Margit Zoltán: in memoriam

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: in memoriam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: in memoriam. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 11., szombat

A Duna vallomása




Megtudtam, hogy titkokat rejteget
A mi Dunánk, ez a vén róka,
Mikről talán sohase álmodott
Az ősi barlang-tüzek óta
Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,
Titkait az árnyas Dunának.
Magyar földön ravasz a vén kujon,
Hisz látott ő búsabb csodákat,
De akkor pletyka-kedve támadt.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:
Tavasz volt és ő csacska-részeg.
Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,
Budapestre fitymálva nézett
S gúnyos nótákat fütyörészett.

Talán Szent Margit híres szigetén
Állott velem részegen szóba.
(Ma is félve kalimpál a szivem
S hajh, már régen késik e nóta.
Ugy-e Iszter, vén folyam-róka?)

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.
Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.
Olyan volt, mint egy iszákos zseni.
Alig mert nézni a szemembe
S én vallattam keményen, egyre.


"No, vén korhely, láttál egy-két csodát,
Mióta ezt a tájat mossa
Sápadt vized, árnyas, szörnyü vized,
Mely az öreg árnyakat hozza.
Gyónjál nekem, vén falurossza."

"Mindig ilyen bal volt itt a világ?
Eredendő bűn, lanyha vétek,
Hideglelős vergődés, könny, aszály?
A Duna-parton sohse éltek
Boldog, erős, kacagó népek?"

S halk mormolással kezdte a mesét
A vén Duna. Igaz az átok,
Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:
Mióta ő zúgva kivágott,
Boldog népet itt sohse látott.

A Duna-táj bús villámháritó,
Fél-emberek, fél-nemzetecskék
Számára készült szégyen-kaloda.
Ahol a szárnyakat lenyesték
S ahol halottasak az esték.

"Sohse lesz másként, így rendeltetett",
Mormolta a vén Duna habja.
S boldogtalan kis országok között
Kinyújtózott a vén mihaszna.
És elrohant tőlem kacagva.

Ady Endre


In memoriam Kokos László

2013. február 22., péntek

Jó lenne...


1946-2010

Jó lenne megfogni apám erős kezét
még-egyszer látni csak szigorú szemét
Jó lenne hallgatni bölcs szavait
megfogadni mindent amit tanít

Jó lenne anyámnak ölelő karjában
őszinte gyermekként hinni a világban
Jó lenne érezni tiszta illatát
aggódó arcának lágy mosolyát

Jó lenne megfogni apám erős kezét
még-egyszer látni csak szigorú szemét
jó lenne hallgatni bölcs szavait
megfogadni mindent amit tanít

Jó lenne anyámnak ölelő karjában
őszinte gyermekként hinni a világban
Jó lenne érezni tiszta illatát
aggódó arcának lágy mosolyát  



2012. november 9., péntek

Hozzád szólók barátom!

1952.04.09. - 2012.10.29.

Tisztelt gyászoló közösség!

Kedves barátom KokosLaci, így egyben ahogyan megszoktuk az évek múlásában!

Nehéz a búcsú és fájdalmas is. Életem egyik legnehezebb útját tettem meg most, eléd járulva, -e út más volt, mint a többi, mindvégig az emlékek kavalkádjai zúdultak rám.

A tudat, hogy nem tárod ki előttem hajlékod kapuját és nem töltesz a kupámba jóféle nedűt az utam porának leverésére, úgy a megérkezés örömére, immáron nem intézel felém többé meleg bensőséges szavakat, teljesen összezavar...

Hitben-reményben-szeretetben élted le életed!

Hittél a szó erejében, az igazság méltányolásában. Hittél a Decsi kapuban, a polgármester bölcsességében és csapatának összetartó erejében. Hittél az életben, hittél a családban, vállalkozásodban, szerelmedben.

Reménykedtél, hogy életed legnagyobb küzdelmét is győzelemre tudod vinni, hiszen annyi nehézségen és megpróbáltatáson túljutottál. Bizakodóan tekintettél a jövőbe, terveztél, építkeztél. Nem bújtál sohasem paravánok mögé ,nyíltan vállaltad elképzeléseid, amelyek nem csak kritikát tartalmaztak, hanem a megoldás kulcsát is hordozták magukban.

Szeretted a Sárközt, Decs nagyközséget, ápoltad kultúráját, hagyományait, öregbítetted annak jó hírét, -határon innen és túl. Mindent megtettél, hogy jobb legyen, de a sors mást szánt neked! Igen a sors, amely vagy a homlokunkra barázdálódik vagy a tenyerünkben írva vagyon.

Tisztelt gyászoló közösség!

Engedelmükkel, most személyesen barátomhoz, egyben családom barátjához
Kokos Lászlóhoz intézem szavaim!

Hozzád szólók barátom!

Tudtam és éreztem
Ezer gond tornyosul feletted,
De te legyintettél,
Rám néztél és megtoldottad:

Erről a következő vicc jut az eszembe...

A nap volt a csillagod,
Hold a pártfogód,
Éjszakák bársonya a paplanod:
A gondviselés karja ölelt az utolsó órádig, percedig, neked ez jutott!

Tudom, búcsúznunk kellene...

Menni kell,
Folyton utazunk,
Az élet ösvényén bukdácsolunk:
Jót remélünk, de időnként ürmös bort szolgáltatnak nékünk.
Egy másodperc a létünk...

Mondj még egy szót,
Csak egyet utoljára,
Egy bölcs tanácsot
Az életen átutazó panyókájára.

Igen, az élet megy tovább...

Köszönöm a sorsnak,
Hogy ismerhettelek,
Létem megoszthattam veled,
Tanácsaid meghallgatást leltek bennem.

Így van, a remény lángja alszik el utoljára...

Hozzád szólok barátom,
Válaszod már nem hallom,
Emlékeim sziluettjében még egyszer megfordulsz,
Intesz és eltűnsz a ködben, csendesen, mint egy szonett...

Emlékezni fogok rád...

Szállj most szabadon lélekszárnyon,
Gondtalanul egy másik világon,
Ahol már nincs fájdalom, nincs kín,
Ahol kegyelem, béke van és nyugalom!

Búcsúzom tőled barátom!

Az atya az egy fiú és a szentlélek nevében,
Az örök világosság fényeskedjen néked!
Béke poraidra!
Ámen!

Barátod, MargitZoli, így egyben ahogyan megszoktuk az évek múlásában...

Fogadja őszinte részvétem e gyászoló közösség!


Decs, 2012. 11. 09.



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin