Margit Zoltán: demokrácia

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: demokrácia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: demokrácia. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 21., péntek

A legfőbb feladat: A közösségi problémák orvoslása


Felhívás a vajdasági magyar képviselőkhöz

ervezet

Abból a megállapításból kiindulva, hogy

–    a vajdasági magyar közösség gazdasági, demográfia és foglalkoztatási helyzete – a 2000. október 5-i, önmagát demokratikusnak nevező hatalomátvétel után is – tovább súlyosbodott (a 2011. októberi népszámlás adatait a lakosság nemzeti összetételéről még mindig nem tették közzé), visszaesett a gyermekvállalás, a fiatal és képzett lakosok elvándorlása pedig fokozódott;

–    Vajdaságban a munkanélküliek száma meghaladta az eddigi példa nélküli 27 százalékot, az itteni magyarok között a foglalkoztatás nélküliek száma pedig még ennél is jelentősen nagyobb, 
 
–    a vajdasági magyar pártok sikertelenül szerepeltek a 2012. választásokon és, hogy közöttük nincsen egyetértés a közösség alapvető kérdéseinek rendezésében, továbbá, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) választási programjában nem szerepelnek magyarság helyzetének nyílt, illetve megoldatlan kérdései,

–    tekintetbe véve azt is, hogy a fentiek miatt a közösségen egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a depresszió és a letargia, 
 
mi, alulírott vajdasági magyar pártok és civil szervezetek vezetői, valamint magánszemélyek, az Újvidéken 2012. szeptember ….. tartott értekezlet részvevői, felelősséget érezve önmagunk és  gyermekeink jövője iránt, felhívjuk a 2012. évi választásokon megválasztott önkormányzati, tartományi és szerbiai parlamenti magyar képviselőket, hogy megbízatásuk alatt követeljék:

1. Olyan munkahelyteremtő intézkedések megtételét, amelyek csökkentik a munkanélküliséget, biztosítják a tisztességes keresetet és megélhetést, növelik a gyermekvállalás lehetőségét, valamint a fiatal és képzett lakosoknak a szülőföldön való maradását.   

2. Vajdaság Autonóm Tartomány önkormányzatának teljes visszaállítását, beleértve az törvényhozási, végrehajtási és igazságügyi jogkört is.

3. A szerb alkotmány által a nemzeti kisebbségeknek szavatolt parlamenti helyek beépítését a választási törvénybe, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten. Új törvény meghozatalát a népképviselők választásáról, miszerint a választási listák nyitottak legyenek és tegyék lehetővé, hogy egyénekre és ne csak pártokra lehessen szavazni, amely alapján mindegyik jelölt, aki legalább 2000 szavazatot kap, rangsorolási eljárásba kerül.   
 
4. Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti autonómiáját. Ennek érdekében szükséges a nemzeti tanácsokról szóló törvénynek az eddigi tapasztalatok alapján való mielőbbi módosítása, amely biztosítja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát, érdekeinek megfogalmazását és hatékony képviseletét és új, demokratikus nemzeti-tanácsi választások megtartása, az állam által elkészített és kezelt teljes választó névjegyzék alapján, figyelembe véve a lakosság területi megoszlását is.
 
5. Adának, Csókának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról szóló, az asszimilációt ösztönző rendeletnek a megváltoztatását és a három községnek a természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetbe, az észak-bácskai körzetbe való visszatérését.

6. A községi bíróságok visszaállítását Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Topolyán és Zentán. A bíróságok és ügyészségek dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát és az arányos foglalkoztatás biztosítását a tartományi és községi közigazgatási és igazságügyi szervekben, közvállalatokban és -hivatalokban, valamint a magyar nyelv hivatalos használatának biztosítását ezekben a szervekben, valamint egy új hivatalos nyelvhasználati törvény meghozatalát.  
 
7. Magyar oktatási rendszer létrehozását az óvodától az egyetemig. A szerb iskolaközponthoz tartozó tordai és a magyarittabéi általános iskola önállósulását.

8. A sajtó szabadságát és a pártoktól független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását.   
 
9. A szabadkai Népszínház befejezése végső időpontjának meghatározását (amit 2012-re ígértek, de még csak nem is látszik, mikor kerül erre sor). 
 
10. A kollektív bűnösség elvének törlését a 2011. október 6-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből.

11. A szerbiai parlament fogadjon el nyilatkozatot, amely elítéli az 1944/45-ös délvidéki vérengzést, biztosítsa az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát. Tegyék lehetővé a második világháború áldozatai emlékművének felépítését az újvidéki Futaki úti temetőben, Csúrogon, Járekon és más helységekben.

12. Állami irányítással ne kerüljön sor a többnyire Nyugat-Európából kitoloncoltaknak a nemzeti kisebbségek által lakott területekre költöztetésére, mivel az még jobban megbontaná a lakosság etnikai arányait és a rontaná a közbiztonságot. 
 
13. A szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül, valamint a temerini elítéltek szabadon bocsátását.

14. A magyar őshonos nemzeti kisebbség említett kérdései legyenek jelen Szerbia európai integrációs csatalakozási tárgyalásai során. A térség valamint Európa népei történelmi megbékélése és a vajdasági magyar nemzeti közösség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében, szükségesnek tartjuk a szerb-magyar, illetve magyar-szerb kapcsolatokat terhelő kérdéseknek a tagjelölti státus megszerzése előtti megnyugtató módon való rendezését.

15. A fenti követelések megvalósításáért való határozott kiállást – minden szinten – számon kérjük a magyar képviselőktől és további támogatásunkat ettől tesszük függővé. 
 
Ezeket a közösen megfogalmazott álláspontjainkat eljuttatjuk a belföldi és külföldi sajtónak, Ivica Dačić szerb kormányfőnek, Stefan Fülenek, az Európai Bizottság bővítési biztosának, Jelko Kacinnak, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjének és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.

Újvidéken, 2012. szeptember

Vajdasági magyar politika pártok:

Vajdasági magyar civil szervezetek:

Magánszemélyek: 

A tervezet előterjesztője: Bozóki Antal,  
az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke

2012. június 28., csütörtök

Demokratikus tragikomédia – Fárasztás


Május hatodika már elmúlt, de előtte már ment a nép fárasztása és most megy utána is. Kormánya még Szerbiának nincs, megy az alkudozás a nép mannájával a nép érdekében csak is! Az egész választási bohózatot végignézve, mely csalásoktól és visszaélésektől volt terhes és most nézem a választás utáni rengést, mely össz tragédiába fog torkollni, ami főként a pénztelenségi vállságot illeti és egy forrongó őszt fog magával hozni egyenlőre, amelyben egyre többen fognak élni cca. 150 eurónyi napi lopás minimummal, mert a tél közeledik a család meg éhezni és fázni fog! Csak legyen mit ellopni...

Mifelénk megdőlt a régi szólás, miszerint a fotel marad csak a „káder” hátsó fertálya cserél rajta helyet, itt mindkettő maradt a helyén...kicsit elmélázok „honfitársaim” nézetein, ami abban merült ki, hogy folyamatosan az általuk már többször megválasztott hatalmat szapulta és lőn újra ugyanazt választja, ostoboság, igen az, de már tudjuk a történelem történetein keresztül „ostoba népnek nincs hazája”, sem tartománya, sem községe...csak szegénységi bizonyítványa, tönkretett gazdasága, tönkrement közösségi élete, az van neki! Az idő múltával az igények is változnak, most erre van igény...

Neveket nem írok, mert annyit sem érdemelnek, hogy meg legyenek nevezve az utókor számára.

Viszont merő gonoszságot érzek az útokor létfeltételeink és életkörnyezetének a megsemmisítése végett, amit módszeresen végeznek és az értelmiség hallgatólagos beleegyezése mellett tehetik is. Ők improvizálnak az értelmiség meg bölcsen hallgat a „ne szólj szám, nem fáj fejem” doktrinát betartva a „szakmát” leszégyenítve ez által Miért is? A morzsákért kuncsorognak egyetemi diplomával kezükben, fejet hajtva a legújabb kor primitivizmusának és primitívjeinek! Szégyen? Igen az! Kit érdekel?

Minek is a diploma? Gürcölni évekig a tudásért, ha a primitívjeinek csak vastag bőr kell, hogy legyen a képükön és ennyi elegendő! Egyetemi diplomát lehet venni pénzért, doktori czímet is, meg sok-sok rangot is, -ennyi! A tudás az meg mi? Mai világban ott a számítógép, „copy-past” -ennyi! Ezáltal mindenkit le lehet cserélni és pótolni, míly silány és primitív doktrína ez! Így müködik ez ma is, de tegnap is így működött, nincs új a nap alatt, ugyebár.

Az erkölcsi romlás és a hitetlenség mély károkat okoz és ez a gazdasági válság fő motorja. Milyen társadalomban is élünk? Véletlenszerű folyamat ez? Nem, módszeresen előkészített a romlás utja. A közéletben két fontos momentum végeztetett el, amely e helyzetet előidézte és a csalást és lopást legalizálta, mint két vezér motívumot e folyamatnak.

Az első, hogy bűnőzők is részt vehetnek a közéletben, akár gyilkosság szárad a lelkükön és magas állami tisztségeket is betölthetnek ennek ellenére is.

A második a már említett lopás minimum bevezetése, azok számára, akik nem tudnak munka által boldogulni, csak a munkás ember fosztogatásából. Megteremtődött a pártkatona DP-1 prototípusa, amely mindenek felett áll, míg Milosevity rendszer-katonái a MI-1 prototípusok titokban végezték e tevékenységüket, addig a DP-1 prototípus nyíltan. Van fejlődés a módszerben, ha ezt annak lehet nevezni.

A kontroll meg lett bénítva, egyszerű lépéssel. A rendőrséget  és a médiát „folytó-tekercsel” látták el. Bármennyire igyekszik is felgöngyölíteni e két fontos társadalmi kontroll a gaztetteket a „szürőn” nem tudnak átjutni. A társadalmi szűrőt az igazságszolgáltatás képezi és rajta minden fenn akad, úgy a média, ahogy a rendőrség is amely kőkemény politikai és nem szakmai irányítás alatt áll, bár mindkettőre jellemző ez.

Szép új világ köszöntött ránk, egy demokratikus tragikomédia., melynek fő hatékonysági módszere a fárasztás, mert ugyebár az elfáradt, elfásult, megalázott, eladósított, kiárusitott honpolgár erőtlen és tétlen marad a hatalom előtt, amely játssza primitív kisded játékait: a népért és csakis a nép nevében!Túléltük a vörös inváziót, most javában dúl a sárga, holnap talán a zöldektől fogunk rettegni... .

Lesz e feltámadás?

Nem, mert egyszer adatott meg, hogy eljöjjön a Messiás, csak egyszer!

Margit Zoltán

2011. november 29., kedd

Politikai hipochondria* - δημοκρατία!

„A jó szót, 
az okos gondolatot, 
az értelmes cselekedetet,
egyszer előnyben részesítik majd az emberek,
És eljön az az idő, 
amidőn értelme, 
hitele, 
és becsülete lesz a félve kimondott igazságnak.”

(Tatiosz)**  

Addig: Advent a várakozás időszaka.




Folytonossá vált az a pszichés zavar melyet a politika idéz elő. Peregnek az események furcsánál-furcsább "lények" jelennek meg a porondon és rátermettségükről regélnek, pedig csak egy óhajuk-sóhajuk van a hatalom és annak tartása, milyen áron? Minden áron!


A pergament visszapörgetve az ókori görögökig, akik azon töprengtek, hogy a "nagy és kis Isteneket", hogyan regulázzák meg és a népnek is legyen egy picinyke uralma, nem kell megijedni csak papiruszon! Barangoltak, ücsörögtek, nedűket fogyasztottak és lőn világosság rátaláltak a demokrácia szóra - δημοκρατία! Kiáltott fel a tógába csavart poéta! Zeusz nem hiszem, hogy örült az Olümposzon, de megegyeztek szépen. Lehet a δημοκρατία szót emlegetni, de a hatalom az enyém marad dörmögött fen az Olümposzon! 




Így lőn évezredek óta...A feltalálók meg elkezdtek regélni milyen jó az ötletük, amely korszakalkotó, imigyen: A demokrácia lényege, hogy a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek eldöntésében, vagyis az önkormányzásban az adott térségben. A döntéshozatal módja lehet közvetlen és közvetett. Az érvényes döntést a többségi szavazatokkal vagy közös megegyezéssel hozzák az alapszabály (alkotmány, statútum, charta, szokásjog) szerint. Az alapszabályban szintén meghatározzák a hatalom megosztást, vagyis a különböző szintű döntéshozók hatáskörét és a hatalmi ágak szétválasztását. A döntés joga lehet központosított, részben lebontott vagy alulról felépülő. A hatalmi ágak szétválasztása a demokratikus hatalomgyakorlás és berendezkedés egyik fontos biztosítéka. Működési szabályok szerint létezik hagyományos és liberális értékrendű demokrácia, alulról felfele épülő, közvetlen, központosított, társas, megegyezésen alapuló, autonóm terület hatásköre...erre az autonóm akármire, még visszatérünk!




Nézzük mit mondtak erre az újonnan-frissen létrejött ellenzők serege. Megszólítjuk Platónt úgy virtuálisan időket átutazva! 


Platón: Hmmm! Én azon a véleményen vagyok –, hogy a demokrácia a csőcselék uralma, azoké, akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz! 


Megérkezett  Arisztotelész tanítvány a rangban (a kérdés adott ő nem hallotta mit mondott Platón): A demokráciát az egyenlőség iránti (olykor túlzott) igény szülöttjének tartom, az egyenlőtlenségre épülő oligarchiával (kevesek zsarnoki uralmával) szemben! 


-Még egy kérdés kérem! 
-No ám legyen, -vélekedik Arisztotelész! 
-Mi lesz a papiruszra firkászokkal? 
-Sicc innen az nem téma! Nékik az a dolguk, hogy firkásszonak és ne a δημοκρατία-ról gondolkodjanak, mit képzelsz te időutazó-vándor! Zeusz úgy mókon vág ha hallja, hogy a tógám átszáll Athénből Mütlinébe! 
-Úgy felhergeltem Arisztotelészt, hogy visszavettem időutamból és Winston Churchill előtt találtam magam! 
-A kérés adott: Well...így nyilatkozott: "A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél." és nagy hahotába fogott, de ne siess vándor egy whisky megvilágosítja elmédet e thémában...Well!!!




Egy nagy robaj és otthon találtam magam, a helyi sajtó orgánum (hangsúly: orgánum) elrettentő hibáival a talpamhoz ragadva. A címoldalon nem hiszem el amit látok! Még egy robaj!... Arisztotelész könyvét vágta utánam, aminek a czíme: Metafizika...Ébren vagyok most-már teljesen időutazásomból, úgy hiszem ez már nem rémálom, de távollétemben az önkormányzó-demokrácia polgármestert cserélt, eredményes bugyi és gatya váltások után! Állatorvos, helyett állatorvos...ez vicc? Neeeem, ez holt komoly, Csókán kitört a demokrácijóóó! Te szent Hókuszpók koalíciója! Igen beteg a népem, ha a gyógyulást ismét állatorvosra bízza!!! Durr!!! Most jött a Politika, pillanat... odaszólok Arisztotelésznek, hogy ne dobáljon már műveivel!!! Vigyázat az "öreg parkban", ha tudnám én az meg hol van: "Megjavították az aknákat (víztároló gödrök)"c. 4. oldal, de milyen jó, hogy nem tudom hol van, én a "fijatal parkba" járok! Képzeld el, mondaná Hofi! Képzeld el, a csicsókai "öreg parkban" rálépsz egy megjavított aknára, képzeld el, elszállsz, mint Móra Ferenc csókai csókája...és olyan fehér leszel utána a ravatalozón, mint a fehér galamb!... Szétnéztem lesz e újabb durranás, bízom benne, hogy Arisztotelész az Etika czímű művét küldi, úgy modernül, interneten keresztül...Jöttek a sorok és én lassan tovább állok, hadd menjenek tovább, de az ötös oldalon... juj..."Partnerség Szerbián keresztül - a sérülékeny csoportba tartozó gyerekek könnyebb életéért" már a czím hasít, mint a fasírt!...a fejlődési zavarban szenvedő gyerekek...Egyezem, aki a csicsókai "öreg parkban" aknára lép az megzavarodik főként, ha gyermek az illető, sebtiben lapozok tovább...Szent Hókuszpók ferdítő tükre! Érdekes a téma, mert volt egy nyertes pályázat, amikor "aknásítottak" az "öreg parkban" (valami lóti-futi pályát építettek...), most is van egy pályázat amiből az "új-faluban" lövész árkokat ásnak (esővíz elvezető árkokat), innen a földet az "öreg park" aknáira hordják (lóti-futi pályát takarják)...juj...a rátóti csikótojás jutott eszembe...szegény szerencsétlen csókai népem! A tűzkőhalom (Kremenyák) vallatása óta csak a kubikos munka járja, no modernül: kulturált szemétkihordás jár az csicsókai magyarnak vagy útilapu! Sziszifusz is így csinálta, igaz ő köveket görgetett le s föl, a csókai hatalmasok meg gödröt ásnak és temetnek...Ne féljetek, hiába ásnak lövészárkokat és aknákat javítanak a koalíciós Csókán, nem lesz itt háborgó leszámoló hadművelet, morfondírozik Hókuszpók, eleget kell tenni a vitézi meghívásnak, de ezek a töpörödött törp ördögök sosem nyugszanak, kegyetlen idegesítenek már megint fércelnek valamit! Durr!!! Képzeld el ez nem Arisztotelész, hanem én voltam! Összecsuktam a lapot, talán gyújtósnak még jól jöhet...


Kedves olvasóm, miért e példa, mert így fog kinézni az új média stratégia - sajtó orgánuma és papirusz firkásza...igazi elrettendő példa, így néz ki egy nemzeti autonóm terület hatásköre a demokrácia gyakorlatában! 


Politikai hipochondria a javából, a görögök tudtak-nak valamit anno és most! Pénzt csináltak a demokráciából, most pénzt csinálnak a válságból! A mi autonóm területű és hatáskörű nemzeti tanácsunk is tud valamit, igaz egyet: -a legfontosabbat! A pénzt elkölteni! 


A politikai hipochondriában szenvedő vezetőink tudják pontosan, hogy egy lehetőség és pillanat lenne ugyebár a demokráciában: A diktátorok megdöntése, úgy ahogyan most zajlik Észak-Afrikában! A többi utána úgy négyévenként összeborul, legyen az sárga, vörös, piros, bíbor...




Igen!  A politika, a koldusok alkudozása, ez az igazi politikai hipochondria! 


Még egy whisky-t Churchill bátyám, még mielőtt Arisztotelész hozzám vágja a többi művét?...


Margit Zoltán
*A hipochondria egyfajta pszichés zavar, amely esetében az egyén kényszeresen foglalkozik saját egészségi állapotával, megszállottan keresi magán a szervezetében fellépő kóros elváltozásokat, betegségeket, gyakorta halálfélelemmel küzd, és a feltételezett betegségek szomatikus tüneteit rendszerint pszichésen észleli is magán. Leggyakrabban szorongást okoz, de súlyosabb esetekben a hipochondriában szenvedő beteg állandó orvosi felügyeletre és folyamatos gondoskodásra tart igényt, noha voltaképpen egészséges és képes volna ellátni önmagát. A beteg gyakran maga is elismeri betegsége képzelt voltát, de kényszeres tudatállapotáról lemondani képtelen. Gyakran párosul a psziché egyéb kóros zavaraival, például paranoiával. Egyes elméletek szerint a hipochondria a lelki elhárítás egyik megnyilvánulási formája, amelynek segítségével az egyén igyekszik elkerülni, tudatából kizárni az elé tornyosuló magánéleti problémák megoldását. Pszichoterápiával és viselkedés terápiával többnyire kezelhető.
A szó eredete a görög hüpokhondrion szóra vezethető vissza, ezzel a megjelöléssel illették az ókori görögök a has felső részét, ahonnan feltételezésük szerint az értelem és a psziché betegségei erednek.

**Hioszi Tatiosz (Kr. e. 368 - Kr. e. 289) görög író - filozófus.  Tatiosz Kr. e. 368-ban született a török partoknál fekvő Hiosz szigetén. Elofordul, hogy a szeretet tanának ókori mesterét összetévesztik a 800 évvel később élt alexandriai szépíróval, Akhilleusz Tatiosszal (Kr. u. 5. sz.), vagy a hasonló nevű athéni természetfilozófussal (Kr. u. 2-3. sz.), aki fő művét (Bevezetés a számok világába) a hioszi Tatiosz működése után 500 évvel később írta. Apja, Gallinosz szerszámkészítő mester volt, aki már gyermekkorában támogatta fia ember- és életszeretetét, Később elajándékozta legnagyobb kincsét: tudását a szeretetről - azt a csodát, amelyet az élet igazi tudományának nevezett: 351-ben Athénba ment, és Platón Akadémiáján bölcseletet tanult 17 évesen. Ott ismerte meg későbbi mesterét, Arisztotelészt, aki 367-től 347-ig hallgatta Platón előadásait, és Tatioszt rögtön a barátságába fogadta. Négy esztendő múltán azonban útjaik elváltak. Tatiosz 325-ben hazaköltözött Hioszra - ezúttal végleg -, majd megnyitotta saját iskoláját a Platián. Athénből, Tanagrából, Megarából, de Epheszoszból, és a környező szigetekről is özönlöttek a hallgatók, hogy megismerjék Tatiosz  tanításait a szép és helyes szeretetről.Tatiosz Kr. e. 325-től Kr. e. 289-ig - 36 éven át - élete utolsó napjáig vezette a Szeretet Tanításai elnevezésű iskoláját Hiosz szigetén.Hioszi Tatiosz 79 évet élt.Munkáinak - naplójának, leveleinek, kéziratainak - rendezését 289-ben legkiemelkedőbb tanítványára, Kalimonaszra bízta. Több könyve megmaradt az utókor számára:
Életbölcsességek. A bölcsesség ábécéje. A Szeretet kiskönyve. Mosolygó történelem. Az Élet szép ajándékai. A Szeretet ereje. Emberi történetek. Üzenetek a Szeretet Földjéről. A Csillagszikrák útja. Lélekutazás.


2010. december 1., szerda

Wikileaks gate, vizsgázik a demokrácia?

A cím lehetne, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, amiről jó tudni...
A "Wikileaks" oknyomozó hírportál, amely amerikai külügyminisztérium dokumentumait "szivárogtatta" ki a "bűnbak" Bradley Manning 22 éves amerikai katona által, akit hét hónapja magánzárkában tartanak fogságban...
Bradley Manning az áldozati bárány?
Julian Assange 39 éves ausztrál honpolgárságú férfi, aki alapítója a http://www.wikileaks.org hírpontállak. A hírportál fő profilja az oknyomozati eredmények közszemlére tétele, ill. a "hatalmak" kényes ügyeinek a feltárása, mondhatnánk a "média szentképeinek" az e-világi emberi megvilágítása, gyarlósági szempontból.
Julian Assange - "Fellépünk a szabályoknak nem engedelmeskedő szervezetek ellen..."
A "Wikileaks" három fő célt tűzött ténykedésének megvalósítására: 1.) Sajtó szabadság - a sajtó felszabadítása a hatalmak nyomása alól. 2.) A visszaélések, törvénytelen lépések bemutatása. 3.) A történelem formáló dokumentumok megőrzése.
Érdekes ötletet indított útjának, létrehozta az egyszerű emberek hírszerző szolgálatát szembeállítva a túlfizettetett titkosszolgálatokkal...
A 2006 óta létező "Wikileaks" az idén jutott a közvélemény kereszttűzébe, Irak-Afganisztán és az amerikai diplomácia negyedmillió (!?) dokumentumának kiszívárogtatásával. Az egyszerű polgár belelátott a választott demokrácia boszorkánykonyhájának működésébe, alá: Hell's Kitchen by Gordon Ramsay (Pokol konyhája főzőcske műsor) Furcsa rendszer ez a demokrácia, amikor megpiszkálják mindig valami más jön elő, mint Pandóra szelencéjéből...A demokrácia a diktatúra demója, vagy beta verziója?
Nem kell megijedni, már rotyog a lé a boszorkánykonyhában! Assangot kettő viking leányzó szexuális zaklatással vádolja (a vikingeket ismerve elég nehezen hihető történet...) ez volt a leves. Jön a főétel recept szerint: Oszd meg és uralkodj. Belviszály indul a "Wikileakson" belül, nevezetesen kettő alapító szembefordul Assangal. A német szóvivő Daniel Domscheit-Berg tekintélyelvűnek titulálja Julian Assangot, ezt követően a másik alapító az izlandi Birgitta Jonsdottir is bedobta a törölközőt...Rotyog már szépen a lé, mert tudjuk újra lét a tét...A desszert még hátra van, lehet, hogy fekete leves lesz!
Valójában miért ütötte ki a "Wikileaks" a Pentagon biztosítékát? Egyszerűen bemutatta, hogy a hatalom minden eszközzel él, saját dogmáival szögellentéstesen viselkedik, adott esetekben átgázol a törvényeken és mindezt a népért és a nép nevében teszi, mert a náció végveszélyben van! A nevető harmadik, aki isteni rangot formált magának, mert neki alanyi joga van rá. A nevető harmadik, aki még az időjárást is kiszámítja a következő képen hoz létre egy leendő általa, mint jótét lélek általi megoldandó problémát: Példa: Végy két szomszédot, akinek pásztorai békésen legeltetik nyájait a távol keleten, a közel-keleten, a Balkánon, dél Amerikában...Egy csipetnyi kételyt tégy közéjük, -a szomszéd legelője zöldebb és -a szomszéd birkája kövérebb. Hitesd el velük, hogy apáik földjei voltak azok anno, amin a "tehetősebb" szomszéd legeltet. Adj el nekik némi fegyvert, némi vidámító szert. Öltözz be pásztornak és nyiss tűzet a sértődött nyájra. A "csete-paté" után írass alá velük békeszerződést és kezdődhet az újra legelősítés és birkásítás, ne feledd a pásztor sosem alszik, légy résen, én mint nagy tesó (Georg Orvell -1984) segíteni fogok neked, ha eljön az idő és a csillagok is együtt-állnak majd...
A gond az ötszögletű intézetben (Pentagon), hogy hogyan elsimítani a gyűrődéseket a szuperhatalom patyolat tiszta diplomácia szőnyegén és hogyan tudja a minden lében kanál jelenlegi képet megváltoztatni saját orcájáról. Meg tudja e magyarázni a pásztorok értelmetlen egymásnak feszülését, abban a helyzetben amikor a lapok járását látják a túloldalról is.  Ahogy látom reszketnek a pásztorok is szépen minden felé e kék-bolygón...
Vagyon, ahogy írva vagyon, Julian Assange  jelenleg bujkál, barátainál, támogatóinál húzza meg magát, váltogatja telefonjait, festi a haját...Már lelki szemeimmel látom a következő hollywoodi kasszasikert ígérő filmjének forgatókönyvét, talán a boszorkánykonyhán ez lesz a desszert...
Jelenleg több ország elítélte Assange tettét, mellyel veszélybe sodorta az ártatlan embereket, viszont Ecuador feltétel nélküli menedékjogot adott neki. Jó pénz jöhet a konyhára, ha valaki átadja az államok kezére, akkor megkegyelmeznek az áldozati báránynak a 22 éves Bradley Mannig "zöldfülű" katonának? Assange mehet Guántanamóra sima terrorizmus vádjával a hátán...
A "nagy csávó" Venezuelából már gratulált neki bátorságáért és kéri maradjon következetes és etikus...A diplomácia álló vize jól meg lett kavarva, az elemzők szerint nem fog különösebb politikai hullámokat korbácsolni, mert kéz kezet mos...
Szépen csendben meggyújtottuk a várakozás első gyertyáját. Egyszer eljő a megváltó is, egyszer így december elsején a boszorkánykonyha AIDS nevezetű vírusától kigyógyulnak a megbetegedtek is, egyszer nem lesz éhező a földön, egyszer elhallgatnak a fegyverek is, egyszer elfogy a hazugság, egyszer mindegy lesz, hogy a szomszéd fűje zöldebb...
Margit Zoltán

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin