Margit Zoltán: büntető eljárás

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: büntető eljárás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: büntető eljárás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 10., csütörtök

Az eljárás most már nem csak törvény-, de alkotmányellenes is!



ÚJABB HOSSZABBÍTÁS

Ivan Bogosavljev bíró, a szabadkai Felső Bíróság tanácsának elnöke aláírásával október 9-én, vagyis azon a napon, amikor éppen letelt volna ez előző hosszabbítás – kézbesítették a végzést, miszerint 2013. november 7-ig meghosszabbították a még tavaly október 22-én letartóztatott és az óta is (most a szabadkai) börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiatal vizsgálati fogságát.

A vizsgálati fogság meghosszabbítását azzal indokolják, hogy „a vádlottak szabadbocsátásuk esetén rövid időn belül, megismételnék a bűncselekményt” (amellyel vádolják őket: nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltása, illetve szítása). „Olyan személyekről van szó, akiknek kialakult szélsőséges intoleráns álláspontjai vannak más népek és fajok iránt”, akik „közül egyesek a lakóhelyükről (Ada, Óbecse) céltudatosan mentek a temerini vendéglátó ipari létesítménybe”, valamint „alapos a gyanú, hogy ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetésekor kitartást mutattak” – áll a végzésben.

Ez a végzés ellen is fellebbezni fogunk, mivel olyan szubjektív állításokat tartalmaz, amelyeket csak a bírósági főtárgyaláson bizonyíthatott volna az ügyész, ha ilyenre sor került volna az elmúlt csaknem egy év alatt.
A végzés nem csak a Büntető Eljárási Törvény rendelkezéseivel ellenkezik, hanem a szerb alkotmány 31. szakaszával is, amely a letartóztatás időtartamáról rendelkezik:

A letartóztatás időtartamát a bíróság a szükséges lehető legrövidebb időre szabja meg, figyelembe véve a szabadságfosztás okait. Az elsőfokú bírósági határozatával elrendelt letartóztatás a vizsgálatban legfeljebb három hónapig tart, és azt a felsőbb bíróság, a törvénnyel összhangban, még három hónappal meghosszabbíthatja. Ha ennek az időszaknak az elteltével nem történik meg a vádemelés, a terheltet szabadon bocsátják.

A vádemelést követően a bíróság a letartóztatás időtartamát a legrövidebb szükséges időre szabja meg, a törvénnyel összhangban.

A letartóztatott személynek meg kell engedni, hogy a letartóztatás elrendelési okainak megszűntével szabadlábról védekezzen.”

Az Alkotmánybíróság 2013. július 18-án döntést hozott Zvonimir Nikezić, majd október 3-án Miroslav Mišković ügyében, miszerint „sérült a vádlot alkotmányos joga, hogy a letartóztatás korlátozott ideig tartson”. (Mišković hét és fél hónapig volt a börtönben.) 

Az Alkotmánybíróság ezzel azt üzente, hogy „a bíróságoknak ezt az intézkedést nem szabad rutinszerűen elrendelniük és meghosszabbítaniuk”.

Ugyanakkor az újvidéki Fellebbviteli Bíróság elfogadta a Szabadkai Felső Ügyészség fellebbezését a végzés ellen, amellyel Molnár Ferenc, a szabadkai Felső Bíróság tanácselnök-bírója 2013. augusztus 29-én a magyar fiatalok ügyében elkülönítette az akkor még gyanúsított fiatalok 2012. október 23-i, a temerini rendőrállomáson történt meghallgatásáról, az újvidéki Felső Bíróságon készült és a tanúfelismerésről szóló, valamint ugyanennél a bíróságnál a tanúk meghallgatásáról írt jegyzőkönyveket. Az indoklás szerint „erről csak a főtárgyalás megnyitása előtt dönthetett volna” (amire ez idáig nem került sor – B. A.).

A végzést – mondani sem kell – ugyanaz az újvidéki bíróság hozta meg, amelyik eddig is minden fellebbezést elutasított.

Újvidék, 2013. szeptember 10.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

2013. május 8., szerda

Magyar nyelven folytatódik a tárgyalás




„Temerini hetek”


Az újvidéki Felső Bíróság Büntető Tanácsa, Zdenka Stakić bíró elnökletével, a még tavaly október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiú ügyében, a mai napon megtartott tárgyaláson végzést hozott, amellyel „a büntető eljárás nyelvének a magyar nyelvet határozta meg”
  
A tanács megállapította, a vádlottak fel lettek világosítva arról is, hogy az általuk egyszer kiválasztott nyelvet, „a büntető eljárás további szakaszában nem lehet megváltoztatni”. (Emlékeztetőül: Az ügyész mind a hét fiatalembert nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltásával, illetve szításával vádolja, amely bűncselekmény miatt egytől nyolc évig terjedő börtönbüntetés szabható ki).

A bíróság már korábban – az ügyvédek követelésre – a vádlottakkal ismertette, hogy (a Büntetőeljárási törvény / Be tv 9 szakasza alapján) joguk van a bírósági eljárás magyar nyelven való lefolytatására, tekintettel arra, hogy Újvidéken a magyar nyelv is hivatalos használatban van. A tárgyaláson jelen lévő vádlottak közül hatan úgy nyilatkoztak, „élni kívánnak törvény adta jogukkal, hogy az ellenük folyó ítélkezés magyar nyelven történjen”. Egy vádlott azt mondta, „neki mindegy, milyen nyelvű lesz az eljárás”.

A vádlottak, a védőügyvédek és a (vádat képviselő) újvidéki Felsőfokú Ügyészség ügyész-helyettese – a Be tv 398. szakaszának rendelkezésével összhangban – lemondtak az eljáró tanács végzése elleni fellebbezési jogukról, miáltal az azonnal jogerőre emelkedett. Így a főtárgyalás érdemi megkezdésére valójában sor sem került.   

Az ügy összes iratait most a büntető tanács továbbítja az ugyancsak újvidéki székhelyű Fellebbviteli Bírósághoz, hogy „az – a Be tv 35. szakasza alapján – eldöntse melyik másik területileg illetékes bíróság fogja magyar nyelven lefolytatni az eljárást”.  

Újvidék, 2013. május 8.
Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin