Margit Zoltán: interjú

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: interjú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: interjú. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 15., péntek

Figyeljen és figyelmeztessen! Ez az újságíró feladata!




Mivel ma van a szabad magyar sajtó napja, úgy gondolom, hogy jó helyre címezem az alábbi kérdéseimet, ugyanis Öreg Dezsőről, az Újvidéki Rádió szerkesztőjéről olyan kép alakult ki bennem (bár személyesen nem ismerem), hogy nehéz időkben is szót emel a vajdasági magyar médiumaink függetlensége érdekében. Miért olyan fontos az Ön számára az, hogy a sajtónk igazmondó ésszavahihető legyen?

Nem számomra a fontos. A vajdasági magyar sajtó számára az életbevágóan fontos a szabadság. Mert egyébként elveszíti hitelét, elveszíti méltóságát. Tovább lépnék; nem a sajtó a legfontosabb ebben a történetben, hanem a vajdasági magyar közösség. A sajtó szabadsága nélkül ettől a közösségtől megvonják a tájékoztatásra, a szabad tájékoztatásra, a tájékozottságra való jogot. Becsapják, átverik, ha úgy tetszik. A sajtó kötelessége, hogy a lehető legáttekinthetőbben tükrözze azt, ami a célcsoportot, esetünkben a vajdasági magyarokat érinti. Márpedig érinti sok minden, nem csak a kicsinyes, vidékies, „otthoni”, jól feltálalt politikai traktátum, pletyka a politikai ellenfelekről. A sajtó, az újságíró feladata, hogy figyeljen és figyelmeztessen. Ezzel szolgálja a közösséget, nem a politikához simulással. Nem igaz az az állítás, hogy a kisebbségi sajtónak úgymond puhábban, óvatosabban kell bánnia a politikummal, mint a többséginek. Mármint a kisebbségi politikusokkal. A mi politikusaink ebben az országban politizálnak, a mi nevünkben. A mi érdekeink megvédéséért égnek, lobognak, ugyebár. Akárcsak a többségi nemzet politikusai. Akik a nép érdekeit lobogtatják. Mindegyik a legjobban. Az ilyen önzetlen munka legszebb dícsérete, ha a sajtó alkalmat ad arra, hogy elmondjanak mindent, ami a közösséget érinti. Azért kell tőlük megkérdezni mindent. Az égvilágon mindent, ami ebben a szerbiai politikai commedia dell'arteben felmerül. Meg a vajdasági magyarban.

Kérdezhetném másképpen is. Körülöttünk mindent át- meg átsző a hazugság.Szinte az egész életünk a mellébeszélésre épül. Miért pont a sajtó legyen/lenne a szabályerősítő kivétel? 

Mert ez a hivatása. Egyáltalán nem kivétel. Elhallgat, megszépít, mellébeszél, sőt hazudik is olykor. Egyébként a felsoroltak mind-mind fedik a - remélem nem túl erős, de megkerülhetetlen - hazugság kifejezést.  Még az sem mondható, hogy nem mond igazat. Mert nem igazat mondani meg hazudni, nem ugyanaz. A hazugság ugyanis feltételezi a szándékot. A nem igazmondás nem kötelezően. Ezért nemigen lehet szépíteni. Mert az elhallgatás, a megszépítés is szándékosságot tükröz, rejt.

Többször hallottam Öntől azt a megfogalmazást, hogy semmilyen körülményekközött nem szabad a sajtót hazugságra kényszeríteni. Meglátása szerint ki az, aki, vagy mi az, ami arra próbálja meg rávenni az újságíróinkat, hogy megszépítsék, elferdítsék, kifordítsák a valóságot, az igazságot?

Természetesen csak azok, akiknek ez érdekében áll. Akikről írunk. Mindenkinek érdeke, hogy minél szebb fényben tűntesse fel magát. A Pista bácsitól kezdve, a Juli néniig. A közéleti személyiségeken, a művészeken, a tanárokon, a papokon, az orvosokon, a prókátorokon; megkockáztatnám: a börtönben raboskodókon, és hát ugye, nem utolsósorban a politikusokon keresztül, mindenkinek. Csak az a kérdés, hogy kinek áll leginkább az érdekében. Nyilván annak, akinek sorsa, jövője, a pályán való maradása attól függ, hogyan vélekednek róla az emberek. És ezt meg is mérik. (Itt tenném hozzá, by the way, hogy a megmérettetés kifejezés esetében a műveltető szerkezet duplázása felesleges, a megméretés tökéletesen elég. Mert megméretem a búzát vagy megmérettetem? Miért lenne más eset a polgárok véleményének a mérése? Még ha politikai méretésről van is szó.) Ideális – a politikusok számára ideális - esetben csak minden negyedik évben teszik meg. (Amíg a mostani demokratikus szabályok vannak érvényben.)

Ön szerint milyen mértékben van jelen az aktuálpolitika általi behatás/beavatkozás a magyar médiumainkban?


E tekintetben a kicsi, a kevés is sok. De elkerülhetetlen. Az ember esendő. A szegény ember még inkább. Nos, a vajdasági magyar újságíró, biztos nem véletlenül, jobbára szegény és esendő (ember). Az anyagi biztonság a szellemi függetlenség egyik, hangsúlyozom, egyik feltétele. Nem az egyedüli, de a legfontosabbak közé tartozik. De mindenhol akadnak megjuhászkodó, sunyi, benyaló, sőt hitvány emberek. Az újságíró-társadalomban is.  

Hogyan lehetne ez ellen hatékonyan küzdeni?

Sehogy. Hatékonyan. Ma. Itt és most. Vértben, pajzzsal, dárdával, Rocinantét keményen megülve rohamozni a szélmalmot.

Miben látja a délvidéki magyar médiumok legfőbb hiányosságait? Mi az, aminsürgősen változtatnunk kellene?


Pártokhoz kötődés, vidékiesség, szolgalelkűség, anyagi függőség, de erről már szóltam.

Amikor 2011-ben elkészült a Magyar Nemzeti Tanács indítványozására kidolgozott médiastratégia, az abban felvázoltak kritizálásától meglehetősen ódzkodtak a kollégák. (Még a szakma nagy öregjei is.) Egészenpontosan: az egyik kezemen meg tudnám számlálni, hogy hányan merészelték bírálattal illetni. Mit gondol, mi lehet az oka annak, hogy az újságírók (még az ilyen sorsfordító döntések idején is) a bátor kiállás helyettinkább a hallgatást választják?

Az eddig elmondottakon kívül talán az is közrejátszik, hogy itt minimum nemzetárulónak számít az, aki rá mer mutatni a magyar, az itteni magyar politikum (legyek mértéktartó, esetleges) hiányosságaira. A hibákra, a szándékosan elkövetett, a plebs előtt eltitkolt disznóságokra nem is merek rágondolni. Ilyen biztos nem létezik…
Régi a szentencia, amely szerint: Ahol tilos a bírálat, ott nincs értelme a dicséretnek sem. Mi viszont éppen ezzel a kritikai hangnemmel állunk meglehetősen hadilábon. Vajon miért? Mi a legfőbb kerékkötője annak, hogy asajtónk merészebb, szókimondóbb lehessen? 

Emberi, szakmai - szakmai hiányosságokból eredő -, erkölcsi és anyagi okok.

A szerkesztőségeinkben az utóbbi időben feltűntek rendkívül tehetséges, ígéretes pályakezdő fiatal újságírók is. Egyedül csak a Hét Napnál és (ami leginkább bánt) a Szabadkai Rádió esetében nem tudok ilyent említeni. Talán ők hozhatnak az alaposan elszürkült, megfakult vajdasági magyar újságírásba élénk, friss színeket. Jelenthetnek a számunkra egy csöppnyi bizakodást, valamicske pislákoló reményt...


A globalizálódó világban az újságírót sem lehet üvegbura alatt tartani. A fiatalt különösen nem. Csak ha lesüllyesztjük a víz alá egy búvárharangban.

Rendkívül fontos lenne, hogy ezek a most indulók lássanak a már "alaposankipróbált és jól bevált", szokványos mintákon kívül másfajta példákat is. Ne csak a csendes, nyugalmas és biztonságos meghunyászkodást, a szolgalelkűséget meg a hajbókolást lessék el az úgymond "nagyoktól", hanem a tükörsima felszín karcolgatása helyett, merjenek mélyen is szántani. Ön szerint milyen esélyük van a teljes kibontakozásra? 


Arról még nem szóltam, hogy a vajdasági magyar újságírás jelene (múltja is, jobbára) nagyon összefonódik a szerb újságíráséval. Bár a közelmúltban voltak fényes pillanatok – a közeli és a távoli nagyon viszonylagos – én a kilencvenes évekre gondolok, persze ott sem minden médiumra. A többségi sajtó nagy része - az a sárga - egyébként sokkal szennyesebb, mint a vajdasági magyar. Mások a módszerei. De vannak követendő példák. Nem is kevés. Olvasni, hallgatni, nézni kell!  Nem is szólva a patinás külföldi médiumokról, ahol a sajtószabadság nem papírízű. Az új nemzedék már poliglotta, már a miénk is az volt (jobbára). Olvas, hallgat (hallgatózik) és figyel. Meg tanul is, remélem. Az a bizonyos mélyszántás – ezt határozottan állítom – teljesen hiányzik a vajdasági magyar sajtóból. Nincs. De figyelve egyes fiatal kollégákat, remélem, itt is lesz alkalmunk kipróbálni, milyen marad a föld utána. De ez is pénz kérdése. Nagyon. Az oknyomozó újságírás gyakran hosszadalmas, nehézkes, számos akadályba ütközik. Kitartás kelletik műveléséhez. És persze olyan médium – nem utolsósorban közönség -, amely igényli. Ez jobbára mindig az értelmiség egy adott társadalomban. A többségi nemzet esetében ez a réteg természtesen szélesebb. Tehát a tárasdalmi igény nevelheti ki az ilyen fajta újságírást. Nem biztos, hogy a vajdasági magyarság körében eléggé kifejezett ez az igény.

Akadnak-e még kiváló mesterei(n)k? Akiktől a szakma valódi mélységeit és gyönyörűségeit is megtanulhatják, nem csupán az újságírói műfajok puskaporszáraz elméletét, a hibátlanul csilingelő olvasást meg a műsorkészítés technikáját. Mert ez utóbbiak önmagukban édeskeveset érnek.Nem beszélve arról, hogy az alkotó ember mindig pontosan tudja, hogy az a munka, amit kiadott a kezéből, mennyit ér. Megpatkolta-e alaposan, megfűszerezte-e rendesen, vagy csak színtiszta rutinból összetákolta.


Mostanában a mesterek meghúzzák magukat. Ki kell tekinteni a falu határán kívülre. Nem a szomszédasszony szoknyáját figyelni. Az újságírónak nem. Arra mások hivatottak.

A végén, visszatérve a mai nap aktualitásához, a szabad magyar sajtó és a cenzúra eltörlésének legendás követelése óta 165 év telt el. Azt hiszem,  bőven lett volna már idő ennek a csalóka álomnak a valósággá válására. Ha akad ilyen irányú akarat. Ön szerint most rabok vagyunk, vagy szabadok? Mert az obligát kérdés, nem kérdés: választhatunk. Mindig választhatunk.


Választunk is mindig. Csak velünk azt próbálják elhitetni, hogy nincs más választási lehetőség. Hogy csak egy az igazi. A többi hamis próféta. A názáreti a nyíltságot hirdette. Ezért lett tanaiból világvallás. Ne feledjük, Táncsics Mihályt Ácsteszéren Mihajlo Stančić néven jegyezték be az anykönyvbe. Anyja szlovák, apja horvát, más források szerint szerb származású volt. Járjunk nyitott szemmel a világban!

Szabó Angéla

2012. december 4., kedd

Visszanézés (interjú)


Kép: Kubikos a századfordulón 
(Gyula, Békés m.)  

Beszélgetés egy régi kanizsai munkással

Egyre ritkábban ugyan, de még látni lehet az utcán. Amikor jó az idő, biciklijére támaszkodva sétál, mindig a napos oldalon. Tolja az öreg kétkerekűt, régi gyártmányú férfibicikli. Már nem ül a nyergébe, de a kormányba szívesen kapaszkodik. A sarkokra érve élesen szól a csöngője. Léptei csoszogósak, lassúak. Öltözéke egyszerű, mint az egész lénye. Arca többnyire borostás, csak vasárnap szokott borotválkozni. Nehéz a keze, szokta mondogatni. Elnehezült a rárakódott nyolcvan év dolgától, teszi hozzá csöndös mosollyal. Név nélkül engedte, hogy vele beszélgessek.

Dobó Tihamér: Kanizsai utca  

- Hogy érzi magát?

- Fejben jól. De a test már nem az igazi. Sokszor fájnak a csontjaim. Különösen a csípőm meg a derekam. Sokat hajolgattam, emeletem a nehezet. Elkopik az ember. Régebben a kezeim még bírták. Aztán egy reggel arra ébredtem, hogy nehezemre esik a fésülködés. Kínnal emelem a kezem a fejem fölé. Meg most már reszket is. A levest szeretem, de inkább már csak bögréből iszom. A kanálból kilötyögne.

- Milyen volt a gyerekkora?

- Szép is meg nem is. Mostanában már inkább csak a szépre gondolok. Itt születtem Kanizsán. Öten voltunk testvérek. Két lány, három fiú. Apám meg anyám is parasztok voltak, anyámat a tanyáról, Fölsőhegy környékéről hozta ide az apám. Apámra úgy emlékszem, hogy nagyon erős volt. Anyám korán megőszült. Nagyon tudott kenyeret sütni. Amit anyám sütött, azóta se ettem olyan cipót. Első emlékem az, hogy disznót vágnak az udvarunkban, és érződik a pörkölt bőr meg az égő szalma szaga. Mi gyerekek veszekedtünk a nyers disznóbőrért. Megsóztuk és ettük, mint a palacsintát. Nagy havak voltak télen. Nyáron meg a kanálisba fürdöttünk. A Tiszába belefulladt a barátom, amikor 9 éves voltam. Attól kezdve katonaságig nem mentem úszni a Tiszára. Már gyerekként is befogtak bennünket. Hajtottam a lovat, pakoltuk a kocsit, segítettünk mindig, minden nap. Nem volt megállás. A két lánytestvérem a libákra vigyázott. Apámnak eljárt a keze. Egyszer rajtakapott, hogy a szénakazal mellett titokban cigarettázunk. A többiek szétszaladtak. Én nem mertem. Álltam. Kaptam tőle akkora pofont, hogy szikrát hányt a szemem. „Nem azér’ kaptad, mert szíjod, hanem mer’ a kazalt meggyújtitok! – mondta. Most is emlegetem.

- Mire emlékszik még? Milyen volt a város, az emberek?

- A város nem volt ennyire kiépülve. Tavasszal meg ősszel sok volt a sár, különösen, ha eső esett. A telek meg mindig havasak voltak. Befogtak az emberek a szánkóba és húzatták magukat. Autó tán öt se volt Kanizsán. Az utcák tisztábbak voltak, nem volt ennyi drót, huzal vezeték, külön az áramnak, külön a telefonnak. Vonal se volt, nemhogy telefon. A villanyoszlopokat később, már nős ember koromban kezdték lerakni. Nálunk 1958-tól kezdve lett villany. A Tiszán akkor még megvoltak a homokporondok. Oda jártunk nyáron. Rengeteg ember fürdött ott. Nem voltunk nyakig sárosak, ha a vízbe akartunk menni. A Körös még egybe volt, hatalmas nádas, rengeteg szúnyoggal. Telente ott iringáltunk a jégen, fatalpú cipőben, meg olyan is volt, aki mezítláb! Ha beszakadtunk nem mertünk hazamenni vizes ruhában, mert féltünk a veréstől, ezért nádból raktunk tüzet, és ott szárítottuk meg a ruháinkat. Templomba kellett járnunk minden vasárnap. Rossz gyerek voltam, incselkedtünk az apácákkal. Az egyiknek órán lerajszögeztem a padhoz a fityuláját. Mikor fölkelt, lecsúszott rögtön a fejéről, megláttuk a haját. Sikított szegény, majd utána minket a pap körmölt meg pálcával… Nem voltam jó tanuló, de Petőfi Sándornak a verseit szerettem. Fejből tudom a Nemzeti Dalt. Tudtam többet is, de azokra már nem nagyon emlékszem. Nem voltam jó gyerek, sok bajt csináltam a barátaimmal. Ahogy elnézem a mostaniakat, ezektől lehet, hogy valamivel jobbak voltunk. Köszönni tanítottak bennünket. Nekem a tanító úr volt az atyaisten. Elég volt, ha ránk nézett, nem volt pisszenés se. A maiak visszafeleselnek, mert ezt látják. De nekünk ilyesmi eszünkbe se jutott. Mindig azt mondták, hogy első a becsület, aztán meg a dolog.

- Hol helyezkedett el?

- Negyven évig dolgoztam a gyárban. Először mindjárt az iskola után, 15 évesen kerültem ki a bányába. Akkor még lovakkal húzták a csillét, azokat pakoltuk meg segítettünk tolni. Akkoriban nagyon sokan dolgoztak az emberek közül a téglagyárban. Akinek nem volt iskolája – és mert a többségnek nem volt -, az mind ment a gyárba, ha tehette. Nekem szerencsém volt, mert erős voltam, sokat rám bízott a brigadérosom. Feszítővassal tettük helyre, ha kiugrott a sínről a kerék. Korán reggel kezdtünk, télen- nyáron. Kesztyű se volt, de rendes cipőnk se. Aztán bekerültem a Cserép I-be, máglyára. Ott már fedél volt a fejünk fölött, ment a futószalag. A szárítóból érkező cserepet raktuk kalodába, ami ment a kemencébe, égetésre. Dróttal kötöttük össze. A samotból készült vagon meg vittem tovább a kemencébe. Nem máglyáztam mindig, volt, hogy lehordtam. Amikor meg fordítgatni, pászítani kellett a szalag mellett a cserepeket, és megállt hirtelen a szalag, volt, hogy orra buktam álltó helyemben, annyira megszoktam, hogy megy mellettem az anyag. Onnét is mentem nyugdíjba. 


- Maga szerint mi a legszembetűnőbb a régi és a mostani világ között?

- Én azt veszem észre, hogy minden generációval silányabb lesz az ember. Igaz, hogy a maiak tudnak bánni a számítógéppel, meg bizonyára olyan dolgokhoz is értenek, amihez mi, vagy a szüleik már nem, de ugyanakkor elfelejtenek valamit, amit pedig meg kéne tanulniuk ahhoz, hogy emberek maradhassanak. Látom, hogy az unokáim egyik se buta. Nem szeretik az iskolát, veszekszenek a szüleikkel. Csapkodják az ajtót, pedig okosak. Megveszik nekik a drága ruhákat, de nem becsülik. Mi még naponta hájjal kentük a bakancsunkat, úgy vigyáztunk rá, és ha elszakadt, akkor megvarrattuk. Mostanság olyan gyorsan megy tönkre minden, hogy nem is gondolnak a javításával, egyszerűen eldobják. Gondot viselni meg semmire se köll. Cipőjét boxoló gyereket én már jó ideje nem láttam.
Mennek az utcán, az út közepén. Széltében, mint a cigányok. Pedig járda van, betonos, mind a két oldalon. Hallgatják a zenét a telefonon. Még a régiek emlékezhetnek a bolond rádiósra, aki fényes nappal hangosra csavart rádióval sétált az utcán. Nem volt ki mind a négy kereke, sajnáltuk. Mániája volt. A sarkon előre tudtuk, hogy érkezik, mert már messziről hallatszott a rádiója. Na: ezek a maiak pont ilyenek. Észre se veszik magukat.
Eszükbe se jut, hogy van ház, ahol reggel még aludni szeretnének. Vagy beteg van az utcai szobában, aki pihenne. Mennek, ordítanak. Az én időmben a tanító úr az utcán pofozott volna le, ha így viselkedünk. Előbb őtőle kaptunk volna, aztán meg odahaza, amiért szégyent hoztunk a házra. Nem csuda, hogy ilyenek. A televízióból mást se látnak. Folyton lődöznek benne, csak a rosszat mutatja az ekrán. A rossz meg olyan, hogy azt mindig könnyebb csinálni, mint a jót. Hát nem is csuda, hogy ennyire komiszak a maiak.
De ugyan ez a helyzet a munkával is.

A gyárban a régiek között erős volt az összetartás. Úgy emlékszem, hogy sose mondtam senkinek se, hogy nem segítek. Amikor kérték, helyettesítettem, megfogtuk együtt, ha nehezebb volt. Együtt sírtunk, nevettünk. Olyanok voltunk, mintha egy családból lettünk volna. Igaz, akkoriban meg is becsülték a melóst. A munkásembernek, a munkának volt becsülete. Aztán elkezdtek gépesíteni. Finnyáskodni kezdtek a népek. Nyomogatták a gombokat, le-föl sétáltak köpenyben és azt láttuk, hogy ezért is pénzt adnak. Sokszor többet, mint mi kerestünk. Az irodista szaporodott, a munkáskéz meg nem. Pedig a termelésben dolgozó tudja csak eltartani a papírozó bentieket. Amit kicsiben idehaza láttam, az megy most nagyban is. Ebben az országban senki se akar már dolgozni. Mind úgy szeretne meggazdagodni, hogy lehetőleg már holnap milliói legyenek, a semmiből. A feje tetején van itt minden.

- Volna-e ötlete, hogyan kéne ezen változtatni? Egyáltalán: lehetséges-e a változás?

- Biztos vagyok benne, hogy lesz változás. Én már nem fogom megérni, azt is tudom, de azt egészen tisztán látom, hogy ez így nem mehet tovább. Ezek a háborúk, a sok szenvedés, a betegségek egyik se csak úgy magától lett. Mindnek az emberek az okozói. Ezért azt gondolom, hogy először az embereknek köll megváltozniuk. Egyenkint, napról-napra. Nehéz lesz, mert szeretünk mindig másokra mutogatni. Az a legkönnyebb. Másokban a hibát meglátni. De jó lenne néha a tükörbe is belenézni, és kipiszkálni a szemünkből a gerendát. Ha egyszer úgy lesz, hogy elkerüli a szánkat a kenyér, akkor majd vakaródzunk. Meglehet, hogy addigra vissza se tudunk csinálni sok mindent. Lesz jajgatás bőven. De mint régen, a múltban, ezután is ki köll bírnunk sok mindent.

Javaslatom nincs. Úgyse fogadnák meg. Csak annyit mondok, hogy bírni köll! Vigyázni köll a gyerekekre, nevelni őket. Mert az a baj, hogy már a szüleiket is hanyagolták a régi rendszerben. Mit is tanulhattak volna tőlük? Mikor arra nevelednek, hogy a becsületes mindig pórul jár, a bitang meg gazdagszik. Nincs tisztesség. Az emberek nem járnak templomba. Azt hiszik, hogy mindenért az Isten a hibás. Szidják az Istent. Inkább nem járnak el a templomba, nem imádkoznak, mert azt mondják, hogy úgysincs Isten, minek a ceremónia. Aztán meg, amikor baj van, akkor keresni kezdik az Istent. Olyankor már számít a szeretet, meg az imádság. Ha most szétnézel, látod, hogy milyen ringy-rongy időket élünk. Ezen csak úgy tudunk változtatni, ha megkeressük egymást, meg az Istent.

- Mit kívánna a kanizsaiaknak, ha tudná, hogy beteljesül?

- Egészséget meg szeretetet. Ez a kettő együtt jár. Erre a kettőre van most a legnagyobb szükség.

- Köszönöm a beszélgetést!

Pósa Károly 

2012. július 5., csütörtök

Temperamento – nyári dallamok zongorára

A MA reggel vendége volt Szentpéteri Csilla zongoraművész

No, hát úgy érzékelem, hogy tegnap vagy mindenki korán elment a bányába dolgozni :) vagy nem csörgött a vekker, vagy éppen szitkozódott az autópályákon, de az is lehet, hogy kidobta a tévét, ne zaklassák már őt holmi Szentpéterivel, szóval Angyalvirágszálaim, nem láttátok a Ma Reggel adást az MTV1-en. Nem probléma, mindenre van megoldás, íme, csatolom e nyúlfarknyi beszélgetést, melynek van egy apró hibája, hogy nagyon nem azt a nótát adták be, amit megbeszéltünk, azaz a Tequilát. Ez illett volna a "Temperamento" feelinghez, ehelyett láthattok-hallhattok részletet az Intro Inferno-ból :( Lehet, hogy ide kívánták, a pokolba, a bent dolgozók az elviselhetetlen hőséget, bár ott is van jócskán belőle. Na mindegy, a lényeg, hogy ott lehettem, s végre nem vágtak a gondolataimba.

Ha végignéztétek, köszönöm! Utána egy kis hűsítőt vegyetek magatokhoz, napi 2-3 litert :) Én is megyek, behűtöttem egy vödör mentás-lime-os limonádét. Egészségetekre!



Szentpéteri Csilla

2012. április 24., kedd

Vágatlan interjú...

A csókai Krónika felkért egy röpke interjúra....kíváncsi vagyok ebből, mit hoznak le majd a nyomtatott sajtóban...
A helyhatósági választásokon Csókán 
a 8. szám alatt indul listánk
8. Magyar Remény Mozgalom – Margit Zoltán listánkon szerepel a listavezető Margit Zoltán-kertészmérnök, Sári Júlia-fodrász, Gubacskó Sándor – okleveles agrármenedzser mérnök, Káplár Szilvia – informatikus mérnök, Süli Roland-hentes, Gubi Natália-élelmiszerkészítő technikus, Német Ferenc-nyugdíjas, Benák Anikó-kertész technikus és Süveg Melinda-óvónő.

1.      Az önök programjuknak milyen alapvető elvei vannak Csóka község számára? 
 
A programunk kiemelt törekvése, hogy az új évezredben közösségünk együttműködéséhez, életkörülményeink javításához további kézzelfogható hozzájárulást nyújtson, teret biztosítson a települések közigazgatási, gazdasági, társadalmi és szociális területeinek kölcsönös együttműködéséhez, lehetőséget adjon a változásokért történő egységesebb fellépéséhez, fórumot biztosítson a közös érdekek megismertetésére és azok megvalósítására. A program célok megvalósítása érdekében fogalmazódott meg és válhat közösségünk, a választópolgárok és a megválasztott képviselőinek és polgármesterének jövőbeni munkájának iránymutatójává.

Gazdaság  2012-2016

A községünk területén működő kis és közepes vállalkozókkal közös programot dolgozunk ki a foglalkoztatás és munkahelybővítés, a vállalkozói réteg piacképessé tétele és a termék-szolgáltatás bővítési program kidolgozásának érdekében.

Egészségügy 2012-2016

A falvakban az általános orvosok napi rendelési lehetőségének és a folyamatos gyógyszerellátási feltételeinek biztosítása.

Oktatás és Nevelés 2012-2016

Az iskolai tantermek oktatási segédanyagokkal és számítástechnikai eszközökkel történő felszerelését szorgalmazzuk a kor követelményeinek megfelelően és az európai mércékhez igazítva a község településein.

Kultúra 2012-2016

Elindítjuk településeinken a „Magyar Ház” és a „Hagyományok Háza” programot, amelynek keretében közreműködünk abban, hogy, valamennyi településünkön, falvainkban önálló, független épületet biztosítsunk a szükséges infrastruktúrával és önfenntartási gazdasági programmal együtt, kulturális egyesületeink.

Szociális politika – Gyermekvédelem – Idősek gondozása 2012-2016

Folytatjuk a szociális központ fejlesztését, infrastrukturájának és személyi szakmai feltételeinek javítását, valamint a szociális központ tevékenységének a község valamennyi településére történő kiterjesztését.

Ifjúság 2012-2016

Ifjusági szervezeteink infrastrukturális és program támogatása.


Regionális fejlesztések és együttműködések 2012-2016

Létrehozzuk a regionális együttműködések menedzselését végző szakszolgálatot, amelynek elsődleges feladata a gazdasági, oktatási és kulturális regionális együttműködések és kapcsolatok kialakításának elősegítése. Különös hangsullyal a munkahelyteremtésre és vállalkozások telepítésére községünkben.

Sport 2012-2016

A község sportpályáinak felújítását valamennyi településünkön.

Civil társadalom 2012-2016

Kezdeményezzük a civil társadalom nagyobb szerepvállalását és bevonását községünk lakosait, élőkörnyezetét és problémáit érintő társadalmi tevékenységek tervezésébe és megvalósításába.

Történelmi egyházak 2012-2016

Célunk a község településein lévő templomok felújítási programjaikban történő közreműködés. A csókai és a község településein lévő hitközségektől államilag elkobzott vagyon visszaszármaztatásában történő közreműködés.

Nyugdíjasok - aranykor 2012-2016

Kezdeményezzük olyan iroda létrehozását, amely a nyugdijasok érdekképviseletét és foglalkoztatási programjait dolgozza ki, valamennyi a nyugdijasokat érintő területeken (szociális kérdések, egészségügy, szabadidő, kultúra utazások, kirándulások, anyaországi partner szervezetek, együttműködések). Kezdeményezzük új nyugdíjas szabadidő központ létesítését.

2.      A helyi politikai életben kit lát lehetséges partnerként?

-Lehetséges és egyetlen partner a választópolgár!

3.      Mi az, ami az Önök listáját különbözővé teszi a másikaktól? 

-A listánkra jellemző, hogy hölgyek vannak többségben, -tudomásunk szerint egyetlen ilyen egész Szerbiában! Miért a hölgyek? Egyszerűen azért,  mert ők racionálisabb politikai elképzeléseket képviselnek és az ésszerűbb  megoldások hívei! Éljenek a hölgyek!

4.      A Tartományi képviselő és a választási program bemutatása.

Margit Zoltán tartományi egyéni képviselőjelöltje a Magyar Remény Mozgalomnak

-Síkra szállok a teljeskörű önrendelkezéssel rendelkező Vajdasági Autonóm Tartomány megalapításáért.

-Szorgalmazom a szigetmagyarság védelmét, szórványmagyarság fennmaradásának támogatását, a tömbmagyarság területi autonómiájának kialakítását.

-Elsődleges erőforrásaink, így a mezőgazdaság és a kisvállalkozások kiemelt támogatása és fejlesztése.

Célom:

-A lemaradott, magyarok lakta kistérségek, amilyen Csóka Község is, gazdasági és társadalmi szempontú felzárkoztatása.

-Az elvándorlás és az asszimiláció megállítása, a gyermekvállalás és a családalapítás ösztöklése Csóka Községben is.

-A közbiztonság megerősítése, a multietnikus polgárőrség felállítása, a lopások büntetésének szigorítása!

-Az egyenlő nyelvhasználat érvényesítése a gyakorlatban, vagyis hivatalokban és az utcákon egyaránt.

-Egyenlő esélyek bíztosítása a magyarság számára munkavállaláskor, az állami intézményekben való elhelyezkedéskor. 

-Egyenlő bánásmód a többségi nemzettel,  a törvénykezés és az állami hivatalok, intézmények és hivatalnokok előtt.

-A hátrányos megkülömböztetés felszámolása.

-Esély egyenlőség kis és közepes vállalkozások létrehozásában és fenntartásában.

-Szabad vallásgyakorlás és politikai nézetek végetti hátrányos bánásmód felszámolása.


5.      Mi az üzenete a választóknak?

Minden embert anya szült, a mi listánkon többségben anyák, nők, gondoskodó asszonyok vannak, ők először a gyermekek és a családok boldogulását tartják fontosnak és nem az egyéni gyarapodást, nem a mások megnyomorítása a céljuk, hanem az elesettek a gyengék védelme a fő céljuk!  Ők tudnak gondoskodni a családokról, bizonyítottak, így a községről is tudni fognak gondoskodni! Ennek a községnek anyára és gondoskodó nőkre van szüksége! Gyökeres változásokra van szükség Csóka Községben! Jöjjön és szavazzon az anyákra, a gondoskodó nőkre és őket támogató férfiakra! Szavazzon a  8. Magyar Remény MozgalomMargit Zoltán listára! Tudja Ön is! Hölgyeké az elsőbbség!

Csóka, 2012 április 24-én.

Tisztelettel,

Margit Zoltán
a  8. Magyar Remény MozgalomMargit Zoltán listavezetője




Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin