiben az interjúmtól határolta el magát, arra természetesen joga van, függetlenül attól, hogy személyiségét egy szóval meg nem említettem. Nekem viszont arra van jogom, hogy elmondjam a véleményem, ha megkérdeznek. Más dolog, hogy ez tetszik-e valaki(k)nek, vagy sem.

A Délhí portál megkeresett, interjút kért tőlem, én pedig válaszoltam a kérdésekre, ahogyan tudtam. A 67 életévem és a jogi pályán eltöltött 43 munkaév, a 24 megjelent könyv és a sok száz írás, amit (több nyelven is) publikáltam, talán feljogosít arra, hogy elmondjam, hogyan látom a vajdasági magyarok helyzetét. Ezzel lehet egyet nem érteni, „elhatárolódni”, csak éppen meg kellene mondani, hogy mi az, ami nem fedi a valóságot. Ez viszont Hajnal Jenő szövegéből sajnos kimaradt. Nem kell aggódni, az „elhatárolódásával” bizonyára bebiztosította magát a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőségénél.

Abban az esetben viszont, ha Hajnal Jenő a könyvemtől határolta el magát, akkor nagyon furcsa szituáció állt elő. Mivel Hajnal nem csak a VMI igazgatója, de a könyv „felelős szerkesztője” is, ez azt is jelentené, hogy önmagától is elhatárolódott.

De ha már kikényszerítette belőlem, elmondom:

Azt írja, a kötet megjelenését „hosszú előkészítés, alapos előmunkálatok” előzték meg. Ebből azonban az olvasó nem tud(hat)ja meg, hogy a könyv nem „másfél évig” készült, mint ahogy Hajnal Jenő írja, hanem már 2010-ben, a 2000. október 5-i hatalomváltás 10. évfordulójára meg kellett volna megjelennie. Aztán a VMI-nek mindig fontosabb volt valamilyen más kiadvány (esszé, vagy novella kötet), mint a vajdasági magyarok aktuális helyzetét bemutatni igyekvő kiadvány. Persze, egy szóval sem mondom, hogy ilyen köteteket nem kell kiadni, csak éppen valamiféle egyensúlyt kellene tartani a társdalom-tudományi kiadványokkal, amelyekből egyre kevesebb van.

Az én könyvemnek a megjelenésre pedig folyamatosan tolódott, majd megjelenik februárban, majd júniusra meglesz… Mondhatnám azt is, hogy szabotálódott. Már úgy volt, hogy visszavonom a kiadótól. Ha Bárdi Nándor, a könyv szerkesztője nem lett volna kitartó, talán meg sem jelenik. Köszönve persze Matuska Márton, valamint Bálint István közismert újságírók recenziójának is.

Embertelen nagy munkát végeztem, hogy a könyv kéziratának időszerűségét megtartsam. Félévenként csaknem teljesen újra írtam, mivel nem akartam olyan kéziratot kiadni, amelyikben régi adatok vannak. Nagyon jól tudja ezt Hajnal Jenő is. (Egyébként CD-n megvan a könyvnek minden változata, amit postáztam neki. Remélem, akad majd valaki, aki ezeket fel tudja majd használni, összehasonlító tanulmány készítéséhez a vajdasági magyarok helyzetének alakulásáról.)

A könyv történetéhez tartozik az is, hogy a Magyar Tudományos Akadémiában (MTA) kerekasztal vitát javasoltam a kéziratról. Erre azért nem került sor, mivel Pesten „mind Vékás (János), mind Várady (Tibor) elutasította” azt. Pedig csak az szerettem volna, hogy végre legyen egy valós tanulmány a vajdasági magyarok helyzetéről. Ez, persze, egyesnek nem felel meg, mert akkor meglátszik, hogy itt bizony problémák is vannak.

Sok akadályt kellett, tehát, leküzdenem, amíg a könyv megjelent. Olyan megjegyzések is voltak a felelős szerkesztő részéről, hogy „sok benne a név”, „a politika”, meg hogy „hagyjam ki” ezt vagy azt a részt.

Kérdezem én: Lehet a nemzeti kisebbségi jogokról írni politikamentesen?

Aztán a könyv elején köszönetet akartam nyilvánítani az Európa Tanács egyik független magyar képviselőjének a támogatásáért, de azt sem nem lehetett, mivel az „Jobbikos képviselő”, stb. Azt már csak mellékesen említem, hogy sokéves munkámért – honorárium helyett – könyveket és (most már) bírálatot kaptam.

Arra a megállapításra jutottam, hogy nálunk könyvet írni a jelenlegi körülmények között nem érdemes. A kiadókat, a szerkesztőségeket a vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által támogatott és a Magyar Nemzeti Tanács által kinevezett személyek uralják. Ha ezekkel nem vagy jóba, nem dicshimnuszt írsz a VMSZ-ről, nem tartozol valamelyik vezetőjének a holdudvarához, akkor bizony „hiába meszeltél”.

Ha pedig ezt elmondod, rád sütik, hogy „rosszindulatú” vagy, „gyengíted”, „rombolod” a közösséget.
Csak két példát említek: Készítettem egy Európai Integrációs Lexikont (Forum könyvkiadó, 2007.). Korhecz Tamás (akkor kisebbségügyi titkár) ennek a megjelentetést nem támogatta. Támogatta viszont a Szegedi Állam- és Jogtudományi Kar Európai Tanulmányi Központja, az Esély a stabilitásra és a Közösségek Európájáért Alapítvány. A könyvhöz az előszót Becsey Zsolt, az Európai Parlament akkori képviselője írta. Bizonyára nem tette volna, ha nem tartja arra érdemesnek a kéziratot.

Korhecz Tamás (most az MNT elnöke) – ezt is bennfentestől tudom – nem támogatta a négyköteles szerb-magyar (817 oldalas) Jogi szótáramnak (Árgus, Újvidék 2011) a kiadását sem. Az MNT aztán (több millió forint támogatással) kiadott egy ugyanilyen csak jóval szerényebb, mindössze (170) oldalas szótárat. Az eseményről a Magyar Szó persze első oldalon számolt be, miközben az én szótáramat agyonhallgatta.

Soroljam tovább?

A másik dolog, ami miatt válaszolok Hajnal Jenő „reagálására”, az egyszólamúságra törekvés, ami az írásából kicseng. Ha úgy képzeljük el „a vajdasági magyar kultúra közösségteremtő és -építő szerepének erősítését” hogy mindannyian egyformán gondolkodunk, egy pártnak a szekerét akarjuk tolni, méghozzá nem is biztos, hogy jó irányba, akkor én abban nem szeretnék részt vállalni.

El kellene, tehát, gondolkodni a felelős tisztségben lévő uraknak: Milyen kultúrát és milyen könyvkiadást is akarunk? A jelenlegi viszonyulás ugyanis nem segíti elő a kultúra fejlődését, sokszínűségét, pluralizmusát, a közösség fejlődését pedig egyenesen hátráltatja. (A Magyar Szó, amióta Varjú Márta a főszerkesztő nem közli az írásaimat, újabban pedig már a Vajdaság Ma sem. Ennyit a sajtószabadságról. Pedig valamelyik nagyokos azt mondta: „A fejlődést csak a vélemények ütköztetése viszi előre”.)

Sajnos mindez a rossz emlékű egypártrendszert idézi, amelyben „minden szép és ideális”, amelyben mindenki egyformán gondolkodik. Olyan rendszert, amelyben nem az érvek, a tények és a bizonyítékok a fontosak, hanem hogy mit mondasz, írsz a „legnagyobb pártról”, amely „engem kinevezett”, vagy annak vezetőjéről. Köszönöm szépen, de ebből nem kérek. Azt viszont határozottan megígérem, hogy továbbra is elmondom a véleményem. Ha tetszik, ha nem.  

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. október 29.

Kapcsolódó írás:

Reagálás és elhatárolódás – Bozóki Antalnak a DélHír című portálon megjelent interjújára


Keserűséggel és szomorú szívvel olvastam Bozóki Antalnak, az Árgus vajdasági kisebbségjogi civil szervezet elnökének, A magyar közösség Szerbiában című, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában megjelent könyv szerzőjének interjúját a DélHír hírportálon, amely már címében is megtagadja azt a közös szándékot, amely szerzőt, szerkesztőt és kiadót másfél évvel ezelőtt arra ösztönzött, hogy egy olyan kisebbségjogi kézikönyv jöjjön létre, amely a szerző szerint abban segít majd vajdasági magyar nemzeti közösségünknek, „hogy tudjuk, kinek mihez van joga” Szerbiában.

Szomorúságom és neheztelésem oka, hogy egy számomra kisebbségjogi kézikönyv, a szerző szerint „többszintes társadalomtudományi tanulmány”, míg a szerkesztő szerint „közösségi önszemléleti dolog” megjelenése és bemutatása valójában saját pártpolitikai nézetei kifejtésének az ürügyévé vált, pedig a kötet hosszú előkészítése, alapos előmunkálatai, különösen a kötet szerkesztőjének, Bárdi Nándor történésznek, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársának, osztályvezetőjének elmélyült, lelkiismeretes, mindenre kiterjedő munkája és szaktudása épp azt szerette volna elkerülni, amivel ebben az interjúban a szerző a napi pártpolitikai vádaskodások szintjére süllyesztette azt a hatalmas adathalmazt és összegyűjtött ismeretet, amelyet annak a kisebbségnek, pontosabban nemzeti közösségnek a szolgálatába szerettünk volna állítani, amely annyi megpróbáltatás, csapás és küzdelem után is talpra tudott állni ki tudja már hányadszor – hála azoknak, akik közösségben tudtak és akartak gondolkodni és cselekedni.

Nagy kár, amikor egy ilyen kizárólagos nézeteket felvonultató, érveket nélkülöző emberi nyilatkozat, vallomás megkérdőjelezi mindazt a munkát, amelyet maga Bozóki Antal legújabb könyve is igyekezett nyilvántartásba venni, összegyűjteni és okos használatra felkínálni – a kiadó meggyőződése szerint – nem azzal a szándékkal, hogy minden olyan eredményt megkérdőjelezzen, amit most ez az interjú gátlástalanul megtesz „politikai és erkölcsi” felelősségtudat nélkül a rosszindulat és a rombolás erejével. Mindehhez a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek mint kiadónak természetesen már nem lehet semmi köze, s vállalhatatlan is számára, hiszen tevékenységének egyik legfontosabb fejlesztési területe a vajdasági magyar kultúra közösségteremtő és -építő szerepének erősítése, nem pedig gyengítése, rombolása. Akkor, amikor intézményünk alapvető célját és feladatát abban látja, hogy mindig a valós tények ismeretében és segítségével konszenzusos gondolkodásra és cselekvésre ösztönözze elsősorban a vajdasági magyar nemzeti közösség társadalmi kulcsszereplőit, azaz mindazokat a személyeket, akik a magyarság mai helyzetének változásában érdekeltek, legnagyobb erejét pedig a konszenzusteremtésben és saját adottságainak (erőforrás és tudás) hasznosításában találja meg, csak elhatárolódni lehet attól a szélsőséges és kirekesztő megnyilatkozástól, amely Bozóki Antal interjújának nagy részét uralja, és amelynek apropója legújabb könyvének friss megjelenése volt.

Zenta, 2013. október 27.

Hajnal Jenő,

a VMMI igazgatója,a kiadvány felelős kiadója és szerkesztője


"Pásztornak és Korhecznak mielőbb távoznia kellene nemcsak a politikából, de a közéletből is" - Interjú BozókiAntallal, az Árgus vajdasági kisebbségi jogvédő szervezetelnökével



Válaszféle Bozóki Antalnak - az MNT Közigazgatási Hivatalának reagálása

Tisztelt Bozóki Antal!

Az idézet, amellyel Hajnal Jenőnek szánt válaszlevelét kezdte, mindent elárul Önről, az Ön által képviselt magatartásról, értékrendről: Ön valóban úgy véli, a párbeszéd lényege az, hogy Ön bármit mondhat és aki nem ért egyet Önnel, az „megcsókolhatja a fenekemet”. Igazából tehát mindenki, aki másként gondolkodik, más a véleménye, mint Önnek, az közeledhet az Ön alfeléhez.


A közösségépítésnek különböző formái vannak, azonban egyik sem foglalja magába azt a közönségességet, ezt a fajta durvaságot – akkor sem, ha eltérő a vélemény, az értékrend, az elképzelés. Mint ahogyan Hajnal Jenőnek az Önétől – nyilvánvalóan eltérő. Ha nem volna eltérő, nem reagált volna. Önnek válaszával sikerült megerősíteni mindazt, amit Hajnal Jenő leírt.


Hajnal Jenő a vajdasági magyar közösség, közművelődés, kulturális élet egyik meghatározó és köztiszteletben álló tagja, egész munkássága áll ki mellette, nincs szüksége védelemre, különösen nem az Ön alpári stílusával szemben. Az legfeljebb Önt minősíti.


Nem is ezért kívánunk reagálni az Ön levelére, megnyilvánulására. Mindösszesen csak szeretnénk felhívni az Ön és a portál szerkesztőjének a figyelmét arra, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rövidítése nem VMI, hanem VMMI. Legalább a betűk szintjén próbálják meg a valóságot közvetíteni.
A magunk részéről ezt a témát lezártnak tekintjük.

a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala

Közzétette: Losoncz Csaba 2013. október 31.  - DélHír




Fogadatlan prókátor szerepében

Válasz az MNT Közigazgatási Hivatalának

A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala (MNT KH) – a fogadatlan prókátor szerepében – „reagált” a Hajnal Jenőnek írt válaszomra. (Hacsak erre nem Hajnal Jenő kérte fel.)
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által irányított MNT KH-nak természetesen a jogában áll védeni az általa kinevezett igazgatót. Ha pedig annak „nincs szüksége védelemre”, mint ahogy a KH írja, akkor meg minek a „reagálás”?

A „válaszfélével” kapcsolatban a további gond az, hogy KH az általam kölcsön vett idézetnek, amelynek alapján aztán engem (le)minősít, csak az utolsó mondatára hivatkozik és nem a teljes szövegre. Ezzel megváltoztatta az eredeti idézet értelmét, más kontextusba helyezte. Ez pedig már hamisítás.
A másik – fontosabb – dolog azonban, hogy az MNT KH-a a nyilatkozatom és a Hajnal Jenőnek írt válaszom egyetlen állítását meg nem cáfolta. Más szólva elkerülte a lényeget. Ez viszont a KH-t minősíti.    

A harmadik dolog, amit megjegyeznék: Az MNT Közigazgatási Hivatal csak szeretné, de nincsen abban a pozícióban, hogy „a témát lezártnak tekintse”. A Hivatalnak ugyanis minden tevékenységével el kell számolnia a közvélemény előtt, mint a hogy nekem is. Csak éppen a felelősségünk nem egyforma. Jó lenne, ha ez tudatosodna végre a KH-ban és a vajdasági magyarok jogai ügyében is reagálna.


Bozóki Antal

Újvidék, 2013. november 1.




Valóság a betűk szintjén – Sajtószemle közbeni izzadó MNT-s és VMSZ-es mancsok

A héten portálunk Heti vallató c. rovatában közöltük Bozóki Antallal, az Árgus vajdasági magyar kisebbségi jogvédő szervezet elnökével készült interjúnkat, amely aztán rendesen felverte a délvidéki magyar közélet tavának állóvizét. Mindez végül pedig egy nyilatkozatcsörtében teljesedett ki a VMMI-MNT vs. Bozóki Antal vonalon.

A porverést megelőzte egy, a magyarországi 1956-os forradalom szabadkai ünnepi beszédének politikai üzengetése és ökölrázása, ahonnan már sejteni lehetett, hogy portálunk élőhúsba nyúlt azzal, hogy nem követi a délvidéki médiumok szolgalelkületű szerkesztési stílusát.

A fenn említett cikkünk után szerkesztőségi címünkre befutott az első levél, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala címzett drótpostaládánknak. Természetesen mi biztosítottuk a lehetőséget mindkét félnek a replikára, hogy mindenki kifejthesse a saját véleményét. Azonban szerkesztőségünket is dorgálás érte a szöveghű anyagok közléséért.

Ugyanis az MNT KH "Válaszféle Bozóki Antalnak" című "levélféle" anyagának egy negyedét kitevő szövegrész azzal foglalkozott, hogy nehezményezte, idézem: "Szeretnénk felhívni az Ön és a portál szerkesztőjének a figyelmét arra, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rövidítése nem VMI, hanem VMMI.", továbbá kérésüket fejezték ki a tekintetben, hogy: "Legalább a betűk szintjén próbálják meg a valóságot közvetíteni."(idézet vége)

Az ügy apró érdekessége, hogy a betűhiányt számon kérő közleményt hozzánk eljuttató levél, amelyet Varga Diósi Viola, az MNT KH, PR és médiaügyekkel megbízott hivatalnoka szignózott, az üzenetében online médiumunkat "Déelhír portál”-nak" nevezi. Majd pedig így kérnek minket számon, a betűk szintjén.
Erre csak Mózes V. könyve 25. fejezetének 15. sorát ajánlanánk olvasásra, miszerint: "Pontos és hiteles súlymértéked, pontos és hiteles vékád legyen, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked."

a "Déelhír" szerkesztősége

2013. november 03. vasárnap




2013. június 27., csütörtök

Változtatni kell a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt!



Reagálás K. Tamás jegyzetére


A Magyar Szó, a Magyar Nemzeti Tanács (jobban mondva a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ) napilapja) a Hétvége című mellékletben, valamint a Vajdaság Ma internetes hírportál – amelynél a testület „hirdetési áron” jelenteti meg a Napról napra az MNT-vel c. heti rovatát – heti rendszerességgel közlik Korhecz Tamás, az MNT elnöke és munkatársai többnyire szubjektív írásait. Függetlenül attól, hogy azok köszönő viszonyban vannak-e a valósággal, vagy sem. (Jellemző viszont, hogy a Magyar Szó nem közölte például a négy vajdasági magyar párt és – most már – 11 civil szervezet június 20-án elfogadott álláspontjait, amelyekkel követelik a kollektív bűnösség szellemében született minden határozat semmissé nyilvánítását.)

Az MNT elnöke a legutóbbi – a június 22-i – írásában1 hangoztatja, hogy „a nemzeti tanácsok hatásköreinek az esetleges megcsonkítása rendkívül veszélyes folyamatok gyújtózsinórja lehetne”.

Az alkotmánybírósági eljárásnak, amelynek keretében július 2-án tartanak nyilvános tárgyalást, különös, bizarr hangulatot kölcsönöz a tény, hogy a törvény megcsonkítását egyrészt a szerb nemzeti keményvonalas Nova srpska politička misao folyóirat köré tömörülők, valamint Bozóki Antal kisebbségvédelemmel foglalkozó újvidéki ügyvéd kezdeményezték. No comment! – írja Korhecz.

Az Árgus Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület nevében 2010. június 1-jén – vagyis még a jelenlegi összetételű nemzeti tanácsi választások előtt – valóban javasoltam a szóban forgó törvény 33. szakasza alkotmányossági felülvizsgálatát, mivel az állami tisztségviselőknek (Korhecz Tamás, Csengeri Attila, Muškinja-Heinrich Aniko és Bunyik Zoltán) lehetővé tette, hogy a választásokon listavezetőként, illetve jelöltként szerepeljenek, ami ellenkezik a nemzeti tanács intézményének elképzelésével. Ennek a szakasznak a megváltoztatása azonban nem érintené a testület illetékességét.

Ha Korhecz Tamás olvasta volna a Sabahudin Tahirović jelentéstevő bíró által aláírt, az ülésre készült IUz-882/2010 számú, 2013. június 10-i anyagot, megállapíthatta volna, hogy az Árgus javaslata nem szerepel a megvitatásra kerülő kérdések között, mivel – a jelentéstevő bíró értékelése szerint – „nincsenek meg a feltételek a kezdeményezés megindítására” (hogy miért, arról már nem írt).

Korhecz idézett fogalmazása olyan gondolatot kelt(het) az olvasóban, hogy ellene vagyok a nemzeti tanácsnak, illetve „a törvény megcsonkítását kezdeményezem”, másrészt pedig, hogy netán valamiféle közöm lehet a többi kezdeményezőhöz.

Aki csak egy kicsit is kíséri a közéleti történéseket, az tudja, hogy nem a nemzeti tanáccsal, mint intézménnyel van gondom, hanem a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló rossz, önmagában is csonka törvénnyel, amelynek kidolgozásában Korhecz Tamás is részt vett. (A törvény 139 szakasza közül mindössze 28 vonatkozik a nemzeti tanácsra, a többi pedig a választási eljárással és a testület pénzelésével, stb. foglalkozik.)
Ma már elismert tény, hogy a nemzeti kisebbségi tanácsokról szóló törvény nem biztosítja a teljes körű nemzeti kisebbségi autonómiát.

A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a törvény több sebből vérzik. Hiányosságai – az MNT vezetőinek segédletével – különböző visszaélésekre és önkényeskedésekre is alkalmat adtak, mint például VMSZ kádereinek erőszakos favorizálása a szakemberekkel szemben és megkülönböztető jellegű diákpályázat kiírása által, az elnöki illetékesség ellátása tekintetében, stb.

A többi kezdeményezőtől független álláspontom szerint a törvényt – még a 2014-ben esedékes nemzeti tanácsi választások előtt – alaposan felül kell vizsgálni. Olyan szempontból is, hogy az elnöki tisztség hivatásos-e vagy nem és, hogy a testület vezetője hány helyen valósíthat meg fizetést? A hiányosságok kiküszöbölése érdekében mielőbb közvitát kell kezdeményezni a nemzeti tanács munkájáról is!

Bozóki Antal
Újvidék, 2013. június 26. 

__________
1 Pénz, tudás és becsület, Magyar Szó, 2013. június 22., 14. o., és A nemzeti tanácsok hatásköreinek a megcsonkítása veszélyes folyamatok gyújtózsinórja lehetne, http://www.vajma.info/cikk/naprolnapra/123/A-nemzeti-tanacsok-hataskoreinek-a-megcsonkitasa-veszelyes-folyamatok-gyujtozsinorja-lehetne.html, 2013. június 23. [2:07]


2013. június 3., hétfő

MEGOLDÁSRA VÁRÓ KÉRDÉSEK



Üzenet a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és 
jogvédelem a Kárpát-medencében konferencia részvevőinek 
(Budapest, 2013. június 4.)
(Szerkesztett változat)

Üdvözlöm a Konferencia résztvevőit és sikeres tanácskozást kívánok.
Sajnálom, hogy most nem tudok jelen lenni, de remélem, hogy a következő(kö)n már részt vehetek.

Az értekezlet részvevőinek figyelmét a következőkre szeretném felhívni:

A vajdasági magyar közösség demográfiai, gazdasági és foglalkoztatási helyzete, de egyéb téren is, az utóbbi években tovább súlyosbodott, növekedett a munkanélküliség, visszaesett a gyermekvállalás, a fiatal és képzett lakosok elvándorlása pedig fokozódott, ami miatt a lakosság elöregedése is egyre kifejezettebb, a közösségen pedig egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a depresszió és a letargia.
Az itteni magyar pártok – a Vajdasági magyar Szövetség (VMSZ) kivételével – és több civil szervezet Újvidéken, 2012. szeptember 27-én, Felhívást fogadott el a szerbiai magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez[1], amelyben – 15 pontban – megfogalmazták a magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményeit.

A Felhívás egyik követelése (2. pont), hogy Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti autonómiáját, a nemzeti tanácsokról szóló törvény olyan módosítását, amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát.

Ez a kérdés most két szempontból is különösen időszerű:

Először: Április 19-én Belgrád és Pristina Brüsszelben olyan megállapodást kötött, amely „az észak-koszovói szerb községek önkormányzatainak szélesebb hatásköröket biztosít”, vagyis „egyfajta kormányzatot, amely széles jogkörökkel bírna”. Az egyezmény számos olyan kollektív jogot fogalmaz meg a koszovói szerb közösség számára, amelyeket Szerbia törvényei az itteni nemzeti kisebbségek számára nem látnak elő, mint például önálló bíróságok és rendőrség létrehozása, a közoktatás, az egészségügy, a művelődés felügyelete és irányítása, stb.[2] Ezért az okirat irányadó lehetne a magyar közösség számára.

Másodszor: Várhatóan októberre – nemzetközi felügyelettel – elkészül az új szerb kisebbségi törvény tervezete[3], az igazságügyi és államigazgatási minisztérium államtitkára pedig bejelentette, hogy „az  év végéig módosul a nemzeti tanácsokról szóló törvény”.[4] Az Európa Tanács és az Európai Unió képviselői külön rámutattak, hogy „a kisebbségi jogok előmozdításához nem elegendő a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítása, a tájékoztatási, az adatvédelmi és a kisebbségi választási törvényeket is változtatni kell”.[5] 

            Adva van, tehát, a lehetőség, hogy a törvénymódosításokkal a magyar közösség tényleges önkormányzathoz jusson, mivel „a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) nem autonómia”.[6] 

            A magyar közösség kollektív megvalósításának legnagyobb akadálya azonban nem kizárólag a szerb állam, hanem elsősorban az, hogy a magyar pártok és vezetői képtelenek közös álláspontot kialakítani, milyen önkormányzatot is akarunk. Azt is lehetne mondani, ahány magyar párt annyi elképzelés van.

Az egyik párt szerint „a nemzeti tanácsokról szóló törvény jó példaként szolgálhat a régióban”[7], vagyis ez a párt a jelenlegi állapotok megőrzését szorgalmazza, a másik „az etnikai alapú perszonális, nem-területi autonómiát” szorgalmazza,[8] a harmadik azt hangoztatja, hogy „a területi és a személyi elvű autonómia nem szemben áll egymással, hanem kiegészíti egymást”[9], a negyedik pedig „területi autonómiát követel a délvidéki magyaroknak”[10]. Újabban – koszovói egyezmény nyomán – javaslat is elhangzott „az észak-vajdasági magyar községek társulása/közösségének” megalakítására[11].
Az autonómia ügyében, a nemzeti kisebbségi kollektív jogok megvalósításában mindaddig nem lesz előrelépés, amíg az itteni magyar pártok közös álláspontot nem alakítanak ki és terjesztik azt a szerb hatalom felé.

A másik követelés (13. pont), hogy „a szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül”.

A Vajdaságban nem szűnnek a nemzeti alapú incidensekről (fizikai támadások, verekedések, zaklatások, vallási intézmények rongálása, temetők és keresztek rongálása és gyalázása, parolák/jelszavak, szlogenek írása, gyalázkodó jelképek rajzolása, pamfletek terjesztése), amelyekből a tavalyi évben is túlságosan sok volt és az idén is folytatódtak.

Ezek a „kilengések” azonban csak a jéghegy csúcsát képezik, mivel a nemzeti kisebbségi jogsérelmeknek számos más formája is van. Ilyen például a nemzeti alapon történő hátrányos megkülönböztetés és a „kettős mérce” alkalmazása, aminek az esetei jelen vannak a társadalomban, de ezeket nehéz felderíteni, és még nehezebb bizonyítani.  

Az állami szervek „ritkán kezelik a súlyuknak megfelelően a helyzetet. „Gyakran nem minősítik kellően az eseteket, hanem csak szabálysértésként vagy rendbontásként kezelik. „Volt már rá példa, hogy a rendőrség kellően járt el, és kisebbség elleni uszítás miatt tett feljelentést, akkor az ügyészség minősítette másként az ügyet”[12], de arra is, hogy az ügyészség eltérően minősíti az esetet, vagy a bíróság másként ítélkezik, attól függően, hogy az elkövetők a többségi vagy a nemzeti kisebbséghez tartoznak-e.

Szükségesnek tartjuk, hogy az igazságügyi szervek munkájában maradéktalanul biztosítsák a polgároknak a törvény előtti egyenrangúságát, a nemzeti hovatartozásuktól függetlenül, a jogszabályok egyforma alkalmazását, a diszkrimináció tilalmát, az eljárások tisztességességét és a polgárok jogbiztonsága, valamint az ügyészség és a bíróság pártatlansága elvének érvényesülését.

További sarkalatos követelésünk (14. pont), hogy az őshonos magyar nemzeti kisebbség igényeit „vegyék figyelembe és kérjék számon Szerbia európai integrációs csatlakozási tárgyalásai során”. A dokumentum aláírói „a térség valamint Európa népei történelmi megbékélése és a vajdasági magyar nemzeti közösség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében, szükségesnek tartják a szerb-magyar, illetve magyar-szerb kapcsolatokat terhelő kérdéseknek a tagjelölti státus megszerzése előtti megnyugtató módon való rendezését”.

Erre egyszerűen ezért van szükség, mivel uniós tagfelvételek során már meggyőződhettünk arról, ha a kisebbség kérdéseinek megoldását nem tűzik ki feladatul a csatlakozás előtt, a tagfelvétel után az EU már belpolitikai kérdéseknek tekinti azokat, vagyis többé nem foglalkozik velük. 

Románia 2012. február 29-én, Szerbia EU-tagjelölti státusának megadása előtti utolsó pillanatban, azt üzente: csak akkor támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését, ha Szerbia rendezi a román és a vlach kisebbség jogait. Bukarest az oktatási, kulturális és vallási jogok garantálását követelte, ehhez pedig biztosítékként azt a kétoldalú egyezményt, amelyet végül 2012. március 1-jén sikerült tető alá hozni.[13] Vagyis, Románia – az itteni román nemzeti kisebbség érdekében – kész volt megvétózni Szerbia EU-tagjelölti státusát.

            Marin Rajkov, Bulgária ügyvezető kormányfője 2013. május 15-én bejelentette: Országa csak akkor támogatja Szerbia európai integrációját, ha a bolgár nemzeti közösség megfelelő mértékben érvényesítheti jogait Szerbiában – közölte a Beta hírügynökség. (Az aktuális népszámlálási mutatók szerint Szerbia délkeleti régiójában 18 543 bolgár él.) [14]

A magyar kormány – a hivatalos nyilatkozatok szerint – Szerbia unió csatlakozási tárgyalásai során továbbra is azt a politikát alkalmazza, mint Szlovákia (2004.) és Románia (2007. évi) felvételekor, vagyis „nem szándékozik semmilyen előfeltételt támasztani senkinek”. Aminek aztán az lett a következménye, hogy a romániai magyarok helyzete változatlan maradt, a szlovákiai magyaroké pedig rosszabbodott.

Mivel – a vezető magyar tisztségviselők szerint – „magyar érdek is, hogy Szerbia dátumot kapjon”[15], nem számíthatunk arra, hogy az anyaország a Szerbiában élő magyar kisebbség nyílt kérdéseinek megoldását szorgalmazza, Szerbia csatlakozási feltételévé tegye.
Természetesen a vajdasági magyarok érdeke is Szerbia uniós csatlakozása. Ez azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy lemondanak azonosságuk megőrzése és fejlődése alapfeltételei biztosításának követeléséről.

A csatlakozási tárgyalások során, amelyek évekig is eltarthatnak, az itteni (hatalmi koalícióhoz nem tartozó) magyar pártok és civil szervezetek, valamint az Európai Parlament magyar képviselői számára – amennyiben az anyaország viszonyulása nem változik – marad a lehetőség, hogy Szerbiától számon kérjék legalább a koppenhágai csatlakozási kritériumok teljesítését, illetve a nemzeti kisebbségi jogok tiszteletben tartását és védelmét.[16]

A vajdasági magyarok helyzetének javítását csak közös álláspontok kialakításával és fellépéssel, valamint az anyaország hathatós támogatásával lehet elérni.

Újvidék, 2013. május 29.

Bozóki Antal,
az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke,
a NJSZ tagja

__________
[1]http://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseertés Bozóki Antal: Jog a szülőföldhöz, Árgus, Újvidék, 2013., 305- 322 o. ISBN 987-86-87633-50-6
[2] dió: Megszületett a megállapodás. Magyar Szó, 2013. április 20., 1. és 5. o.
[3]  Ágoston András: Csak a holnapot megérjük. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL,XI. évf., 121. szám, 2013. május 24.
[4]  Bővülő kisebbségi hatáskörök. Magyar Szó, 2013. április 23., 4. o.
[5]  Uo.
[6]  Ágoston András, a 3-as alatt idézett írás.
[7] Pásztor: A nemzeti tanácsokról szóló törvény jó példaként szolgálhat a régióban.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/15499/Pasztor-A-nemzeti-tanacsokrol-szolo-torveny-jo-peldakent-szolgalhat-a-regioban.html, 2013. május 24. [15:36] és Nemzeti tanácsok, mint pozitív példa, Magyar Szó, 2013. május 25., 5. o.
[8] Ágoston András: Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf., 58. szám, 2013. március 13.
[9]   A MPSZ megjegyzése a VMDP Hírlevelében közzétett elemzésre.http://www.mpsz.net/index.php?option=com_content&view=article&id=595:level-agoston-andrashoz&catid=58:mpsz-koezlemenyek-cikkek-velemenyek&Itemid=55
[10]  Az MRM I. Kongresszusának zárónyilatkozata: http://www.mrm.rs/memorandumok/890-az-mrm-i-kongresszusanak-zaronyilatkozata, 2013. március 3. [17:41]. Lásd még Bozóki Antal: Autonómia ügyben nincs egyetértés c. írását. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, VII. évf., 111. szám, 2009. augusztus 4.
[11]  Balla Lajos: Az én 15 pontom. http://www.vajma.info/cikk/olvasok/129/Az-en-15-pontom.html, 2013. április 21. [21:25]
[12]  Bagi Braskó Márta: Temerini hideg-meleg 2011-ben. Családi Kör, 2011. december 22., 18–19. p.
[13] P. E.: Elhárult a tagjelöltség útjában az utolsó akadály. Magyar Szó, 2012. március 1., 1. és 4. o.
[14] Bulgária feltételeket szab Szerbiának. Magyar Szó, 2013. május 16., 4. o.
[15] Magyar érdek is, hogy Szerbia dátumot kapjon. Magyar Szó, 2013. május 14., 1. és 3. o.
[16] Bővebben lásd Bozóki Antal: Elhallgatott feltételek c. írását.http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Kisebbs%C3%A9gi%20jogok, 2013. május 23. [19:36], vagy Civitas Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. május 24. [12:13]


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin