Margit Zoltán: IV.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IV.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IV.. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 14., szombat

A magyarok rendjelkórsága - Két szóért két év börtön IV.



KÉT SZÓÉRT KÉT ÉV BÖRTÖN – Beszélgetés Vicei Károllyal (IV.)

Sajtóvisszhang

A megboldogult szocializmus évtizedeiben, de talán még később is szokás volt a sajtó által köszönteni egyik-másik jeles vagy kerek évfordulót ünneplő írónkat, költőnket, tanárunkat, színészünket – leginkább a közelgő születésnap alkalmából készültek ezek a beszélgetések a rendszerint már idősebb korú, közismert közéleti figuráinkkal. Vicei Károly zentai irodalmár július 8-án lett 75 éves, de erről nem adott hírt a délvidéki magyar sajtó. A bírósági pereit követően félretették, nemigen vettek róla tudomást, és ez a mellőzöttség szinte máig tart.

Húsz éven át volt munkanélküli, nem kaphatott útlevelet, nem jelenhettek meg írásai – milyen volt ez a kirekesztettség, hogy lehetett túlélni? 

– Nem ragaszkodtam a magyartanári álláshoz, akár iskolai pedellus is lettem volna, vagy küldönc, vagy bármi más, csak adtak volna munkát, de sehol nem volt rám szükség, nem voltam alkalmas. Egymás után írtam a pályázatokat, de mindenhonnan elutasítottak, a huszadik próbálkozásomat követően végre felvettek a konzervgyárba. Utána már sok helyen megfordultam, még a Fórumban is alkalmaztak könyvterjesztőként, és már éppen tanultam a szakmát, amikor elkezdtem szervezni a zentai béketüntetést, amit szintén nem néztek jó szemmel… Az írás segített, amikor nem volt kinek, akkor is írtam. Jelenleg is több kéziratom várja, hogy megjelenhessen. Az első könyvemet 2001-ben adták ki, de akkor sem itthon, hanem Magyarországon.

Volt olyan időszak az életemben, amikor hetente jártam át biciklivel Szegedre (hatórás út) és nagy drótkosarakban – szalonna meg vécépapír alá rejtve – csempésztem át a határon az olvasnivalót, a hét többi napján a piacon árultam.

Nagyon elkeserítő, amit az egyik 2001-ben készült írásában említ: „Hol a kutyám éhezik, hol meg én.” Egyáltalán kire lehetett számítani a börtönévei alatt? Maradtak-e barátai?

– Varga Zoltán és Tari István mindvégig kitartottak mellettem. A tanárkollégáim nem álltak velem szóba, ha találkoztunk az utcán, elfordították a fejüket.

A peres ügyek szereplői közül felkereste-e valaki, hogy a szemébe nézzen, hogy a bocsánatát kérje, hogy elbeszélgessenek a történtekről?

– Nem.

És most milyen a helyzete? Megkérdezhetem, hogy mennyi a nyugdíja?

– A kezdő nyugdíjam 9 500 dinár volt (26 000 forint) , most kereken 15 000 dinárt kapok (42 000 forint).

A nemrégiben még Sándoregyházán szolgált katolikus pappal, Velencei Tamással beszélgettem pár hónappal ezelőtt – őt a délszláv háborúi idején, 1991 decemberében a rendőrök elhurcolták Vukovárra tartalékos katonának –, aki azt mondta, ne gondoljuk, hogy most kevesebb buzgósággal hallgatják le a telefonbeszélgetéseket, mint tették azt a kommunizmus éveiben… Ön szerint hogy van ez? Aki egyszer a rendőrség látóterébe került, azt halála napjáig szemmel tartják, mindvégig megbízhatatlan alak marad?

– Valószínűleg igen, most is ugyanúgy bármikor bárkit bevihetnek, csak ma már más módszerekkel dolgoznak, nem csukják börtönbe, hanem ellehetetlenítik. Azóta már új gárda állt hadrendbe az állambiztonság gépezetében is, a régi „ellenségeket” ők is, ma is ellenségnek tartják. De különösebben nem foglalkozom ezzel.

Most ki(k) a besúgó(k)? 

– Nem tudom, nem gondolkodtam rajta.

A korabeli sajtónk hogy számolt be a letartóztatásokról, a Vicei-ügyekről?

–Az első lefogatásom után megkezdődött ellenünk az akkori magyar politikusok és a hangadó újságírók hadjárata. Vajdaság egyik első embere, Major Nándor író Zentán a mi színpadunkkal szembeni helyes állásfoglalásra oktatta ki a helyi pártbizottságot, az pedig a Magyar Szóban jelentetett meg egy bő lére eresztett közleményt A zentai Kísérleti Színház, és ami mögötte van címmel. A cikk után, mintegy beintésre a lapok főmunkatársai is megírták a maguk dörgedelmét. Petkovics Kálmán a Magyar Szóban, Brenner az akkori 7 NAP-ban Kísérlet, ami nem színpadi címmel írt cikket, Bogdánfi Sándor, a vén róka pedig úgy fogalmazott (mivel humorista volt), hogy a kísérleti színpadból „bekísérleti” színpad lett, a Képes Ifjúságban Rencsár Tivadar közölt piros betűkkel szedett kétoldalas cikket írt. A sorból a dolgozókos Hatala Zoltán se akart kimaradni. Egyedül csak Varga Zoltán reagált a pártközleményre, őt viszont Sinkovits Péter főszerkesztő lebeszélte levele közléséről, azt mondta neki: biztos forrásból tudja, hogy hamarosan kiengednek bennünket. A második letartóztatásomról akkor szerzett tudomást a nyilvánosság, amikor szintén Varga Zoltán íróbarátom levélben tájékoztatta a történtekről a Vajdasági Íróegyesületet.

Visszautalva az előbbi kérdésre: a szerkesztőségekbe is új fiúk érkeztek, 
csakhogy közülük sokan a régi elvtársaknak a tanítványai…

Érdemes két írásából idézni: 

„Első börtönöm (1976-1978) után jóformán csak magánleveleket írtam, mert évekig nem jelenhetett meg a nevem a sajtóban. A nyolcvanas évek elején aztán előbb Harmath Dávid álnéven sikerült közölgetnem különböző műfajú írásaimat a Dudás Károly főszerkesztésével megjelenő Képes Ifjúságban, majd pedig a Magyar Szó kétévenkénti, jeligés novellapályázatán többször is díjat nyertem. Közreadott munkáim fölött akkor jelenhetett meg újra saját nevem. Ám később inkább megszüntették a hagyományos pályázatot, csak hogy ne vehessek részt rajta.”

Amikor később megkérdezte a Magyar Szó irodalmi szerkesztőjét, Végel Lászlót, hogy esetleg közölne-e Öntől írást, azt válaszolta, hogy: „Ne nevettesd ki magad! Hülyének nézel? Még hogy a te neved, politikai elítélté, egy politikai napilapban… ?!”

– Az is megesett, hogy Bognár Antal, a könyvkiadó szerkesztője visszadobta, közlésre alkalmatlannak minősítette a kéziratomat. Utána egyszer eljött hozzám, én vendégül láttam, de nem olvastam be neki se.

Ha már ismét szóba került az alkotás, mit kellene még megjelentetni, 
milyen munkái várnak közlésre?

Elsősorban a börtönleveleim, ezek komoly, tartalmas magánlevezések, melyek megmaradtak, mert indigóval mindig másolatokat készítettem az elküldött leveleimről. Aztán van egy kötetre való prózám, a kéziratot benyújtottam egy jeligés pályázatra. Egy tandrámákból készült szöveggyűjteményt is összeállítottam, és Varga Zoltán naplóját is ki kellene adni – 25 éven át vezetett naplót, az ő anyagából mintegy 1 500 oldalnyi szöveg már a számítógépben van. Lesz még dolgom…

SZABÓ Angéla







2014. május 10., szombat

Határtalan összefogás értékeinkért - IV. Magyar Világtalálkozó



Budapest és Ópusztaszer ad otthont a IV. Magyar Világtalálkozó 
nyolc napos rendezvénysorozatának

Határtalan összefogás értékeinkért - e jelmondat szellemében indul útjára május 18-tól a IV. Magyar Világtalálkozó nyolcnapos eseménysorozata Budapest több helyszínén és az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban -, hangzott el az Uránia Nemzeti Filmszínházban szerdán megtartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A zsúfolásig megtelt kávézóban művészeti kiállítás, díszruha bemutató, gyermekkórus, neves előadóművészek műsora, az előző világtalálkozókat bemutató kisfilmek fogadták a közönséget, s a Szervezőbizottság tagjai sorra nyújtották át a különféle események meghívóit. Minden műfajban, minden korosztály számára kínálnak programokat a világ minden részéből összesereglő magyarok fesztiválhangulatú találkozóján, amelyen a kultúra, a közélet, a tudomány, a művészet, a civilszféra, az üzleti világ, a hitélet, s és a sport szereplői mutatkoznak be. Idén Kárpátalja magyarsága lesz a díszvendég és kiemelt figyelem övezi az ifjúsági korosztályt, valamint a magyarság iránt rokonszenvet érző, baráti kapcsolatokat ápoló külföldieket - hangsúlyozta a világtalálkozót beszédében dr. Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke.


Felépítenek a SYMA Rendezvényközpontban egy úgynevezett Világfalut, amely három napon át a magyar-magyar együttműködéseket, más népek, nemzetek közötti kapcsolatépítést szorgalmazza, s az idelátogató sok ezer érdeklődő megismerkedhet a világ számos országának kultúrájával, képviselőivel. A Találkozások Terén, a kiállítói pavilonokban a látogatók megismerkedhetnek a külhonban élő magyarság képviselőivel, szervezeteivel, továbbá az őket befogadó országok kultúrájával, ismerkedésekre, tartalmas beszélgetésekre kerülhet sor. A Világfaluban megkóstolhatják a magyar konyha ízeit, finomságait és italait, megtekinthetik a jurta sátrak műsorait. A Találmányok tere, a Gyógyító övezet, a Magyar Értékek Utcája, a Kézművesek sora és a különféle kiállítók - termékeikkel és szolgáltatásaikkal - várják az érdeklődőket. A fiatalabb korosztályt a Gyermekuradalom, a Botond- és Íjászudvar programjai várják. Nagy érdeklődésre tartanak számot az Egészségkonferencia, az Ázsia Fórum és az Üzleti Találkozó programjai.


A Világfalu nagyszínpadán a nyitástól zárásig tartó műsorfolyamban minden műfaj helyet kap: a népzenétől az operetten át a pop-rockig, a legnépszerűbb előadóművészek, együttesek előadásában. Többek között fellép Balázs Fecó, Mága Zoltán, Varga Miklós, Tamás Gábor, Vastag Csaba, Nyári Károly, lesz Jimmy-emlékkoncert, Operettgála, népi együttesek, pop és fúvós zenekarok mutatják be műsorukat, s kiderül majd, hogy idén ki nyeri el a Világtalálkozó Szépe címet. Ezer torokból csendül fel a legnépszerűbb 10 magyar népdal, hírességek, „dalos bokrok” és számos ország énekeseinek közreműködésével. A hazai zenei élet képviselői szerepelnek Joó Géza zenés beszélgető műsorában: Takács Nikolas, Csepregi Éva, Malek Andrea, Csobot Adél, Vásáry André, Rácz Kati, a ByTheWay és még sokan mások. A Magyarsághíd teremben folyamatosan zajlanak az előadások, dr. Papp Lajos szívsebész professzortól kezdve Farkas Bertalan, első űrhajósunkon át Csontos Sandra, a Gyere Haza Alapítvány vezetőjéig sok-sok érdekes témakörben szólalnak meg neves előadók, s válaszolnak a jelenlévők kérdéseire.


Hazádnak rendületlenül légy híve, óh, magyar! - ezt a gondolatkört képviseli az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében rendezendő Megnyitó ünnepség, ahol egy kulturális gálaműsor keretében átadják A Világ Magyarságáért közéleti és művészeti civilelismeréseket, a Tiszteletbeli Magyar címeket, s az Összefogás a Magyarságért Díjakat. Csaknem kétszáz előadó - a Kárpát-medence szinte minden jelentős egyetemi műhelyét is képviselve - mutatkozik be az Óbudai Egyetemen rendezendő kétnapos Tudóskonferencián. A Duna Palota ad otthont - a Nemzetstratégia Kutató Intézet elnöke, Szász Jenő fővédnökségével - a Közép-Európai Club Pannónia közös rendezésében zajló közéleti konferenciának, amelyen a „Nemzeti integráció fejlesztési rendszere a Kárpát-medencében” címmel hangzanak el előadások. Ezt követően a Társadalmi Párbeszéd Fórumon Közép-Európa helyzete kerül terítékre kiváló előadók közreműködésével dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács, s a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, valamint Hg. Esterhazy Antal KEP-elnök fővédnökségével. A The Aquincum Hotel ad otthont a Gazdasági Fórum és Üzletember Találkozónak, amelyen a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségeit veszik sorra a magyar és külföldi cégek, vállalkozások vezetői.


Sokszínű kulturális és művészeti események kísérik a világtalálkozó programjait: elkészül a Világok virága monumentális festmény, amelyre a Világfaluba kilátogató művészek festhetik fel tenyérnyi nagyságú alkotásaikat. Több mint félszáz művésznek nyújt lehetőséget bemutatkozásra Nívó Világ Galéria Gyűjtemény, amely a Világtalálkozót követő hónapokban bebarangolja a Kárpát-medence és a nagyvilág számos kiállítótermét. Adyról és Dankó Pistáról szól a Fészek Klubban rendezendő színházi est, Erdélyről pedig a Bujdosó Székely Étteremben tartandó esti program. Az öt kontinens nyolcvan országát behálózó, s a főszervezői szerepet betöltő Világklubok - melyek száma mostanra elérte a 140-et - vezetői pedig a Thököly Étteremben találkoznak egy zenés, vacsora est keretében.


A hitéleti programok fontos részét képezik az eseménysorozatnak. A Világtalálkozó hagyományosan Istentiszteleten való részvétellel indul - ezúttal a zuglói Páduai Szent Antal templomba mennek a világtalálkozóra érkezők, de a további programok keretében lesz Vallások párbeszéde program a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában; Népfőiskola Collégiumi ünnepség, s a megrendezik a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatát.


Kiemelt szerepet kap a rendezvénysorozaton az ópusztaszeri Európai Ifjúsági Nap, Gyere haza, várunk! címmel. Estig zajlanak majd a különféle szabadidős, kulturális programok a skanzenben, a jurtákban, a nomád parkban, a monostorban és a Rotundában. Egész nap rendelkezésre áll a látogatók számára - tárlatvezetéssel egybekötve - a Feszty-körkép. Lesz lovas- és íjászbemutató, kézműves foglalkozások és kreatív játékok sora a szabadban, beszélgetős műsorok a nagyszínpadon. Különféle kiállítók, gasztronómiai és az egészséges életmóddal kapcsolatos bemutatók, s Kulturális Gálaműsor várja az érdeklődőket a szabadtéri sátorban, ahol neves népművészeti együttesek, énekesek, zenekarok lépnek fel. A folklór-programon belül magyarországi és határon túli országokból, valamint a távoli kontinensek képviseletében is meghívnak fellépőket. A délelőtti órákban kerül sor a Magyarsághíd-konferencia megrendezésére, melynek célja, egyfajta szellemi híd építése a Kárpát-medence magyarsága, s a világba szétszéledt honfitársaink, valamint Magyarország barátai között, kiemelten foglalkozva az ifjúság helyzetével. Ezután megkondulnak a harangok, a Nemzeti Összetartozás Emlékművénél gyülekeznek a csoportok, hogy a színes kulturális műsor közepette együtt ünnepeljenek és erősítsék az összefogás jelentőségét.

A sajtótájékoztatón jelentették be a Világtalálkozó békeútját: Zelei József kerékpáros békenagykövet a korábbi amerikai, majd ausztráliai-új-zélandi, s Kárpát-medencei útjai után most az I. Világháborús emlékhelyekre viszi el a Világtalálkozó békeüzenetét, Szarajevótól Párizsig - több mint félszáz emlékhelyet felkeresve - 4000 kilométert kerekez.





A világtalálkozó kabala állata, a koromfekete Lelle puli, aki 2011. április 1-jén született, és jelképesen a világ magyarságának összetereléséről gondoskodik, akárcsak a szervezők, akik a rendezvénysorozatra elsősorban azokat várják, akiknek fontos a magyarság összetartozása, értékeinek megőrzése. (A IV. Magyar Világtalálkozó részletes programja és érdekességei a www.vilagtalalkozo.hu honlapon olvashatóak.)


Budapest, 2014. május 7.

Tisztelettel,

a Magyar Világtalálkozó Szervezőbizottsága



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin