Margit Zoltán: Kubatov lista

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kubatov lista. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kubatov lista. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 27., szerda

Kérdőív-botrány: A VMSZ iránti pártszimpátia után járna csak az oktatási támogatás?





Többen csak délvidéki "Kubatov-listáról" beszélnek, de vajon mi áll az eset hátterében? Elszigetelt kezdeményezésekről vagy tömeges visszaélésekről van szó?

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) elnöke, László Bálint tegnap este egy blogbejegyzésében számolt be egy, a párt tudomására jutott, dokumentummal bizonyítható visszaélésről.
Magyarország minden évben egyszeri oktatási-nevelési támogatásban részesíti a magyarul tanuló óvodásokat, általános- és középiskolás diákokat. A támogatás értéke átlagosan 75-85 euró. „Az idei pályázat március 1-én jelent meg a Bethlen Gábor Alap honlapján. Délvidéken a CMH irodák vannak felhatalmazva arra, hogy a pályázatot lebonyolítsák, segédkezzenek és átvegyék az anyagokat. A CMH irodákat pedig (nyílt titok) a fent említett párt káderei (VMSZ) vezetik mind a hat délvidéki településen, ahol jelen vannak” – írja László.

A beszámoló szerint Szenttamáson, ahol a magyarság aránya 20 százalék körül mozog, a VMSZ az 1848/1849 szabadságharcra való megemlékezésüket is kihasználva "kérdőíveztették meg" a szülőket, azt sugallva, hogy, aki nem támogatja a VMSZ-t, az nem jogosult a támogatási pénzekre sem. A lista László Bálint szerint "a már nyilván létező adatbázis bővítését és/vagy frissítését szolgálja". A blogbejegyzés szerint "az embereknek azt sugallják, hogy aki nem támogatja a VMSZ-t, akkor ezt a pártot favoritként kezelő kétharmados Fidesz-KDNP kormány sem fogja anyagilag segíteni. Így, az embereket megfélemlítve, egyfajta a választási fülkéig kísérő "Pavlov kutyája" reflexszel igyekeznek betanítani a VMSZ nevének bekarikázására. "


A VMSZ elítéli és kivizsgálja a szenttamási tagszervezet kérdőívezését

DélHír Portál megkereste az érintett szenttamási községi szervezetet és annak elnökasszonyát, Bergel Arankát, aki elzárkózott a beszélgetéstől, mint elmondta, a párt eltiltotta a nyilatkozatadástól és a központi VMSZ irodához irányított bennünket, ahol Pál Károly ügyvezető alelnöktől kaptunk tájékoztatást az ügyben. A DélHír Portálnak elmondta, hogy azért érezték szükségét a szenttamási hírzárlatnak, mivel fontosnak tartották, hogy egységes képet mutassanak annak kapcsán, hogy a párt egységesen ítéli el ezt a kezdeményezést. 

Kérdésünkre Pál elmondta, amint tudomást szereztek a szenttamási tagszervezetük kérdőívezéséről, azt azonnal leállíttatták, mivel a Vajdasági Magyar Szövetség elítél minden olyan kezdeményezést, amely azt sugallná, hogy a Bethlen Gábor Alaptól érkező oktatási-nevelési támogatás pártszimpátia alapján kerülne kiosztásra. A pénzre minden magyar gyermek egyenlő módon jogosult. Minden ezzel ellentétes kezdeményezés vagy megtévesztés etikátlan és elítélendő.



A kérdésünkre válaszolva Pál Károly elmondta, hogy elszigetelt esetről van szó és a VMSZ sehol máshol nem készített hasonló kérdőíveket. (Valóban?)

Arról, hogy az eset milyen szankciókat von majd maga után a párton belül, arra az eset frissessége miatt még nem tudott választ adni. Mint elmondta, kivizsgálják az ügyet és a párt belső szabályzata szerint eljárva megteszik majd a szükséges intézkedéseket. Hozzátette, a párt eddig is készített olyan kérdőíveket, amelyek az emberek véleményét mérték fel, de ezt mindig is a hatályos szerbiai törvényekkel összhangban tették és ez a jövőben is így lesz.

A "lúzer" szenttamási tagszervezet

A rossz magyarsággal megírt pártszimpátiát és személyes adatokat begyűjtő, a VMSZ címerével ellátott kérdőívet a jelek szerint csak Szenttamáson emelték be a szükséges "csatolandó" dokumentumok közé a támogatás igényléséhez. Azonban a szenttamási tagszervezet részéről ez nem az első baklövés, amely súlyos következményeket vonhat maga után. A tavaly májusi önkormányzati választásokon minden VMSZ-re leadott szavazat a kukába került. Történt ugyanis, hogy a választásokon mint a többségi nemzethez tartozó párt indult el, nem pedig mint kisebbségi párt, mivel elfelejtették csatolni az erről szóló dokumentumot a választási bizottságnak. Így aztán, habár elég voksot kaptak a községi képviselő-testületbe való bejutáshoz, a mulasztásuk miatt mégsem vettek részt a mandátumleosztásban. Jelenleg így nincs kisebbségi pártlistáról bejutott magyar képviselője a szenttamási magyarságnak.

A mostani esetet súlyosbítja az is, hogy a VMSZ községi elnöke, Bergel Aranka gyakorló tanár, aki napi szinten a támogatást igénylő gyermekekkel foglalkozik. Sőt, a szenttamásiak elmondása szerint ez nem az első eset, amikor Bergel hasonló módszereket vesz igénybe a párt "népszerűsítéséhez". A szülők állítása szerint tavaly a május 6-ai választások előtt is figyelmeztette a szülőket, hogy a közelgő választásokon való voksukon múlik, hogy gyermekeik jogosulttá vállnak-e az anyaországi támogatásokra vagy sem.  

Nem az első listázási botrány

A Vajdasági Magyar Szövetség nem először keveredik listázási botrányba. Három esztendeje került nyilvánosságra Fremond Árpád a VMSZ akkori és jelenlegi szkupstinába delegált képviselőjének az elhíresült "öszödi beszéde". A párt zentagunarasi tagszervezeti gyűlésén rögzített beszélgetésen Fremond elmondja, hogy a párt komoly listát állított fel a délvidéki magyar szavazókról a kisebbségi magyar választói névjegyzék adatai alapján.

"Nekünk van egy nagyon komoly adatbázisunk, hogy ki hol él, kik hányan vannak, hány szavazó van stb, ez most mind megvan (...) Azért kell többséget szerezni, mert az MNT-be most is komoly pénzek jönnek be.”
Akkor ez az eset nagy felháborodást váltott ki a közéletben, de (meglepetésre) még nagyobbat a párt háza táján. Fremond Árpád az eset után elmondta, hogy a VMSZ az illegálisan készített hangfelvétel miatt megtette a bűnvádi feljelentést.

Pásztor István, a VMSZ elnöke felháborítónak és példátlannak nevezte az esetet (mármint a hangfelvétel elkészítését!). Szerinte sokkal fontosabb lenne azzal foglalkozni, hogy ki és hogyan készítette a hangfelvételt, mint azzal, hogy mi hangzott el a szóban forgó zártkörű ülésen.

A második percnél hallható az ominózus rész

Az eset azóta lecsengett és nem járt semmiféle szankcióval vagy büntetéssel sem. Sőt, a párt újabb mandátummal bízta meg, vagyis felfelé buktatta Fremondot.

Kérdés, hogy ebben az esetben miképpen jár majd el a Vajdasági Magyar Szövetség. Lesz-e következménye annak, ha valaki pártérdekekre akarja felhasználni a magyar érdekvédelmet, a szülőföldön való boldogulás lehetőségének megteremtésére szánt forrásokat. Hiszen olyanok, akik ezzel szántszándékkal kívánnak visszaélni, azok nem képviselhetik hitelesen a délvidéki magyarság érdekeit.

DélHír Hírportál - Sz. A.


2013. március 25., hétfő

Elfogtunk egy kérdőívet avagy, hogyan készül a délvidéki ,,Kubatov-lista”?




Mikortól visszatetsző és ártalmas a politika? Hol húzódik az a politikai Rubicon a délvidéki magyar politikai életben, amit már nem szabadna átlépni? És vajon mennyire hitelesek azok, akik még az elszórványosodó magyarság soraiban is pártalapon szűrik meg a magyarokat és a "magyarabbakat"?

Úgy gondolom, hogy amikor a helyi magyar érdekvédelmet a zászlajára tűző, magát egyedüli vezérpártként aposztrofáló Vajdasági Magyar Szövetség önös érdekből a gyermekek neveléséhez és boldogulásához kapcsolódó támogatásokat saját kénye-kedve szerint próbálja befolyásolni, az már minden jóízlésen túlmutat. Amikor a szórványban élő diákokat vagy szülőket, akik nem felelnek meg a pártszájíznek, egyszerűen kiszűrik és kizárják a támogatási rendszerből.

Nos, úgy látszik, hogy a legnagyobb délvidéki magyar pártnál ezeket az etikai és lelkiismereti gátakat nem építették fel, esetleg magasról tesznek azokra. Úgy gondolják, felhasználható minden eszköz a száraz pártcélok teljesülése érdekében. Lássuk azonban, hogy pontosan miről is van (ismét) szó.

Magyarország minden évben egyszeri oktatás-nevelési támogatásban részesíti a magyarul tanuló óvodásokat, általános iskolás és középiskolás diákokat. A támogatás értéke 75-85 euró környékén mozog. Az idei pályázat március 1-én jelent meg a Bethlen Gábor Alap honlapján. Délvidéken a CMH irodák vannak felhatalmazva arra, hogy a pályázatot lebonyolítsák, segédkezzenek és átvegyék az anyagokat. A CMH irodákat pedig (nyílt titok) a fent említett párt káderei vezetik mind a hat délvidéki településen, ahol jelen vannak. Ez még valójában nem is lenne botrányos, hiszen az e fajta kisajátítási rendszerhez hozzászoktatott már bennünket a VMSZ.

Azonban elfogtunk egy kérdőívet, illetve jelentettek egy esetet a dél-bácskai Szenttamásról, ahol a forradalom és szabadságharc megünneplése alkalmából rendezett esemény kapcsán kiosztották a szülőknek az oktatás-nevelési pályázat felhívását, a kapcsolódó űrlapot és még valamit. No, nem húsvéti tojást vagy kokárdát kaptak a szülők, hanem annak a pártnak az adat- és véleményfelmérő kérdőívét, akinek közvetlenül semmiféle köze a magyarországi támogatási pénzekhez. Így, a szabadságharc napja a ,,magyar politikai és támogatási rabság ünnepévé” vált.

A kérdőív fejlécben szerepel a párt logója, majd a némileg helytelen magyarsággal megírt szöveg (pontos idézet, lektorálás nélkül, ömlesztve): Szülő neve; Utca és házszám; Telefon; Mob.; Hány tagú a család?; Családtagok neve és születési ideje. Aztán következnek a kérdések (a kérdőíven így állnak): 1. Milyen a család anyagi helyzete? Jó, Közepes, Rossz  2. Tudja-e hogy a szülőföldön magyarul a pályázat a Bethlem Gábor Alapítványtól hogyan jut el a diákokhoz?  3. A VMSZ politikájának és a MNT-nak köszönhető a diáksegélyek, kettős állampolgárság, restitúciós törvény és még számos magyarokat érintő kérdés előbbrevitele. Mit hiányol még a VMSZ tevékenységében?  4. Szerinte melyik párt képviselheti a magyarok érdekeit? VMSZ , DS , SPS , SNS  5. Volt-e szavazni?  6. A későbbiekben támogatja-e a VMSZ munkáját? Igen , Nem …  (Idézet vége!)

Elolvastam a BGA honlapján a “Szülőföldön magyarul” délvidéki pályázati felhívását, és hát, hiszik vagy nem, sehol sem találtam olyan kitételt, hogy egy politikai kérdőívet is mellékelni kellene a benyújtandó pályázati anyaggal. Hogy mi célt szolgálnak ezek az egyébként rossz magyarsággal, helytelenül feltett, neveket és adatokat is kisajátítani akaró kérdőívek? Azon túlmenően, hogy egy már nyilván létező adatbázis bővítését és/vagy frissítését, kiváló eszköz arra is, hogy MEGKÜLÖNBÖZTESSEN. Igen, elválassza azokat, akiket ,,érdemesnek” és ,,érdemtelennek” találnak a támogatásra, a segítségnyújtásra. Persze, csak ha meg merjük kockáztatni, hogy az utolsó kérdésre nemmel válaszolunk! Azonban elég elhitetni az emberekkel azt, hogy az ilyen vérlázító mellékletek ki nem töltésével elesik az ember gyermeke attól, ami jár neki az anyaországától. Az embereknek azt sugallják, hogy aki nem támogatja a VMSZ-t, akkor azokat a pártot egyedüli favoritként támogató kétharmados Fidesz-KDNP kormány sem fogja anyagilag segíteni. Így, az embereket megfélemlítve, egyfajta a választási fülkéig kísérő "Pavlov kutyája" reflexszel igyekeznek betanítani a VMSZ nevének karikázására.

Szomorú és mélységesen felháborító, hogy képesek visszaélni az emberek rossz anyagi helyzetével, jóhiszeműségével és nyitottságával, éppen azok a csoportok, akik sokszor kaptak már tőlük bizalmat arra, hogy bizonyítsanak ott, ahol döntés születik a polgárokkal kapcsolatban. Ezek, a pártszimpátia alapján listákat gyártó emberek kívánják a magyarságot képviselni a jövőben is?!

László Bálint

Az a bizonyos kérdőív:


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin