Margit Zoltán: Pásztor

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pásztor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pásztor. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 14., szerda

„Nem hallja a pásztor, miről béget a nyáj!”





Aminek most elsősorban mi, észak-bácskaiak a fültanúi vagyunk, az a 47 éves Szabadkai Rádió utolsó nagy fellángolása. Mióta a végleges elnémításának napját, időpontját több alkalommal is kitűzték, majd rendre el is halasztották, azóta a hullámsávján jobbnál jobb, valódi vérpezsdítő műsorok hallhatók – amelyek esetenként oda is szögezik a készülék vagy a számítógép mellé a vájt fülű kíváncsiskodót.

Ilyen volt a ma délelőtti lendületes Művésztársalgó című beszélgetős műsor is, amelyben (régebbi és újabb keletű közéleti botrányaink okán) Kalmár Zsuzsa színésznő és Tóth Imre újságíró felváltva igyekezett egymástól elragadni a szót. Utóbbi – a vérmérsékletének megfelelően – több alkalommal is hevesen kifakadt:

– Innen szeretném üzenni Pásztor úrnak: annak, hogy a Szabadkai Rádiót beolvasztják a Pannon RTV-be, nem lesz jó vége. Az ügyben a mi szakmai véleményünket nem kérték ki és a hallgatók észrevételeit sem vették figyelembe. Hülyének nézik az embereket! A pásztor nem hallja, hogy miről béget a nyáj! A fiataljaink menekülnek ebből az országból, még a délszláv háborúk idején sem volt ilyen nagy az elvándorlás, csak az idősek maradnak. Azok pedig általában nehezebben viselnek el minden kényszerű változtatást. Ki fog majd ezután a VMSZ-re szavazni? Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy e kisebbségi létben elfojtsák a másként gondolkodást. Ne tessék ezért senkit sem cenzúrázni meg leváltani, és ne tessék a politikusi döntéseket az emberek torkán izomból lenyomni! Elég volt a megfélemlítésből, a konspirációból meg a kontraszelekcióból! Ahogy annak idején Kasza József meggondolta magát, amikor meglátta a rádió megmentése érdekében összegyűjtött 20 ezer aláírást, úgy Pásztor Istvántól is elvárom, hogy gondolja meg magát!

Kalmár Zsuzsa azt ezzel kapcsolatos meglátását úgy fogalmazta meg, hogy: „Amikor a saját kutyánk beleharap a saját kölykébe, akkor a VMSZ tömöríti-e a közösséget vagy éppen szétzilálja?”

A műsorban a hullámsávokkal való politikai kufárkodásra is kitértek. Elhangzott, hogy a 89,6 MHz egy közszolgálati frekvencia, ezért nem játszható át kereskedelmi rádiónak, és azt is szóvá tették, hogy már akkor, amikor a Szabadkai Rádióból elvették a 91,5 MHz-es regionális frekvenciát, fölmerültek olyan aggályok, hogy oda lehetett-e adni (törvényes úton-módon!) annak a Pannon Rádiónak, amely addig egyetlen percnyi műsort sem sugárzott.

Kalmár Zsuzsa feltett egy olyan kérdést is, amelyre széles e Bácskában akár ítéletnapig kereshetnénk a választ: „Amikor a Szabadkai Népszínház társulata bajban volt, azt tapasztaltuk, hogy a többi színész próbálta homokba dugni a fejét, igyekezett kimaradni a történésekből. A ti esetetekben: a Pannon RTV dolgozói számára annyira magától értetődő, hogy a ti rádiótokat megszüntetik? Egy szavuk sincs rá? Nem vártátok el tőlük, hogy mellétek álljanak?

Tóth Imre a bajok gyökerét a következőben látja: „A szolidaritás, a kollegialitás hiánya általános probléma, érzéketlenné váltunk egymás problémái iránt.”

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a Szabadkai Rádió ellehetetlenítése és kivéreztetése láttán nem csupán a pannonosak lapítottak gyáva-sunyin, mások is tehettek volna többet. A majd ötvenéves intézmény intenzív fojtogatása szerepelhetett volna akár havonta is a Hét Nap oldalain, és akár heti gyakorisággal is az egyetlen napilapunk rovataiban. A meglehetősen kínos ügyben, a hosszadalmas agónia során magának a rádiós műfajnak a művelői is csak elvétve éreztek kényszert a megszólalásra. Ki tudja, miért.

– A mai műsorban sok minden elhangzott Pásztor úr meg Hajnal úr számlájára, és Lovas neve is említésre került néhányszor. Mi azonban nem kampányolunk a VMSZ ellen, nem vagyunk a pártnak ellensége, de viszont van véleményünk, s azt ki is mondjuk. Azt hiszem, a Népszínház társulatának tiltakozásakor csordult túl az a bizonyos pohár – de azóta sem öntöttek a pohárba tiszta vizet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz a helyzetünk, mint amilyen nehéz most. Senkinek ne legyen kétsége felőle, november 2-án, halottak napján (miután a mi rádiónkat már eltemették) továbbra is lesz majd valamilyen magyar nyelvű műsor ezen a hullámhosszon, csak az a kérdés, hogy ki fog akkor megszólalni. Mert azok már nem mi leszünk. A Szabadkai Rádió ilyen jellegű műsorainak abban a pillanatban vége, ahogy a rádiónkat beolvasztják a Pannonba – mondta Tóth Imre.

A mai rendhagyó Művésztársalgó készítői igen nagy lelkesedéssel szóltak az augusztusban alakult Magyar Mozgalomról és a vele kapcsolatos elvárásaikról is.

Hogy mit lehet mindehhez hozzáfűzni?

Lélekemelő hallgatni hosszú-hosszú perceken át az ilyesféle tisztasággal elegy naivitást, kiváltképpen akkor, amikor az ember lánya már tudja, hogy édes mindegy, mi a neve a gyereknek (VMSZ vagy MM): az egyik kutya, a másik meg eb. S a legjobb: tőlük távol.

Szabó Angéla

(A Szabadkai Rádió Művésztársalgó című mai műsora nyomán)


Az önkény a közakaratnál is erősebb

A Szabadkai Rádió holnap, október 31-én befejezi megszokott műsorainak a sugárzását, s ezzel egyidejűleg elhallgat egész napos magyar nyelvű adása a 89.6 MHz-en. Vasárnaptól, november 1-étől a munkatársak munkaviszonya megszűnik, s ez elkövetkező néhány hétben csak a 104.4 MHz-en lesz hallható búcsúadás 12.00 és 18.00 óra között. Az aktuális hírek és információk mellett a 47. évet élt Szabadkai Rádió népszerű műsoraiból válogatunk. Köszönjük hallgatóinknak a támogatást, a több mint 6 és fél ezer aláírást! Sajnáljuk, hogy az önkény a közakaratnál is erősebb.

Német Ernő 




2015. május 13., szerda

Ha hitvány a pásztor, elbitangol a nyáj...


A nép olyan, mint a birka.
Ha jó pásztor tereli őket, 
mennek engedelmesen 
s meg is híznak mellette. 
Ha hitvány a pásztor, 
elbitangol a nyáj.

                             W.A.




Elmerengtem, mi is folyik itt, majd legyintettem, -ismét nincs új a nap alatt. Hónapok óta tartó egymásra acsarkodó felek, csoportok, önérdekszervezetek bizonygatják felszínes igazukat a más véleménnyel kardoskodókkal szemben, akik még pár hónapja egyazon véleményen és pénzeszsákon csücsültek, akkor még baráti szerelemben, de Káin és Ábel...

Megmosolyogtam, hogy a doktori címet viselők alulmaradtak az egyszerű "nyolcosztályos" logikával, nos a gyakorlat és a történelem megmutatta, hogy sok lúd disznót győz, de milyen csúfos rikácsolás közepette!


Lőn világosság és a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács megvált a doktori címektől és rangoktól, mert a minden nyolcadik délvidéki magyar pártja, így tartotta jónak a demokráciának csúfolt  ideológia égisze alatt. A mór megtette kötelességét a mór mehet* (miután a személy teljesítette megbízatását, érdemeinek méltányolása nélkül félreállítják, nem törődnek tovább vele)! Viszont a mór felocsúdott azon, hogy hoppon maradt és rögtön leprásnak gondolta magát, úgy politikai mutációs alapon szakorvosi véleményezést megelőzve. Igen, mert nem járta végig, azt a ranglétrát, amelyet a politológusok is javasolnak a szakma elsajátítása céljából. Egyértelműen, mint a kampány szlogen, először az alapok azután a födém és nem fordítva. Jelen esetben az egyetem elvégzése után rögtön vezető politikai posztok betöltése indult és nem az alapok, tudjuk, de leírom: plakát ragasztás, szóró lapozás, piacokon-tereken agitálás, házalás, majdan falusi/kerületi önkormányzatban képviselő, ugyanitt vezető, megyei képviselő...országgyűlési képviselő...Mivel ez fordítottan lett arányos, így a fotelből való kiperdítés meg egyenes lett arányos!

Az alap probléma, hogy a "felső-vezetők", úgy kerülnek ki az egyetemekről, hogy tovább az életben nem kell dolgozniuk, pediglen attól a pillanattól kellene, hogy gőzerővel visszaszolgáltassák a társadalom által beléjük fektetett anyagiakat, tudást... Nem ez történik és jönnek a jól megszokott mellébeszélések, hogy: -nem azért tanultam, hogy dolgozzak...azért használom a fejem, mert nem szeretek dolgozni...mi vagyunk a szakma, no de a munkás dolgozik, mert a munkásnak dolgoznia kell, mert (matematikai logika) nem tanult! A másik probléma a valamilyen juttatásért megszerzett oklevél "nyócosztájos logikával". Hiába van meg papírilag az oklevél, ha a "nyócosztályos" szint a mérvadó az is úgy bukdácsolva egy pár évet ismételve... A végén meg a munka olyan jó dolog lenne a gazdagok nem engedték volna ki a kezeik közül! A munkához való össztársadalmi hozzáállással van baj, úgy áll a népes szakmai, szakpolitikai tábor hozzá, hogy más férjen oda nem ő...

Másodlagos probléma, hogy nem ismerik a nép arculatát, mert nem keverednek a korpa közé, hogy nehogy megegyék őket a disznók! Le kell menni a nép közé, körbejárni a társadalom minden szegletét, mint ahogyan dicső királyunk Hunyadi Mátyás tette! Itt jutott eszembe egy kanizsamonostori történet, az ottani helyi vezetőkről, akik azt a kijelentést tették, hogy nekik nem kell pap, mert annyiszor voltak már a vasárnapi misén, hogy maguk is meg tudják tartani! Tehát a "nyócasok" annyiszor voltak már az MNT üléseken, hogy maguk is meg tudják tartani, minek oda a doktori cím, meg az a cifra helyes beszéd! Oda az ökögés-makogás való immáron! Csuhajja!

...Ööööö...


Az MNT szépen lassan bankká alakult át, tudjuk a bankokat bankárok irányítják, úgyhogy a magyartanári oklevél kevés egy bank irányításához, nos lapát lesz ennek a vége, ill. talán jobb ilyen posztra a pénzhez nem értőt helyezni, mert az vakon követi a felső utasítást!?  Az idő, ezt is megmutatja majdan...Éppen ahogy a dolgozó munkásnak a legkevesebb a fizetése a gyárban, úgy nem jut el a támogatás az egyszerű magyar emberig sem, mert minősíteni kell az magyar embert, jó párt-magyar emberre ill. hitvány félére. A hitvány féléből van mindig a többség és a hitvány féle szokta vinni magán a csőcselék, söpredék jelzéseket, ha az urát nem szolgálja, no de van az úgy, hogy megette a fene azt az ebet, amely a pásztor gazdájába harap!

Érdekes volt a fő pásztor választás is a tavaszban, mert akkor osszák szét a legelőket!  Egy jelölt közül nem tévesztették el a nyerőt bekarikázni, micsoda demokrácia, micsoda logika, legalább a Bodri kutyát állították volna oda, mint ellenjelölt mintát, ha már a főpásztor megijedt a saját árnyékától, melyet egyszer át akart lépni, úgy politikailag...

A nyáj meg elbitangolt időközben, hiába sérelmezi ill. sértegeti, azt a pásztor, no nem a farkas elől széled szét a nyáj, hanem a pásztor botjától, mert ráunt, hogy az ő fejecskéjén koppan, az ő bundáját nyirbálja évente többször is és az ő érdekében harapdálja körbe a Bodri kutyája!

Itt a vég a jó pásztorig fuss el véle!

Margit Zoltán

*Friedrich Schiller A genovai Fiesco összeesküvése című darabjából





2014. május 6., kedd

Megköpdösték Pásztor Istvánt a Kossuth téren, hajba nem kaphattak vele...



Kisebb botrány volt a Kossuth téren az új parlament megalakulásakor. A téren megjelent Pásztor István vajdasági magyar politikus, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, és elkezdett telefonálni.




Amikor a délelőtt óta a földtörvény ellen tüntető Gaudi-Nagy Tamás észrevette őt, a kezében lévő megafon segítségével megszólította a politikust és számon-kérte rajta, miért nem állt ki a délvidéki magyar autonómia mellett. 

Pásztorhoz ekkor egyre több tüntető szaladt oda, főleg nők állták körbe, szidalmazták, bolseviknak nevezték, lökdösődés is kialakult, nem engedték, hogy Pásztor elmenjen előlük, jelentette tudósítónk. Több nő 10-20 centiről köpködte a politikus arcát. Rendőrök is odamentek, de nem tettek semmit. Pásztor végül el tudta hagyni a teret.

Frissítés: 01

A Jobbik elítéli a Pásztor Istvánt ért inzultust: nem így kellene véleményt nyilvánítani

Alább olvasható Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnökének közleménye:

Frakciónk képviselői ma reggel katolikus misén és protestáns áhítaton vettek részt, majd méltósággal vonultak be a Magyar Parlamentbe, ahol tovább folytatják küzdelmüket nemzetünk felemelkedéséért. Dr. Gaudi-Nagy Tamás azonban nem tagja és már nem is képviselője a Jobbiknak, az általa szervezett rendezvényen történtekkel semmilyen közösséget és azért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a leghatározottabban elítéli azt a gyalázatos inzultust, amely ma az Országgyűlés alakuló ülésére vendégként érkező Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét érte. A történteket szégyenletesnek, magyar hazafihoz méltatlannak tartjuk. A Jobbik számos kérdésben bírálta már a VMSZ és Pásztor István politikáját, a délvidéki magyarság érdekképviselete kapcsán kifejtett (vagy éppen ki nem fejtett) tevékenységét, a véleménynyilvánítás ezen módja azonban számunkra elfogadhatatlan és megengedhetetlen.

A Jobbik nevében mindezeket Pásztor István felé is jeleztem telefonon. Kérjük mindazon médiumokat, amelyek a Jobbikot, a Jobbik tagjait vagy csak egyszerűen jobbikosokat neveztek meg elkövetőkként, híradásukat korrigálni szíveskedjenek!

Frissítés: 02


Pásztor István az MTI-nek azt mondta, "minimum gyalázatként", 
"szörnyű jelenségként" éli meg a történeteket. 

-"Nemcsak énmiattam problémás, hanem a teljes társadalom szempontjából" - fogalmazott, megjegyezve: a történteket a szabad véleménynyilvánítással és a gyülekezési joggal való visszaélésnek tartja.


A VMSZ vezetője, a vajdasági parlament elnöke a Jobbik elhatárolódó közleményére utalva azt is aláhúzta, -"az, aki a szellemet kiengedi a palackból, az felelős a szellem" utóéletéért is. "A hócipőm tele van azzal, hogy a jobbikosok folyamatosan megpróbálják megmondani, nekünk mit kéne csinálni (a Vajdaságban), aztán fogják az aktatáskájukat, és hazamennek Budapestre" - mondta Pásztor István.

Frissítés: 03


Ma Reggel című műsorban, mikor a Pásztor Istvánt ért inzultusról kérdezték Gaudi-Nagy Tamást, a Jobbik volt képviselője hazaárulónak nevezte a vajdasági magyarok vezetőjét, és azt is hozzátette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke megérdemelte, hogy leköpjék. Gaudi ezt azzal magyarázta, hogy Pásztorék sem Szerbiában, sem az unióban nem a magyarok érdekeit képviselik. Ez a legkevesebb, amit egy hazaáruló kaphat, akár legyen Szabadkán, akár legyen Erdélyben, akár legyen Budapesten, mondta.


Néhány perccel később Gaudi már azt is mondta: a hazaárulók lámpavasat érdemelnek. A történelem során a hazaárulás ennél sokkal durvább következményekkel járt, igen, lámpavason szoktak lógni a hazaárulók, Uraim, igen, és ennek az ideje eljött - hangoztatta. Gaudi azt is hozzátette: szerinte tehet ilyen kijelentéseket, mivel „ilyen időket élünk”. (mno.hu, hirado.hu)

Frissítés: 04



Áder János nyilatkozata a Pásztor Istvánt ért inzultust követően

Tisztelt Honfitársaim!

A vajdasági magyarság vezetőjét, Pásztor Istvánt ért súlyos inzultus miatt fordulok Önökhöz.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője személyes meghívásomra vett részt az Országgyűlés alakuló ülésén.

Az ő jelenléte – más határainkon túl élő honfitársainkhoz hasonlóan – azt üzente mindenkinek – határon innen és túl –, hogy a kisebbségben élő magyarság tagjai fontosnak tartják a magyar nemzethez tartozás kifejezését.

Akik minden emberi mivoltukból kifordulva megalázták Pásztor Istvánt, azok valójában megalázták a Magyarországon élő kisebbségeket, megalázták a vajdasági magyarokat, megalázták a határokon túl élő honfitársainkat, megalázták egész nemzetünket. Akik ezt tették, nem számoltak azzal, hogy a magyar Parlament előtt emberségében és magyarságában is meggyalázott Pásztor István a kisebbségben élő magyarság azon vezetői közé tartozik, akik az elmúlt évtizedekben magyarként álltak helyt békében és háborúban.

Tisztelt Honfitársaim!

Nem nézhetjük tétlenül, ha bárki a határokon túl élő magyarokat és azok vezetőit gyalázza.

Nem fordíthatjuk el tekintetünket, ha bárkit vallása, társadalmi hovatartozása, nemzetisége, politikai meggyőződése vagy véleménye miatt bántalmaznak.

Fontosnak tartom, hogy egyszer és mindenkorra levonjuk e szomorú eset tanulságait.

Az első, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen.

A második, hogy ha mégis megtörténik, az állam késlekedés nélkül, a törvény teljes szigorával sújtson le azokra, akik semmibe veszik azt az alkotmányos alapelvet, hogy senki sem alázhat meg senkit származása, nemzeti, vallási vagy társadalmi hovatartozása miatt. Tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal a hatóságok szeme láttára az Országház előtt.

A harmadik tanulság, hogy minden ilyen esetben félre kell tenni a politikai haszonlesést, ravaszkodást, méricskélést. Egyetlen erkölcsös cselekedet lehetséges: minden politikai nézetkülönbséget és megfontolást félretéve egy emberként állunk azok mellé, akiket emberi méltóságukban és magyarságukban megaláztak és megsértettek.

Ezért magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult honfitársaim helyett megkövetem Pásztor Istvánt és minden vajdasági magyar honfitársunkat.

Áder János

Magyarország köztársasági elnöke

Origo/MTI/mno.hu/hirado.hu




2013. május 21., kedd

Én az ördögtől sem félek!


A képre kattintva elérhető birodalma

Pár nappal ezelőtt olvastam egy fontos dolgot. Egy kicsit módosítottam rajta, mert megvallom őszintén, a VMSz politikája (hogy az ördögbe nem veszik észre) zsákutca. Bizonyítja, ezt a Tisza melléki községek polgármester vesztése, Kovinban a haladókkal való koalíció ect.

A képre kattintva elérhető az írás.

Még rengeteg dolgot tudnék felhozni ellenük, hogy olyan egypárt rendszert működtetnek, hogy ezt fáj néznem...

Hiába az iskolázottság, a nemzet iránt érzett elkötelezettség, ha nem vagy pártkatona, a peremre szorítanak.

Hiába vagy TUDÁSSAL MEGPATKOLVA, a párttag beszél, a te hasznos gondolataidra sor sem kerül, mert a kiírt pályázatot vagy a VMSz-es, vagy a szimpatizáns viszi, és belepusztulhatsz, akkor sem rúgsz labdába. Ez engem az RMDSz politikájára emlékeztet, ahol most kezdenek kapkodni, mert eddig fontosabb volt a megélhetési politizálás, mint a NEMZET kiemelése...

Drága Pásztor úr!

Ön megfeledkezett a nemzetről. Ön is és Korhecz is megfeledkeztek a történelmi lehetőségről, a magyarság szabadságának kiharcolásáról...

És had emlékeztessem Önöket, semmiféle szabadságról nem beszélhetünk ha igazságtalan az a "szabadság" amit maximumnak vélnek...

Attól, hogy koncepció nélkül ipi-apacsot játszik 3 képviselő a parlamentben, és önök bebetonozták magukat az MNT-be, számos alapítványba, attól még a nemzet nem áll talpra...

Nem vagyok büszke a cenzúrára, a kultúrában tett kontárkodásokra. A történelem előtt maguk viszik el a balhét a Népszínház sírbatételéért is, a magyar társulat legjobb színművészeinek ellehetetlenítéséért, szétzavarásukért...

De megfogadtam,hogy nem indítok lavinát magyarként magyarok ellen.

De egyben biztosak lehetnek.

Én (és még sokan rajtam kívül) az Ördögtől sem félünk...

Jobb egy napig szabad emberként élni, mint 100 évig rabiga alatt szenvedni!

Ferenc Péter - színművész

2013. január 17., csütörtök

Korhecz KONTRA Pásztor




Az igazság „fájni fog”. Elkúrtuk, hazudtunk?


A címben szerepelő fogalmakat nem azért elevenítem fel, mert a magyarországi politikumról akarok írni. Hanem azért, mert az idei év első bejegyzésével egy kicsit visszakanyarodok a tavalyi évhez. Nem csak azért, mert az év végére besűrűsödtek a teendőim, ami miatt  nem maradt időm az írásra, hanem azért is, mert a téma most is aktuális. Például azért, mert készítettek két évértékelő interjút két délvidéki politikussal.

Legtöbbször átsiklok az ilyen interjúk felett, leginkább azért, mert a pártlappá züllesztett napilapunk hasonló írásaira egész egyszerűen nem vagyok vevő. De most mégis beleolvastam a két vezető interjújába, akik elvileg ugyanazon politikai opcióhoz tartoznak, mégis - ahogyan az olvasás közben kiderült - igen eltérően nyilatkoztak a párt politikájáról és politikai sikereiről.

A pártelnök hozta a szokásosat: bár minden megváltozott körülöttünk május 6-a után, továbbra is mi vagyunk a legszebbek, legokosabbak. Rózsaszín szemüveg, sikertörténetek tömkelege. Egyfélét mondunk Brüsszelben, mást Budapesten, harmadikat Belgrádban. Egyszer nem szavazzuk meg a Vajdaság költségvetését, mert nincsen meg a hét százalék,  aztán szépen, csendben, a bársonyszékért megnyomjuk a zöld gombot. Majd elkezdünk Vajdaság megalázásáról beszélni.

A budapesti liberális körökhöz tartozó lapnak  azt nyilatkozzuk, hogy hosszú távon a kisebbségi magyar politizálás halálra van ítélve és vesztesek leszünk (talán ezzel magyarázzák a belgrádi tagtoborzást). Az itthoni médiában pedig arról beszélünk, hogy csak az etnikai politizálás az egyetlen és igaz, azok a magyarok pedig, akik más magyar pártokban politizálnak, nemzetárulók, a többiek meg janicsárok (ez a logika szerint, aki magyar pártban politizál az kevesebbet ér, mint az a magyar, aki szerb pártban van?). Ugyan szavainkkal támogatjuk a területi magyar autonómiát, de megelégszünk a korlátozottabb kulturális autonómiával.

Annál nagyobb figyelmet érdemel a másik interjú. Bevallom, kellemesen csalódtam. Nyíltan kimondták, hogy a délvidéki magyarság száma drasztikusan csökkent az elmúlt 9-1O év alatt, a magyarok helyzete egyre rosszabb, és ha ez így folytatódik, akkor bedől a délvidéki magyarság intézményrendszere (?), onnan meg  már nem lesz visszaút. Az okokat boncolgatva megjelölte a politikai és közéleti közeg mulasztásait, a hosszú távú intézkedések és programok hiányát. Elmondta egyúttal azt is, hogy a megoldást a tükör jelentené, ha szembenéznénk a reális helyzettel, az igazság pedig „fájni fog”. Kiutat a nyilatkozó politikus a keresztény értékeken alapuló társadalmi viszonyok kialakításában látja, szerinte nagyobb hajlandóságra van szükség a gyermekvállalás területén. Ezért egy demográfiai stratégia megalkotásában gondolkodnak az MNT-ben. Ezt azonban egyedül nem fogják tudni végrehajtani. Ehhez társadalmi konszenzus szükséges.

Néhány fontos kérdés fogalmazódott meg bennem. Ha abból indulunk ki, amit a pártelnök már többször is hangsúlyozott, hogy az MNT egy párti politikát folytat, akkor miért van az, hogy a két  vezetőnek ennyire eltérő a véleménye és a helyzetértékelése?  Ha az MNT elnöke nem lepődött meg a népszámlálási adatokon, és előrelátta azokat a folyamatokat, amelyek ide vezettek, miért csak most fogalmazta meg őket? Miért nem figyelmeztetett előbb? Vagy ha megtette, miért nem vették figyelembe a véleményét? Vajon jól értelmezem: a párt vezetőit az igazság mellőzésével vádolja? Lehet-e ez az első törésvonal a párton belül?
És kit terhel a felelősség a téves politika folytatásáért? Kik azok, akik nem tették a dolgukat megfelelően? Várható-e irányváltás? Vajon szétválhat az MNT és a VMSZ akarata?

Remélhetőleg válaszokat is kapunk…

Csonka Áron

2012. november 21., szerda

Embertelen időkben is embernek kell maradni



Vezéráldozat?
(Vagy csak politikai szemfényvesztés?)

Az elmúlt hetekben a vajdasági magyar sajtó áporodott levegőjét meg-megmozgatta néhány friss szellőfuvallat. Egészen jó érzés volt látni/hallani, hogy amit a hivatásos (bérből és fizetésből élő) hírlapírók, tudósítók műveltek, az végre kezdett igazi újságírásra hasonlítani. Például az öt temerini fiú ügye, közöttük is a 15 évre elítélt Máriás István kegyelmi kérelmének legfelső szintű, államelnöki elutasítása egy olyan téma volt, amelyet extra adag vakmerőség és karakánság nélkül is megszellőztettek. Több helyen is, több szempontból is megvilágítva ennek a majd nyolc és fél esztendeje húzódó – ezerféle titkot rejtő/sejtető -- esetnek a furcsa módon zajló legújabb epizódjait. Történt mindez az anyaország irányából érkező „tessék csínján bánni az üggyel”-féle sugallat, pontosabban: javallott csendre intés ellenében. Aztán a nemrégiben elfogadott amnesztiatörvény, és az azzal járó részleges börtönkiürítések témájának boncolgatása is igen jót tett a meggyengült életfunkciókat mutató, eltompult (eltompított) érzékszervekkel rendelkező sajtónk vérkeringésének. Áldásos hatása pedig az ellaposodott közvéleményre is áttevődött.

Az elítéltek tömeges szabadon bocsátása már magában nem egy szokványos esemény. Csak a ritka kevesek közé tartozik. Legutóbb 11 évvel ezelőtt történt ilyesmi Szerbiában. Akkor a mintegy 6000 fogvatartott közül 4200-an nyerhették vissza (egyik napról a másikra) a szabadságukat. Most megint a honi fegyházak túlzsúfoltságára, szűkösségére hivatkozva engednek szabadon 3600 börtönlakót. A legfeljebb csak 7500 fogoly elhelyezésére szolgáló börtönökbe már eddig is mintegy 11 000 rabot zsúfoltak be. Némi rosszindulattal most azt is mondhatnám, hogy dicséretes dolog ez a kényszerű helycsinálás, hiszen igen nagy szükség mutatkozik a felszabaduló kapacitás kihasználására. Amint a hónapok óta zajló korrupciós, hivatali visszaélésekkel, hűtlen vagyonkezeléssel minősített ügyek feltárása és felgöngyölítése mutatja, rabutánpótlásban egészen biztosan nem lesz hiány. A szerbiai fegyházak (csúnya kifejezéssel élve) nyersanyag-ellátása az elkövetkező esztendőkben is folyamatos lesz.

A hétköznapinak, szokványosnak minősíthető bűncselekmények és elítéltek között majd bizonyára néhány különleges nagyhal is az igazságszolgáltatás horgára akad. Az ilyen látványos, kapitális fogás azonban aligha történik véletlen- és rajtaütésszerűen. Azt mindig jó előre eltervezik/kitervelik. Abban az esetben viszont még az óriáshal sem szakíthatja át a hálót, és nem menekülhet el.

A mai nap vezető híre (a temerini fiúk hivatalosan még meg nem erősített börtönbüntetése enyhítésének kiszivárogtatása mellett) kétségkívül ez: „Őrizetbe vették Kasza Józsefet, az Agrobank szabadkai kirendeltségének volt igazgatóját.” Na és? Akkor mi van? – lehetne ekképpen is reagálni. Hiszen nincsen ebben semmi meglepő. Várható volt, hogy a teljes eset feltárása során nem érik be a ficánkoló halacskának a farkával, hanem előbb-utóbb eljutnak majd a fejéig is. Merthogy onnan szokott az bűzleni. Persze ez a dilettáns kívülállók okoskodásának csak az egyik része. A találgatók másik fele ugyanis szentül meg volt győződve arról, hogy Kasza József nevének még pusztán a felemlegetéséig sem fog eljutni ez a történet, nemhogy az egykori bankár elővezettetéséig. Akár fogadást is lehetett volna kötni az egyik vagy a másik végkifejletre. Azt persze még most sem állíthatják teljes bizonyossággal az esélylatolgatók, hogy a dicső napokat is megélt egykori szabadkai polgármesterre ráuszított vérebeket mennyire engedik hozzá közel. Csaholnak csak morogva, fogvicsorgatva, vagy szét is szedik, ahogyan Bobi szokta a lábtörlőt. Ez viszont csupáncsak attól függ, hogy mit szeretnének ezzel a nagy magyar hal zsákmányul ejtésével reprezentálni? A szimpla ráijesztés módszere ez esetben nem jön be, hiszen Kasza József sohasem volt félénk nyuszi természetű.  Akkor meg mire megy a játék? Előadják teátrálisan azt a tündéri utópiát, hogy márpedig Szerbiában nincsenek érinthetetlenek? Itt a törvény mindenkire egyformán vonatkozik, teljesen függetlenül attól, hogy ki milyen magasra tornázta fel magát a politikusi uborkafán. A bomlásnak indult „birodalom” nem felejt, és alkalmasint visszavág. Számára gyerekjáték egy tizennyolc éves magyar középiskolást nemzeti, faji türelmetlenség vádjával illetni és leújfasisztázni, ahogy nem nagy kunszt egy egykori kormánytagot, polgármestert, pártvezért sem hivatali helyzettel való visszaéléssel vádolni. Majd az információszedegetők, a terhelő bizonyítékok begyűjtői eldöntik, hogy bűnös-e, s ha igen, milyen mértékben.


Nekem reggel óta csupa eretnek gondolat kergetőzik a fejemben. Olyanok, amilyenekért akár meg is kövezhetnek. A hír hallatán a legelső reakcióm ez volt: egy újabb gesztus szerb részről a vajdasági magyarok irányába. Mert most éppen ennek van a szezonja. Gesztusszezon van. Része egy gesztussorozatnak. El kell verni a port még azon is, aki nem is olyan régen az itteni magyarság feje, első és legerősebb embere volt. S most vele együtt egy kicsit minden magyaron el lehet verni a port. Megint. Úgy, mint 2004 júniusában Temerinben. Mert ha ilyen a volt főállású legnagyobb magyar, akkor milyen lehet a többi? (Megérne egy tanulmányt.) Bizonyára sokan örültek ennek a mai hírnek. És mondogatták egymásnak, hogy lám, lám, őt is utolérte a sors. Süljön csak a maga zsírjában! Nekem valamiért nem megy ez a kárörvendés. Biztos valamilyen szerkentyű elromlott bennem. De már jó régen. És azért nem működik. Hiába győzködtem magamat olyképpen, hogy annak idején engem is behívatott. Az egyik béketüntetésről szóló beszámolóm miatt. És Dudás Karcsi barátjával át is íratta a szövegemet. Úgy, hogy rá sem ismertem, amikor az a napilapunkban másnap megjelent. De ezt a képet azon nyomban eltakarta egy másik. Amelyiken mellettem kopogott a cipője az egyik magyar kiskatona temetésén…

Egy dolog ménkű biztos: Kasza József a politikusok között is azon kevesek közé tartozott, akinek hittek az emberek. Akiben bíztak. Legalábbis akkoriban, amikor Szabadkán a polgármesteri székbe juttatták. Mert akkor még képviselt valamit, amivel azonosulni tudtak. Rá nem volt érvényes Ézsaiás (29:13) örökérvényűje: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem.” És ő ezt a bizalmat játszotta el. Ha van bűne, akkor ez mindenképpen az. Mert a „Nem abban csalódtam, aki vagy, hanem abban, akinek hittelek!” hűvösen borzongató igazsága meglehetősen kijózanító hatású tud lenni. Ő hívta életre (anyaországi indítványozásra) azt a VMSZ-t is, amelyből a végén ki is rekesztették. Ő hozta be a politikába azt is, aki később a pártban is a helyébe lépett. És aki most azt mondja, nem sokat tud hozzátenni a történethez.


Talán mégis van valami, amit hozzátehetünk a történethez: kiraboltak, megvertek, mint egy kóbor kutyát, elkergettek, vasra vertek, börtönbe zártak – édesmindegy. Valójában egyremegy. Akkor sem szabad ártani. Embertelen időkben is embernek kell maradni.

Szabó Angéla


"Minden magyar felelős minden magyarért" - Szabó Dezső

Érdekes egy párt lett ez a VMSZ, kinek az életét teszi még tönkre váll-rángatva, 
hogy semmi köze hozzá? 

Jut eszembe, Csantavériek ismernek egy történetet...




2012. január 25., szerda

Panyókára vetett e-gazság, szól a kakas már!


A megtért bárány a legjobb birka!
Az évszakhoz nem megszokott lelket melengető tavaszias napsütésben a nyár jutott eszembe. Igen a nyár, forróságával, zivataraival...Ebben a nyárban atyókfia támaszkodik a gamósbotra és számlálja a jószágot, mert az idejéből tellik rá. Ketőszáz ötven, kettőszáz ötven egyel se több...A ménykű csapjon bele! Tíz év alatt a kétfejű sas kiszakajsztott ötvenet ismét! Nézegeti az állományt a négy fekete kos még megvan, mérgelődik egyet, fogai között, egy káromkodás is kicsúszik...

  -A panonniai rézfán fütyülőjét!

Mi a megoldás hiszen bármit tesz, akkor is e négy fekete okos kos nem azt teszi amit a puli által megparancsol nékik! A puli sem érti csak a gazdáját nézi!

  -No eridj, Kormos újból fogd azt a négy fekete kost, oszt tereld bé a karámba!

Fortyan fel az atyókfia. A Kormos terelgeti a fekete kosokat, de semmire sem jut velük. Nézi az atyókfia a színjátékot, a puli fut csahol, a fekete kosok küzül: kettő a balközépen marad, egy a balszélre fut Szavoyai dícső városa felé, a másik meg a jobb szélre vesz szélsőséges kanyart Kosztolányi városa írányában. Telik múlik az idő. Dolgavégezetlenül visszarendeli atyókfia a Kormost. A Kormos még lábhoz sem ért a négy fekete kos már megint vidáman együtt legelész...

Előveszi kenyerét atyókfia a tarisznyából, kanyarít egy szép darabot, vág egyet a hajmából, no mög egy darabot a szerbkolbászból, most így híjják, még élt Bronz elvtárs, akkor népi kolbász volt az dicső neve. Eszik, mert éhös hassal nem mögy a gondolat, morfondírozik magába. A pulival van a baj? Nem hinném, mert mindig a talpam nyalja, ha kő, ha nem kő! Eszik és jó nagy kortyot húz a kulacsból a finom kelebiai homoki borból. A bor egy picinykét eltompította és egy percre békén hagyta a négy fekete kos, olyan érzése támadt, mintha egy szilaj kanca rúgta volna oldalba. Eszébe jutott a karácsony, asszonya van is meg nincs is, gyerekek felnőttek elhagyták a fészket, milyen szép is volt, amikor a család együtt volt és énekelte csendben az internacionálé dallamára:

Pásztorok, pásztorok örvendezve
sietnek Jézushoz Betlehembe.
köszöntést mondanak a kisdednek,
ki váltságot hozott az embernek.

Angyalok szózata minket is hív,
értse meg ezt tehát minden hű szív:
a kisded Jézuskát mi is áldjuk,
mint a hív pásztorok magasztaljuk.

Üdvöz légy, kis Jézus, reménységünk,
aki a váltságot hoztad nékünk.
Meghoztad az igaz hit világát,
megnyitod Szentatyád mennyországát.

Dicsőség, imádás az Atyának,
érettünk született szent Fiának,
és a vigasztaló Szentléleknek:
Szentháromságban az egy Istennek!

A karácsonyi dal végére azért belemelegedve hozzá tették, amit akkor köllött, mert az elvtársak ott bujkáltak az ablak alatt és figyelték van é karácsonyfa állítva, no meg milyen bent a nóta! A nóta vége ijen lött közmegelégedésre:

Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
Rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni
Rabszolga-had indulj velünk!
A Föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk!
Ez a harc lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ...

(Azok az elvtársak, most elsők a templomi padban és karácsonyfát is állítanak a sarokban, a megtért bárány a legjobb birka, a többi meg marad népellenség úgyis megszokta, hogy balról vagy jobbról száll a nóta!)

Időközben elfogyott a kenyér, szerbkolbász, no mög a bor is mögcsappant! Gondolatai szép felhőjéből az Isteni megosztóból történő kapcsolat-bontás pillanatában ismét szemei előtt a négy fekete okos kos!

  -Kormos, Kormos! Üvöltözik atyókfia! Szélsőséges irányt vett a nyájam! Kormos okos tekintetével gazdájára néz, mit ordibál a szerencsétlen pára, hát ott ül a csizmája mellett. No vakkant is egyet! Megkapja gazdája lábát, mert az ebédből néki nem futotta. Feljajdul a gazda.

  -Még te is engem marsz, te hűtlen fajta! Néha etetlek, néha itatlak és nem elég? A négy fekete kossal sem tudsz düllőre jutni, hát mi kell még itt a Pannónia földjén!?

A Kormos okos tekintetével ránézett a gazdára, legyintett egyet farkával és a kosok tövében leheveredett a kövér pannóniai fűre. A kosok érthetetlenül összenéztek, mint a birkák, mi történt most? Lészen Pál-fordulás avagy ez egy újabb taktikai csel, avagy húzás?

A gazda ismét forr a levében! Mi a megoldás? Adjam el a négy fekete kost a nándorfehérvári nagyúr vásárában? Kergessem el a Kormost? Így mérgelődik magában. A horizonton Pannónia újvidéke felől feltűnik juhász kolléga, terelgeti az is nyáját és pöfékel rendesen, panyókán néki is a kabátja. Hallatszik valami kellemes női ének felőle, a szél lágyan hozza magával a dallamot,de most nő nincs vele:

*Szól a kakas már,
Majd megvirrad már,
Zöld erdőben, sík mezőben
Sétál egy madár.

Micsoda madár, micsoda madár
Sárga lába, kék a szárnya, engem odavár.
Várj madár, várj, te csak mindig várj.
Ha az Isten néked rendelt, tied leszek már.

Mikor lesz az már, mikor lesz az már?
||: Éboléhomihokisir céjonhosi
Akkor lesz az már :||

  -Sárga lába, kék a szárnya!? Morfondírozik a gazda magában, szégyen ide, szégyen oda tanácsot kér a világot látott kollégától, talán ő tudja mi az e-gazság! Közel ér a kolléga a kezében valami szerkentyűt tartva, amelynek lapkája csillog-villog a vakító naptól.

  -Szép jó napot kegyelmes gazda!

  -Szép jó napot néked is, viszonozza a kolléga. Mi hír járja itt a Pannónia kellős közepén?

  -Ne is kérdezd kolléga! Válaszol röstelkedve a gazda.

  -Látom tenálad nagy a baj, de majd előjössz a farbával! Addig is megnézem, hogy mit hozott az elektronikus posta!

  -Ránéz a gazda és visszakérdez: elektronikus micsoda?

  -Kolléga, kolléga nem haladsz a korral!

  -Haladok én a haladó szomszéddal, addig ameddig az egyezség futja!

  -Néked kegyelmes uram nincs ilyen szerkentyűd, amely mindent csinál?

  -Micsinál? Kérdésre, kérdéssel válaszol a gazda, úgy ahogyan Bronz elvtárs kumroveci iskolájában tanulta, abból akkor nagy baj nem származhat!

  -Ez a szerkentyű kedves kolléga e-gazság masina, amelyet zsebben is lehet hordozni, megmutatja az időt, lehet vele távkiabálni, táviratot küldeni, filmet nézni és zenélni, no meg a csinos fehérnép képeit nézegetni! Elkezdett vakarózni a gazda, mint a bolhás kutya, néki is kell e-gazság masina, ezzel megoldhatja a négy okos fekete kos problémáját.

  -Kolléga hol lehet ilyet beszerezni? -Már a hátsó gondolat a fejében, árúba bocsájtja néki a négy fekete kost e-gazság masina ellenében.

  -Nándorfehérvárott a nagygazdátúl, de a kisgazda adta át pannóniai újvidéken! Csattant a válasz, mint a megérdemelt nyakleves. Vigyorogva fogsorát megvillantva elmélkedik a gazda.

  -Kegyelmes kolléga nem lehetne elcserélni e-gazság masinát a kosokkal? Vigye el a kaszás őket messzire!

  -Ühüm, kolléga te arra a négy fekete termetes kosra gondolsz ott a pulid tövében?

  -Egen, azokra! Csillogott a gazda szeme, most olyan volt, mint a gonosz tekintete.

  -Á nem! Megtántorodott a gazda, nem ezt a választ várta.

  -Miért? Kérdez vissza megszeppenve a gazda.

  -Hallottam már róluk messze-földön, kettő a balközépen, egy a bal szélen meg egy a jobb szélen toporzékol Pannónia dicső földjén, így van é?

  -Így van kegyelmes uram, így van bizony!

  -Az a bal szélen az én nótám is énekli, főleg a sárga lába, kék a szárnya részt! Na ez nagy e-gazságtalanság, hogy ő is udvarolhat a nagyúrnak! Nos, alkút kínálsz, én alkut ajánlok néked! A Kormos névre keresztelt pulid kéne!

  -Jaj Istenem, (Bronz elvtárs után szabadon) csak azt ne kérjed, így sem bírok a kosokkal, hát még aztán mi lesz vélem! Sápadt el a gazda. Nincs alkú le út is fel is út!

  -Ha nincs, akkor nincs legalább megpróbáltuk együtt a másikat átverni, úgy délvidéki módra! Álljunk meg egy szóra!Tudod é mi a megoldás te pannóniai gazda? Csapjuk össze nyájunkat a négy fekete okos kossal és Kormossal együtt, adjuk el a nándorfehérvári nagyúrnak a tavaszi választási vásáron tokkal-vónóval! Megköpték tenyerüket és csatanóssan kezetráztak, mint a puszták népe fontos szerződéskötési rítusával pecsételt megegyezésén.

  -Tudtam kolléga, hogy te világot látott embör vagy, oszt tudod mi a dörgés! Rád vártam, mint a messiásra, de mond meg nem értem a te e-masinádból szólt a nóta és az a rész nem világos néköm, hogy „Sárga lába, kék a szárnya!”.

  -Ne legyél ostoba kolléga, ez a nagyúr himnusza!

  -No, ne nézzél már rám mint a kótyagosra, nem tudtam.

  -Most már tudod, le ne szégyeníts engem a nándorfehérvári vásárba!

  -Nem foglak szabadkozik a gazda! No kolléga most hazamegyünk, iszunk-eszünk-iszunk, vannak szép lovaim és átgázolunk a kelebiai ingoványoson!

  -Nem jó ötlet, mert beleragadunk az ingoványosba és értünk jön idő nap előtt a kaszás, én meg fiatal ember vagyok előttem még az élet! Menjünk inkább hozzám, ott van ám az igazi zobnaticai ménes!

  -Te szent ég, jut eszembe, retten meg a gazda! Az egyháznak mit adunk a lelkünk kegyelméért?

  -Mit adunk, mit!? A négy okos fekete kost, azt adjuk, majd ők jó útra térítik őket, hogy ne kacsintgassanak Budapest felé, hiszen ez tartozik a feladatuk közé!

  -És a juhainkkal mi lesz ott Nándorfehérvárott?

  -Te milyen akadékos szélsőséges gondolatokkal felvértezett fajta! Mi lenne! Mennek szépen a vágóhídra! Hagyjuk a témát, szóljon az egyességi nóta: „Micsoda madár, micsoda madár! Sárga lába, kék a szárnya, engem odavár, Nándorfehérváron vár! Szól a kakas már! ”

Lassan elcsendesül a táj, a délibáb is elillan, mint a kámfor. Északról ismét hideg szelek fújnak, délről farkasordítás hallatszik, igaz még csak a távolból. A templom harangja felrázza a csendet, ismét temetnek és a bölcső üres marad. A bölcső üres maradt. Hallod Péter, megint szól a kakas! Szól a kakas már...

E-gazság ez? Egyszer, majd egyszer valaki megmondja mi az, addig vessük panyókára kabátunkat és ne forduljunk vissza...


Margit Zoltán




2012. január 23., hétfő

A két magyar Góliát: Kasza és Pásztor? Two Tribes!

Férfivirtus?
Ha az elefántok egymás ellen harcolnak, szenved a fű.
(Keleti bölcsesség)

Férfivirtus?
Úgy tűnik, mintha a vajdasági magyar politikai élet két meghatározó, markáns szereplője – Kasza József és Pásztor István – egymással viaskodnának. Mintha versengenének. Mintha rivalizálnának. De már egy jó ideje. A két alapember. Aki aligha kerülhető meg. Ők ketten nem percemberek. Nem is peremfigurák. Még ha peremfigurákként jutottak is be magába a centrumba. Kasza József az egykoron dicső napokat is megélt szabadkai Zorka Vegyiművek pénzügyi igazgatójaként került a Városháza városatyai székébe. Pásztor István pedig szinte a semmiből bukkant fel, valahogy úgy, mint tette azt Koštunica vezérünk, akit annak idején még a mindentudó amerikai sajtó is csak Mr. Nobody-ként emlegetett. És aztán egy napon az útjaik váratlanul összeértek. Az egyik politikus váltotta a másikat a Vajdasági Magyar Szövetség élén. Egy kis magyaros túlzással akár még azt is meg lehetne kockáztatni, hogy az egyik politikus váltotta a másikat a szabadkai Pannon Rádió és Televízió élén is. Hogy a szeszélyes, kiszámíthatatlan véletlen akarta-e így, vagy (eleve elrendelésként) ez volt megírva – a számukra és a számunkra – a csillagokban egy végtelen papíron, azt alighanem sokáig lehetne találgatni. Én afelé hajlok, hogy a kettejük találkozása valamiért sorsszerű és elkerülhetetlen volt. Amely találkozás pedig egy bizonyos neuralgikus ponton hirtelen átfordult vetélkedésbe. Valami miatt. Viadalba. Harcba. Küzdelembe. Mi okozhatta a szembe fordulást? Két karakán karakter? Két makacs ember? Két túlfejlett ego? Akiket túlfeszít a tenni akarás? Akikben túlteng a pénz és a hatalom szeretete? Akik a vajdasági magyarság szellemi vezetői? Alighanem a víznéző asszony sem tudná ezt csak úgy, kapásból megválaszolni.
Egy angyal szállt el Makkhetes felett?
A két vajdasági magyar Góliát egymással való hadakozása, csatározása – amely pedig nem is mindig a nyílt színen, hanem inkább a kulisszák mögött, a gondosan felállított paraván mögött zajlik – legutóbb épp a napokban tűnt elő. Méghozzá a sok keservet és kínszenvedést okozó szabadkai Azohem műtrágyagyár kapcsán. Alighanem most egy angyal szállt el Makkhetes felett. Csakis az tudhatott ily csodát művelni. Mert most minden jel arra utal, hogy a hatalmas környezeti károkat okozó üzemet végre sikerül kiköltöztetni lakott területről, a város Makkhetes nevű részéből, s ezzel véget ér az ottani lakosság évek óta tartó kálváriája. Persze nem pusztán valamilyen bűvös szó kimondásával, nem pusztán egy zengő, érces hangon elmondott abrakadabrával meg varázspálcával, hanem a köztársasági kincstárból kiszívatott tőkeinjekcióval. Minthogy az efféle nyavalyák csakis hathatós kis pénzkúrával gyógyíthatók. Hogy a 60 millió dináros kis summa lecsippentése a környezetvédelmi alap számlájáról, és annak továbbítása egy magáncég számlájára, az vajon a demokrácia egy vadhajtása-e, vagy valami egészen más, abba most nem is érdemes belebonyolódni. Az viszont tény, hogy Kasza József nevéhez fűződik ennek a tranzakciónak a lebonyolítása. Olyannyira, hogy a gyár telephelyén ígéretet is tett a makkhetesieknek arra, hogy az Azohem most már végérvényesen (pár hónapon belül) ki fog költözni a közvetlen környezetükből. A szavát adta. Neve, aláírása az erről szóló szerződésen a garancia arra, hogy ez most már nem csupán a (homok)pusztába kiáltott szó. Hanem úgy is lesz. Merthogy az adott szavát még soha-soha nem szegte meg – mondta ő. Ha így történik, akkor már csak egy sóhajtásnyira van a gonosztól való szabadulás, és akkor talán happy enddel zárul majd A makkhetesiek esete az Azohemmel című tragikomédia.
A nagy hal mindig átszakítja a hálót?
Az Azohem kitelepítéséről természetesen Pásztor Istvánnak is volt már határozott elképzelése. Neki már 2008-ban sikerült eljutnia egészen odáig, hogy a gyár igazgatója hajlandóságot mutatott a kiköltözésre. Méghozzá a tartományi gazdasági titkár által beígért 200 ezer euróért cserében. Ugyancsak a féltő állami gondoskodás csomagolópapírjába burkolva azt a néhány köteg pénzecskét! Végül aztán a tulajdonos, a Peđa Mališanović nevű úriember az utolsó pillanatban mégis megkötötte magát, és önkényesen úgy döntött, hogy mégsem köti meg azt a fránya szerződést. Így aztán nem is jelent meg „aláírásra” a kitűzött időpontban. Hogy mindez csak egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlott-e, hogy filléres (200 ezer eurós!) kis színjáték volt-e csupán, azt egyelőre még csak találgatni lehet. Annyi azonban bizonyos, hogy a műtrágyagyár tulajdonosa sok éven át érinthetetlen és elmozdíthatatlan volt. Bárki próbálkozott vele, beletört a bicskája. A „big catch” rendre elmaradt. A huncut nagyhal mindig átszakította a hálót és elmenekült. Minthogyha a háttérben valami politikai hatalmasságok védelmezték, óvták volna – féltőn – minden egyes lépését. Maradt tehát a mozdíthatatlanság. A lakosság legörbülő szájjal nézhette végig a másodszori újrakezdést. Mert Azohem tovább zakatolt, a kamionok százával dübörögtek és a hét gyárkémény is tovább ontotta a füstöt. És repült az idő, mint egy ólomszárnyú betonbagoly – ahogy az ifjú humorista mondja. Makkhetesen pedig tovább folytatódtak a megszokott, kilátástalan Don Quijote-évek.
Kinek szabad pénzben játszani?
Különböző gyengeségekkel megvert emberek vagyunk mindahányan. De ha akad néhány jó tulajdonságunk, az elsősorban nem is a miénk. Az leginkább csak másoknak jó. Annak a gyümölcsét mások élvezik. Persze a rossz tulajdonságainkat is gyakran mások szenvedik meg leginkább. Mondják, hogy a homo problematicus alapbaja egészen odáig vezethető vissza, hogy az embernek egy testbe bezárva kell léteznie. Amely testet pedig etetni, itatni, ápolni és öltöztetni kell. S ez mind pénzbe kerül. A gyarló ember pedig abbéli félelmében, hogy egyszer majd nem tudja a saját sorsát önmaga irányítani, kisebb-nagyobb merényletek követ el a lelkiismerete ellen. És a földig hajol őfelsége, a pénz előtt. Mert úgy véli, az teszi majd őt hatalmassá, szabaddá, mindenhatóvá.
Bajnak számít-e az, ha a felnőttek játszanak? Nem hiszem. Az sem baj, ha férfiemberek játszanak. Az sem baj, ha férfias játékot játszanak. Az sem baj, ha pénzben játszanak. Csak akkor az a pénz a sajátjuk legyen ám! Ne másé! Ne az államé, ne a társadalomé, ne mindannyiunké. Akik pénzben akarnak folytatni különféle játszmákat – ráadásul: főként egymás ellen –, úgy etikus és úgy ildomos, hogy nyúljanak a saját farzsebükbe, és gombolják ki a pénztárcájukat. Játszanak a saját pénzükkel! 
Hogy mi végre ez a szörnyű nagy garasoskodás? Hát, nem is tudom. Talán egy olyan csontig-bőrig elszegényedett országban, amilyen a miénk, egyszerűen csak nem illik milliókkal dobálózni. Mert miközben egyre elviselhetetlenebb (lesz) a mindennapi nyomorúságunk, aközben csak úgy röpködnek a fejünk felett a százezer eurók és a dinármilliók. A kérdés csak az, hogy tulajdonképpen: miért? Pusztán férfivirtusból? Presztízsharcból? Hogy végre kiderüljön és végérvényesen bebizonyosodjon, a két vajdasági magyar Góliát közül melyik az igazi megmondóember? Egy kicsit sem méltatlan ez a harcmodor kettejükhöz? És hozzánk? Valószínűleg lehetne találni valamilyen más módszert annak eldöntésére, hogy ki a jobb. Küzdjenek meg az elefántok egymással úgy – már ha lehetséges –, hogy közben ne szenvedjen a fű! Az a sok jelentéktelen kis fűszál. Akik pedig mi vagyunk. 


Szabó Angéla

Two Tribes...
goes to Hollywood...
goest to Subotica Divina Politica Commedia...

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin