Margit Zoltán: szabad

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabad. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 25., péntek

Illés Zsolt ismét szabad ember - temerini fiú



Illés Zsolt ismét szabad ember. 

A 13 évre elítélt negyedik „temerini fiút” március 8-án engedték ki a börtönből.

Milyen érzés – majd 12 év után – újra szabadon sétálni az utcán?

– Furcsa ez a szabadság, még szokatlan, hogy oda mehetek, ahová akarok. Rám köszönnek, megszólítanak, én meg csak nézek, mert ha ismerős is egy-egy arc, a nevekre már alig emlékszem.


Hogy múlt el az utolsó bent töltött nap? Tudtál-e aludni azon az éjjelen?

– Úgy telt, mint a többi, beszélgettünk, társasjátékoztunk, az éjszakát átaludtam. Másnap reggel fél 9 tájban szólt a kapunál dolgozó rabtársam, hogy pakoljam össze a holmimat és utána jelentkezzek az irodában az elbocsátó céduláért. Mindenem, amim van, 2 táskába belefért. Kint már várt rám a bátyám.

A bezártság elviselésén túl, mi volt nagyon nehéz?

– Kezdetben a fizikai, aztán pedig a lelki bántalmazás. A pszichikai tortúra, a gúnyolódás, a sértegetés, számtalanszor a fejemhez vágták, hogy nem 13 évet kellett volna kapnom, hanem 40 év büntetést. Az ilyesmi sokszor jobban fájt, mint a verés. De az is elkedvetlenített, hogy nem volt munka folyamatosan, pedig kitanultam az asztalos mesterséget és egy bádogos műhelyben is dolgoztam.

Az igaz volt, hogy benneteket már a legelső pillanatban azzal fogadtak, hogy itt jönnek azok a temerini magyarok, akik megöltek egy szerbet?

– Igaz volt. Rögtön a bejáratnál letérdeltettek bennünket sorban, a folyosón, ott térdeltünk másfél órán át, és amikor elment mellettünk valamelyik őr, belénk vágott vagy adott egy pofont. Később egy másik folyosón falhoz állítottak bennünket. Az egyik őr verni kezdett, a másik meg rugdalni. Aztán az egyik a hátamat meg a fejemet ütötte a gumibottal, s amikor látták, hogy még mindig talpon vagyok, akkor a másik kirúgta alólam a lábamat. Mikor már a földön feküdtem, kaptam még egy rúgást és azt mondta az őr, hogy itt ilyen a fogadtatás. Aztán 4 napot töltöttem egy magánzárkában. Csak ágy meg vécé volt bent. A harmadik napon elvezettek kihallgatásra. Az arcom csúnyán feldagadt s a felügyelő megkérdezte, hogy mi történt velem. Mivel ugyanaz a börtönőr kísért el, aki részt vett a verésben is, és a kihallgatáskor is ott volt a szobában, azt feleltem, hogy elcsúsztam. Erre ő is lekevert néhány pofont, és amikor az őr visszavezetett a cellámba, párszor beleverte a fejemet az ajtóba.

Kerültél-e életveszélybe a börtönben töltött évek alatt?

– Két ilyen eset volt. Egy megfázás szövődményeként 20 kilót lefogytam és úgy legyengült a szervezetem, hogy nem tudtam lábra állni. Erős fájdalmaim voltak, a börtönorvos azt állapította meg, hogy sérvem van. Felvettem 40 injekciót, de az állapotom egyre csak rosszabbodott. Akkor szóltam apámnak, hogy keressen sürgősen egy ügyvédet, mert nem élem túl. Az ügyvéd kivitt egy városi rendelőbe, ahol azonnal felismerték, hogy félrekezeltek. A másik esetben késsel rám támadott az egyik rabtársam, de nem tudott megszúrni, mert egy szerb fiú a kés elé ugrott, megmentette az életemet. Olyan szempontból talán szerencsém volt, hogy a rabok általában befogadtak, inkább az őrök voltak azok, akik piszkálódtak. Amikor az első letöltött év után Újvidékről áthelyeztek a Sremska Mitrovica-i börtönbe, 25 napot töltöttem magánzárkában (ez volt a kötelező karantén), utána pedig egy olyan épületbe kerültem, ahol 700 elítéltet zsúfoltak össze. Mi 81-en voltunk a szobában. A 700 rabra 4 börtönőr jutott. Rendbontás, verekedés naponta történt, és mire az őrök felértek az emeletre, hogy rendet tegyenek, leginkább már késő volt. A sérültet gyakran pokrócban vitték el. Amikor este kikapcsolták a tévét és behajtották a szoba egyetlen szellőzőablakát, hogy fény ne szűrődjön be rajta, akkor csak azt hallottam, hogy nem messze tőlem, megint vernek, püfölnek valakit. Bottal, vassal ütötték. Amikor engem megláttak a börtönőrök, fogadást kötöttek, hogy meddig bírom ki abban a pokolban. Volt, aki csak 5 napot adott nekem, volt, aki még kevesebbet. Két és fél évet töltöttem ott…

Mikor volt a mélypont, amikor úgy érezted, hogy már nem megy tovább?

– Apám halálakor, 2008-ban. Amikor megkaptam a táviratot, még abban reménykedtem, hogy hazaengednek a temetésére, mert kérték, hogy a halotti anyakönyvi kivonatát is juttassák el, de amint megérkezett, közölték velem, hogy mégsem mehetek haza. Ez volt a legnehezebb. Anyánk halála után amúgy is széthullott a család. Apám újranősült, fogta a 4 éves Karolina húgomat és követte a feleségét Magyarországra. Engem meg elvittek katonának, s mire leszereltem, már csak Jóska bátyám maradt… Most megint ő a támaszom. Befogadott a házba, ahol a feleségével él. Most itt vagyok náluk. A húgom is gyakran meglátogat. Ő a nevelőapjánál lakik. Jó lenne minél előbb munkát találni… És végezetül: szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek, támogattak.

Szabó Angéla




2011. június 24., péntek

Mindennapi sajtónkat ad meg nekünk!

Szabad e sajtó? Sajtószabadság van-e?

Kettő századot visszalépve, fontos volt számunkra a szabad sajtó. A legitim választott faj nem érti a demokráciát, csakis önös érdekek között lavírozva lép egyet, szem nem marad szárazon pediglen egy vasárnap véleménye maradt a farzsebbe!
Igen, lehet takarózni, mert van mivel, legtöbbünknek már nincs mivel, még az egyet és utolsót is elveszitek tőlünk a józan-ész által diktált sajtó szabadságát...
Lesz még ennek böjtje hatalmasságok, lesz! Emlékezem nem is olyan régen Milosevits taposott bennünket ilyen szépen, de fájóbb, hogy a "saját" fajtád teszi mindazt a "demokrácia" jegyében! Az írás szól róla, akit az Úr elakar veszejteni annak elméjét veszi el! Tőlünk a szabad sajtó ment el, avagy veszitek el...Tudományokban "jártasaknak" még annyi sem telik, mint Mátyás számadó juhászának, ahogyan ő meg tudott fejni három kecskét mi is megtesszük, türelem, mert a józan paraszt ész felülkerekedik az úri huncutságon is!
Nagyon sokan átéltük Pressburger Csaba kálváriáját, engem hét éve fejezett le a VMSZ koholt vádakkal, koncepciós eljárással, még az akkori elnöki tanácsadóval az élen és azóta is az utcán élek kettő piciny magyar gyermekkel, megvertetek igaz, de soha nem fogtok megtörni! A módszer ugyebár ugyanaz, az "ítélnökök" ugyanazok más "czímzetes" szereposztásban! Pressburger Csabának ajánlom, nincs mit szégyellnie, emelt fővel kell menni és tenni továbbra is a magyarság érdekében! Istenem bocsáss meg nekik nem tudják mit cselekszenek! Példát statuáltatok ismét, hogy kell a magyar embert megnyomorítani és ezt még büszkén teszitek a  vajdasági magyarság nevében!

Menjünk sorjában:

„A Duna sem mossa le a Magyar Nemzeti Tanácsról”

Mától nem Pressburger Csaba a Magyar Szó főszerkesztője

A Magyar Nemzeti Tanács tegnapi ülésén megerősítette a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének indítványát és leváltotta Pressburger Csaba főszerkesztőt. Lapunk új főszerkesztője mától Varjú Márta. A Magyar Szó újságírói egy maroknyi támogatóval felvonultak a Magyar Ház, az MNT székháza előtt. A kollégák szerettek volna részt venni az egyébként nyílt ülésen, de a biztonsági emberek már csak akkor engedték be őket, amikor a Pannon TV-ben véget ért az ülésről adott élő adás. A helyszínen a rendőrség négy tagja posztolt.
Az ülés nyolc napirendi pontjából hetet valamivel több mint egy óra alatt megtárgyalt a tanács, a lapunk főszerkesztőjének leváltására, illetve az új főszerkesztő kinevezésére vonatkozó indítványról ehhez képest négy órán át tárgyaltak, azaz vitáztak. Még soha nem fordult elő, hogy a Magyar Összefogás listájáról kikerülő MNT-tagok véleménye ennyire megoszlott volna valamelyik napirendi ponttal kapcsolatban.
BODZSONI: SAJTÓSZABADSÁG EGY HATÁRIG
Siflis Zoltán, a TJGYT, azaz az igazgatóbizottság tagja elmondta, hogy a testület hosszabb időn át elemezte lapunkat, és arra a megállapításra jutottak, hogy a magyarságot érintő fontos eseményekkel kapcsolatban a Magyar Szó nem megfelelően tudósított, illetve egyéb súlyos hibákat követett el, amelyek körébe a csúsztatás is beletartozik. A TJGYT tendenciát látott ebben a főszerkesztői magatartásban – jelentette ki Siflis.
– Igyekeztünk felhívni a főszerkesztő figyelmét a mulasztásokra, nyomásgyakorlásról azonban szó sem volt. A lapban tapasztalt mulasztások, hibák függvényében esetenként negatív kép jelent meg a lapban azokról a közéleti személyiségekről, akik felvállalták a vajdasági magyarság sorsa alakulásának képviseletét. Szóba került az MNT alapította hetilap, a Hét Nap és a Magyar Szó között vita is, amit testületünk igyekezett elsimítani, de a Magyar Szó főszerkesztője az erre vonatkozó részéről elhangzó ígéret ellenére sem járult hozzá a vita megfelelő lezárásához – magyarázta Siflis.
A TJGYT tagja azokról az eseményekről, jobbára sajtótájékoztatókról is beszámolt, amelyekről lapunk nem tudósított. Mintha nem kellő szimpátiával követnék azokat az eseményeket, amelyekről tájékoztatni kellene a közösséget, illetve az olvasót – állapította meg Siflis, a folytatásban pedig elmondta, hogy egy közszolgálati médiumnak nem szabad mérgeznie a közösséget, hanem kapaszkodókat kell neki nyújtania, és nem szabad elfordulnia azoktól, akik megpróbálják összetartani a közösséget. Egyetlen közszolgálati médiumnak sem szabad elhallgatnia azokat az eredményeket, amelyek a közösség építése terén létrejöttek – szögezte le Siflis.
Bodzsoni István, az igazgatóbizottság másik tagja azzal kezdte beszédjét, hogy azért van jelen az ülésen, mert hisz abban, hogy az erős vajdasági magyar sajtó létkérdése a vajdasági magyarságnak. Megfelelő tájékoztatás nélkül a vajdasági magyarság sorsa megpecsételődik – véli Bodzsoni.
– Újságíróként nehezen tudnám elképzelni a főszerkesztő leváltását a felsorolt mulasztások alapján. Egyébként nem a mostani főszerkesztő a leglényegesebb probléma. Ő annak a helyzetnek a terméke, amely már régóta jellemzi a Magyar Szót és a többi vajdasági magyar médiumot. A politikum és az újságírói társadalom krónikus szemben állása már 20 éve jellemző Szerbiában. Fontos a sajtószabadság, de az újságíróknak csak addig lehet szabadságot adni, amíg az nem lépi át adott közösség határait. A Magyar Szó és annak alapítója, az MNT között katasztrofálisan rossz a kapcsolat. Az ellenállás különböző formáit figyelhetjük meg ebben a kapcsolatban. Változtatni kell, de nyilván nem az MNT-t kell megváltoztatni. A Magyar Szó vagy nem, vagy csak részben elégíti ki a vajdasági magyarság igényeit. Az is kérdés, hogy vajon kié a Magyar Szó? A szerbiai demokratikus liberális közvélemény magyar napilapja, vagy a magyar közösség napilapja. A különbség nem drasztikus, de igenis van különbség. Mindenki érdeke, hogy a lapot illetően történjen valami. A közszolgálatiságot ellátó magyar tájékoztatásra van szükség – érvelt Bodzsoni.
Bús Ottó, az MNT Tájékoztatási Bizottságának tagja beszámolt arról, hogy a bizottság szerdai ülésén alaposan körüljárta a Magyar Szó igazgatóbizottságának indítványát és négy órát tárgyaltak annak kapcsán. A tárgyaláson Pressburger is jelen volt. Az igazgatóbizottság módszereit egyesek megkérdőjelezték, de a tényállást már nem – közölte Bús.
A folytatásban Simon Erzsébet Zita, az MNT tájékoztatással megbízott tanácsosa sorolta fel azokat a szakmai mulasztásokat, amelyek alapján a Közigazgatási Hivatal is jogosnak véli a főszerkesztőcserét.
PRESSBURGER: A MAGYAR SZÓ NEM ÉN VAGYOK
Mától leváltottnak minősítendő főszerkesztőnk is felszólalt az ülésen és igyekezett minden felsorolt vádra választ adni. Pressburger elmondta, hogy a főszerkesztői posztra egy olyan programmal pályázott, amelynek egyik pontja kimondja: szeretné elérni a lap tekintélyének visszaszerzését. Pressburger szerint az objektív tényállás ismeretében be kell vallani: az utóbbi két évben a Magyar Szó a leggyakrabban idézett vajdasági magyar médiummá vált Szerbiában, Vajdaságban és a határon túl is. – Ezenfelül elterveztem az olvasótábor kiszélesítését. Az igaz, hogy az eladási mutatók visszaestek, de arról senki sem beszél, hogy lapunk internetes kiadásának 150 százalékkal nagyobb az olvasottsága, mint korábban. Elhangzottak vádak azzal kapcsolatban is, hogy július elején az elsős középiskolások nem kapták meg az ingyenes Képes Ifjúságot. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a lapok kézbesítése, így a Képes Ifjúság eljuttatása a középiskolákba, a terjesztőosztály feladata, a terjesztőosztály pedig nem a szerkesztőség és nem a főszerkesztő illetékességébe tartozik, hanem az igazgatóéba. Az igazgató volt az, aki az MNT-vel aláírta a szerződést az ingyenes Képes Ifjúság programról. A mulasztásoknak feltüntetett sajtótájékoztatókkal kapcsolatban pedig tudni kell, hogy egy szerkesztőségben nem mindent a főszerkesztő dönt el önkényesen, hanem naponta összeülnek a különböző rovatok vezetői és eldöntik, hogy mi kerüljön a másnapi újságba. Így valójában a Magyar Szó egész szerkesztőségét rossz munkavégzéssel vádolják. Programomban azt is világosan megfogalmaztam, hogy a lapban háttérbe kívánom szorítani a sajtótájékoztatókat és közleményeket, ezeket inkább kiindulópontként használjuk fel elemző írásokhoz. Most tehát azokat a dolgokat olvassák a fejemre, amiket előre megfogalmaztam programomban – részletezte Pressburger. A volt főszerkesztő azt is közölte az MNT-tagokkal, hogy nem ő jelenti egyedül a Magyar Szót, leváltásával a tanács semmit sem ér el, mert ilyen módon nem változtathatnak a szerkesztőség munkatársainak hozzáállásán.
Varjú Márta szintén a szószékhez járult és elmondta, hogy már 26 éve lapunk munkatársa, szereti a lapot és magáénak érzi. Varjú Márta már a szavazás előtt közölte, hogy megbízott főszerkesztőként a szakmaiságot, a szabad és független tájékoztatást tartja majd szem előtt.
– Furcsa hozzáállás nem követni a sajtótájékoztatókat és nem közölni a közleményeket. Én a hagyományos újságírás híve vagyok – foglalta össze Varjú Márta.
Ezután szólalhattak fel az MNT-tagok. Az elhangzó beszédek igen sokszínűek voltak.
Rácz Szabó László szerint nem sorakoztattak fel komoly indokokat a főszerkesztőcsere mellett. Az a fontos, hogy a főszerkesztő mit ígért programjában, az összes többi már belemagyarázás – véli Rácz Szabó. Ha nem kérték tőle akkor, hogy kövesse a nemzeti érdekeket, akkor nem is kérhetik rajta számon – tette hozzá.
– Pressburger el kívánta indítani a Tiszavidék mellékletet, ezt nem engedték neki, pedig az a példányszám növekedését eredményezte volna. Most viszont a példányszám visszaesésével is érvelnek a leváltás mellett. Gyerekes és nevetséges vádak hangzottak el. A procedúra inkább egy inkvizícióra emlékeztetett. És az sem jó, hogy egy ilyen fontos témát sürgősségi eljárásban tárgyalunk meg – fejtette ki Rácz Szabó, végül pedig hozzátette, hogy ha megerősítik a leváltási indítványt, akkor az MNT először vállalja fel, hogy a Vajdasági Magyar Szövetséget szolgálja. Tiszteletet vált ki bennem, hogy végre valaki szembe mert szállni a VMSZ-szel annak érdekében, hogy a Magyar Szó ne pártújság legyen – üzente Rácz Szabó Pressburgernek.
22 ÍRÁS EGERESIRŐL
Csengeri Attila szintén azt kifogásolta, hogy egy ilyen jellegű kérdésről sürgősségi eljárásban döntenek. Nem látom jövőjét a demokratikus és mindenkihez szóló Magyar Szónak – hangsúlyozta Csengeri.
Širková Anikó megállapította, hogy valójában a főszerkesztő fővételéről van szó.
– Politikailag motivált felmentésről van szó. Tiltakozom, hogy ilyen módon váltják le egyetlen napilapunk főszerkesztőjét. А politikai pártоt, amelyik e mögött a tett mögött áll, a következő választásokon a választópolgárok büntetik meg – fogalmazott Širková.
Vass Tibor az előző felszólalókhoz hasonlóan vélekedett, és rosszallotta, hogy sürgősségi eljárásban került lapunk főszerkesztői posztjának kérdése napirendre. Vass reményét fejezte ki, hogy egy nap ugyanilyen kontextusban tárgyalnak a Hét Napról és annak főszerkesztőjéről.
Borsos Csilla azzal kezdte felszólalását, hogy felsorolta azokat az írásokat, amelyek az év eleje óta jelentek meg lapunkban Egeresi Sándorról, a Tartományi Képviselőház elnökéről. Borsos 22 eseményt számolt össze és így kívánt replikázni azokra a vádakra, amelyek szerint lapunk nem követte megfelelően a Tartományi Képviselőház elnökének munkáját.
– Elgondolkodtató, hogy milyen irányba haladnak a dolgok és milyen nyomást gyakorolnak a Magyar Szóra. Engem csak az érdekelne, hogy mi lesz a lap újságíróival – jegyezte meg Borsos.
Náray Éva szintén kétségeinek adott hangot az indítvány kapcsán. Egy igenlő döntés esetén mindenki vesztes lesz: az MNT, a leváltást kezdeményező párt és az új főszerkesztő is – jelentette ki Náray, a folytatásban pedig a következőket nyilatkozta: „Egy igenlő döntés esetén a mindenható sem mossa le az MNT-ről, hogy egy párt utasítására jártak el. De a párt is vesztes lesz. A nemzeti tanácsi választások előtt ez a párt lépést tett a független értelmiségiek felé. Akkor engem is meggyőztek, de a jövőben egy kicsit nehéz lesz az akkori ígéreteket, kijelentéseket igazolni.”
Hadzsy Jánosnak déja vu érzése volt: szerinte a főszerkesztő leváltására irányuló eljárás a bolsevik időket idézi fel. Egy emberrel sem lehet így bánni – hangsúlyozta Hadzsy. Nincs az a Duna, ami erről a testületről lemossa, hogy nyomásgyakorlás függvényében döntött – állapította meg Náray Évához hasonlóan Hadzsy, aki felszólalását egy felkiáltással fejezte: Halál a fasizmusra.
Zsoldos Ferenc keményebb hangot ütött meg. Ő azok közé tartozott, akik igazoltnak vélték Pressburger leváltását. A Magyar Szó az elmúlt időszakban különálló hatalomként próbált meg működni – véli Zsoldos, valamint hozzátette, hogy ez veszélyes játék egy kisebbségi közösség életében. Zsoldos azt is kifogásolta, hogy a nemzeti tanácsi választások előtt minden induló listának egyforma teret biztosított lapunk és ezzel azt a látszatot keltette, hogy minden listának egyforma esélyei vannak. A Magyar Szónak nemzetileg elkötelezettnek kell lennie és pozitív üzenetet kell közvetíteni a közösség irányába, mert erre van szükség a közösség fennmaradásához.
KÁICH: NEM SZAVAZOK VOLT DIÁKOM ELLEN
Dr. Káich Katalin dékán asszony felszólalása nemcsak e sorok írójának csalt könnyeket a szemébe. Dr. Káich elmondta, hogy tanítványait, így Pressburgert is, mindig a szabad gondolkodásra biztatta. Úgy tűnik, ezzel nem tettem neki jó szolgálatot – jegyezte meg dr. Káich.
– Nem szeretném, ha a főszerkesztőcserére irányuló eljárás miatt megváltozna az MNT-ről eddigi eredményei és munkája alapján kialakult kép. Egy ilyen fontos témát nem lehet sürgősségi eljárásban megvitatni. A Magyar Szóról hónapokkal ezelőtt is szó volt, elfogadtuk a programját, akkor ígéret hangzott el, hogy elkészítik a lap felmérését, majd ezután megtörténhet az esetleges átszervezés. Ehhez képest csak a leváltásról és kinevezésről szóló indítvány érkezett – hallhattuk dr. Káichtól, aki azt is megjegyezte, hogy az MNT-tagokhoz eljuttatott Varjú Márta-életrajz Magyar Szónál történt beiktatási dátuma 2010. január 8., az életrajz alján szereplő dátum pedig 2010. február 4.
Dr. Káich azzal zárta felszólalását, hogy soha nem szavazna tanítványa ellen, amikor ő tanította a szabad gondolkodásra.
Dr. Várady Tibor azt kifogásolta, hogy az ülésen javára pártszínezetű vita hangzott el. Elismerte, hogy a Magyar Szó nem olyan minőséges, mint amilyen lehetne, ugyanakkor egy jó újságírót kívánnak leváltani egy másikkal.
– Az a kérdés, hogy a leváltásnak milyen üzenete lenne. Nekünk sorsunkból adódóan szükségünk van a sajtószabadságra és a sokszínűségre, a Magyar Szó nem lehet polarizált. Úgy kell történnie a leváltásnak, hogy annak ne legyen rossz üzenete – részletezte dr. Várady.
Dr. Korhecz Tamás megállapította, hogy eddig egyetlen napirendi pont sem okozott számára annyi fejtörést, egyetlen napirendi pont sem keltett benne annyi kétkedést, mint a főszerkesztőcserére vonatkozó. Akármennyit is rágódott a témán, a kétségek némelyike továbbra is megmaradt – közölte Korhecz.
– Ez a döntés a sajtószabadság kérdését érinti. A modern polgári demokrácia egyik alapja pedig pontosan a szólás-, illetve a sajtószabadság. A hatalomnak hímes tojásként kell bánnia a sajtószabadsággal. Mindenki azt hiányolja a Magyar Szóból, amit ő maga tart fontosnak. Ennek ellenére történt néhány bizonyítható és súlyos mulasztás, amelyeket a főszerkesztő sem cáfolt. Azért került ez az indítvány sürgősségi eljárásban napirendre, mert nem lett volna egészséges, ha sokáig tart a bizonytalanság és a tényállás is egyértelmű volt – összegezte Korhecz.
Akármennyire is megoszlott az MNT-tagok véleménye, végül 6 nem szavazattal, 5 tartózkodással és 18 igenlő szavazattal megerősítették Pressburger Csaba leváltását. Varjú Márta kinevezését 19-en támogatták, hárman ellenezték, heten tartózkodtak.
KISZORÍTVA AZ UTCÁRA
Lapunk több mint húsz munkatársa néhány szimpatizánssal, akik között ott volt Tolnay Ottó, Kossuth-díjas író is, már délután három órakor felvonultak a Magyar Ház előtt. Úgy gondolták, hogy mivel a tanács ülései hivatalosan nyitottak, ezért figyelemmel kísérhetik a vitát. A Magyar Ház és az MNT biztonsági emberei azonban nem engedték be őket, így a rekkenő hőségben az utcán voltak kénytelenek várakozni. Végül a szomszédos kocsmába húzódtak be, ahol a kedves kocsmárosnak köszönhetően legalább tévén figyelemmel kísérhették az ülést. Valaki egyébként a rendőrséget is kihívta, azok estig ott posztoltak és felügyelték az újságírókat.
Az újságíróinkkal való bánásmódot, vagyis azok kitiltását az épületből, egyedül Borsos Csilla MNT-tag nehezményezte, dr. Káich pedig azzal nem értett egyet, hogy kihívták a rendőrséget.
Az ülés kezdetén Ljiljana Smajlović, a Szerbiai Újságírók Egyesületének elnöke és az EBESZ képviselői is megjelentek a Magyar Ház előtt, és támogatásukról biztosították Pressburger Csabát, illetve elítélően nyilatkoztak az MNT eljárása kapcsán.
A biztonságiak végül akkor engedték be munkatársainkat, amikor a Pannon TV már nem közvetítette az ülést. Így a kollégák csak a szavazást kísérhették helyben figyelemmel.
Az ülés befejeztével a csalódott újságírók gyertyát gyújtottak annak a fának a tövében, amelyre előzőleg kiragasztották a tizenkét pontot, majd sorfalat képeztek a Magyar Ház kapuja előtt és tapssal fogadták a hazafelé tartó MNT-tagokat, akik arckifejezésükből ítélve megértették a célzást és nem gondolták úgy, hogy a taps dicsérő jelleggel csattant fel.
Az újságírók közül egyesek sírva fakadtak, mert nem tudják, mi vár a jövőben rájuk és a vajdasági magyar újságírásra, illetve arra, amit ők tartanak újságírásnak.

Ölés és ölelés

Wass Albert mondta egyszer , hogy a magyarnak idegenben a legnagyobb ellensége mindig a magyar . Nos , talán sohasem volt a nnyira aktuális az erdélyi író gondolata , mint most , és itt , a déli végeken , a Szabadka Topolya Zenta Újvidék szabálytalan négyszögben .

Végül is, ha jobban belegondolunk , nem sokkal jobb a helyzet Felvidéken , Erdélyben és mindazokon a helyeken sem , ahol magyarul alkotunk és magyarként igyekszünk leélni életünket , amiben nem feltétlenül a szerbek , a románok és a szlovákok stb . igyekeznek megakadályozni minket, hanem a saját nemzettársaink . Sohasem felejtem el а zt , amikor húsz év után először Horvátországba látogattam , s az egyik baranyai faluban megrendezett ünnepségen az egyik magyar „ érdekvédelmi szervezet ” képviselőjét faggattam volna arról , hogy a horvát honvédő háború után miképpen is élnek itt a magyarok . Beszélgetőtársam azonban leintett, s halkan odasúgta , hogy most nem beszélhet erről, „ mivel ellenséges övezetben vagyunk ”. Óvatosan körülnéztem, s már készültem arra , hogy hasra bukok az ellenséges orvlövész golyója elől , igaz, 2007-et írtunk , de ki tudja ? A II . v ilágháború után is visszamaradt néhány japán , aki még tíz éven keresztül vívta a saját kis háborúját . Erre beszélgetőtársam megnyugtatott , hogy a rivális magyar érdekvédelmi szervezet területén tartózkodunk , ahol a fáknak is füle van . Személy szerint azonnal fellélegeztem , mivel azonnal itthon , a vajdasági rónaságon éreztem magamat . S okkal frappánsabb viszont az a sztori , amit az egyik kedves öreg kollégám mesélt a minap , miszerint felvidéki barátnőjének a férje azért nem kapta meg azt az előre beígért állást az egyik falu közigazgatásában , mivel amikor házasodott , a lagziba nem hívta meg a faluvezetőségben dolgozó ismerősét , az ellenzékből viszont néhányan ott mulattak a lakodalomban . Egyszóval ezek is mi vagyunk , magyarok . Semmivel sem különbek azoknál a népeknél , akikre nemegyszer előszeretettel ujjal mutogatunk, s ócsároljuk őket . De ha már idézettel kezdtem , akkor hadd fejezzem be Márai Sándor szavaival , aki egyszer megjegyezte , hogy mennyire is különös az , hogy a magyar nyelvben összecseng és egymásból következik ez a két szó : ölés és ölelés ...

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin