Margit Zoltán: Uracs József

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Uracs József. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Uracs József. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 11., szerda

A morgás jogán…



Egy szülőfalumbéli magyar gyerek igencsak kurtára szabott földi élete tíz nappal ezelőtt véget ért. Halálának okáról, körülményeiről, pontos idejéről és helyéről még szinte semmit nem tudhatunk. Hogy a szörnyű tragédia valóban úgy történt-e, amint azt nem sokkal a haláleset után közölték – hogy természetes halállal halt meg, fulladás következtében –, vagy pedig a fizikai bántalmazás vezetett élete kioltásához, azt egyelőre még csak találgatni lehet. A közhelyesen tényeknek nevezett makacs dolgok azonban (amelyekkel pedig állítólag nincs értelme vitatkozni) már önmagukban is feltűnően árulkodóak: a vajdasági magyar sajtóban sűrű hallgatás övezi az esetet (még a legerősebb túlzással sem lehet azt állítani, hogy a tragédia boncolgatása túlteng a kis magyar médiánkban), és lassan-lassan már a tartományi székvárosi kórházból várható orvosi leletek, boncolási jegyzőkönyvek (el)készülte is gyanúsan/kínosan hosszadalmassá válik. Tisztes távolságból és kellő mértéktartással szemlélve is az esetet, még a teljesen kívülállónak is olyan érzete támad, hogy mintha minden azt sugallná: ha már nem lehetséges meg nem történtté tenni a fiú halálát, akkor a legjobb lenne azt a lehető leggyorsabban és amennyire lehet, fájdalommentesen elfelejteni. Az lenne az ideális, a tökéletes megoldás a történet valamennyi szereplője számára.

Mi szemlesütve, fülünket-farkunkat behúzva hallgatunk. Ez a mi felelősségünk. A politikusaink is fölöslegesnek és értelmetlennek tartják a megszólalást. Ez meg az ő felelősségük.

Abba alighanem még belegondolni is hátborzongató lenne, hogy vajon milyen helyzet állt volna elő akkor, abban az esetben, ha ez a végzetes tragédia nem egy alig 16 éves magyar sráccal esik meg, hanem egy másmilyen nemzetiségűvel. Például egy szerbbel. (Mert akár lehetett volna úgy is.) Egy színtiszta magyar faluban, egy olyan szórakozóhelyen, amelynek magyar a tulajdonosa és ahová többségében mégis csak magyar fiatalok járnak. Elképzelni is bizarr: milyen mennydörgő égszakadást, földindulást tudott volna belőle generálni a fővárosi sajtó. A bősz, vehemens politikusok minden tévécsatornán, minden hullámhosszon és minden újságoldalon teli szájjal követelnék a vizsgálat azonnali megkezdését és az igazság mielőbbi kiderítését. Valószínűleg még a szóban forgó szórakozóhely bezárását is indítványoznák, legalábbis arra az időre, amíg az eset kivizsgálása tart. És talán még a diszkót is apró alkotóelemeire, atomjaira szednék, hogy megtudják, hogyan is működött. A történetben teljesen vétlen, szegény oromhegyesiek meg csak retteghetnének napokon, heteken át, mint tették azt a falumbéliek, amikor jó néhány évvel ezelőtt megöltek egy rendőrt, amely hírre egyenruhások lepték el a falut. A kisemberek mindeközben magukban azért imádkoztak, hogy nehogy magyar legyen az elkövető, mert akkor lesz nemulass.

Romić Arnold esete kapcsán akaratlanul is a „temerini fiúk” juthatnak eszünkbe, akik két hét híján kereken tíz esztendeje vannak rácsok mögé zárva a Sremska Mitrovica-i börtönben. A bűnük 2004 júniusában az volt, hogy magyar létükre kezet mertek emelni egy másmilyen nemzetiségű fiatalemberre. Ezért a tettükért öten összesen 61 évnyi elzárást kaptak.

Ketten másfél évvel ezelőtt amnesztiával kiszabadultak, de hárman még bent vannak.

A bent felejtett Illés Zsolt már legfeljebb csak a temerini kistemetőben találkozhat az édesanyjával meg az édesapjával. Ahogyan Uracs József szülei sincsenek már az élők sorában. A l5 évre elítélt Máriás István hozzátartozói is megsínylették az eltelt egy évtizedet. Az 53. életévében járó édesapja nemrégiben rákbeteg lett és tolószékbe kényszerült. De még nagybetegen is elment húsvétkor, hogy meglátogassa a fiát.

Amikor a magyar „temerini fiúk” tette napvilágra került, valóságos össztüzet zúdított rájuk és a családjukra a szerb nyelvű média. A magamagát felsőbbrendűnek képzelő magyar sajtónk egy része is nagyívben kerülte a témát és kényesen ódzkodott tőle. Számára nem volt elfogadható az a racionális észérv, hogy már szinte minden háborús bűnök elkövetésével gyanúsított vádlottunk réges-rég otthon van, a „temerini hármak” pedig még mindig a börtön vendégszeretetét kénytelenek élvezni. Pedig két hét múlva, június 26-án a tizedik rabévük is lejár.

Bár – csodával határos módon – még életben vannak, értük már nem emel szót senki sem.

És a már sírba került 16 éves Arnoldért?

Szabó Angéla



2013. május 17., péntek

MAJD HÁROM ÉV MÚLVA, NŐNAPKOR…


Akkor szabadulhat Illés Zsolt


Elvetették két „temerini fiú” szabadlábra helyezésének kérelmét

Az Újvidéki Felső Bíróság Büntető Tanácsa 2013. április 24-én megtartott ülésén elutasította Illés Zsolt február 18-án keltezett beadványát, amelyben a fogva tartott a szabadlábra helyezését kérelmezte. Minthogy az egy hónap híján kilenc éve raboskodó „temerini fiúk”-féle ügy másodrendű elítéltje a börtönbüntetésének kétharmadát már letöltötte, jogában állt indítványozni a feltételes szabadon bocsájtását. A háromtagú (Zlata Rodić Knežević, Svetimir Popović és Tatjana Đurašković összetételű) bírói testület azonban a kérelmét megalapozatlannak találta és elvetette.

Mint ismeretes az öt temerini magyar férfit egy szerb nemzetiségű újvidéki drogárus fizikai bántalmazása miatt szándékos emberölés vádjával 2004. június 26-án letartóztatták, tíz hónappal később pedig el is ítélték. A legfőbb gyanúsított Máriás István 15 évet, Illés Zsolt 13 évet, Szakáll Zoltán és Uracs József egyaránt 11 és fél évet, Horváth Árpád pedig 10 évet kapott. Horváth és Szakáll öt hónappal ezelőtt amnesztiával kiszabadult, a másik három férfi azonban rács mögött maradt. Közülük ketten (Illés és Uracs) kezdeményezték a közelmúltban a szabadlábra helyezésüket, de mindkettőjük kérelmét elütötték.

Beadványában Illés Zsolt elsősorban arra támaszkodott és azt emelte ki, hogy az utóbbi években semmilyen formában nem vétett sem a "padinska skela-i", sem pedig a "sremska mitrovica-i" büntetés-végrehajtási intézet belső szabályai ellen és semmiféle vétséget nem követett el. Magatartása, viselkedése miatt egyszer sem marasztalták el. Az intézet vezetőivel, nevelőivel és a fegyőreivel szemben korrekt módon viselkedett. Igyekezett beilleszkedni és amint a körülmények lehetővé tették, munkát is vállalt a börtön falain belül. 2009 óta megszakítás nélkül dolgozott az egyik fémmegmunkáló műhelyben. Börtönévei alatt befejezte az általános iskolát, nemrégiben pedig kitanulta az asztalosmesterséget. A külvilággal történő kapcsolattartás kívánalmainak is igyekezett eleget tenni. Mivel ő még nem jogosult eltávozásra, ha meglehetősen ritkán is, de voltak látogatói, és havi rendszerességgel kapott élelmiszer- meg tisztálkodási szereket tartalmazó csomagot, és kapott levelet.

A büntető tanács indoklásában az áll, hogy Illés Zsolt kérelme teljességgel megalapozatlan és a végleges szabadulása 1016. március 8-ára tervezett. Az elutasítást a szakmai testület leginkább a korábbi időszakban (a büntetés letöltésének első harmadában) elkövetett vétségekkel és szabálytalanságokkal támasztotta alá. Tételesen felsorolta, hogy az elítélt a kevés híján 9 év alatt három ízben használt mobiltelefont, amely szabálysértés pedig minden egyes alkalommal büntetést vont maga után. Az ilyesmit odabent fegyelmi vétségnek minősítik. Így emiatt 2005 augusztusában 10 napi magánzárkára ítélték, 2006 áprilisában három hónapon keresztül nem kaphatott csomagot, 2007 augusztusában pedig három hónap feltételessel sikerült megúsznia a kilátásba helyezett egyhetes magánzárkát. A büntető tanács megállapította, hogy a fogoly munkaképes, ám nem dolgozik. Nincsenek munkaévei. Úgy ítélték meg, hogy a társadalomba, a hétköznapi életbe való visszailleszkedésére még nem kerülhet sor, mert bár „a viselkedése pozitív irányban fejlődik, ez a folyamat még nem fejeződött be, és a büntetés még nem érte el a célját”.

Illés Zsolt a napokban kapta kézhez az április 24-ei büntető tanácsi döntésről szóló végzést, és a következőket mondta:

- Lassan minden reményem kezd összeomlani, mint a kártyavár. Amitől pedig a legjobban féltem, íme, bekövetkezett, elütötték a feltételes szabadulásomra írt kérelmemet… Hiába törekszem és harcolok már évek óta, mert ahelyett, hogy előre haladnék, csak hátrafelé tolnak, és így az én reszocializálásom soha nem lesz teljes. Így pontosan olyan embert nevelnek belőlem, amilyen én nem szeretnék lenni. Nem tudok már mit tenni, hisz miután az iskolát befejeztem, hiába próbálok munkába állni, csak ígérgetnek, de valamiért nem engednek dolgozni. Bárhogy próbálok cselekedni vagy hallgatni, a hurok csak szorul és szorul a nyakamon… De én akkor is harcolok, és ha kell, az utolsó lelki erőmig küzdeni fogok az igazságért és azokért, akikre ugyanilyen sors vár még. 

A dolgok jelenlegi állása szerint Illés Zsolt is, Uracs József is még jó ideig a börtönben marad. A közeli szabadulásukról szőtt álmaik az elmúlt napokban szertefoszlottak.

Már ki tudja, hanyadszor…

Szabó Angéla     

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin