A megváltó

"Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek." - Máté 5:44

Jártunk lehajtott fejjel
Azt hittük, soha nem jön el.
De amikor megszületett,
Felemelte a lehajtott fejeket.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom

Hogy ő a Megváltó

Akire vártunk, az Örömhír hozó.

Megálmodtuk minden álmunk
És álmatlanul egyre csak vártunk
Váltottunk hitet, mint más az ingét
Most megjött és nem kell több bizonyíték.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre.

Én hiszem és tudom,
Hogy ő a Megváltó,
Akire vártunk, az Örömhír hozó...

Számoltuk sorra a múló napokat
A reményen kívül semmink nem maradt
De most hogy ő szólít, mondja a nevedet
Érzed, micsoda erő a szeretet.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom,
Hogy ő a Megváltó,
Akire vártunk, az Örömhír hozó...

Ákos

A bánsági templomok...

Sajtótájékoztató a veszélybe került bánsági templomokról

A Magyar Patrióták Közössége 2015. december 14-én sajtótájékoztató keretében mutatta be a bánsági magyar katolikus templomok helyzetéről készített jelentését. A közel 70 oldalas dokumentum nemcsak a tájegység szerbiai részén található műemléki védelemre méltó templomok építészeti értékeit mutatja be, hanem egyben kilenc település helytörténetét is feldolgozza. A munka elsődleges célja a még fellelhető értékek dokumentálása volt, ezen túlmenően a Patrióták azt szeretnék, ha a Bánság és a tanulmányban bemutatott települések ismertebbek lennének a magyar olvasóközönség előtt.

Mint ismeretes, 2014 nyarán a nagybecskereki püspökség kevés hívő által látogatott templomainak bezárásáról és lebontásáról hozott döntést. ElsődlegesenSzerbcsernye, Párdány, Módos, Perlasz, Klári és Galagonyás temploma került veszélybe. A később nagy visszhangot kiváltott döntésre a Magyar Patrióták Közössége hívta fel a figyelmet elsőként. Egyesületünk sikeresen tiltakozott a templomrombolás ellen: a magyar állam felajánlotta segítségét két templom – Szerbcsernye és Párdány – megmentéséhez. A legnagyobb sikernek azt tartjuk, hogy mostanáig egyetlen templomot sem bontottak le.

A sajtótájékoztatót Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke tartotta, aki kiemelte, hogy egy igazi civil munka gyümölcse született meg a mai napon. Köszönetet mondott a szerkesztőbizottság hét tagjának, akik önkéntesen látták el vállalt feladataikat, valamint azoknak, akik az egyesület munkáját a Bánságban segítették. Több, mint ezer jó minőségű fénykép készült hét veszélybe került templomról. Az egyesületi tagok és szakértők által elvégzett műemlékbejárások során bebizonyosodott, hogy valamennyi templom nemcsak szakrális tér, hanem egyben a magyar történelem és kultúra értékes tárgyi emléke. Hetzmann Róbert hangsúlyozta: a most megjelentetett tanulmány három műemlékbejárás és egyéves könyvtári kutatómunka eredménye.

Egyesületünk ezzel lezárta 2014 nyarán indított kezdeményezését, ám ez korántsem jelenti azt, hogy eztán ne kísérnénk figyelemmel a bánsági templomok sorsát. Elnökségünk döntése értelmében mostantól évente legalább egyszer felkeressük a bánsági templomokat, és ellenőrizzük állapotukat. Hangsúlyozzuk, hogy jelenleg egyik templom sincs menthetetlen állapotban, ezért egyetlen lehetséges megoldás azok megmentése lehet. Templomot lerombolni, szakrális vagy történelmi épületeket feladni nem szabad, mindez megengedhetetlen precedenst jelentene a globalizáció nemzeti hagyományok és keresztény gyökerek sorvadását eredményező évszázadában.

A sajtótájékoztatón az egyesület képviselői beszámoltak a Magyar Patrióták Közössége által indított szórványprogram eredményeiről. Elhangzott, hogy egyesületünk összesen egymillió forint támogatást nyert el a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től. A források nem fedezték a teljes kiadásokat, ezért a tervek közül Hunyad megyét kivettük, oda jövőre tervezünk menni. Kutatóútjaink a négy nagy elszakított magyar területet, így Erdélyt, Felvidéket, Délvidéket és Kárpátalját érintették. Felvidéken a történelmi Bars és Hont megyékben jártunk, Erdélyben a Szilágyságot és a Gyimeseket barangoltuk be – moldvai kitekintéssel, míg Délvidéken a Szerémség mellett a Bánság és kisebb részben a Bácska is szerepelt úticéljaink között. Kárpátaljai látogatásunk a Felső-Tisza völgyére szorítkozott (Ugocsa, Máramaros, kisebb részben Bereg).

Az állami támogatást túlnyomórészt az útiköltségek finanszírozására fordítottuk. Honorárium vagy munkabér kifizetésére nem került sor, a tagok feladataikat önkéntesen látták el. Az egyes utakról számos örökségturisztikai beszámoló, tanulmány és cikk jelent meg. A publikáció még korántsem véges, ugyanis a cikkek egy része még készül. Egyesületünk a megkezdett kutatási munkát 2016-ban is folytatni szeretné, és bízunk abban, hogy ismét sikerül állami forrásukhoz jutnunk.A bánsági templomokról írt jelentés honlapunkról is letölthető, de később lesz lehetőség füzetben és CD-n való megvásárlására is.

Délvideki jelentés 2015 from Margit Zoltán

Tartsd mindig eszedben: semmi nem emel fel csakis az alázat, semmi nem taszít le csakis a gőg

"Tartsd mindig eszedben: 

semmi nem emel fel csakis az alázat, 

semmi nem taszít le csakis a gőg"

Ma ismét hallottam Szent István intelmét-áttételesen. Sokszor akkor jönnek hozzánk a szavak újra és újra, amikor a legégetőbb szükség van arra, hogy feltámasszuk jelentésüket. Most ilyen időket élünk a nagy- és a kis világban egyaránt.

Azért teszem fel és azért írom ki az idézetet, magamnak is, Másoknak is, mert pontosan ez az a két emberi tulajdonság, ami az egyén és ezen túl a társadalom értékét vagy értéktelenségét, sőt, egymáshoz való viszonyunkat –nekem legalább is- nagyon is meghatározza. A rosszabbik, a gőg túlsúlya azt hiszem szemmel látható és érzékkel tapasztalható mostanában.

Van, aki a beosztásánál fogva tekintélyre ácsingózva mérhetetlenül gőgös, és van, aki a beosztását úgy éli meg, hogy természetesnek tartja, hogy szolgáljon, és a szolgálatában alázatos marad mindaddig amíg csak él. Nem csak a munkahelyi beosztásában, hanem a mindennapi életében, a közegben ahol forog, alázattal veszi azt a tényt, hogy szolgáljon, mert mások ítéletének visszatükröződése csiszolja, jobbítja, élesíti önmaga saját szemében való láttatását. Az igazi alázatos embernek a saját jósága magától értetődő, a jóságára nem büszke, nem is telíti el gőggel a szívét. 

Mit is érne a szolgálat alázat nélkül?

A minap valaki – amúgy a tekintélyére igen gőgös fiatalember- egy másik ember becsületbeli ügyének önvédelmekor –puszta hiúsági kérdésként aposztrofálta azt. Mondhatnám, el sem tudta képzelni, hogy a másikat nem a saját gőgje, hanem az igazság érzete iránti, éppen hogy alázata vezérli.

Alázni, támadni kezdte az illetőt, fennhéjázón, felülről lekezelve, durván. Az illetőnek ugyan a gyereke lehetett volna, mégis, a legalávalóbb módon „leckéztette” olyan dologban, amiről vélhetően fogalma sem volt, hogy mi áll a becsületbeli ügy mögött. No de hát ő a vezető beosztású ember, neki joga van leckéztetni és természetes neki, hogy gőgös tekintélyét csakis durvasággal emelheti. Tudatlan, ellenszenves, lelketlen és igazságtalan volt.

Pedig valakinek meg kellene mondania neki, hogyha fel akar nőni a feladatához, legyen alázatosabb! Mert a győzni akaró ember soha nem támad, soha nem durva, nem felülről kezelően gőgös, hanem alázatos.

Az alázatot meg kell tanulni, ha győzni akar valaki.

(GundyS, 20151213)

Dr Gundy Sarolta

Dr Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015. from Margit Zoltán

Te hiányoztál nekünk, Seagal!

Olvasom, hogy Baba Vanga, a világtalan bolgár jósasszony már évtizedekkel ezelőtt megjövendölte Európa pusztulását: az Iszlám Állam 2016-ban támadást indít az Ókontinens ellen, és amerre majd elvonul, ott kő kövön nem marad. Szerencsére nekünk olyan harcedzett, több testvérháborút is megjárt kormányfőnk van, aki nem hisz az efféle női jóslatokban.

A mi emberünk továbbra is bizakodó. Egyfolytában csak mondja a magáét, mit sem törődve a valósággal meg a víznéző asszony múltbéli kinyilatkoztatásával. Igaz, hogy az elmúlt 15 év alatt l millió ember elhagyta Szerbiát, de aki itt maradt, az hálás közönségnek bizonyult, nekik még most is érdemes színházasdit játszani.

A napokban ugyanis azzal a kijelentésével kábította önmagát és a népét, hogy: Szerbia tovább halad a gazdasági fejlődés útján. Hogy a már megszokott iramban végzi-e a szélsebes száguldást vagy majd visszavesz egy kicsit a szédületes tempóból, arra most nem tért ki külön, ítélje meg mindenki maga.

Mester, én már mindent megpróbáltam, 

de nem akar eltűnni a képernyőről 

A mi emberünk másik fő erénye a szakadatlan éberség. Igencsak rossz alvó, ez derült ki róla nemrég. Az álmatlankodásán nem is lepődtünk meg, mert tudjuk, hogy éjt nappallá téve dolgozik: a huszonnégy órából leginkább 16-17 órát. (Hogy az egyszerű földi halandónak született szerbiai átlagpolgár ebből a túlbuzgóságból úgyszólván semmit nem vesz észre, az az ő baja. Aki nem érzékeli a kisezerszer beígért gazdasági fellendülést meg az életszínvonal-szárnyalást, hát magára vessen.) Saját bevallása szerint, van olyan éjszaka is, amikor az ország első embere le sem hunyja a szemét. Vagy nincs rá ideje, vagy olyankor olvas. Politikusi hiúságából fakadóan szereti naprakészen tudni, hogy mit gondol, milyen véleménnyel van róla a nép. Ezért aztán rendszeresen követi a közösségi oldalakon az olvasók bejegyzéseit és a hírportálokon megjelenő hozzászólásokat. (Egy egykori tájékoztatási miniszter csak nem hazudtolhatja meg önmagát, csak reszeli a kukac, csak kibújik belőle a kíváncsiság!) Nem volt rest, néhány oldalt ki is nyomtatott a válogatott elvetemültségekből és egy tévéadásban a műsorvezető kezébe nyomta a papírlapokat, hogy az olvasson fel belőlük – már ha képes rá, ha van hozzá mersze, és ha nem szégyelli azt megtenni. A megszeppent sajtószolga persze ódzkodott, vonakodott és nem vállalta a kormányfő nyílt színi, szemtől szembeni pocskondiázását. (Akad tehát a férfiak között is olyan magasra felkapaszkodott médiasztár, aki egy szempillantás alatt térdre borul vagy négykézlábra ereszkedik, ha közeledő politikust lát.)

A mi emberünk bizakodó. Amikor szeptemberben az egyik legnagyobb állami pénznyelőnkben, a Smederevói Vasművekben a gyanús üzletkötések ügyében kutakodott a rendőrség, a kormányfőnk széles mosollyal csillapította a kedélyeket, mondván, hogy ott a helyzet „szép és minden rendben van”. A 2003-ban magánosított, majd 2012-ben 1 dollárért visszavásárolt halott óriásban most csupán annyi történt, hogy a családtagoknak (menyecskéknek, sógornőknek) is kellett egy kis munkát adni, ezért bízták meg a gyárirányítók a famíliájukhoz tartozók magáncégeit egy kis acélipari bedolgozással. Ettől függetlenül: a mi emberünk továbbra is üldözi a lekenyerezhető és megvesztegethető vállalatvezetőket. Tudhatja ezt mindenki.

A statisztika nem hazudik

A 15 évvel ezelőtti politikai félfordulat (az Ellenállás mozgalom szabadkai fenegyereke, Branimir Nikolić-Branči megfogalmazása szerint: pettingforradalom) ma már teljesen a múlté, a fiatalok nem tudják, mit jelentett, mit jelképez a levélhullató hónap ötödik napja, az idősebbek pedig javarészt megkeseredtek és kiábrándultak. Az időközben lezajlott offshore megoldásos rablóprivatizáció során – egyes számítások szerint – 51 milliárd dollárt vittek (loptak) ki az országból, a szerbiai gazdaság pedig azóta sem képes észhez térni. Azóta is tart a végkiárusítás és ezzel párhuzamosan az eladósodás. Amióta a mi emberünk kormányozza ezt az országot, ez a 3 és fél év alatt 7,1 milliárd euróval adósodtunk el. Van olyan közgazdász, aki szerint az adósság minden másodpercben 300 euróval szaporodik.

A mi emberünk nagyratörő. A honi gazdák csendes tüntetése már két hete tart, és váltig állítják, hogy olyannyira elszántak meg kitartóak a követeléseikben, hogy ha kell, akkor a karácsonyi ünnepet is az utakon, a szabad ég alatt töltik. Mert azt is ígérte a kormányfőnk – igaz, még valamikor áprilisban –, hogy hamarosan megérkezik Szerbiába a csúcsminőségű hústermeléssel és -feldolgozással foglalkozó híres német Tönnies cég, és a befektetései által 420 millió eurót ruház be az itteni mezőgazdaságba. Húsz farmot létesít (ötöt a Vajdaságban, Bánátban), amelyeken évente 30.000 sertés hízik majd. A bedobott behozatali disznócsont miatt kellett a földhasználatról szóló törvényt úgy módosítani, hogy a megművelhető állami földterületekhez a külföldi ragadozók meg hazai hiénák is hozzájussanak. Hogy 15.000 szerbiai gazdálkodó képtelen lesz majd földhöz jutni, s ezáltal mintegy 60.000 szerbiait károsítanak meg, az a kormányfőt cseppet sem foglalkoztatja. Mert ő mindig előttünk jár néhány lépéssel, s ő már tudja: Szerbiában a népkonyháké lesz a jövő.

És minderről – a honi filmgyártást fellendítendő – csattogós kis balkáni alkotást pofozhat össze csupasz kézzel Steven Seagal, aki kormányfőnk és köztársasági elnökünk vendégeként megismerhette a szerb lélek rejtelmeit, és aki a napokban a rendőrségünk legelitebb egysége előtt parádézott a Sava partján. És felkapva a nálunk szokásos fordulatszámot, menten az új hazájának mondta Szerbiát, mi meg közvélemény-kutatást rendeztünk arról, hogy adományozzunk-e neki mindjárt állampolgárságot is. A megkérdezettek fölényesen megszavazták. Hátha éppen ez fogja felvirágoztatni Szerbiát…

Szabó Angéla

Húsz év múlt el, Csubela Ferencre emlékezünk!

„Az én világom a fürdőszoba ablakán behallatszó hajnali rigófütty. Az én világom a friss kenyér illata. a szomszéd jóreggeltje, az iskolába menő gyerekek zsivaja Az én világom a piros tornyú templom látványa, a fuvaros köszönése az ostor emelésével. Az én világom a boltos kedves szava, a békák brekegése a Krivajban. Az én világom a lakodalmas menet kurjongatás, de az én világom a temetési gyászbeszéd is.”

Csubela Ferenc 

(Eszék, 1937. szeptember 15. – 1995. november 27.)

Húsz év "nagy" idő. Húsz év alatt sokat fordult a világ kereke, meg a politika ekhós szekere. A kezemben Csubela Ferenc "Naplóm" c. könyvét-naplóját tartom, belelapozok, olvasom gondolatait, elmélkedek róla, mi lett volna, ha...

Az én világom, szép világ volt, de, amint tudjuk a világ nem éppen a szépséges orcáját mutatja napról-napra, amikor az ember kerül reflektorfénybe, önzésével, hatalom éhségével és egyéb gyarlóságával.

Sokszor boncolgattuk vajon miért kellett Feri bácsinak meghalni? Ki volt a megrendelő? Ennyire féltek tőle? Avagy a véletlen műve volt a közúti baleset ? Ezidáig örök kérdések maradtak, örök megválaszolatlan kérdések tömbhalmaza... 

Mindenkire terelődött a gyanú árnyéka, valahogy a közvetlen környezete mindig árnyékban maradt, úgy mint az igazság, amely odaát tévedt a mennyek országába. A régi rendőri praxis, hogy valójában az a gyanús, aki egyáltalán nem az, mert takarásban marad a sötét oldalon, onnan kell kipiszkálni a fény oldalára, hogy megmártózhasson és megkönnyebbüljön terhét letéve, ha lenne bátorsága. A gyáva ember lesből támad és hátba, hogy áldozata tekintetét se látja, érdekből teszi meg hatalomvágya csillapítása a célja. Úgy, mint a filmekben pl a "Could case - Döglött akták" c. sorozatban, ahol is valahogy elcsúsztatott ügyeket próbálnak újra melegíteni az ehültnek vélt nyomokon újra elindulni és az igazságot kikényszeríteni a bűnöst meg megjutalmazni méltó büntetésével, terhét immáron letéve megkönnyebülten térhet büntetése letöltésére...

Más lett a világ és más lett a kisebbségi sors Feri bácsi után, nagyon más. Az ösvényről a kisebbségi politikum letért, mindenféle politikai alkuk hálójában evickél, elkótyavetyélve mindenét. Lelketlen, önarcú és önszólamú a mai kisebbségi magyar politizálás. Aki ismeri a természetet és annak csodálatos világát az tudja, ha veszedelem jő a fiatal populáció távozik sebtében, e intő jeleket nem látja a nagyérdemű és nem fogja soha belátni, hogy ő volt az okozó, mert ma is elkezdődött az okozat magyarázata nem a baj orvoslása. A tünetet kell megszüntetni, a baj a veszedelem maradhat. A gyökeret kell kitépni és kiszolgáltatottá vált mindenki...Az alku az alku!

Feri bácsi tette a dolgát, kiállt az őt megválasztók érdekének védelmében, nem félt, még akkor sem amikor pontosan tudta, hogy a hatalomnak nem tetsző amit tesz, ahogy a moravicai paprika malomnál kiállt a tartalékosok döntésének elfogadtatásáért,nevezetesen: a frontra ők nem mennek, mert nem az ő háborújuk, hanem eszement politikusoké...ugyan úgy a parlamenti szószéknél állva és a moravicai református templomban az Úrhoz fohászkodva!

Igen! "Világ vigyázz, hogy mit csinálsz, amit ma teszel holnap meg ne bánd! Uram jöjj el, és javíts műveden, hogy az emberből ember legyen!"

Tisztelt hölgyek és urak, ahogyan északon szoktán mondani vót, ennyit kell a kisebbségi politikusnak tenni, de ez túl nagy falat és könnyebb meghunyászkodni a békesség kedvéért, azért a békességért ahol a jövőt furkósbottal elüldözték...de a profit maradt a picinyke kiválasztottak zsebébe a többi demokratikus rabszolga lett, jogod van dolgozni és elmenni, ha nem tetszik, tetszik tudni!

A tömeg most csak kenyeret követel munkát nem, zárul a napló utolsó passzusa, talán ezért nem változott itt semmi, nem, nem ezért, de az egy újabb napló lesz csak immáron nem Feri bácsi tollából, de addig is: 

„Az én világom a fürdőszoba ablakán behallatszó hajnali rigófütty. Az én világom a friss kenyér illata. a szomszéd jóreggeltje, az iskolába menő gyerekek zsivaja Az én világom a piros tornyú templom látványa, a fuvaros köszönése az ostor emelésével. Az én világom a boltos kedves szava, a békák brekegése a Krivajban. Az én világom a lakodalmas menet kurjongatás, de az én világom a temetési gyászbeszéd is.”!

Isten nyugosztaljon Feri bácsi!

Margit Zoltán

Döntenünk kellett 

a képre kattintva indul a film oldala:

Cui no?

„VIGYÁZÓ SZEMETEK PÁRIZSRA VESSÉTEK…”

Sok komoly elemző azt gondolja, hogy a francia titkosszolgálat tudhatott a terroristák tervéről, de hagyta megtörténni a dolgokat. Az a machhiavellista rendszer, amely milliók életét oltotta ki a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül a Közel-Keleten és máshol, most krokodil könnyeket ont és felháborodást mível százvalahány ártatlan halála miatt. (Ami persze borzasztó, de nem először fordul elő kormányok által. Lásd Gladio műveletek.) Batsányi sorai most másként olvasandók. Amit akkor sokan mint egy új világ eljövetelét ünnepeltek, most egy a humanizmus csúcsaként ünnepelt „fejlődésnek”, de valójában egy lidércálom szerű ámokfutásnak a végét harangozza be.

Az első kérdés, amit ilyenkor fel kell tennünk; cui bono?, kinek az érdekét szolgálja? Az Iszlám Állam (IÁ) képes ugyan hasonló terrorcselekményre, de jelenleg még jobban szolgálná érdekeit a migránsáradattal még több alvó ügynököt becsempészni Európába. Az európai kormányok, s leginkább a két legfontosabb ország, Francia- és Németország kormányai abban érdekeltek, hogy legalábbis átmenetileg megfékezzék a migránsáradatot, mert az egyre növekvő elégedetlenség elsodorná őket országaik éléről, ahol olyan jobboldali erők jutnának hatalomra, amelyek ellenzik az EU további központosítását és az amerikai érdekeket is kevésbé szolgálnák ki. Márpedig a párizsi áldozatokkal felkeltett népharag lehetővé teszi az erélyesebb beavatkozást Szíriában.

Az Iszlám Állam szerepe ezentúl a szír kormány megdöntésében elhanyagolható lesz. „A mór megtette kötelességét, a mór mehet.” Valószínűleg a nyugati hatalmak is komolyabb csapást fognak rá mérni, mint eddig. Hiszen a légi csapások állítólagos hiábavalósága az orosz támadások fényében már úgy sem tartható. Az is kezd közismertté válni, hogy az Iszlám Állam fő bevételi forrása az olajüzletből származik, amelynek szállítási vonalai ismertek, de ezeket a nyugati erők sosem bombázták.

Oroszország most háttérbe szorulhat. Erői a térségben eleve kicsinyek a nyugatiakéhoz viszonyítva, s nem áll módjában ezeket most megnövelni egy világháború kirobbantásnak a veszélye nélkül, amit a Nyugat a jelen helyzetben könnyen rákenhetne. Párizzsal tehát nagyot fordul a kocka, az emberiség jövője szempontjából a rossz irányba. A háttérhatalom közelebb jut céljai eléréséhez a térségben, míg Európa csak egy kis szünetet kap, felhígítása hamarosan folytatódhat, sőt retteghet, hogy a terrorcselekmények mindennapossá válhatnak.

Párizs mindenesetre a jövőben nem a fény városa lesz, hanem a sötét erők szimbóluma, amelyek így vagy úgy, birtokba veszik Európát. A történelem ámokfutásai azonban nem hosszú életűek, viszont sok mindent – és a mai eszközökkel – szinte mindenkit maga alá temethetnek.

Debreceni Dániel

Héttorony* Fesztivál: Makovecz Imre születésének 80. évfordulója

Makovecz Imre építész születésének 80. évfordulójára emlékezik a november 5. és 20. között zajló idei Héttorony Fesztivál – mondta el az MTI-nek Horváth László fesztiváligazgató.

Hozzátette: a neves építész életműve befejezetlen, hiszen a fővárosban nincs általa tervezett jelentősebb épület, viszont megvalósításra vár a templomterve. „A Héttorony Fesztivál akkor teljesíti be a küldetését, ha ez a budapesti épület is megépül, a világ a csodájára járhat, és a fesztivál kulturális rendezvényei lakhatják be tereit” – fogalmazott Horváth László.

A fesztivál idei helyszínei között van Budapest mellett Makó, Kakasd és Jászapáti, valamint programoknak – koncerteknek, fényfestésnek, vetítéseknek, kiállításoknak és beszélgetéseknek – ad otthont a kárpátaljai Tiszapéterfalva képtára, a szlovéniai Lendva színház és hangversenyterme és a Kolozsvár-Törökvágási Református Templom is. A rendezvénysorozat keretében olyan produkciókkal töltik meg országszerte a Makovecz Imre által megálmodott épületeket, amelyekre maga az építész is bólintana – fűzte hozzá a fesztiváligazgató.

Az idei rendezvénysorozat a Fonó Budai Zeneházban veszi kezdetét, ahol bemutatják a fesztivál szimbolikáját tükröző Jelterv építészeti pályázat legjobb terveit, valamint Makovecz és a nomád nemzedék címmel konferenciát is szerveznek. A szocializmus évtizedei alatt a „vissza a természetbe” és „vissza a saját kultúránkhoz” jelszavakat megélő ikonikus magyar alkotók, köztük Makovecz Imre is, önmagukat a „nomád nemzedéknek” nevezték el. Ennek a nemzedéknek a találkozóhelyévé alakul át a Fonó november 5-én – mondta el Horváth László. A rendezvényt Szalóki Ági és barátai, valamint a Düvő zenekar és Kubinyi Júlia koncertje színesíti.

A Héttorony Fesztivált november 20-án, Makovecz Imre születésnapján nagyszabású gála zárja a Zeneakadémián, ahol az észt Arvo Part – a 2011-ben elhunyt építész kedvenc zeneszerzője – Lamentate című műve csendül fel, valamint hallható lesz Kiss Ferenc A holdudvarház dalai című ciklusa is Vedres Csaba szimfonikus hangszerelésében. A hangversenyen Makovecz Pál fog vezényelni, az est részeként első alkalommal adják át a Makovecz Imre-díjat.

A Kossuth- és Prima Primissima díjjal, valamint Corvin-lánccal is kitüntetett Makovecz Imre (1935-2011) Magyar Pavilonja nagy nemzetközi sikert aratva épült fel 1992-ben a Sevillai Expón. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált, amely a zene és építészet szerves kapcsolatára igyekszik ráirányítani a figyelmet.

MTI

A legenda 

„...a *Héttorony mélyében fekszik a mérhetetlen kincs, melynek a Barát az őre; bizonyos éjeken látni őt völgyeket áthá- gó lépéssel, fejével a holdig felérve járni, s a kincs-höz vivő kulcsokat kinálgatni. Ezen kincs magába foglalja mind azt, mi az isteni magyarföldön csak lelhető: aranyfákat, gyümölcsöt, szöllőgerezdeket, mindennemű állatot, bor helyett, iható folyékony aranyat, arany tyúkokat, hasonló tojást költve, arany köveket st. ki belé juthat az szedhet amennyit s mit akar egy óráig éjfél előtt, ekkor földrendítő csapással becsukódik a hétvár kapuja; ha a szerencsés ekkor ott maradt volna, addig kel néki benn várnia, míg évek vagy századok folytán ismét bejut valaki, ki őt megszabadítsa. Azon nem, melyből valamit magával visz, szerencsét hoz néki egész életére; a végtelen kincs legbecsesb drágasága azonban egy kereszt, a boldogságos szűz, és tizekét apostol aranyból; ki ezekhez nyúlni mer, azt rögtön halál éri. Ha mégis sikerülne valakinek azokat kivinni, azonnal megszűnnék magyarhon gazdagsága, s az ország puszta s elhagyottá lenne.” 

(Ipolyi Arnold: Magyar mythologia - Pest, 1854)