Margit Zoltán: politika

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: politika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: politika. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 26., szerda

Látszat konyha, látszat politika…




Különböző műsorok repertoárján fontos kellék lett a konyha, amelyben kamerák előtt főzőcskézik  a média színe-java a falu papja meg a párttitkára, mímelve, hogy még főzni is tudnak. A hangsúly a mímelésen van, mert legtöbbjük még a fakanalat sem tudja rendesen a kezében tartani a lényeg a show és nem az ételízesítő só!

Petőfi által tudjuk:  - „Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?”

Ugyebár a nép enni-inni akar és egy picinykét jól élni, de valahogy ez a népnek nem nagyon jön össze itt a Kárpátok koszorújában, ahol több a koszorúzás, mint a bölcsőáldás. Jót mosolygok a délvidéki látszatosdinak is, ma már a látszat konyha sem a régi, mert egyre kevesebb jut a látszat fazékba, de egyre több a látszat politikus, megmondó ember, aki beleszól a beleszólni valóba, így a fazékba is csakis falunapkor. Ilyenkor összeröffen a falu párttagjainak színe java, hogy egymásnak örülve önfeledten látszat konyha mögé bújva, látszat polemizáljanak egyet. Valahogy évről évre egyre fogy e tábor, de az öröm egyre hangosabb. A kívülálló érthetetlenül áll e jelenség mögött, ezek minek is örülnek ennyire? Minden megy tönkre ezek meg vigadva ünneplik meg azt, hogy egyre lejjebb csúsznak!? E réteg soha nem megy tönkre, csak oldalt vállt!

Ma már minden családot érint az elvándorlás bár gőzerővel megy a propaganda, hogy miért és mennyiért kell, hogy itt maradjon az atyókfia.  A prosperálok maroknyi hadának fontos a látszat itt maradás pályázati pénzleosztás hadműveletéhez jó pofizni, pedig csak jó "lobby"* alany az itt szenvedő többség, ami mögé kormányzati pénzeket lehet lehívni és ide-oda tologatni, mígnem a megfelelő politikus zsebecskéjébe nem landol a megfelelő százalékban, úgy megérdemelt nemzet védő, egyesítő és megtartó céllal. Egy nagy pocsolyán-túli üzletembert követnek meg spekulációi végett, nos, ez nem pontosan ugyan az csak a szint egy kicsit lejjebb van?  E cselekedet nem emigrációt segítő tett? Falunapon nem egy bőgő alatt éneklőket el kell lehetetleníteni, peremre kell szorítani, meg kell bélyegezni és el kell üldözni, szép kis terv a demokrácia jegyében, de hol van itt demokrácia? A keleti kommunista blokk mímeli a látszat módszerváltást, diktatúra ez a javából bármerre tekintek! Emberi jogok? Eszik vagy isszák azt, így falunapkor? Utólag Brüsszel is vakaródzik, hogy az intézményesített demokráciának még a látszata sem működik, de az ő érdeke is más, akkor hallgatott, most okoskodik, hogy nem tudta ott mi folyik… EU-tanázia, ez a javából!

Minap felemeltem fejem, hogy egy megmondó ember saját népét szidalmazta, hogy milyen lomha és lusta. E megmondó ember egyetlen egy napot nem dolgozott gazdaságban, egyetlen egy fránya napot sem, de meg tudja mondani ki a lusta, dologkerülő! Itt már, ez nem meglepő, hiszen a vezetésképtelen vezetők korát éljük meg, amely a spekuláció azon része, hogy teljesen áttaposható legyen a rendszer rövid időn belül, semmi belső ellenállás nélkül. Itt tartunk, bár a látszat ugyebár csalós, de a nép jó, ha csatlós, büszkén felvonulós. Vezető munkakörhöz oklevél nem "köll", csak kispohár, meg szétterpesztett láb elegendő…

Igen, még kér a nép... addig, de az öntömjénező, ezt nem érti, hogyan érthetné, ha nincs néki mivel, ha meg jön, az újabb váltás: kis-ködmönt ki kell fordítani, menyecskét jobbról - balra átfordítani, falunapkor az elsősorban nagyokat kurjongatni! Így kell, ezt csinálni! A korsó is addig megyen, még valaki össze nem töri, amíg az kútra megyen! Most aratták a bánáti búzát, de a tarló felett feketén gomolyognak a felhők, értelemszerűen azok nem jót jelentenek! A szakértők az őszben hatalmas gondokat látnak üveggömböcskéjükben Szerbia égisze alatt. A szegénység egyre nagyobb, az ország egyre eladósodottabb, a munkavállalók a szegények táborát gazdagítják a megnyirbált munkatörvénnyel a heti, hét napos munkarenddel és 60 órás munkaidővel. E módszerrel egy munkásnak el kell tartania egy munkanélkülit, egy közalkalmazottat és egy nyugdíjast, e teher  alatt a munkás és családja értelemszerűen összeroppan. A szociális különbözőség mindig is hordozza magában a konfliktus veszélyt. Itt, ott sztrájkolnak, ami összeforrhat, tudva, hogy a FIAT szerbiai dolgozói ismét át lettek verve patriotizmusukra rájátszva az ország önös érdekeire hivatkozva... A sokat emlegetett IMF értékelése szerint Szerbiában az infláció idei értéke 3% körüli lesz, összehasonlítva 2016-ban 1,6%, 2015-ben 1,5% volt. a 2018-as előrejelzés 3,5% körüli érték lesz, ami magába foglalja a további elszegényedést, amely a nyugdíjak és közalkalmazotti fizetések befagyasztásával, csökkentésével fog járni.(1.)

Szerbia jelenlegi kormánya csakis a külföldi tőkére alapoz, számít és megtesz mindent bevonzása érdekében, ez nem csoda hiszen a saját erőforrásait, úgy gazdasági és humánt az ebek harmincadjára szorította a politikusok emberi hiúsága és gyarlósága végett. Egyszerűen elfordult a saját lehetőségei és természeti erőforrásai célszerű kiaknázástól. A fiataloknak nem nyújt jövőképet itt maradási lehetőséget nem biztosít számukra. A társadalom politikai mozgatóereje a nyugdíjas és a megfélemlített közalkalmazott. A társadalom folyamatosan idősödik ez által veszítve versenyképességét a piacokon.

A látszat politikusok meg szajkózzák a jólétet, a gazdasági fellendülést, népek-nemzetek közötti jó viszonyt, példás együttműködést a szomszédos országokkal a kisebbségi jogok példaértékű betartását és hasonló cifra igazság megmásító frázisokat. 

Így lett a falunapi látszatkonyhában jóléti látszatpolitika eljátszva!

Two faced drama rebellion. Are you the Joker, King or Queen?

Margit Zoltán


 *A lobbizás (angolul lobbying vagy lobby, más néven public affairs) a kapcsolatok kiépítését és fenntartását, negatív intézkedések hatásának kivédését, előnyök szerzését stb. szolgálja, szigorúan a törvényes keretek (de facto a demokrácia és a kapitalizmus) adta lehetőségek között. Elsődleges hangsúlya a kommunikáción van. Törvénytelen formája a korrupció, illetve a megvesztegetés. A lobbi egy szakma, és egyben egy kommunikációs érdekérvényesítő eszköz is, szakemberei a lobbisták.


(1.) Republic of Serbia and the IMF





Two faced drama rebellion
Are you the Joker, King or Queen?
Place your cards as they're coming
Came to win
Lost everything
Gambling rider pull the strings
Pull them tighter

2013. december 12., csütörtök

A politikai karriererem nevetséges próbálkozása, avagy Kulacs és a Labourizmus -Tragikomédia



Bátkai Ferenc-Kulacs

Kulacssal, Bátkai Ferenccel a múlt-század nyolcvanas éveinek végén ismerkedtem meg, amikor dúlt a PUNK korszak második hulláma. Sokat beszéltünk az angol munkás osztály középszerűségéből kitörő fiatalokról, gondolatvilágukról, a "Punkokról".

Szerettünk volna egy együttest is létrehozni, amelyben ő dobolt volna, nekem a basszusgitárosi szerepet osztotta ki. Kicsit olyan dallamosabb punk-rock zenekarról álmodoztunk, hasonló stílusban, amelyben a Ramones nyomult akkortájt, nekem egy kikötésem volt, kellene egy kis metálos, -riffes hangzás is...

Mivel "csórók" voltunk és a "rendszer" sem volt kegyes hozzánk, így csak álmodozás maradt az egész, ugyanolyan, mint amit a középszerű angol munkásosztály fiataljai éltek meg, igaz ők a jobba mentek, mi meg a véres-balkáni  háborúkba, amelyek széttéptek bennünket és a világ minden égtája felé szétszórtak...

Innen indult Kulacs munkáspárti - Labour party politikai próbálkozása, ő abban hitt, mint az angol punkok is: a világot meg lehet változtatni, tévedtek, ma már tudjuk: a munkás az munkás marad illetve, ha sokat pofázik -munkanélküli...

Ímigyen nyilatkozik élete rövid politikai szakaszáról, 
amelyben belátást kapunk a politikai párt működési elvéről:

"Anno 2001-2002-ben egy haverom sugallatára részt vettem a Szerb Labourista (ooo, mi költői) párt, zentai partsejt alapításában. Később nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy szánalmas sikertelen próbálkozás, szánalmas emberekkel.

Nagy "fittyre"' leutaztunk Újvidékre, azzal a céllal, hogy kinevezzük a “párt-muftikat” Vajdaság szinten (előre megtudtuk, hogy én leszek a négy (4.) alelnök közül az egyik). Amikor megérkeztünk, hova máshova, ha nem a "Spens" kongresszusi központba, ott már a megrögzött Labour-hívők tömege várt bennünket.

Ki is neveztek spontánul az egyik alelnöknek, és bizony megtapsoltak (én is tapsikoltam, gondolván a rivaldafény nekem is dukál). Nem értettem miért mondta a szóvivő azt, hogy vállalkozó vagyok, meg ilyen-olyan sulit fejeztem be, amikor csipisz, -az összes sulim befejezetlen, és feketén sefteltem a piacokon.

Későbbiek során felfogtam, hogy az aktuális vezetők, tisztségeket betöltők és különböző "funkcionérok", legyen az községi, vagy annál nagyobb szinten is kitalált kokettáló
minőséggel vannak megajándékozva. A zsinat után egy borzasztóan okos ember félrehívott bennünket Zentaiakat és valami “szeleromu-ról” kezdett okoskodni, amelyek az Osztrák partnernél vannak, de a párt valamelyik frakciójának (izgalmas,nem?) nem érdeke, hogy Vajdaságba telepítsék ezeket. Ok...ok, szélmalom, meg ilyenek, de hol a zsozsó??? Hol a zsozsó ,amit megígértek a zentai pártsejt, a labour baba létrejöttéhez??

Vagy a Golf legyen az irodánk, onnan Labouroskodjunk??
Onnan Janizzak?

Morálisan, anyagilag lerongyolódva térünk haza, Zentára és következő alkalomkor nélkülem utaztak a zsinatra a Labour-társak....A pénz morálisan felépít...bizonyos morálkával ruházza fel az embereket.A pénz bizonyos boldogságot nyújt az embereknek.A mai különböző párt-frakció-nonprofit-polgári bandák természetesen másképp működnek-gondolom én.


Nincs kamu, sem ál-titulus. Legyen az községi szinten,vagy Candy Crush Saga szinten."

Bátkai Ferenc-Kulacs



2013. március 21., csütörtök

Pajtić, Cvetković és Pásztor (!) is belegabalyodtak a korrupció hálójába?



A pénz kisimítja a ráncokat...

A fenti kérdés a belgrádi Informer napilap mai cikke alapján merülhet fel. Az újság állítása szerint a Vajdasági Fejlesztési Bank körüli botrány kapcsán indult vizsgálat nem áll meg a bankároknál, hanem egészen az élvonalbeli politikusokig vezet majd. A nyomozás során kiderülhet, hogy egyes politikusok rendelték el, adtak utasításokat a gyanús hitelek jóváhagyására, ami 20 millió eurós kárt okozott az országnak – véli az Informer.

Az ügyészség állítólag megerősítette, hogy a vizsgálat nemcsak a bank vezetőségét, hanem ismert politikusokat is felölel.

Rövidesen fejfájást kaphat Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke, amely a szóban forgó bank többségi tulajdonosa, Dušan Elezović, a Demokrata Párt végrehajtó bizottságának elnöke, amely gyanús hitelt vett fel ennél a banknál, sőt Mirko Cvetković volt kormányfő sem alhat épp nyugodtan. A három említett demokrata párti politikus mellett "migrén" fenyegeti Pásztor Istvánt, a Vajdasági AT Fejlesztési Alapja igazgatóbizottságának tagját is. Egyébként az említett Alap az ominózus bank kisebb tulajdonosa.

A Vajdasági Fejlesztési Bank épülete Újvidéken

Az Informer forrásai szerint a bankárok képtelenek lettek volna egyedül lenyúlni több tízmillió eurót, ehhez befolyásos politikusok támogatására vagy legalább hallgatására volt szükségük. Nyilvánvaló, hogy valaki utasította őket, védelmet nyújtott nekik, s velük együtt milliós összegekkel tömte a zsebét – szögezi le a belgrádi lap.

Branko Dragaš közgazdász szerint a politikusok közvetlenül befolyásolhatták a bankárokat, hiszen ez esetben állami intézményről van szó.

Dragaš kizártnak tartja, hogy pl. Pajtić semmit sem tudott volna a bank vezetőinek mesterkedéseiről, hiszen a tartományi kormány, amelynek az élén áll, többségi tulajdonosa a Vajdasági Fejlesztési Banknak. Cvetković pedig kormányfő és egyúttal pénzügyminiszter volt.

Dušan Davidović kriminológus osztja ezt a véleményt. Szavai szerint az ötven éve bevezetett gyakorlat, miszerint a pártelnök, a rendőrfőnök és a községi elnök minden reggel kávé mellett szabták a politikát, a mai napig nem sokat változott. Az élvonalbeli politikusoknak egyszerűen tudniuk kellett az állami bankban történő rendellenességekről és machinációkról – állapítja meg a kriminológus.
Kíváncsian várjuk a vizsgálat eredményeit.

Fekete Lehel - delhir.com

2013. január 12., szombat

Új bürokraták



Kezdettől fogva problematikus volt a nyomtatott sajtó példányszámának a növelése – jelentette ki Simon Erzsébet, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) illetékese a médiastratégiájukról egy rádióműsorban, amikor a riporter rákérdezett, mi az oka a sikertelenségnek?

Jelentésemben – nyomatékosította a médiafelelős – leírtam: ellenállásba ütköztünk, s a kollégák nem tesznek szinte semmit. Nem készítették el azt, amit elvártunk volna. Például, hogy átgondolják az arculatváltást. Nincsenek terveik, nincsenek megvalósításról szóló jelentések stb. Hogy miért lenne minderre szükség? „Mert akkor, dönthettünk volna, hogy merre lépjünk” állítja az illetékes.

Simon Erzsébet így sem ül ölbe tett kézzel. Vannak ötletei. A riporternek, aki megjegyezte, hogy sokan a Magyar Szó, vagy a Hét Nap helyett a szerb lapokat vásárolják, még elismerte: ez bizony így van. Ezután ellentámadásba ment át. Az emberek a hibásak, mondta, mert e lapok ára mégsem akkora, hogy még a jelenlegi ínséges időkben is ne lehetne azokat megvásárolni. Továbbá, hiba az is, hogy a „nyomtatott sajtó” nem jut el az olvasókig. Még sok olyan település van a Vajdaságban, ahol e lapokhoz – a régen jól működő terjesztési hálózat megszűnte után – nem lehet hozzájutni. Az MNT illetékes ezt a hibát is a magyar szerkesztőségek nyakába varrja. Azok nem készítettek tervet, dokumentumokat stb., hogy az MNT most értékelhesse a helyzetet. A kreatív gondolkodásnak nincs határa: az előfizetési kedv is növelhető, illetve növelni kell, állítja a sarokba szorított MNT tisztségviselő. Az azonban eszébe sem jut, hogy az MNT-nek, vagy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének tegye fel az egyetlen logikus kérdést: miért tűrték hosszú éveken keresztül, hogy a privatizáció örvén a szerb hatalom és kliensei leépítsék a Magyar Szó valaha valóban tevékeny terjesztőhálózatát?
De, hagyjuk az MNT irodákból származó magvas ötleteket, s nézzük meg, mi a hiba a valóságban? Tény ugyanis, hogy a valaha „több tízezres” példányszámban megjelenő lapok, ma néhány ezresre zsugorodtak.

A fő kérdés az, hogyan történhetett meg, hogy röpke pár év alatt az „egypárti” megalapozottságú magyar intézményrendszer elvált a magyar szavazóktól, illetve meg sem találta azokat. Akikért elvben dolgoznia kellene. Az MNT a lesújtó gyakorlat láttán sem tud, esetleg nem is akar eljutni a baj gyökeréig. Ha egy napilappal szemben a fő követelmény az, hogy adjon pontos, gyors, a közösség demokratikus érdekeinek megfelelő, de önálló tájékoztatást, akkor ezt a Magyar Szó és a többiek miért nem teszik meg?

Feltette valaki a kérdést, vajon Kubát János a Magyar Szó veterán újságírója – egy futó elemzés alapján – miért tehetett sokkoló megállapításokat? Például azt, hogy 1972-es és a tavalyi év egyik utolsó hónapját vizsgálva, Tito elvtársnak az akkori Magyar Szóban megjelent képei számukban alig tudták megelőzni Pásztor István fotóit. Miért nem tette fel a kérdést, sem a Magyar Szó, sem az MNT, jó-e a „stratégia” amely a tisztségviselők önfényezésének intézményesülését meg sem említi?

Nem mégis arról van szó tehát, hogy a kiábrándult magyar polgárok látva a magyar döntéshozók önzését és tehetetlenkedését, kiábrándultak? S most új politikai eszményeket keresnek. Sajnos, úgy is, hogy a megoldást, a nagyobb haszonnal kecsegtető, szirénhangon ígérgető szerb pártok támogatásában, meg a szerb lapokban keresik.

Száz szónak is egy a vége. A vajdasági magyarság leépülése addig nem fékezhető meg, még csak nem is lassítható, amíg nem nevezzük néven a gyereket. Ki kell mondani: amíg nem valósul meg a magyar autonómia legfontosabb követelménye, az, hogy az autonómiatanács tagjait (a magyar szavazók hivatalos, állami névjegyzéke alapján) maguk a magyarok választhassák meg, s e képviselők ténylegesen nekik, ne pedig a szerb hatalomnak tartozzanak politikai felelősséggel – változásra nem számíthatunk.

Mit tehetnek az MNT tagjai, ha maga a rendszer választja el őket a magyar szavazóktól? Különösen, ha a testület működési költségeit, a szerb kormány vállalja, feladata pedig arra szorítkozik, hogy kezelje a Magyarországról érkező támogatásokat, s elvégezze azok elosztását? Lehet a magyarok iránti felelősségtől mentesen nem a pénzforrások (a részérdekek) felé fordulni? Stratégiákat gyártani, s egyben elismeréssel adózni a szerb hatalomnak? Nos, úgy látszik, lehet. Csakhogy ez esetben következményekkel kell számolnunk. Amint látjuk, elsősorban azzal, hogy az újra gyorsuló asszimiláció és a közösség leépülési folyamatainak erősödése választói apátiába, érdektelenségbe torkollik.
A választók érdekeitől való függetlenedés okozza, hogy az alapítói jogokkal felvértezett magyar döntéshozók, félretéve a közösség alapérdekeit, a Magyar Szótól részérdekeik kritikátlan népszerűsítését, személyük tömjénezését követelik. Így még az is megtörténhet, hogy az egyik túlbuzgó szerkesztő egy politikai baklövés magyarázatát hallva, helyesléssel állapítja meg: ez csodálatos.

Ilyen a Vajdaságban az új (magyar) bürokrácia működési modellje. Nemcsak a sajtó vonatkozásában. S így kap szabad utat a szerb politikai elit törekvése, hogy a nemzeti tanácsok intézménye – a magyar szavazóktól elválasztott magyar döntéshozók közbeiktatásával – végül a szerb nemzeti érdek érvényesítését eredményezze.
Ilyen körülmények között nem meglepő Korhecz MNT-elnök megnyilatkozása, hogy az MNT a VMSZ politikáját magáénak vallja. Az ő sorsuk valóban össze van kötve.
Mindeközben mi magyarok elfogyunk, itt a Vajdaságban is. Nem kellene ezen a helyzeten valamit változtatni, akár az agyonhallgatott Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) keretében? Dehogynem!

Ágoston András

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, 
HÍRLEVÉL, XI. évf. 7. szám, 2013. január 12.

2013. január 8., kedd

Év eleji nyítány



Hangosan kiált az utcán a bölcsesség,
és a tereken is fölemeli hangját.
Kiabál a lármás utcáknak elején,
szót emel a kapuk nyílásánál, a városban.
Meddig kedvelitek, ó, ti éretlenek, az éretlenséget,
ó, ti szemtelenek, a pimasz fecsegést?
Meddig gyűlölik az észt az esztelenek?

                                      (Péld 1.21- 1.22 -1.23)

Mögöttünk van ismét egy év, amely elvitt egy világvége hisztériát és megtartotta az elme válságos helyzetét. Bölcsebbek sem lettünk, butábbak sem, -mindenki maradt a saját táborában. Fogyatkozunk határon innen és túl, nos határon túl azért gyorsabban megy ez a folyamat, mert a nemzetállamocskák azért teszik a dolgukat, ami az „autohton fajok” élettérből való kiszorítási projektét illeti.

A magukat szakmához értő politikusoknak nevezett tábor: tereken – utcákon a nemzetpolitika sikerességét szajkózzák, úgy számokkal, csörgős bankókkal alátámogatva. Kit hitegetnek? Siker? Az elmúlt századok csak bajt hoztak a fejünkre, de hogyan is lehet sikeres az aki utólag magyarázkodik? Útólag a csicsókai piaci kofa is bölcs tud lenni, akkor minek a szakpolitika?

Az érdek és csakis az önös érdek vezényli e nemesnek nem éppen mondható tisztes grémiumot. Az önös érdek mögött eltörpül a közemberek nagy táborának érdeke, barmijen jellegű legyen is az. E választott fajt sem tudom megérteni, hogy miért kell felvenni olyan kabátot amelyből kilóg a lóláb (éretségi, oklevél, doktori czím)? Nevezetesen miért kell felhúzni a doktori köppenyt, ha az nem illik a szakmához igencsak nagyon elvitatottan értő viselőjére? Egy országnak kell szégyenkeznie, mert első embere „másolt/ragasztott (copy/paste)” szakzsargonnal élve mivel a szakmáról beszélünk éppen. Majdan ismétlődik ez a történet egy lépéssel hátrébb. Más tollával való ékeskedés, mondhatják jogosan az ornitológusok. A pávák is akkor ékeskednek díszes tollazatukkal, amikor a szívük választottjának kedveskednek, hogy fészekrakási belátásra bírják, mert ösztönösen a túlélésre koncentrálnak és nem a szomszédos kappan rikácsolására figyelnek, mondhatnám bölcsen, bár ismételten ösztönös viselkedési formáról témázgatunk éppen.

Egyértelmű, hogy a választás nevezetű komédia, nem hoz változást, mert ha hozna betiltanák. Pontosítva az előnyjogokhoz szokott szakpolitikai-elit nem fog a kiváltságairól, önös érdekeitől megszabadulni, mert abban a pillanatban a szakmához értő embereknek, tisztes, becsületes, szorgos tanulással és munkával kiérdemelt doktoroknak, mérnököknek... kellene átadni a stafétának rúdját ill. a hatalom pólusát.

A könnyen szerzett anyagi javakról nem mellékes beszélni, mert az a motorja e gondolkodási módnak és viselkedési formának. Az állam nem megy tönkre, bár össznépi riogatás folyik ezzel a válság hisztériával, érdekes, hogy keleten és nyugaton mindenki a tönk szélén van és még egyetlen állam sem jelentett megszünést !? A globális kettős könyvelés trükkjét alkalmazza itt már mindenki...

A gond, hogy akkor mi lesz a megszerzetesekkel? Érdekes a fordulat, hiteltelenné kell tenni a doktori, mérnöki... czímet, hiteltelenné kell tenni a tudást és harc nélkül elvész a nemzet és a faj felemelkedik!

A déli végekről beszélve a statisztikusok 4800 (!) nyolc (8.) osztállyal rendelkező felsőveztő „áldásos” tevékenységét jegyezték le! Itt a csavar, hogy ezek még nem is próbálkoztak vásárolni maguknak czímet, de még egy picinyke gyorstalpaló agytornára sem iratkoztak be, és e felvonás csúcsmozzanata: büszkén válalják, hogy ők tehetséges vezetők minden korban-időben és a szakmához is értenek! Hitelessé válnak egy szempillantás alatt! Kettő fontos dolgot tanultak meg:

1.) lefele taposnak, felfele meg... A szakmához, -legyintenek: a doktorok sem értenek...

2.) pozicíó harc, akit konkuresnek látnak kegyetlenül lejáratják, hiteltelenné teszik.

Mi a nemzetpolitkai megoldás?

A „kobakjukat” a megoldás keresésben anyaországi mintára és anyagi támogatásával itt is összedugták az anyagi érdekeltek. Az egyik törzsfőnök meghatározta, hogy gyermeket kell készíteni nem siránkozni. Rendben is van, de az Úr bölcs volt és ahova báránykát teremtett, teremtett néki legelőt! Szakmailag politikus eltévesztette a házszámot és templom helyett a tisztes házba ad tanácsot, elfeledve a népi bölcseletet: Adsz tanácsot, adj hozzá kalácsot! A másik hozzáértő meg az óra ingához hasonlította az itt élőket. Ingázni kell ide oda, hogy otthon maradjunk...Jó,hogy nem szögelnek fel bennünket a templom toronyba a toronyóra czágere hejére, akkor egy nap alatt egy teljes kört ingáznánk...

Vajon mi a megoldás? Ők maradnak és majd ékesszólóen elregélik az utókornak, hogy mindent megtettek az ügy érdekében, bár az anyaország anyagi támogatásban is részesítette őket, de vajon miért távozik innen olyan sok magyar? Egyszerűen azért, mert nem tud boldogulni. Az egyet a kettővel nem tudja összetenni. Amennyiben vállakozni merne, rögtön feljelentik, mert bántja osztályharcosi lelküket, hogy kapitalistává válik a szomszéd...A közösségéért akar tenni, számos megaláztatást el kell türnie, hogy a hiteltelenek hitelessek maradjanak. Az anyaországi pályázatokhoz hozzá sem fér,het mert az csak az egy pártnak jár, ha indokolt, ha nem...Egyet tehet, mehet!

A megoldás egyszerű, mint az atyai pofon:
megfelelő embert a megfelelő helyre!
Ennyi!

Nem kell megijedni, ez soha nem fog bekövetkezni, mert mindenkinek van sógora, komája, jóbarátja, barátnéja (...) és az észt is évezredek óta gyülölik az eszetlenek, ahogyan az írás mondja!

Margit Zoltán

2013. január 5., szombat

Politikai partizánmarketing avagy röpirat a konstans valósághoz, az egyéni politikai cinkosságvállalás ellen




Az emberi természet már csak olyan, hogy azt hisszük, hogyha valakinek nem hánytorgatjuk fel emberi gyengeségeit, akkor a mi hibáinkra sem derülhet soha fény. Ez politikai cinkosságvállalás, és a valóságban ebből a bűnből következik az az elterjedt nézet, hogy a politikusok mind egyformák, az egyik kutya, a másik eb. 

Mindenek előtt, ezt az érzetet szeretném kiűzni Mindenkiből, és felhívni figyelmet arra, hogy közös érdekeink megvalósításában, emberi értékeink kinyilvánításában legelső feladatunk a cinkosságvállalás legkisebb gyanújának elhárítása. Mert csak az az ígéret nyerhet és válhat valósággá, amelyik feltárja az igazat, hiszen – ha az igazság sokszor fáj is- de mindig a csupasz tényekből kell, hogy táplálkozzék. 

Az igazság megmásításával vagy elhallgatásával, az egyszerű embereket nézzük le. A magasabb erkölcsi mérce felállítása nélkül pedig nincs alkotó közösség. Csakis a becsületben való összekapaszkodás növelheti erőinket, függetlenül a pártokhoz kötött szimpátiánktól. A becsületesség megélése és felvállalása tehát a legelső lépés ahhoz, hogy egy közösség higgyen nekünk. Milyen bizonyítványt állítunk ki sajátmagunkról ország-világ előtt, ha nem vagyunk képesek elítélni a megalázó, a magas lóról hozzánk szóló kioktató hangokat, a hazugságokat, a korrupciót, a pénzzel megvásárolt, csalással kieszközölt hatalmak megóvását, a nemzetgyalázást, a saját házi vérebeink ránk támadását? Hogyan higgyenek nekünk az emberek? 

Ha ezekkel a vétkekkel, ezek fel nem tárásával, mélységes elhallgatásával vállalunk egy közösséget, akkor magunk is elbukunk, hiszen erkölcsi szintünkről a világ, az ország fog úgy ítélkezni, hogy bűnpártolásban élünk, nekünk minden jó, de leginkább a szellemi zavarosban való halászás a leginkább kedvező álláspont. 

A becsületesség tehát magunk és a közösségünk tükörképe. 


Stat crux dum volvitur orbis. 
A kereszt szilárdan áll, míg a világ forog 

A karthauziak (ezt csak magunknak, úgysem értenék odaát azok) egy olyan szerzetesrend, amely az életet a szigorú némaság eszményével szemléli több száz éven át, de mind a mai napig képes volt fennmaradni. Ott soha nincs veszekedés, mert példamutató a közösség.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy amikor valaki képviselő vagy akár egy egyszerű polgár, némaságot kell fogadnia. Egy olyan nemzeti közösségben, ahol mind a mai napig olyan csoportokkal kell megküzdeni, ahol a viszálykeltés és nem az együvé tartozás, a közös problémák közös megoldásának a keresése a döntő, ott a bűnpártolás szennyesét nem tudjuk magunkról levetkőzni, ha a bazári hangnemmel is azonosulunk. 

Legyünk karthauziak amikor azt a bölcs szigorú békesség úgy kívánja, ok nélkül ne beszéljünk, még suttogva sem! De amikor szükségeltetik, igenis emeljük fel a hangunkat és ordítsunk teli torokból a nemzet érdekében, nehogy nemzeti önérzetünket, büszkeségünket, annak megélését, elveinket, céljaink és terveink megvalósítását, a zsigeri és érzéketlen Ellen a mocskos lábbelijének törlésére használja. Főleg a Nemzet Házában, ahol azt az alpári hangnemet oly gyakran használják... Hangnem- önmérséklet kéretik! A Nemzet Házában és azon kívül is..a jó modor kívánja így. 

(gs 20120615-20130104)  
Dr. Gundy Sarolta


2012. december 30., vasárnap

Amit a szerbek követelnek, az a magyarokat is megilleti!

Kisebségjogi jegyzet


Tomislav Nikolić szerb elnök „Szerbiai kormánya képviselőinek a koszovói önkormányzat ideiglenes intézményei képviselőivel folytatott tárgyalásainak politikai platformja”, röviden Koszovói Platformja a legtöbbet emlegetett szerbiai politikai dokumentum mostanában. A több hónapig készült tervezetet Nikolić december 20-án mutatta be a Demokrata Párt (DS), a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), a Liberális Demokrata Párt (LDP) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőinek. A Danas c. belgrádi napilap december 21. számában teljes terjedelmében közölte Nikolić tervezetét.1 

No-paper”

A „no-paper” jelöléssel ellátott (jelentése: a diplomáciai kommunikáció formája, tartalmilag és célja szerint hasonló a memorandumhoz, de minden jelzés nélküli) dokumentum-tervezet már eddigi is számos – ellentétes – reagálást váltott ki, belföldön és külföldön egyaránt.
Nikolić a mintegy 8 oldalas (2 986 szavas) terve magas fokú területi és politikai autonómiát követel az összes szerbek lakta koszovói község számára. Nagymértékben a „katalóniai modellen” alapszik, de nem jelöli meg, hogy kinek a védnöksége alatt folynának a megvalósításáról szóló esetleges jövőbeli politikai tárgyalások. 
      
Magyar vonatkozásban a tervjavaslat azért jelentős, hogy lássuk milyen megoldást/autonómiát lát elő a koszovói szerbek számára:

Az elképzelés egyebek között tartalmazza „a szerb községek autonóm közösségének létrehozását, amelyet Koszovó északi részén lévő négy (vélhetően Mitrovicáról, Zvečanról, Zubin Potokról és Leposavićról lenne szó), valamint a többi szerb többségű és kisebbségi lakosságú (Gračanica, Štrpce, Gora, stb.) községek alkotnának” (Koszovói Szerb Községek Koszovó és Metóhiai Közössége). A falusi szerb enklávék tekintetében, amelyekben a szerbek és a nem albán lakosság képezi a többséget, Nikolić „a különleges státus” létrehozását kéri.
A szerb községek területi autonómiája az egyik koszovói régió lenne, mivel – a dokumentum szerint – „Koszovó Autonóm Tartomány több régióra lenne felosztva”, de ennek státusa nincsen világosan megfogalmazva.

Koszovó Képviselőháza a Felső (Régiók- és Vallási közösségek Háza) és Alsó Házból (Polgárok Háza) állna. A régiók és a „fő vallási közösségek” egyformán, míg a szerb és a nem albán lakosság „a garantált kvótákkal és választási eredményekkel összhangban lennének képviselve”. Az egyik ház elnöke, valamint a másik ház alelnöke a szerb és a nem albán lakosság képviselői közül kerülne megválasztásra – olvasható Nikolić tervjavaslatában.
Mindezt külön Alapszabály rendezné. Koszovó a lehető legmagasabb szintű törvényekkel kellene, hogy szavatolja a szerb autonómiát, amit a nemzetközi közösségnek a tárgyalási folyamatban részes képviselői „nyilvános deklarációval biztosítanának” – áll a dokumentumban.

A szerb autonóm közösségnek eredeti illetékességei lennének az oktatás (általános, középfokú és egyetemi), az egészségügy (minden szintjén), a sport, a kultúra, a tájékoztatás, a környezetvédelem, a területrendezés, a mezőgazdaság, az erdészet, a vízgazdálkodás, a bányászat, az energetika, a telekommunikáció, a kereskedelem és a gazdaságpolitika, az adóztatás és pénzügyek, valamint egyéb területeken.

Az igazságügy területén a szerb közösségnek első fokú ügyészségei, valamint első és másodfokú bíróságai lennének. A bíróságokat tartományi jogszabályokkal alapítanák, azzal, hogy „a szerb községek polgárainak joguk lenne befolyásolni a bírók választását és a bíróságok összetételét”.    

A szerb közösségnek – a katalóniaihoz hasonló és illetőségű – rendőrsége is lenne, amely formálisan a Koszovó Rendőri Erőkhöz tartozna, de a Koszóvói Szerb Községek Végrehajtó Tanácsa alá lenne rendelve. Nikolić tervezete szerint a szerb közösségek hatalmi szervei közvetlen kapcsolatot teremthetnének Szerbia hatalmi szerveivel, valamint Szerbia költségvetéséből joguk lenne a kiegészítő pénzelésre.

Új viszonyulás

Pásztor István, a VMSZ) elnöke a szerb elnökkel folytatott beszélgetés után a Magyar Szónak nyilatkozva2 – egyebek között elmondta: Nikolić elnök szerint Szerbia lényegi autonómiát kér a szerb községek számára. Szerbia ugyan nem ismerné el Koszovó függetlenségét, de Koszovó jóformán minden tekintetben független volna. Fontos volna, hogy Koszovó területe úgy regionalizálódjon, hogy létre jöhessen egy olyan autonóm térség, ahol a koszovói szerbek élnek többségben. Ezeknek a térségeknek széleskörű autonómiát irányoznak elő, beleértve egyfajta pénzügyi autonómiát is. Az elmondottak alapján olyan megoldások is vannak a dokumentumban, amelyeket az elmúlt években hihetetlen agresszivitással utasítottak el a szerb belpolitikai színtéren. A VMSZ részletesen áttanulmányozza a dokumentumot és ezt követően bővebben is nyilatkozhatunk. Azzal kapcsolatban, hogy pártunk támogatni fogja-e a tervet, szintén korai lenne nyilatkozni. Amit eddig hallottam, az számomra elfogadható – részletezte Pásztor.

Nikolić tervezete most – tudatosan vagy az tudat nélkül – alapjában változtatta meg a szerb politika viszonyulását a nemzeti kisebbségi autonómia iránt. Ennek függvényében a vajdasági magyar pártoknak és a Magyar Nemzeti Tanácsnak, de az anyaországi politikusoknak is meg kell vizsgálniuk a vajdasági magyar közösségnek a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról szóló törvény által biztosított – korlátozott kulturális autonómia – további jogosultságát. Vagy ez az új viszonyulás csak a koszovói szerbekre vonatkozna? Az utóbbi eset a többi szerbiai nemzeti kisebbség hátrányos megkülönböztetését jelentené.

Pásztor számára a Nikolić-terv „elfogadható”. A VMSZ-elnöke arról viszont már nem nyilatkozott, hogy pártja követelne-e hasonló jogokat a vajdasági magyaroknak is, mint Nikolić a koszovói szerbeknek. Vagy továbbra i megelégszünk annak szemlélésével, hogy a MNT „Belgrád segítségével kiteljesedett apparátusa hogyan osztja el a Magyarországról érkező támogatásokat”?3

Amennyiben Nikolić elképzelése – akár a szerb parlament által elfogadott rezolúció formájában is – elfogadásra kerül, a VMSZ-nek, a többi magyar pártnak és az MNT-nek követelnie kell, hogy a vajdasági magyarokat is illessék meg azok a jogok, amelyek Koszovón a szerbeket. Éppen annyi. Se több, se kevesebb.

Bozóki Antal
Újvidék, 2012. december 30.

__________
1 Jelena Tasić: Verzija za strance bez „patriotskog” uvoda. Danas,  2012. december 21. 2. és 3. p.
Pesevszki Evelyn: Az ellenzék megismerte a Koszovó-ügyi tervjavaslatot. Magyar Szó, 212. december
  21., 1. és 4. p.
3 Ágoston András: (Egyelőre) nincs megoldás. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 267. szám, 2012. december 20.


Megjegyzés:

Szerbia nem fogadta el Martti Ahtisaari finn diplomata, az Egyesület Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Koszovó jövendő státusával kapcsolatos tárgyalásokon részvevő főmegbízott (másutt: különmegbízott) Koszovó státusának rendezésére tett javaslatát, amelyet 2007. február 2-án Belgrádban és Prishtinában is átadott.
Az Ahtisaari-terv néven ismertté vált tervezet rendelkezései messzemenően biztosítják a koszovói szerbek nemzeti kisebbségi kollektív jogait, illetve jelentősen javítanák a koszovói szerbek státusát. A terv ugyanis kollektív jogokat és de facto területi autonómiát ír elő, kötelező jelleggel, a koszovói szerbek számára.
(Lásd: Predlog rešenja statusa Kosova specijalnog izaslanika UN, Danas, 2007. február 3., 2., 4. és 5. p.)

2012. december 29., szombat

Három milla pápaszemre...

 

Hárommilliót költöttek csak szemüvegre…

Némi rosszindulattal, de modern szóhasználattal egy igen lendületes, dinamikusan fejlődő és jól prosperáló „cégként“ lehetne aposztrofálni a szabadkai önkormányzatot. Több okból is. Egyrészt azért, mert évről évre hozzájárul az Észak-Bácskában is elkeserítő méretet öltő munkanélküliség enyhítéséhez, mégpedig azzal, hogy folyamatosan duzzasztja a maga humán erőforrását. Szerencsére Jakab Dezső és Komor Marcell száz évvel ezelőtt egy olyan épületet álmodott meg a város szívébe, amely mind a mai napig állja a sarat. És szobái, irodái nem szakadnak le a temérdek tisztségviselő és tisztviselő lába alatt. Pedig a számuk mostanra már elérte a 360-at. Másrészt azért, mert (igazi családanya módjára) gondot visel a városházai közalkalmazottak sorsáról. Ha nem is tartja számon a hajszálaikat, de igyekszik sok tekintetben a kedvükben járni, és még csak álmatlan éjszakái sincsenek amit, hogy erről a féltő gondoskodásról a gátlástalanul kifosztott és kirabolt Szabadkán kinek mi a véleménye. 
Mértékletességet és szégyent nem ismerve, meg a község „templom egere” kategóriába csúszott szegényeivel szolidaritást nem érezve, járják a maguk útját. 


Tavaly például önkényesen (törvényellenesen) felsrófolták a saját fizetésüket. A havi bérrel párhuzamosan rendszeresen kiutalt magának egy kis (hatékonyabb munkavégzésre serkentő) összegecskét is Saša Vučinić polgármester. De ugyanígy vetett egy summa könnyen jött költőpénzt a helyettesének, továbbá a községi képviselő-testület elnökének és alelnökének, valamint a községi közigazgatás vezető beosztású embereinek is. Ilyen huncut módon ömlesztettek át – „zsebpénz” gyanánt – mintegy 210 millió dinárt.  További 270 millió dinár elköltéséről helytelen és pontatlan könyvelést vezettek, 450 millió dinárt pedig nem az előirányzott terveknek megfelelően, nem rendeltetésszerűen használtak fel.


Akik azt gondolták, hogy a csodaszép szecessziós szabadkai Városházán dolgozni nem egyszerűen csak sikk, hanem egy egész sor privilégium is jár a rendes kis állás mellé, azok nem sokat tévedtek. A torony alatt ugyanis rendesen megbecsülik az alkalmazottakat. Ha nem is (a kávéfőző- meg a felmosó asszonyig) egyformán mindenkit. Elsődleges szempontnak tartják, hogy az önkormányzat kötelékébe tartozók egészségesek legyenek, kifogástalan legyen a látásuk és tűrhető állapotban legyen a fogsoruk. Ezért aztán a város állja a számlát, amikor szemüveget vásárolnak maguknak, orvosi vizsgálatra szorulnak, vagy pedig fogászati ellátást kell igénybe venniük. Csak a tavalyi évben 3 millió dinárt költöttek a funkcionáriusok, az irodai ügyintézők, hivatalnokok látásának javítására. Ennyiért vásároltak a részükre szemüveget. Azt a nem túl bonyolult matematikai műveletet még én is el tudom végezni, amelynek a végeredményéből kiderül, hogy ha történetesen az önkormányzat minden egyes dolgozója pápaszemes lett volna, akkor is (átlagban) több mint 8 ezer dinárt költöttek volna rájuk fejenként. Nyilván az sem mellékes körülmény, hogy a szabadkai optikusok is a legkedvesebb kuncsaftjaik között tartják őket számon, már csak a milliós tétel miatt is.

Ez azonban nem minden. A községi közalkalmazottaknak bizonyára valamiféle szervezett módon történő étkeztetés is dukál. Mert, hogy is nézne az ki, ha minden áldott nap otthonról kellene vinniük papírszalvétába és műanyag zacskóba bugyolálva az agyon unt szendvicset? Sokkal könnyebb és kevésbé macerás dolog a pogácsagyártó Fornettinak vagy éppen a helybeli tejüzemnek számlázni havi rendszerességgel. Meg szó, ami szó: elegánsabb is. (Megértem én azt. Mégsem kosztolódhatnak a Vöröskereszt által üzemeltetett szegénykonyhán. Igaz?)


És még ez sem minden! Egy igényes munkáltató vigyázó tekintete sokfélére kiterjed. Nem csupán a dolgozóiról vezet számot, hanem azok csemetéit is igen nagy becsben tartja. Ösztöndíjat folyósít azok számára, akik éppen a középiskolai vagy az egyetemi tanulmányaikat végzik. Tavaly 11 millió dinárt vettek ki a városi kasszából erre a célra.


A rosszmájúaknak és a gonoszkodóknak természetesen lehet irigykedniük a Városházán dolgozó 360 foglalkoztatottra, de aligha érdemes. Én inkább sajnálom szegényeket. Mert a hajigazítás, az arckikészítés, na és a műkörömépítés költségeit (egyelőre még) saját maguknak kell fizetniük. Ezt a pechet!



Szabó Angéla

Minél szegényebb a nép, annál gazdagabbak a honatyák...



2012. december 28., péntek

Kilencven nap elzárás egy hamburgerért


Kovács Tamás - Isten malmai lassan őrölnek

Hogy nemcsak Istennek, hanem a szerbiai igazságszolgáltatásnak a malmai is igen lassan őrölnek, arra kitűnő példa a „második temerini fiúk“ esete. Merthogy a hét magyar fiatal nemzetiségi ügye bizony jócskán elhúzódik. A tartományi székvárosi igazságosztókat aligha lehet olyasmivel vádolni, hogy elhamarkodják, elkapkodják a történtek kivizsgálását, és igyekeznek mielőbb lezárni a kényes nemzetiségi ügyet. Az adai, óbecsei és temerini fiatalokat már több mint két hónapja az újvidéki fogdában tartják, a családokat pedig otthon teljes és végnélküli bizonytalanságban.

Az október végi temerini történet – a magyar fiatalok szempontjából – rosszabbul nem is kezdődhetett volna. Ugyanis őrizetbe vételük első pillanatától kezdve nagyon komoly vétséggel vádolták meg őket. Nemzeti, faji, vallási gyűlölködéssel. Ezek közül pedig már akár csak egyetlenegy minősítés is drasztikus és félelmetes következményekkel (több évre terjedő szabadságvesztéssel) járhat. Az ügy eddigi menetéből arra lehet számítani, hogy minél hosszabb ideig benn akarják tartani a fiúkat, hogy aztán majd hónapok múltán példásan megbüntethessék őket. A tárgyban érintett tanúk vontatott meghallgatásának és a szándékos időhúzásnak más, ép ésszel fel nem fogható, racionális okát aligha találni. Magától értetődően: a nemzeti feszültség kötelező szinten tartása mellett. Mert az Szerbiában már bevett szokás. Ahhoz viszont javarészt akár hozzá is szokhattunk (volna) az elmúlt évtizedekben. Ha másért nem, hát azért, mert ez a tendencia nemhogy eltűnni nem fog, hanem évről évre egyre csak erősödik. Érzik ezt már a magyarok nem csupán Temerinben, a déli végeken, hanem más községekben is.

A hét magyar fiú családjának egyike-másika komoly megélhetési gondokkal küszködik. Már a napi betevő előteremtése is kimeríti a családi költségvetést. A segítőkész, támogató emberekből viszont egyre kevesebb van. Az anyagiak mellett azonban jogi, szakmai istápolásra is szükségük lenne. Sajnos, e téren sem tolonganak az önzetlen önként felajánlkozók. Pedig ezerszer okosabb lenne megelőzni a bajt, mintsem aztán hosszú időn át gyógykezelni. 

Az már csak keserű hab a tortán, hogy a mi kisebbségvédelmi politikánk is minden megtesz annak érdekében, hogy ügyesen kimaradjon a hat magyar család személyes tragédiájából. Simítás helyett már az ügy kipattanásakor igyekeztek a lehető legrosszabb színben feltüntetni a tízen  illetve huszonéves fiatalokat (szélsőségesnek és újfasisztának bélyegezték őket) és mielőbb elhatárolódni tőlük. Nem foglalkozni velük, akárha nem is léteznének. Így viszont külön-külön, a sorsukra hagyatottan kénytelenek megvívni a saját szélmalomharcukat. A politikum pedig a magasságos városháza meg a pártszékház ablakából egykedvűen nézni, mint vergődnek. A hat vajdasági magyar család nyomora nem az ő személyes nyomoruk.

Miért is ül Csongor?

Amikor felvetődik a temerini Koperec Csongor esete, mindig eszembe jut egy idézet, amely szerint a nehezet egyből meg lehet csinálni, a lehetetlent viszont egy kicsivel több ideig tart. Az ő őrizetbe vételének ugyanis semmiféle logikus – tényekkel, érvekkel alátámasztott – magyarázata nincsen. Abban az időben, amikor a kocsmai verekedés zajlott, ő egy egészen másik helyen tartózkodott. A település központjában, több utcányira a rendbontó társaságtól. Másnap mégis házkutatást tartottak náluk, lefoglalták a személyes holmiját, őt pedig őrizetbe vették.

A barátjával elment hamburgert vásárolni, és ez lett belőle. Már több mint két hónapja fogva tartják. De még az égvilágon semmit nem bizonyítottak rá. Senki, egyetlen tanú sem tett rá nézve terhelő vallomást – mondja Nándor, az édesapa. – Úgy látszik, hogy a mi fiunk esetével is példát akarnak statuálni, és még jobban meg akarják félemlíteni az itteni magyarságot. Lassan már oda jutunk, hogy este vagy éjjel az utcára sem mehetünk ki nyugodtan, mert soha sem tudhatjuk, hogy mi fog velünk történni.

Norbert segélykérő levele

A hét fogdában lévő fiú közül vélhetően az óbecsei Kovács Norbert érzi magát a legkomiszabbul. Neki az eltelt két hónap alatt egyetlen látogatója sem volt. A szülei már évekkel ezelőtt lemondtak róla. Sem a volt felesége, sem pedig a húga nem érdeklődik különösebben a sorsa iránt. Mivel szinte mindenki elfordult tőle, és a legnagyobb bajban magára hagyta, a múlt héten igen panaszos levelet juttatott ki a fogdából. Amelyben leírja, hogy amíg kinn volt, sok emberen segített, és népes baráti társaság vette körül. Akik viszont most rendre elfeledkeztek róla. Ezért aztán heteken át ugyanazt a vékonyka nyári ruhát hordta, amiben letartóztatták és bevitték. Most kabátot, nadrágot, pulóvert meg tornacipőt kért. És azt is megírta, hogy panaszáról, elkeseredettségéről ne szóljanak senkinek. (Úgy viszont nehéz lett volna segíteni neki. Egy kis szervezéssel Norbi a kért holmit már meg is kapta.)

Két szaloncukrot sikerült bejuttatni…

A családok nagyon bíztak abban, hogy a karácsonyi ünnepekre már végérvényesen lezárják az ügyet, kiengedik a fiatalokat, és végre mindannyian fellélegezhetnek. De nem így történt. Megint a szülőknek kellett utazniuk, nekik kellett meglátogatniuk a fogva tartott gyerekeiket.
Az adai Apatócki Magdolna esetében úgy hozta a szerencse, hogy éppen karácsony napján kellett beszélőre mennie a 18 éves fiához. Ez pedig egyfelől szívet-lelket melengető volt, másfelől viszont igencsak idegpróbáló. Arról mesélt, hogy ropogósra sütött pulykahúst csomagolt Flóriánnak, de vesztére, a doboz egyik sarkába kevéske majonézt is tett. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy az őrök ne vegyék át a karácsonyi ebédre szánt ételt. Korábban bontatlan csomagolású majonéz bejuttatásával próbálkozott, de sikertelenül. Még a gyári csomagolású szaloncukrot sem vették át. Összesen csak két szemet sikerült ügyesen becsempésznie.

– Nagyon elkeseredett vagyok, és fogalmam sincs, hogy kihez is fordulhatnék. Én most már szeretnék egy nagyot lépni előre ebben az ügyben. Valami látványosat tenni, aminek végre ereménye is lenne. Ezt mondtam az ügyvédünknek is. Ahogy múlik az idő, egyre nehezebben viseljük el ezt a kilátástalan helyzetet. Szörnyű ez a bizonytalanság, ez a teljes kiszolgáltatottság. Fogalmunk sincs arról, hogy még meddig akarják bent tartani a gyerekeinket. Flóri fiamat eddig senki semmivel nem vádolta. Egyetlen vádat sem tudtak rábizonyítani. Ő azon a kérdéses estén nem is volt bent a vendéglőben, hanem kint várakozott a barátnőjével, mégis hetek óta bezárva tartják – mesélte sírva Flórián édesanyja.

Ha nem segítenek neki, elveszíti a tanévet

A másik adai fiú, Smit Tomas se nincsen irigylésre méltó helyzetben. Hetük közül ő az egyetlen, aki még nem fejezte be a tanulmányait. Mivel pedig az idei tanévnek az egyik fele már elmúlt, nagyon úgy fest, hogy évet kell ismételnie. Osztályzatai októberben még alig voltak, így viszont most bizonyítványt sem kaphatott. Egy évet már korábban is veszített az igazolatlan órái miatt. A családnak ugyanis még annyi pénze sem volt, hogy kiváltsák a fiúnak a havi buszbérletet. Ezért nem mehetett iskolába. Szülei elmondása szerint éppen az ünnepek előtti napon zajlott Tomas meghallgatása. De még akkor is bíztak abban, hogy a hétvégén csak hazaengedik. Sajnos, csalódniuk kellett.

Semmi jót nem várnak

A temerini Orosz fivéreket már a legelső napon elválasztották egymástól. Attila és Róbert csak három hét elmúltával láthatta egymást, de akkor is csak néhány percre. Éppen az édesapjuk érkezett hozzájuk látogatóba, és mindkettőjüket elővezették. Azóta is külön cellában tartózkodnak.

Anyjuk, Angéla arról értesített, hogy nemrégiben Attila megbetegedett. A fogdában viszont olyan gyógyszert írtak fel a számára, amely allergiás tüneteket váltott ki. Súlyos szív- és keringési panaszai miatt a napokban az újvidéki kórházba szállították. Amiatt is panaszkodott, hogy körülményes a gyerekeknek szánt csomagok átvétele. Soha nem lehet előre kiszámítani, hogy mit vesznek át, mit nem. Hétről hétre változtatnak rajta. Meg a levél általi értekezés is hosszadalmas. Megemlítette a legfrissebb példát: az egyik fiú l2-én postázott levelét tegnap, 27-én kapták meg.

Istvánt, a családfőt nem egy csüggedő, könnyen elkeseredő embernek ismertem meg, most viszont komolyan aggodalmaskodik. Ő a következőket mondta: – Én már attól tartok, hogy a két hónappal meghosszabbított vizsgálati fogság lejárta után (január 22-én lesz) sem fogják kiengedni a gyerekeinket. Mind a hét fiút bent tartják úgy, hogy közben se nekik, se nekünk fogalmunk sincs, hogy miért is ülnek valójában. Amivel vádolják őket, azokat sorra meg tudják cáfolni, mégsem történik semmi. Ettől eltekintve, félek, hogy az ügyük még sokáig elhúzódik, és csak tovább bonyolódik. Ahelyett, hogy minél előbb lezárnák és szabadon engednék őket.

Szabó Angéla 

2012. december 17., hétfő

Már csak 13%

 NEGYVEN EZERREL KEVESEBB MAGYAR


Kisebbségjogi jegyzet

Egyre több adat kerül nyilvánosságra a 2011. évi népszámlással kapcsolatban. Bármely népesség lélekszámának alakulása fontos mutatója a politika sikerességének, vagy sikertelenségnek. Így, a nemzeti kisebbségi politikának is egyfajta fokmérője. A politikusok és az intézmények munkájának eredményét is jórészt ezek alapján lehet érdemében megítélni, értékelni. 

Már csak 13%

Magyar vonatkozásban a legutóbbi népszámlálás adatai rosszabbak, mint ahogyan demográfusok már korábban jelezték: Tíz év alatt a Szerbiában élő magyarok száma 39 400-al, ebből tartományban élő magyarok száma 39 071-el lett kevesebb, vagyis fogyása „eddig még soha nem tapasztalt méreteket öltött”.[1]
Mivel Vajdaság lakosainak száma 100 189-el csökkent 2002-hez képest, ebben a csökkenésben a magyarok 39%-al vesznek részt. Ez kétszer meghaladja a lakosságban való részvételi arányunkat (13%). A demográfusok szerint a vajdasági magyarok valós lélekszáma még ennél a számadatnál is kisebb, mivel „életvitelszerűen sokan nem élnek a szülőföldjükön”.[2]  
A népességi mutatókat súlyosbítja a tény, hogy a magyarok az egyik legelöregedettebb nemzeti közösség Szerbiában. A magyarok átlagéletkora 44,9 év, míg a romáké 28,3 év, a bosnyákoké 33,5 év, a szerbeké 42,5 év. A négy legjelentősebb nemzeti közösség közül tehát a magyarok átlagéletkora a legnagyobb, ebből következik logikusan, de nem törvényszerűen, hogy az elhalálozási arány is itt a legnagyobb, illetve, hogy a születési index pedig sajnos a legkisebb.[3] „A szerb lakosságnál a csökkenés sokkal kisebb, mint a többi nemzeti közösséghez tartozók esetében.”[4]Amíg a többségi szerb populáció csökkenése 3,6%, a nemzeti kisebbségi közösségeknél ez átlagban négyszer több és 14%-ot tesz ki (a magyaroknál ez 13,3%).[5]
A magyarok lélekszámának csökkenését – az említett okok mellett – még feltehetően nagymértékben befolyásolja az elvándorlás és asszimiláció is, amit a legnehezebb mérni a különböző eddig ismert módszerekkel.[6]
Itt az ideje tudomásul venni, hogy fogyatkozásunk fő okát magunkban kell keresnünk, megbomlott értékrendünkben, abban, hogy évente háromezerrel több magyar ember hal meg, mint ahány magyar nő ad életet gyermekének. Nemzetközi felmérések és tudományos igazságok támasztják alá, ennek oka nem a szegénységünkben keresendő, gazdasági nehézségeinkkel legfeljebb lelkiismeretünk háborgását nyugtatjuk, becsaphatjuk magunkat és másokat. Mindinkább meg vagyok győződve róla az MNT ezt nem nézheti tétlenül, nem állhat be a rinyálók, a másra mutogatók, a kifogást keresők hazug táborába és már holnap szakmailag megalapozott programokat kell alkotnunk, intézkedéseket kell foganatosítanunk a további demográfiai összeomlás feltartóztatása érdekében, mert ez (is) a dolgunk – írta Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke 2012. december 8-i jegyzetében.[7]

Senki sem felelős?

  Az MNT elnöke – a feje tetejére állítva logikát – úgy tartja, hogy a vajdasági magyarok drámai fogyásának mi magunk vagyunk az okai. Ennek eredetét „nem a szegénységünkben, gazdasági nehézségeinkben” és – tegyük hozzá – a (bizonytalan) gazdasági, valamint politikai körülményekben kell keresni, hanem önmagunkban. 

 
Korhecnak ezt az állítását úgy is lehetne értelmezni: Mossa kezeit, neki és az utóbbi években kimagasló politikai tisztségeket betöltő magyaroknak semmi köze a vajdasági magyarok folyamatosan romló helyzetéhez. Mintha nem ő lett volna 2000-től 2010-ig tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár, 2010-től pedig az MNT elnöke, Kasza József (most vizsgálati fogságban, de nem a demográfiai kérdések miatt), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, a szerb kormány alelnöke stb., Pásztor István, a VMSZ elnöke, a Tartományi Kormány alelnöke, gazdasági tikár (most a Tartományi képviselőház elnöke), stb., Egeresi Sándor a Tartományi Képviselőház korábbi elnöke, most a VMSZ képviselőházi frakciójának vezetője, Józsa László, az MNT korábbi elnöke, a VMSZ Elnökségének tagja, a Szekeres László Alapítvány Kuratóriumának elnöke stb.?
Elszámoltak-e ezek az urak a munkájukkal, vagy csak egyik tisztségről a másikra távoztak? [Egeresi még dicsekedett is, hogy a hetedik (!?) mandátumát tölti a Tartományi Képviselőházban.] Tartoznak-e a tisztségviselők felelősséggel a népesség ilyen arányú csökkenése miatt? Tudták-e ezek az urak, hogy hogyan alakulnak a vajdasági magyarok gazdasági és demográfia adatai, közösségünk helyzete? Ha nem tudták, akkor azért felelősek, ha pedig tudták, akkor meg azért, hogy ide jutottunk.

Kerülik az érzékeny kérdéseket

Már az a tény, hogy a magyarok aránya a tartomány összlakosságában 1948 óta (25,8%) csaknem megfeleződött (13,00%-ra zsugorodott) és továbbra is folyamatosan csökken, jelzésértékű a vajdasági magyarok helyzetéről és a szerb állam magyarságpolitikájáról. Ez azonban cseppet sem csökkenti a magyar politikusok felelősségét. 
A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 10. szakasza 14. pontja szerint ugyanis a nemzeti tanács „állást foglal, kezdeményezést tesz és intézkedéseket foganatosít a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben”. 

Az MNT – a mostani és a korábbi összetételében – többnyire kerülte, hogy a kultúra, az oktatás, tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén kívüli, a vajdasági magyarokat érintő más (többnyire érzékeny) kérdésekkel foglalkozzon. Korhecz Tamásnak most hirtelen eszébe jutott és – tizenkét év után – programok, intézkedések foganatosítását ígéri „a további demográfiai összeomlás feltartóztatása érdekében”. Hány vajdasági magyar marad, mire a program elkészül, és valamilyen eredmény is mutatkozik?


Bozóki Antal
Újvidék, 2012. december 16.


[1] Végel László: Plebejus Európa. Családi Kör, 2012. december 13., 8. o.
[2] Uo.
[3] Kiss Igor: A 2011. évi népszámlálás nemzetiségi adatai. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 254. szám, 2012. november 30.
[4] Balla Lajos: Vajon csak egyszerűen: Fogyatkozik a vajdasági magyarság? http://www.vajma.info/cikk/tukor/5313/Vajon-csak-egyszeruen-Fogyatkozik-a-vajdasagi-magyarsag.html, 2012. december 2. [18:55]
[5] CDCS: Povodom rezultata popisa stanovništva 2011. po nacionalnoj pripadnosti [A 2011. évi népszámlás eredményei a nemzeti hovatartozás alapján], http://cdcs.org.rs/index.php?option=com_content&task=view&id=530&Itemid=33,  2012. november 30.
[6] Diósi Árpád: A szív és az ész. Magyar Szó, 2012. december 8., 13. o.
[7] Korhecz Tamás: Őszintén szembenézni a valósággal: eredményekkel és nehézségekkel egyaránt, Magyar Szó, 2012. december 8., 14. o.

2012. november 29., csütörtök

Szerbiában 39400 magyarral kevesebb van tíz év leforgása alatt!


Hosszas vajúdás után közzétették a 2011.-ben elvégzett népszámlálási adatokat. Szerbiában 253 899 magyar él, az össz lakosság 3,53%-a. Összevetve az előző népszámlálással a magyarság negyede fogy el tízévenként. Vajdaságban 251 136 magyar él a tartomány összlakosságára kivetítva 13%-a.

Az etnopolitikusok megmagyarázzák e gyászos eredményeket is: világválsággal, a gyermekáldás fel nem vállalásával...

A valós okokról: a magyarság peremre való szorításáról, a másodrangú állampolgári létről, a munka piacán való mellőzésről, a politikai-etnikai üldözésről és egyéb hátrányos megkülömböztetésről szót sem fognak ejteni!

*     Jugoszláv-Magyar, Szerb-Montenegrói...
**   Vajdasági, Sumadiai, Uzsicei, Vranyei...

Az eredmények tudatában, Bánátban a magyar teljességében szórványba került. Az utolsó többségi magyar község is megszünt. Csóka községben (8 falu közössége) a magyarok száma 5661 fő, községre kivetítve  49,67%.


Meg kell említeni 1981-ben csak Csókán 5414 lakos élt! A legtöbb lakosa Csóka községnek 1953-ban volt 19 885 fő. Fél évszázad alatt 8497 lakossal kevesebben lettünk a községben, Terján falut ledozerolták, elnéptelenedett Jató, Újmajor, Macahalma, Illancs... Csóka mellől eltünik lassan Rét, Sörház...


A csókaiak szétszóródtak a nagyvilágban:  Újzélandon, Ausztráliában, Kanadában, Dél-Afrikai Köztársaságban, Angliában, Németországban, Svédországban, Svájcban, Ausztriában, Magyarországon...

A Trianon, a második világháború, a balkáni testvéröldöklés, ezt követő demokratikus módszerváltás rabló magánosítása, mind hozzájárultak a szülőföld elhagyásához. A fő ok a mindenkori hatalom és az azt kiszolgáló etnopolitikusaink, mert ugyebár, akié a hatalom azé a jog is...A gyakorlatban az egyesnek mindent szabad a kettesnek semmit! Sok a kettes a magyarok között, túl sok...

Mi maradt nekünk az őseink földjén? Jogunk van csendben elkullogni...

Margit Zoltán

2012. november 22., csütörtök

Mulassunk a legnagyobb történelmi tragédiánkon?!




A legváratlanabb pillanatban képes a délvidéki magyar politikai elit olyan húzásokat megtenni, amelyekbe még egy magát radikális jobboldali szerbnek tartó személy is belepirulna. Történt ugyanis, hogy a B92 mai internetes kiadásában olvashatunk arról, miszerint Pásztor István, a VMSZ vezetője és a tartományi képviselőház elnöke 2012. november 24-re díszülést hívott össze ,,Baranya, Bánát és Bácska a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz történő csatlakozásának 94. évfordulója alkalmából.”

Bizony, a legnagyobb magyar párt első emberének kezdeményezésével fogják megünnepelni Trianon délvidéki következményeit. Kísértetiesen hasonló ez az erdélyi ex-pártelnök, Szász Jenő bukaresti ,,ünnepi kiruccanásához”, ahol román színekbe öltözve cefrézgettek a román államelnökkel, Erdély elcsatolása fölött örvendezve még pár évvel ezelőtt. Nos, itt sem lesz hiány magas fokú vezetőkből, hiszen Pásztor mellett Bojan Pajtić és Tomislav Nikolić is tiszteletét fogja tenni. Csak remélni tudom, hogy magyarországi kormánytag nem jelenik meg az eseményen.

Még mielőtt az olvasó azt hinné, hogy e fajta ünnepi ülés már-már hagyományossá vált Újvidéken, a tartományi parlamentben, elárulom, hogy nem. Az utóbbi nyolc évben bizonyosan nem volt sem ünnepség, sem díszülés. Mi vezette a még mindig ,,magyar és demokrata” tartományi hatalmat arra,  hogy a magyarság sorsfordító tragédiáját velünk akarják megünnepeltetni? Csak találgatni lehet. Egy külső szemlélő fejével annyi minimum megállapítható, hogy 94 évvel Trianon után az a baranyai, bánáti, bácskai és szerémségi terület, amely a SZHSZ-hez, majd Jugoszláviához, később Szerbiához került, katasztrofális állapotban van, nemzetiségi-gazdasági-társadalmi-környezeti értelemben egyaránt. 

Higgyünk a visszaútban.

László Bálint

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin