Margit Zoltán: támogatás

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: támogatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: támogatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 20., csütörtök

Ki jár jól a magyarországi támogatással?


Gondolatok a szabadkai tömeges szerződéskötés kapcsán

A szabadkai Sportcsarnokban, a Prosperitati Alapítvány harmadik pályázati körének a lezárásaként, 3734 pályázó írta alá a támogatásról szóló szerződéseket, összesen 2,3 milliárd dinár összértékben.[1]
A magyar kormány összességében 65 milliárd forintot szánt a vajdasági fejlesztésekre. Ebből 5 milliárdot a Prosperitati Alapítvány működési költségeire. Ebből az összegből pénzelték a szerződések aláírásának szabadkai költségeit is.[2]

A magyarországi támogatás összege tehát 60 milliárd forint. A támogatások után 20%, vagyis 12 milliárd forint forgalmi adó „egyenesen a szerbiai költségvetésben landol”.[3] Forgalmi adó címén, eszköz- és ingatlan vásárlásnál, Szerbia „további 20%-hoz jut”.[4] Mivel a vásárolt eszközök és ingatlanok – a legtöbb esetben termőföld – értéke meghaladja a támogatási összeget, természetesen a különbözet után is forgalmi adót kell fizetni.

A szerbiai költségvetésbe a magyarországi támogatásból legalább 24 milliárd (!) forint kerül befizetésre. Ehhez hozzá kell adni az 5 milliárd forintot is, amit a Prosperitati Alapítvány költ el. Mindent összevetve, a magyarországi támogatás csaknem fele „a szerb államot (és nem a vajdasági magyarokat – B. A.) gazdagítja”.[5]

A szerződések alapján kifizetésre kerülő összegből „413 permetezőt, 560 traktort, 470 vetőgépet, 267 pótkocsit, 18 kombájnt, 109 bálázót, 340 tárcsát, 124 másfajta pótkocsit, 233 boronát és 275 ekét vásároltak önök, többek között” – mondta el Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Szabadkán.[6]

Lássuk azonban, lehet-e a támogatásból például traktort, vagy pótkocsit vásárolni?

A használt Belarus MTZ 820-as traktort 1 363 500,00 dinárért árulják a kereskedők. Ebből 272 700,00 dinár a forgalmi adó. (Az eladó a saját bevallása szerint minden traktoron 1000 eurót keres, mivel ennyivel megnövelte az árat.) Ez azt jelenti, hogy a támogatottnak – amennyiben 800 000,00 dinár támogatást kapott – további 563 500,00 dinárt a saját zsebéből kell kifizetnie. Feltéve, ha van neki miből. Az sem mellékes, hogy a használt traktorral nem jár szavatosság és javítási szolgáltatásokat sem vállal az eladó. Magyarán: zsákbamacskát vásárol. De – egy kis rosszmájúsággal – azt is lehetne mondani, hogy egy halom ócskavasat.
Ha viszont a gazda új traktort szeretne vásárolni, a legolcsóbb, alap-felszerelésű Mahindra márkájú traktor is (450 DI, 30,90 kw), a forgalmi adóval együtt 10 490 euró.

A már említett (legegyszerűbb felszerelésű) új MTZ 82.1 (81ks/60kw) kiskereskedelmi ára 17 075 euró. Ennek a forgalmi adója 3 415 euró. A traktor ára tehát 20 990 euró, amiből 500 euró „engedményt” ad a forgalmazó. Az új traktorért tehát 20 490 eurót kell legombolni. Ez azt jelenti, hogy a (mintegy 6 500 euró támogatásban részesült) vásárlónak még 14 ezer eurót kell hozzátenni a támogatás összegéhez, ha új traktort szándékozik vásárolni.

Kedvező körülmény, hogy a kereskedelmi vállalat 36 hónapos kamatmentes kölcsönt kínál a vásárlónak. Nagy kérdés azonban, a vásárló három év alatt képes lesz-e visszafizetni a 14 ezer eurós kölcsönt?
Az egyik „nyertes” – ahogyan Pásztor István nevezte a támogatásban részesülteket –, aki egyébként pótkocsit vásárolna, azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „most is alig tudta összekaparni a szükséges húsz százalékos önrészt”.[7]


– Sokat segítene, ha az önrészt később kellene kifizetni, amikor a megvásárolt eszközből vagy a földből már haszon is származik. A pótkocsi egyébként 750 ezer dinárba kerül. Ez, mellékesen, túlságosan magas ár. Azt vettem észre, hogy többen is megemelték az árakat, amióta van a Prosperitati. Egy ilyen pótkocsi korábban 500 ezer dinárba került. Olyan eladónál is jártam, ahol most 950 ezer dinárt kérnek ugyanezért a pótkocsiért – mondta az egyik pályázó.[8]

Az anyaország támogatására a délvidéki/vajdasági magyaroknak szükségük van, hogy a szülőföldjükön tudjanak maradni. Az eddig tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a támogatás módja nem lett se jól átgondolva, se megszervezve. Miért nem lehetett például létrehozni egy anyaországi alapítású vállalatot, amelyen keresztül a támogatottak – áremelés nélkül –vásárolták volna meg a szükséges eszközöket? Azt is lehetővé kellett volna tenni az érdekeltek számára, hogy a hiányzó összegre hosszabb távú kamatmentes kölcsönt, vagy éppen mezőgazdasági gépet kapjanak 

Olyan benyomás alakult ki, hogy a támogatottak teljesen magukra vannak hagyva a támogatási összeg felhasználásakor. Mi lesz azokkal, akik végül nem tudják biztosítani a szükséges önrészt, esetleg ez miatt még jobban elszegényednek? 

A szerződések aláírása sem volt „hivatásosan megszervezve”. Vannak olyan vélemények is, hogy rendezvény „teljes káoszba fulladt”[9] – a „vendégek” másfél órás késése, ami már önmagában is megalázó, a szerződések aláírásának rossz megszervezése, stb. miatt.

Egyáltalán mennyibe került, hogy Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Jadranka Joksimović, a szerb kormány tárca nélküli minisztere és Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondhassák a (többnyire érdekelten) „dumát” – ahogyan az egyik részvevő fogalmazott. (Joksimović, aki korábban a szélsőséges „Velika Srbija”, vagyis „Nagy Szerbia” című lapot szerkesztette, még a Szerb Radikális Párt tagjaként, „ígéretet tett arra is, hogy Szerbia fejleszteni fogja az észak-bácskai és az észak-bánáti régiót”.[10] Ha addigra marad még valaki az ott élők közül.) 

Nem lehetett volna a szerződések aláírását ésszerűbben, egyszerűbben és olcsóbban a Prosperitati irodákban megoldani? Mennyi felesleges költséget okoztak a szervezők a 139 településről[11] odarendelt pályázónak a Szabadkára utazás által? A szervezőknek – úgy látszik – mindegy: nem a saját pénzüket költik.


Újvidék, 2017. április 17.
BOZÓKI Antal



[1] S. P.: Nagyszabású szerződéskötés Szabadkán. http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/63277-2017-04-13-21-00-30, 2017. április 13. [22:51]
[2] S. Z. Videó: Dulakodás, lökdösődés és ájulás a Prosperitati-féle szerződéskötések közben.
http://delhir.info/cimlap/kiemelt-hirek/63297-2017-04-14-13-06-05, 2017. április 14. [14:42]
[3] PROSPERITATI VUČIĆ SZOLGÁLATÁBAN. www.vmdk.org.rs, 2017. március 24.
[4] Uo.
[5] Uo. Lásd még Basiyt Gréte: Ki jár jól az 50 milliárdból? Családi Kör, 2017. március 30 16-17.
[6] Lásd az 1-es alatti írásban.
[7] P. E.: „A bizalom és a boldogulás fordulópontja”. Magyar Szó, 2017. április 14. 4.
[8] Uo.
[9] Lásd a 2-es alatti írásban.
[10] Lásd az 1-es alatti írásban.
[11] Lásd az 7-es alatti írásban, 1.




2017. március 8., szerda

Volt egy ház…

Egy valóra vált álom, egy egész élet munkája lett hamuvá,
amikor a biogazdálkodással foglalkozó négygyermekes Vaskó család háza
 leégett abban a tűzesetben, mely szombaton történt Decsen. - Kadarka.net

Egy biogazdálkodással foglalkozó négygyermekes család háza égett le Decsen 2017.március 4-én. Mindenük a tűzbe veszett, egy egész élet munkája vált hamuvá. A családot rokonok fogadták be. Az apa, Vaskó Sándor, aki saját kezével építette a házat, így nyilatkozott: „Megígértem gyermekeinknek, ha törik, ha szakad, újjáépítjük az álmunkat, vagyis a házunkat és még annál is sokkal szebb lesz, mint amilyen volt.”

Kérjük, támogassa az apa törekvését!

Járuljon hozzá, hogy elmondhassuk: „Lesz egy ház! Újra lesz otthon.”

Bankszámlaszám: K&H Bank 10404247-92056240-01960000
Név: Vaskóné Csigi Viktória
Közlemény: Vissza nem térítendő támogatás

Tárgyi támogatás vagy munka felajánlás esetén:

csigi.viktoria@yahoo.com

70/3612124

antusne@igyfk.pte.hu

A család három gyermeke a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola tanulója.

Személyes megjelenésével is támogassa a családot, jöjjön el a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola és a család barátai által szervezett jótékonysági estre!

helye: PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola aulája

időpont: 2017. március 14. 18.00 óra

fellépők: a gyakorlóiskola és a művészeti iskola diákjai és tanárai, az egyetemi kar hallgatói



Teljes történet:

                            Teljesen leégett egy családi ház Decsen , 

                            Egy egész élet munkája vált hamuvá Decsen




2013. április 29., hétfő

Visszásságokra akart rámutatni - nem kapott szót!




Megijedt a zentai városvezetés egy civil szervezettől 
- botrányos visszásságokra derül fény

Hétfőn délben került sor a zentai Városházán az ünnepélyes átadásra, melynek során a civil szervezetek kapták meg a pályázati úton nekik megítélt összeget. Pontosabban a szerződés aláírására került sor. A polgármester, Ceglédi Rudolf köszöntője után, Kosiczky András községi tanácstag nem adott szót Czabafy Ágnesnek, a Wass Albert Követőinek Asztaltársasága civil szervezet vezetőjének, aki sérelmezte a szólásszabadság ilyen-mérvű arcul-köpését. Az általa elmondani kívántakat teljes terjedelmében közöljük. A Pannon Tv munkatársai is készítettek a botrányról egy rövid interjút - de félő, hogy a cenzúra nem engedi majd ma este a híradóban műsorra tűzni. Hírportálunk részletes beszámolóval a témáról holnap jelentkezik. S most jöjjön az ominózus fel(nem)szólalás:

Tisztelt Önkormányzati Elöljárók, Kedves Megjelentek!

Nagyon szép és dicséretes azon fáradozása a zentai Önkormányzatnak, melyet a kultúra megőrzése és továbbadása érdekében fejt ki. Az már némi foltot és árnyékot vet rá, hogy akárcsak a politikában, úgy már a magyar egyetemes kultúrában is felüti a fejét a megkülönböztetés. Ha józan ésszel és érvvel csinálnák, nem is lenne semmi baj. A jelenleg kialakult helyzetben a valamit magára is adó, értéket valló és őrző civil szervezet nem vesz részt benne.

Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy a politika célja az oktatás, a kultúra lezüllesztése – és nem az értékek megtartása, fejlesztése.

Nem vagyunk megsértődve, inkább megbántva, hogy közel egy évtizedes munkánkat ilyen mértékben „díjazzák”. A lehető legkevesebb támogatással. Megtehetik, az Önök kezében a pénz és a döntés. Csak tessék tükörbe nézni, ha maguk elé tesszük ezt most! És adjanak elfogadható és kielégítő magyarázatot arra, hogy miért kell a politikának ide is begyűrűznie? Olyan szervezetek kaptak háromszoros, négyszeres támogatást (hozzánk képest), akik alig másfél-három éve alakultak, akiknek vezetői közel állnak a jelenlegi politikai vezetéshez, vagy maguk a vezetőik is a hatalom részesei. A beadott fellebbezésünkre egy silány, önmagát meghazudtoló, semmitmondó választ kaptunk azoktól, akik eleve a döntést hozták meg. Jogállamban ilyen nincs. Az abszurd, hogy azok bírálták a fellebbezést, akik a szégyenteljes döntést meghozták. Egy magára valamit is adó önkormányzat ezek után, figyelembe véve a sok jogi és egyéb szabálytalanságot, megsemmisítené a pályázati eredményt és új pályázatot írna ki. Sajnos, ezt mi nem fogjuk megérni.

Irodalmi körünk megalapításának az volt a célja, hogy megpróbáljunk tenni azért, hogy Wass Albert szellemisége, humanizmusa minél szélesebb körben elterjedjen itt és városunk, sőt országunk határain túl is.

Ennek érdekében számos szavalóversenyt, irodalmi estet, színházi előadást és találkozót szerveztünk – mindig telt-házas közönséggel.

Örömmel láttuk, hogy mindig több és több lelkes diák jelentkezett a szavalóversenyeinkre – s nem csak községünkből…

Büszkén emlékeztetjük Önöket, hogy egész Vajdaságban csak Zentán található Wass Albert emlék kopjafa, melynek felállítását az író fiai személyesen köszönték meg nekünk. Azt hiszem erre nem csak a szervezetünk, hanem Zenta város is büszke lehet!

A korábbi években a városunk vezetői mind tudtak a munkásságunkról, és örömmel eljöttek a rendezvényeinkre.

Mindezeket figyelembe véve a város által nagylelkűen megszavazott támogatást köszönettel – visszautasítjuk, mert Wass Albert szellemisége 20 ezer dinárért nem eladó!!!

Mondani valómat és gondolataimat Wass Albert soraival zárom:

„és maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar”.

Czabafy Ágnes
a Wass Albert Követőinek Asztaltársasága elnöke
/DélHír/

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin