Margit Zoltán: járulék

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: járulék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: járulék. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 10., szombat

Tiszaszentmiklósi botrány: VMSZ-es káder hibájából a gazdák a kelleténél tizenkétszer nagyobb járulékot fizettek!



Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a csókai községhez tartozó Tiszaszentmiklós gazdái, termőföldek tulajdonosai az elmúlt három évben tizenkétszer nagyobb helyi járulékot fizettek, mint amekkorát népszavazás útján határoztak meg.

Elmondásuk szerint az ordító hibát Jankovits Roland, a csókai községi közigazgatás osztályvezetője (egyébként a Vajdasági Magyar Szövetség kádere) követte el, aki tévesen értelmezte az eredeti határozatot.
Miután a földtulajdonosok kapcsoltak, hogy - enyhén szólva - túl sokat fizetnek, a helyi Tisza menti Gazda Mezőgazdasági Egyesület a tartományi ombudsmanhoz fordult. Megállapítást nyert, hogy a mezőgazdaságból és erdészetből származó bevétel alapján elszámolt helyi járulék, amelyet a derék tiszaszentmiklósi gazdák lelkiismeretesen fizették, évi szinten a kataszteri jövedelem nem 15, hanem 180 százalékát tette ki.

Az ombudsman ezzel kapcsolatos írásos véleménye megérkezett a csókai községi közigazgatás címére, de miután az ottani illetékesek nem reagáltak (!), a tartományi polgári jogvédő a Községi Tanács címére is elküldte, ugyanis a tanács feladata, hogy felügyelje a községi közigazgatás munkáját. Végül Balázs Ferenc községi elnök rendkívüli ülést hívott össze, amelyen azt javasolta, szüntessék meg a Jankovits által hozott végzéseket, amelyekkel az elmúlt három évben megkárosította a gazdákat, a befizetett többletösszeget pedig mutassák ki, mint a gazdák előre törlesztett adókötelességeit. Javaslatát elfogadták.

Cseslyár Gusztáv termelő a Blic napilapnak nyilatkozva, elpanaszolta, hogy Jankovits hibájából a helyi járulékot három éven keresztül nem évi, hanem havi szinten számolták el nekik, ami azt jelenti, hogy 36 évre előre fizettették meg velük, holott a járulék fizetésének kötelezettsége 2016-ban lejár.

Jogos a kérdés: vajon a vétkes felel-e a súlyos mulasztásáért? Jóslatom: nem.

Az egyik ismerősöm szerint a VMSZ, amely ugyan nem rendelkezik valamire való káderekkel és jelentősebb szellemi kapacitással, mégis annyira gazdag, dörzsölt és gátlástalan bizniszpárt, hogy lehetetlen legyőzni, főleg normális eszközökkel. Ugyanakkor előfordulhat, hogy előbb-utóbb önmagát fogja legyőzni, "megverni", "felfalni".

Lehet, hogy igaza van?
Blic nyomán K. P.


Eredeti írás:

Ombudsman zaustavio pljačku: U Ostojićevu platili samodoprinos za 36 godina

Vlasnici poljoprivrednog zemljišta iz Ostojićeva tri godine su plaćali dvanaestostruko veći mesni samodoprinos nego što je izglasano na referendumu.

Razlog je pogrešno tumačenje načelnika Opštinske uprave u Čoki Rolanda Jankovića, po kome su paorima ispostavljana ovako visoka zaduženja. Udruženja poljoprivrednika „Potiski ratar“ iz Ostojićeva ukazalo je pokrajinskom ombudsmanu na nepravilnost prilikom obračuna mesnog samodoprinosa na prihode od poljoprivrede i šumarstva, jer im se doprinos obračunavan u visini od 180, umesto 15 odsto od katastarskog prihoda na godišnjem nivou.



Udruženje "Potiski ratar" uspelo da dokaže 
da je tumačenje načelnika opštinske uprave bilo pogrešno

Od ombudsmana je stiglo mišljenje da je Opštinska uprava opštine Čoka postupila suprotno Odluci o uvođenju samodoprinosa, ali kako iz Opštinske uprave nisu reagovali na mišljenje ombudsmana, ono je upućeno i na adresu

Opštinskog veća kao organa koji je zadužen za nadzor nad radom opštinske uprave. Na vanrednoj sednici prihvaćen je predlog predsednika opštine Čoka Ferenca Balaža da se ukinu rešenja, kojima je načelnik Roland Janković teretio paore u prethodne tri godine, a da se uplaćeni iznosi uračunaju u neizmirene poreske obaveze.


- Uspeli smo da dokažemo da se u Opštinskoj upravi od dolaska načelnika Jankovića obaveze paora za mesni samodoprinos umesto na godišnjem nivou obračunavaju mesečno, pa smo za tri godine uplatili samodoprinos za narednih 36 godina, iako on ističe 2016. godine - objašnjava Gustav Češljar.


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin