Margit Zoltán: csókai általános iskola

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csókai általános iskola. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csókai általános iskola. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 10., péntek

Búcsú az iskolától





A naptárban már júniust írunk. Még csak most fogtuk fel, hogy mindjárt itt az általános iskolai évek vége, örökre el kell búcsúznunk az iskolánktól. Elérkezett ballagásunk napja. Ezzel lezárul életünk egy szép, élmény dús szakasza, s kitárja felénk kapuit a nagyvilág. Ezután nehezebb, felelősség teljesebb éveknek nézünk elébe, amikor gyakran kell egyedül, szüleink és tanáraink nélkül döntenünk egy-egy fontos kérdésben. A jövő bizonytalansága és az előttünk álló küzdelmek szorongatják lelkünket, búsulnunk azonban nem szabad, az itt kapott útravalóval felvértezve kell szembe néznünk a ránk váró küzdelmekkel.

Nyolc éve már, hogy elsősként félve léptük át az iskola kapuját. A tanító néni vezettek be bennünket az írás, olvasás rejtelmeibe. Nehéz és izgalmas évek voltak ezek.

Majd következett a felső tagozat. Csupa érdekes tantárgy: történelem, földrajz, fizika, kémia, nyelvek. Ahány tantárgy annyi új tanár. Jöttek a hétköznapok, melyek tanulásból, tanulásból és tanulásból álltak, de ezt is átvészeltük, néha rossz, máskor jó kedvel. Voltak feledhetetlen élmények is. A kirándulások, születésnapok, bulik, diákcsínyek emlékei.

Búcsúzunk Osztályfőnöknőnktől – Oszinktól - , tanítónőnktől, tanárainktól, ,igazgatónőnktől-kiktől bármikor segítséget kérhettünk, kikre mindig számíthattunk s kikben megbíztunk. Köszönet nekik, hogy közösségé kovácsolták osztályunkat, megtanították, hogy legyenek céljaink, vágyaink és harcoljunk értük. Kérjük, felejtsék el a velünk kapcsolatos rosszakat, s csak a jóra, szépre emlékezzenek.

Hálásak vagyunk szüleinknek a gondoskodásért, szeretetért, támogatásért, amit minden nap megkaptunk Tőletek! A gyermeketek életében lezárul egy szakasz. A kicsi, bátortalan, csetlő-botló kisgyermekből középiskolás lesz. Már nem fogjátok kezünket, de tudjuk, hogy szeretetek, türelmetek, aggódásotok mindig elkísér minket.

Kedves itt maradó diáktársaink, kérjük, próbáljatok helytállni, szorgalmasan, kitartóan tanulni. Őrizzétek meg iskolánk jó hírét, melynek emléke örökké szívünkben él.

Végül nektek, búcsúzó nyolcadikosok, üzenem „Sose hagyjon el benneteket a remény!”

Ifj. Margit Zoltán





2013. június 18., kedd

Az emberjogi központ emberarcúsága



Az emberjogi központ 2006-ban jött létre, egy fiatalokból álló csoport lelkes munkájának eredményeként. Tevékenységükkel a délvidéki magyar közösség helyzetén kívánnak változtatni.

Munkájuk elismeréseként - az Emberjogi Központot 2009.június 20-án az Európai Parlament Európai Polgár Díjban részesítette. Az, hogy az első ilyen európai díj egyike éppen az unión kívül tevékenykedő Emberi Jogi Központnak jutott, még inkább emeli a kitüntetés rangját.

Több akciót szerveznek és egy ilyen akcióba kapcsolódtunk be általuk, nevezetesen a csókai általános iskola kettő osztálya kapott kifestőkönyvet "Történetek a magyarság múltjából" c. Az ötödikeseknek jutott póló is idézetekkel költészetünk nagyjaitól. Az osztály üresen álló falaira felkerültek a tablók, amelyek fontos történelmi mérföldköveinket mutatják be.


Köszönjük az iskola igazgatójának és pedagógusainak a közreműködését! 

Képi beszámoló az eseményről:







Törekedtünk az Emberjogi Központtal jó hírt is szolgáltatni a csókai általános iskoláról, bemutatva a Emberjogi Központ emberarcúságát, segítőkészségét és együttérzését. Kívánunk nekik további sikeres akciókat az emberi jogok, azon belül a magyar kisebbségi jogok védelmének területén.

Margit Zoltán

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin