Margit Zoltán: Tűzkőhalom

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tűzkőhalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tűzkőhalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 19., csütörtök

Móra Ferenc 133 éve született

Móra Ferenc
(Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.)

Móra Ferenc, akinek szinte minden sor írása azt a célt szolgálta, hogy közelebb hozza a tanya népét a városi emberhez, értelmileg messze kiemelkedik nemcsak saját osztályából, hanem a magyar írói világból is. Az írás mellett könyvtár- és múzeumigazgató. A kortársak szerint ténykedése idején Európában nincsen olyan múzeum, ahol a feliratokra annyi gondot és leleményességet fordítottak volna, mint az övében.

Mórának talán a hűség a leguralkodóbb erkölcsi sajátossága. Hűség a maga kis és nagy családjához, azokhoz, akiktől származott és akik tőle származtak, hű ahhoz a városhoz, amely először adott neki kenyeret és hű ahhoz az olvasóközönséghez, amely előtt először kaptak nyilvánosságot írásai.

De ki volt ő valójában? Honnan jönnek a feltűnően realisztikusan ábrázolt gyermekszereplők? Megtudjuk, ha utánanézünk életének.

Móra Ferenc Kiskunfélegyháza

Szegényparaszt családból származott, atyja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd mester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított, mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn.
Innen még a század elején mint a Szegedi Napló munkatársa került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója.

Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926). Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.

Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905), később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Budapest, 1920). Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos magyaros stílus jellemzi. Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása c. regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden – azonban több mint 200, nem az író szándékai szerinti változtatással (cenzúra) – 1956-ban pedig Hannibál tanár úr címmel filmre vitték.

1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom c. gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták a m. ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók

Móra Ferenc a sírgödört vallatja


Móra múzeumi évei alatt 104 lelőhelyen ásott, és 12 régészeti témájú cikke jelent meg. Pályafutását, és a vidéki múzeumok működését abban a korban az általános pénzhiány jellemezte. Többször előfordult, hogy nem tudtak feltárni egy-egy ígéretes lelőhelyet, mert ennek munkálatait a múzeum ásatásokra kapott pénzösszege nem tudta fedezni. Bizonyított tény, hogy Móra még a saját anyagi erejéből is finanszírozott ásatásokat, különösen az 1924 utáni időszakban.

Publikációi közül kettő: a kunágotai honfoglalás kori lovassírok, valamint a népvándorlás és honfoglalás kori temetkezések néprajzi szemszögből vizsgáló publikációja. 1925-ben Balázs Péter, Kunágota segédjegyzője küldött néhány leletet Mórának, melyek homokbányászat közben kerültek elő. Móra még az év októberében elkezdte az ásatásokat, s a munkások által megbolygatott síron kívül még öt sírt tárt fel. Ebből három bolygatatlan és három erősen bolygatott volt. A sírokban talált leleteknek már akkor ismert volt több hazai analógiája (nyílhegyek, szíjelosztók), így Móra nagy biztonsággal a honfoglalás korra tudta keltezni az előkerült leleteket. Az ásatás a kor általános színvonalán, kutatóárkos módszerrel folyt, a temetőről Móra összegző felszínrajzot készített. Az Ethnographia 43.-as, 1932-ben megjelent számában Móra a népvándorlás kori temetők néprajzban előforduló lehetséges párhuzamait foglalta össze . A cikk megírása előtt olyan nagy népvándorlás kori temetőket tudott feltárni, mint a Deszk D, a makkoserdei, a Fehértó A, valamint a Kiszombor B temető, mindegyikben több mint 200 sírral. Móra ezen temetőkben tett megfigyeléseire hívta fel a szakma figyelmét. 

A dolgozat első felében az egymás mellett elhelyezkedő egykorú temetők helyzetét vizsgálta meg. Felvetette, hogy Fehértó A (352 sír) és Fehértó B (90 sír) között társadalmi különbség állhatott fenn: míg az A temetőbe a köznép, a B temetőbe az „urak”, a gazdagok temetkeztek. Ezt a B temető az A-hoz képest nagyobb sírjai, valamint a B temető A-hoz képesti melléklet gazdagságában látta alátámasztani. Ugyanebben a részben foglalkozott a sírjelölésekkel, s arra a megállapításra jutott, hogy a sírrablások precíz volta miatt kellett lennie valamiféle sírt, és társadalmi rangot jelző fejfának. A dolgozatban felismeri a gyékény temetkezésekben játszott szerepét, valamint igazolja a rönkfa koporsós temetkezéseket. Egyértelműen cáfolni tudta azt a toposzt, miszerint a lovas temetkezések esetében a halottakat lóháton temették volna el. Leírja, hogy háromféle lovas-temetkezés létezett a népvándorlás és honfoglalás korában: a teljes lovas, a ló fejével és lábszáraival való temetkezés, és a jelképes temetkezés, amikor a csak lószerszám kerül a sírba, ló nem. Az ásatásai során találkozott az avar fülkesíros temetkezési formával, de nem ismerte fel, s állva eltemetett halottaknak vélte őket.

Mórát mind kortársai részéről, mind pedig a későbbi kutatóktól sok bírálat érte. Kortársai főként a Szeged város illetékességi területén kívüli ásatások miatt támadták, amiben volt is némi igazság. Későbbi pályatársai közül sokan csak szerencsés kezű amatőrnek tartották.

Való igaz, hogy Móra pályájának elején több szakmai hibát is elkövetett (mint a csókai leletek nem objektumonként való elkülönítése, valamint részletes dokumentáció hiánya), ezek azonban nagyrészt jellemzőek voltak kortársai ásatásaira is. 

A mostani, részletesnek mondható dokumentációs rendszer kifejlődéséhez több generációnyi régészeti tapasztalat volt szükséges, melynek részét képezte a Móra és kortársai által gyűjtött rengeteg tapasztalat is.



Művei:
  • Rab ember fiai (Budapest, 1909)
  • Mindenki Jánoskája (Budapest, 1911)
  • Csilicsali Csalavári Csalavér (Budapest, 1912)
  • Filkó meg én (Budapest, 1915)
  • Kincskereső kisködmön (Budapest, 1918)
  • Dióbél királyfi (Budapest, 1922)
  • A festő halála (regény, Budapest, 1921, később Négy apának egy leánya címmel jelent meg)
  • Georgikon (Budapest, 1925)
  • Nádihegedű (Budapest, 1927)
  • Ének a búzamezőkről (regény, Budapest, 1927)
  • Beszélgetés a ferde toronnyal (Budapest, 1927)
  • Véreim (Budapest, 1927)
  • Sokféle (Budapest, 1927)
  • Egy cár, akit várnak (Budapest, 1930)
  • Aranykoporsó (történelmi regény, Budapest, 1932)
  • Daru-utcától a Móra Ferenc-utcáig (önéletrajzi regény, Budapest, 1934)
  • Utazás a föld alatti Magyarországon (Budapest, 1935)
  • Parasztjaim (Budapest, 1935)
  • Dióbél királykisasszony (Budapest, 1935)
  • Napok, holdak elmúlt csillagok (Budapest, 1935);
  • Titulász bankója (Történelmi elbeszélések, mesék)
  • Az Aranyszőrű bárány
  • A cinege cipője
  • Az égbelátó
  • Hannibál föltámasztása
  • A hatrongyosi kakasok
  • Hol volt, hol nem volt
  • Zengő ABC
  • Írások Csókáról (szerk: Olajos Laura), Bába Kiadó, Szeged 2004.
Wikipedia






2011. október 7., péntek

Tűzkőhalom...A tűz csiholója

A csókai teremtés pusztulás immáron harmadik folytatása...
1877-1919
A Tűz csiholójaAdy Endre

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója*,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.
Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.
Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki: bátrabb.
S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.

A "Tűzkőhalom-Kremenyák"
felől vészesen közelednek a lángok...
Viharverte sarok ez a csókai sarok! Kicsit a földi Apokalipszis e világi mintája tükrőződik vissza, mit tehet a tehetetlen ember, csak azt, amihez ért! A pusztítást gyakorolja nap mint nap! A tudomány is érthetetlenül áll, hogy e Istentől kapott földi paradicsom, hogyan pusztul és szellemileg erodálódik. Sorolhatnánk: termőföldek, folyók, termálvíz...gyógynövénytermesztés, borászat, húsipar, dísznövénymagtermesztés, halászat-vadászat...mind az enyészet martaléka lassan...Talán a Tűzkőhalmon Tűz csiholójának a bosszúja, hogy a természet anyánk lágy ölét nem tiszteljük és becsüljük! Talán Zeusz csapott le ránk, felbőszülve a töméntelen igazságtalanságok láttán? Netalán Prométheusz mentette meg Csókát a pusztító tűztől? Talán Krisztusunk újra meghalt érettünk a kereszten? A terjáni fa kereszten és harmad-napra eldőlt keresztestül újabb-kori Júdások, Kajafások, Pilátusok és melldöngető "magyar-mentők" pártoskodása közben...mi még mindig nem értjük mi folyik!? Színjáték közötti szünet, mint a szomszédos Zenta mikrópártjának hitelességét megjátszó bohózat és népszámlálásnak titulált "birkaszámlás - vagyonbevallás" közben egy pillanatnyi szusszantás...
A kopjafa nem lett "Zeusz" tűzének martaléka
A tűz csiholójának egykori hajlékán a "Tűzkőhalmon-Kremenyákon" újból tűzsöpört végig, ezidáig a bennfentesek még nem derítették ki mi okból! A "tisztótűz" után zsendűl a fű és újra legel rajta a csorda! A természet lágy öle erősebb az emberi balgaságnál. A tűz megtisztította a tájat, demonstrálva a félelmetes erőt mellyel bír élőkön, holtakon és az izmusokon. Messziről "piszkafaként" látszik a megperzselődött kopjafa, amely "állítólagosan" megjelőli a "Tűzkőhalmot-Kremenyákot". Kicsit elgondolkodtam azon, mi köze lehetett a kőkorszaki embernek a székely temetkezési rítus tárgyi-szakrális eleméhez a kopjafához, talán a székelyek ősei innen a csókai "Tűzkőhalomról-Kremenyákról" származnak...Illetve a tűz csiszolásához szükséges fa jelképe lenne, melyet "kőkorszakink" kovakőhoz dörzsölte és száraz fű mellékelésével lángra lobbantotta...A tűz megmutatta, hogy lehetne akár  II. világháborús "emlék-jelkép", mert a megszálló németek által épített bunker tőszomszédságában emeltetett fel, hiszen erről a pontról védték a Zenta felől érkezők ellen Csókát, majd a nagy vérvörös október 8-án a keletről érkező Szovjetekkel vívtak itt "röpke" csatát, a múltszázad derekán, érdekes mit tud ez a tűz...
A II. világháborús bunker és a kopjafa
Nincs új a nap alatt mondja a bölcs, ki emlékezik Prométheuszra, Zeuszra, Krisztusra, "Tűzkőhalomra-Kremenyákra"! A balliberális közösség nem tud megszabadulni a nagy vörös októbertől, mert az az övék és meg kell emlékezni róla! Tudtunkra is fogják adni és ki is fogják doboltatni, hogy a közpénzeket már-pediglen ők osztják! Kenyér és cirkusz kell, meg dob-szóló a füstös utcákon a jó-népnek! Sör és virsli, mert jönnek a választások, jönnek a megfélemlítések, fasisztázások! Nem feledni! Az adót mindenki fizeti, de a mézes-bödön és az arany tojást tolyó tyúkica a választott faj egyedi-alanyi joga! Október nyolcadika volt Csóka község napja, amíg elvérzett bajtársaimmal vissza nem "kereszteltük" Szent Anna és Gábriel Arkangyal napjára, -a sors iróniája október havában, de a szívekben ott meleng október nyolcadika a fasizmustól való menekülés napja! Olyan szépnek vélik, olyan nagynak és vörösnek, olyan Csókainak, mint a dobosok fesztiválja! Olyan eredeti, most amikor a "koalíciós-magyarokra" is rányomták a kollektív felelősséget a második világháborúban történtek végett! Opplá, nem kell tovább a "tacsi-kutya", aki csak a szelíd galambokat ugatja, -mondja a szomszédom, mert a sárga belsejű finom jércetojást meglopta, nekem most-már a "talpam-nyaló" pincsi való a hajbókoló fajtából! Így a picinyke csókai szolgalelkűség mindig, mint az árnyék ott zizeg a fülekben, mert mit szólnak a... Szolgálni kell a nagy vörös októbert és annak "dicső" múltját! Terjánt le kell dózeroltatni, temetőjén keresztül szennyvízelvezetőt csinálni, mert a halottakat nem illik kilakoltatni, de valahogy meg kell gyalázni! Az összes ünnep és megemlékezésre rá kell égetni a második világháború győztes képét! A csókai "dögtemetőt", ahova magyarokat lőttek a mái napig meg nem jelöltetni...A szakrális helyeket pusztulni hagyni! Terján..."Tűzkőhalom-Kremenyák"...!
Az égig-érő-fának nem nő többé ága...
Istenem adj erőt, hogy megbocsájtsunk az ellenünk vétkezőknek. Adj erőt, mint ahogyan Krisztusnak is adtál, hogy megjárjuk a Golgotánk! Adj erőt, ha meggátolni nem is tudjuk, de állítsuk meg Csóka teremtés pusztulását és bocsáss meg nekik Uram, mert tényleg nem tudják mit cselekszenek! A szél lengedezik mellettem a "Tűzkőhalmon-Kremenyákon" nézem ismét a teremtés pusztulást, látom lelki szemeim előtt, ahogy felegyenesedett az ember és elindult a világ négy égtája felé, e közben Ady Endre szavai csengnek fejemben: "...S aki mást akar, mint mi most van, kényes bőrét gyáván nem óvja: mint ős-ősére ütött Isten: A fölséges Tűz csiholója." Kreményákon a tűz csiholója...
Margit Zoltán

Teremtés pusztulás után feltámadás...
*Tűz csiholója: utalás Prométheuszra, aki a görög mitológia szerint ellopta a tüzet az égből, és szembeszállt Zeusszal az emberek érdekében.

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin