Margit Zoltán

2014. június 12., csütörtök

Holdfény 1801-ből



Beethoven személyes élete problémákkal volt tele. Fiatalon, már 25 éves kora körül a siketség első jeleit észlelte, amelynek hatására időnként az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. A századforduló környékén születtek legsötétebb művei, ekkor vált számára világossá, hogy a halláskárosodása visszafordíthatatlan folyamat. 1819-re teljesen megsiketült. Süketsége zárkózottá tette, csak társalgási füzeteinek segítségével tudott érintkezni a külvilággal. Hihetetlen belső hallása volt, csak ez tette lehetővé, hogy ne hagyja abba a komponálást.

Elérhetetlen (házas vagy arisztokrata) hölgyekhez vonzódott, akiket eszményített (például Brunswick Jozefin). A társadalmi különbségek, az emberek esetleges elítélése gátolta, sosem házasodott meg.

Beethoven középtermetű, vállas, telt arcú volt; dús haja felborzolt, lelkes szeme nyugtalan, kedélyes vonásai pedig – főleg ha zenéről szólott – érdekesek, hódolatra gerjesztők, szelleme nemes, szíve tiszta, lángolt az igazságért és a szabadságért. Hiányos nevelésére vallott indulatos volta, valamint a tapasztalatok és életismeret teljes hiánya. Legkedvesebb szórakozása volt: magányos séta a zöldben; fő művei közül is sok fogamzott meg a szabadban, sőt nyerte végleges alakját is egy-egy padon.

Zenéjében gyakran életének visszhangját vélik felfedezni, ami győzelemmel véget érő küzdelmekkel tarkított. Életének személyes problémái fölött a mesterműveinek megalkotásával aratott diadalt.

Opus 27, no. 2: Zongoraszonáta No. 14 cisz-moll 
„Sonata quasi una fantasia” -  „Holdfény” (1801)



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin